Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-04 / 156. szám

1987. július 4., szombat Somogyi Néplap 7 SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK V A NÉGY OKOS ISTEN PONTJA Talán soha sem fogjuk igazán megérteni a keleti embert. Pedig mi is onnan érkez­tünk ezernél is több évvel ezelőtt. De mi már európaiak vagyunk, s úgy gondoljuk: ez jó nekünk. Talán nem is kell töreked­nünk rá. hogy megértsük — európai pon­tossággal — a távol maradiakat. Hiszen ez lehetetlen, mondhatnánk belenyugvóan, az övékéhez hasonló enyhe mosollyal. Tökéle­tes megértés nincsen. Az egymásra való rá- érzés több is ennél!.. S újra a mosoly: nem értelek, de elfogadom, hogy más vagy . . . Hiszen legnagyobb kincsünk a világon, hogy sokfélék vagyunk. Unalmas szürkeségbe süppednénk enélkül. — Főorvos úr! Ha kicsit sárgásabb volna a bőre. egy kicsit mandulavágású a szeme, játszva kiadhatná magát kínainak. Hihe­tek-e a kicsiny termet, a bölcsességet su­galló kopaszság és a hivatás véletlenszerű egybeesésében ? — Ha akar. Tőlem azonban ne várjon hó­kuszpókuszt. keleti titokzatoskodást. Az egyetemen ugyan évfolyamtársaim Gandhi­nak hívtak, de India nem Kína, miképpen én is csak egy öreg orvos vagyok, nem pe­dig csodatevő. Pedig csodákat mesélnek róla. Olyasmi­ket. hogy- az embernek afféle ostoba gondo­latai támadnak: jó volna egy kicsit megbe­tegedni és kipróbálni a gyógyulást. Tűszú­rással kezel. Akupunktúrái. Éz önmagában elegendő az összesúgásra, a misztikus zagy- vaságok, butikok és szépítőszalonok mélyén való elsugdosásra. Dr. Marton Sándor nyugdíjas kaposvári orvos ettől lesz a legdühösebb. (Ha egyál­talán dühös tud ilenni. mert bárhogy is pró­bálja, nemigen sikerül neki.) — A barátaimtól mentsenek meg, az el­lenségeimet magam is elintézem — idézi az ismert mondást. — Amennyit ártottak a magyarországi akupunktúrának a jóakarói, annyit a legrosszabb lelkű ellenzői sem árt­hattak. A fölmagasztalása volt a nagy baj! — De ugye, ezt ön sem mondja komolyan? — Nagyon is komolyan mondom. Az aku­punktúra egy többezer éves tudomány, amelynek hatalmas és számunkra nehezen megközelíthető filozófiai háttere van. Ez a gondolkodásmód még akkor is nagyon ér­dekes, ha nem hiszünk benne. De könyör- gök: ezt a filozófiát most átvenni a tűszú- rásos gyógymóddal együtt... Mintha keze­lés közben varázsigéket mormolnék. A gyógymód sok pártfogója viszont azon igye­kezett, hogy teljes ősiségével együtt ter­jessze a tűkezelés jó hírét. Így azonnal meg­kapták a lovat maguk alá azok, akik neki­rontottak és tűzzel-vassal irtották a tűvel való gyógyítást. Természetesen azt is tudni kell, hogy a k'eletiek igen sokat tudtak az emberi szervezetről. Olyan — még ma is ne­hezen megmagyarázható — összefüggésekre figyeltek föl, amelyeknek ismerete az euró­pai képzettségű orvos számára is nagy kincs. De nem szabad mitikus ködökbe burkolni mindezt, hanem meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyeknek segítségével egy­mást erősítheti a kétféle hagyomány. Nem szabad nagyképű európaiként eldobni az or­voslás ősi kínai művészetét! — Ha jód tudom, ön és sok társa még ma is félig-meddig tiltott, eretnek dolgot művel, amikor ezzel a módszerrel gyógyít. — Igen. ez így van. Hozzá nem értő. de magas poszton levő emberek a sárga földig letették s tilalmazták ezt a gyógymódot. Vi­lágszerte polgárjogot nyert már, de Magyar- országon legföljebb csak megtűrik. Én az úttörők között voltam. Nemcsak hiszek ben­ne. hanem bizonyítani is tudom áldásos vol­tát. Bárki bármit nyilatkozzék is róla: szol- galelkűség volna nem használnom. De mt egyetlen betegnek sem mondtam, hogy cso­daszerrel kezelem. Az akupunktúra igenis hatásos gyógymód. De gyógymód, és nem a bölcsek köve. Ezután körülbelül egy óra hosszat sorol­ta, hogy mire nem használható az akupunk­túra. S majdnem ugyanennyi ideig tartott, amíg elmondta — rettentően vázlatosan —. hogy mi is a tűkezeléses gyógyítás. — Ha kétkedését hallották volna, akkor igen jól fölhasználhatnák az ellenségei. — De nem hallották. És nekik nem is mondanám, önmagámmal kell tisztában len­nem. A szerelmese vagyok ennek a gyógy­módnak. De örökké féltékeny, mindig kétel­kedő, rossz szerelmese. Nekem megadatott, hogy Kínában kétszer is ismerkedjem vele. Először a kulturális forradalom idején, meg­lehetősen rosszkor jártam ott. Másodszor már sokkal oldottabb időszakban tanulmá­nyozhattam a gyógymódot őshazájában. Megjegyzem: az akupunktúráról az első al­kalommal is sokat megtudtam; az orvosi tevékenység vizsgálatát senki sem akadá­lyozta. sőt segítettek mindenben. Ám a po­litikai körítés akkor meglehetősen furcsa volt. Mi is tehát ez a gyógymód? Leírhatatlan, itt legalábbis. Elégedjünk meg annyival, amennyit a laikus általában tud: a test ezer­nyi pontján lehet tűket szúrni az emberbe, s ezek a szúrások fájdalmat enyhítenek, be­tegséget gyógyítanak, érzéstelenítenek úgy, hogy segítségükkel komoly műtétek végez­hetőik el... — És mire jó az akupunktúra? — Először szögezzük le: mire nem jó. Nem segít a tűkezelés ott, ahol tönkrement szer­vek vannak. Segít viszont sok működési za­varon. fájdalommentessé tehet visszafordít­hatatlan betegségeket, a fejfájások kezelésé­ben feltétlenül „veri" az európai gyógymó­dokat. Bizonyos betegségek elhatalmasodá­sát lelassíthatja, s jó néhányat meg is gyó­gyít. Előnye, hogy megcélozza a fájdalmat, a beteg érzéseire összpontosít, azaz hisz a betegnek. Az európai iskola mintha túlzot­tan a technika felé tolódna el. Igen jók a műszerek, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a beteggel való személyes kapcsolat fontosságát. Megemlítem: gyógyszerkímélő is az akupunktúra, fölöslegessé tehet sok idegen kémiai anyagot. Helyettük néhány tűszúrás is megteszi. Sorolhatnám még a tű­kezelés hasznait, de elég ennyi. Hogy azután használjuk-e a régi kínai elnevezéseket, mint például a fejtetőn levő négy okos isten pontja és hasonlók, az már másodlagos- kér­dés. Megismétlem: a tűkezelés és a modern európai orvostudomány módszerei együtt is használhatók és használandók. Ezt kellene fölismerni és elismerni. — Jól értettem, hogy a tűszúrásos gyógy­mód alkalmazása megköveteli a beteg ala­pos megismerését, tehát időigényes? — A gyógyítás mindig időigényes. Az or­vos azonban sokszor rohanni kényszerül. Az akupunktúráié orvos ezt nem teheti. Közel kell kerülnie betegéhez, végig kel! kopog­tatnia, ki kell tapogatnia az érzékeny, fáj­dalmas pontokat, öreg vagyok, nem kockáz­tatok, ha kimondom: az egyik legfőbb baja a mai egészségügynek — a pénzhiányon kí­vül — az idő, az elmélyülés hiánya. S ez utóbbi nem mindig az objektív körülmények miatt van így. Témánktól sehogyan sem tudunk elsza­kadni. Pedig sok érdekességet sejtet néhány félmondat a gyerekévekről, az orvostanhall­gatóként eltöltött időről, a lassan végigjárt kórházi és körorvosi ranglétráról, az OTI- főorvosi időszakról, majd az önkéntes visz- szavonulásról alacsonyabb beosztásba . . . Dr. Marton Sándor, az egyik legkiválóbb kaposvári cukrászmester 1913-ban született fia nem is akart orvos lenni. Kertésznek ké­szült. — Amikor fiatal voltam, divatos volt a freudizmus. Ezért lettem mégis orvos. Pszi­chiáterként képzeltem el magam. De se de­lejes nézésem, se lenyűgöző fellépésem nincs Maradtam belgyógyász. Lassacskán elkezd­tem érdeklődni a keleti dolgok iránt. Köz­ben szinte minden osztályt végigjártam a kórházban, szolgáltam falusi körzetekben. Ez némiképp segített akkor is, amikor el­kezdtem akupunktúráim, hiszen korábban rákényszerültem, hogy foglalkozzam min­denféle beteggel, s bővítsem általános or­vosi tapasztalataimat. Dolgoztam reumatoló­giai szakrendelésen is. Az a vicces, hogy reumatológiai szakvizsgám nincs. — És most? — A nyugdíjban megmaradt a magán­praxis. A legtöbb betegem majdnem olyan idős, mint ón vagyok, öreg. elhasznált em­berek. Akkor vagyok boldog, ha fájdalom­mentessé tudom tenni az életüket. Sokuk megfordíthatatlan bajjal küszködik. Jön — mondjuk — egy idős ember, aki már alig tud menni, hajlott a háta. fáj minden por- cikája. Kiegyenesíteni nem fogom, a lába sem lesz ép. De nem fog neki fájni a járás. Tipeg majd lassan és görbén, de tipeg. És visszajön: „Főorvos úr, újra tudtam kapálni, és nem fájt". Persze nem minden betegem ilyen. Gyógyítani is lehet az akupunktúrá­val. Minden betegéről sok oldalnyi nyilvántar­tást vezet. NDK-beli — és részben saját — módszerrel lyukasztja, írja különlges kar­tonjait, ezekből piljanatok alatt bárkiről — aki nála járt — megtudható minden lénye­ges mozzanat. — Fia orvos. Ö is akupunktúrái? — Nincs ideje rá. Talán nem is hisz ben­ne; nem erőltetem. Majd rájön magától, ha rájön. Három lányom közül egyik sem lett gyógyító. Mindegy. Az akupunktúra nem családi magántulajdon. Az a fontos, hogy ne csak maroknyian csináljuk. Bárkit szívesen megtanítok rá. Hátralevő éveimben csak ez­zel akarok foglalkozni. Mellettem van a fe­leségem, ő vigyáz rám. Az asszony bölcs az életben. A férfinak mindig marhaságokon jár az esze. Sarkkutatáson, expedíción . . Naivságommal mindig csak bajt csináltam itthon. Volt, aki elsimítsa. Létrehozott egy alig legális hazai aku- punktúrás társaságot. Az osztrák társaság tiszteletbeli tagja, világkongresszusok elő­adója. Fáradhatatlanul fordítja magyarra a külföldön megjelenő akupunktúrás szak- könyveket, maga is írt ilyet, kéziratban van a polcán. Sokszor mosolyog — mint a kele­tiek —. és keveset beszél; kivéve, ha az akupunktúráról van szó. Azután bocsánatot kér. — Föltartottam. Persze az ilyen öreg, mint én, már csak fecseg ... Szemernyi mesterkéltség sincs a hangjá­ban. Azt hiszem, tréfál, de rájövök: komo­lyan mondja. Közben vakargatja kopasz fe­je búbját. Valahol a négy okos isten pont­jának tájékán. Luthár Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom