Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-30 / 178. szám

1987. július 30., csütörtök Somogyi Néplap 7 öSPORT □ Barátságos nemzetközi labdarúgó-mérkőzés Marcali —Erfurt Olimpiai válogatottak mérkőzése Sorra kihagyott helyzetek 2-1 (1-1) Marcali, 200 néző. V.: Mi­ka. Marcali: Dombóvári (Ig- ric) — Hajdú II., Mészáros, (Héder), Hajdú I., Fábián — Varga I., Czutka, Hadászi, Krénusz — Luka (Varga 11.), Szántó (Fenusz). Edző: Fu- isz János. A nagy iramú, helyenként szikrázó mérkőzésen a ha­zaiak sok gólhelyzetet elhi­báztak. A győzelmet a Lá- tottak alapján — megérde­melték. Gáli! öv ők: Varga I. 11-es- ből, Hadászi, illetve Kühn. A hétköznap ellenére igazi ünnep volt tegnap késő dél­után Siófokon. Nemcsak azért, hogy ilyen rangos ta­lálkozónak adott otthont Sió­fok, hanem hogy Somogyból három labdarúgó is pályára lépett az olimpiai váloga­tottban. Magyarország—NDK 0-2 (0-0) Siófok, 6 ezer néző. V.:, Szavcsenko (Stupar, Abgo- ilits). Magyarország: Ulbert — Ola­jos, Vörös, Disztl, Kecskés — Palkovics (Nagy a 66. percben), Rubold, Preszeller — Steidl (Schrót a szünetben), Handel Itmét nyeregben Díj ugrató verseny Nem panaszkodhatnak a lovassport szerelmesei So­mogybán: szinte minden hét végére jut nagy esemény. Augusztus 1-jén és 2-án pél­dául Balatonfenyves desz a színhelye egy nemzetközi viadalnak: a Balatonnagy- bereki Állami Gazdaság har­madik alkalommal rendezi meg a Balaton-kupa díjug- ratóversenyt. A viadalon osztrák, NSZK-beli és jugo­szláv lovasklubok mellett részt vesz többek között .a sárvári, az enyingi és a Ku- tasi Állami Gazdaság méne­se is. Szombaton délelőtt kilenc órakor indulnak a nemzetkö­zi versenyeken még nem sze­repelt lovak. Délután stafé­taugratás, valamint a pont- számgyűjtő verseny lesz. Va­sárnap délelőtt rendezik meg az ifjúsági díjugratást, s az ünnepélyes felvoulás után a Balaton-kupa díjugratóver­senyt láthatja a közönség. Befejezésül 17.30 órakor ki- tartásos magasugratásra ke­rül sor. Kiegészítő műsorszámként lesz pusztaötös és voltige- bemutató, valamint ' kutya- karnevál is. SPORTHÍREK Tizennégy ország váloga­tottja, az olasz Palermo és a Kaposvári Dózsa indult Lodz város nemzetközi sza­badfogású birkózóversenyén. A 32 kg-os súlycsoportban a kaposvári Farkas Gábor a negyedik helyet szerezte meg. Gschwindt Olivér az amerikai Sternertől hosszab­bításban szenvedett veresé­get, így heíyezetlen lett. * * » Diana sporttriatlon néven a múlt hét végén rendezték meg az osztrák nemzetközi bajnokságot Bécs város nagydíjáért. A hatszáz in­duló között — a hazai, sváj­ci, NSZK-beli, jugoszláv, ka­nadai, amerikai és dán tri- atlonisták mellett — magyar versenyzők is rajthoz álltak, köztük a Kaposvári Tanító­képző Főiskola hallgatója, Lenti Anita. A somogyi ver­senyző az osztrák bajnokot, Petra Mollt legyőzve a má­sodik helyet szerezte meg. • * * Július 24—26 között ren­dezték meg az 1987. évi ka­jak-kenu vidékbajnokságot a Velencei-tavon. A kaposvári Vízügyi SC párosa — Csima és Borhi — két számban is első helyezést ért el a k—2 serdülő ezer és kétezer mé­csúcsot állított föl. Ugyan­ebben a kategóriában a csur­gói Sasvári Zoltán 22.1 mp- es időeredménye új országos ifjúsági csúcs. * » * A fonyódi szakszervezeti bizottság, a művelődési ház és a KISZ-bizottság augusz­tus 7-től 9-ig amatőr-tenisz­versenyt rendez a Nyári Ga­léria pályáin. A versenyszá­mok: férfi egyéni és páros. A versenyen hatezer forin­tot osztanak ki a győztesek­nek. Nevezni a helyszínen le­het, augusztus 7-én 13 óráig. » » * A nagyatádá üzemek kis­pályás labdarúgó-bajnoksá­gának tavaszi fordulójában az Erdészet végzett az első helyen, megelőzve a Dél-so­mogyi Mezőgazdasági Kom­binát csapatát. * * * Negyedik alkalommal ren­dezte meg a boglárlellei ta­nács a BB-futást a lellei szabadstrandon. Tegnap húsz versenyszámban összesen 350-en futották végig a tá­vot. A győztesek egy kosár barackot és szőlőlevet nyer­tek. (Lehota a szünetben), Lakatos. Edző: Molnár Ferenc. NDK: Teuber — Abel, März, Kirchner (Gerstenberg a szünet­ben), Edmond — Böger, Röser, Bonan, Heun (Fügner a 80. percben) — Heidrich, Unglaube (Greither a 71. percben). Edző: Horst Brunzlow. Mindjárt az első percben Steidl jó labdával indította Lakatost, az egy csel után kissé kisodródva 10 méterről laposan lőtt, s labdáját Tau­ber vetődve hárítani tudta. Továbbra is támadott a ma­gyar csapat, de gólt nem si­került szereznie. A 40. perc­ben óriási helyzetet hagyott ki a magyar csapat. A csatá­rok a 16-oson belül egymás­nak „tologatták” a labdát, végül Palkovics 8 méterről próbálkozott a gólszerzéssel, a labda azonban a védőkről szögletre pattant. A szünet után az első hely­zet a vendégeknek adódott az 54. percben. Bonan Ung­laube elé játszott, s ő 13 mé­terről lőtt, de Ulbert újra a helyén volt. Megélénkül a játék, s a 65. percben meg­szerezte a vezetést a vendég együttes. Bonan lövését Ul­bert még kiütötte, de a lab­da Heidrich ■ elé pattant, s ő 10 mérteiről higgadtan a hálóba helyezte. 0-1. Két perc múlva Lehota ka­pott jó labdát, de szoronga­tott helyzetben 9 méterről a kapu mellé gurított. A kö­vetkező támadásnál Schrot került nagy helyzetbe, de a 20 méterre kifutó kapus mellett nem tudta a labdát a hálóba gurítani. A 74. percben újabb gólt ért el az NDK. Heindrich a félpályáról indította a les­gyanús. helyzetben levő Greidhert, az egyedül tört kapura, s 10 méterről a ki­mozduló Ulbert mellett a ka­pu jobb oldalába gurította a labdát 0-2. A 87. percben Vö­rös kapott sárga lapot Böger visszarántásáért. A találkozó ezúttal is azt igazolta, hogy a labdarúgást — még mindig — gólra játsszák. A magyar csapat tulajdonképpen a mérkőzés nagy részében uralta a já­tékteret, de helyzeteit sorra kihagyta. Nem így az ellen­fél! Az NDK együttese óva­tosan kezdett, s elaltatta a magyar védelmet. Az utolsó 30 percben aztán ritmust váltott, áttért a gyors kont­ratámadásokra, s ezekből két gól és néhány veszélyes helyzet született. A találkozó láttán csupán annyi mond­ható: nemcsak a nagyváloga­tott háza táján van még tennivaló. Gyarmati László Volán-Surján Kupa egyéni sakkverseny Harmadik alkalommal rendezik meg a Volán-Sur­ján Kupa egyéni sakkver­senyt. A nevezések alapján a főversenyen rangos me­zőny lesz, több maglas Élő- ponttal rendelkező fide- mester is jelezte részvételi szándékát. A múlt éviben részt vettek csehszlovák versenyzők is, az idén raj­tuk kívül jugoszláv és ro­mán sakkozók biztosítják nemzetközi jellegét. Így a főversenyen — amelyet a Somogy Megyei Tanács földszinti tanácskozótermé­ben tartanak — nagy küz­delemre számíthatunk. Egy­úttal lehetőséget kapnak a Kaposvári Volán-Surján SE színeiben induló Somogy megyei mesterjelöltek is. A főverseny várható részt­vevői (zárójelben a minősí­tés, Élő-pontszám és egye­sület) : Forgács József (fm. 2310), Kádas Gábor (m. 2275), Nagy János (mj. 2245), Németh Zoltán (fim. 2340), Szegedi Péter (mj. 2290) (valamennyien Szolnoki Me­zőgép); Kádár Gábor (m. 2260), Györkös Lajos (fm. 2295) (mindketten . Pécsi MSC), Hradeczky Tamás (fim. 2295 MTK-VM), Békefi László (mj. 2260 Ajkai Bá­nyász SK), Kovács Lajos (mj. 2255 Borsod Távhő, Miskolc), Juhász József (mj. 2295 Pécsi Zsolnay), Iván Attila (mj. 2275), Iván Zol­tán (mj. 2235) (mindketten Komlói Bányász), " Fehér Péter (imj. 2145 Szekszárdi TÁÉV). A főversenyen indul Né- mefihné Csőm Etelka is (női m. 2130) (Bp. Törekvés). Színes József fide-mester (2305) Jugoszláviából, Busu Corneliu mester (2245) Ro­mániából érkezik; a cseh­szlovák versenyzők: Tibor Lisoak (mj. 2080), Stefan Marsina (I. 2155), Josef VyhIMdal (mj. 2120). A so­mogyi indulók: Kele János (mj. 2105), Klenosár Gábor (mj. 2100), ifj. Miovecz Já­nos (mj. 2150), Ferencz Miklós (mj. 2105). A továb­bi három csoportban 16 sportegyesület mintegy 40 játékosa várható. Megyénk­ből a kaposvári versenyző­kön kívül nagyatádi, siófo­ki, lengyeltóti, mesztegnyői sakkozók is neveztek. E cso­port játéka a Tanítóképző Főiskola földszinti nagyter­mében lesz. A megnyitót és a sorso­lást július 31-én 15 órakor tartják a tanítóképző főis­kolán, majd az egyes fordu­lókat mindkét helyszínen július 31-én, augusztus 1—9. között 16 órától 21 óráig. A versenyek •* nyilvánosak, a rendezők minden érdeklődő sákkbarátot szívesen látnak mindkét helyszínen. Dr I. A térén. * * * Pécs volt a színhelye a körrepülőmodellek idei or­szágos bajnokságának. Négy kategóriában kilenc megye 59 modellezője állt rajthoz. A műrepülők versenyében az MHSZ taszári modellező­klubjának Tóth Mihály, Kol­lár Zoltán összeállítású csa­pata ért el harmadik helye­zést. * * * A rádióirányítású motoros hajómodellezők számára ki­írt Szeged-kupa versenyen az FIE 1 kg-os kategóriában az MHSZ Csurgói Metallux Klub sportolója, Sasvári Já­nos 19.3 mp-cel új országos Futópálya Tapsonyban Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal szabad­idős-osztályának pályá­zatán a tapsonyi iskola húszezer forintot nyert, s ezt a szabadtéri sportlé­tesítmények fejlesztésé­re fordítják. Képünkön: a szülői munkaközösség a 140 m hosszú, három­sávos futóegyenest készí­ti. r HÍREK Július A nap 5.18 órakor kél, s 20.23 órakor nyugszik; a hold 9.51 órakor kél, s 22.17 órakor nyugszik. 30 A várható időjárás Csütörtök Néha megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen fordulhat elő gyenge zápor. Több órás napsütésre, délutántól a Dunántúlon növekvő gomolyfelhőzetre számíthatunk, zápor nem va­lószínű. A mérsékelt szél eleinte északi, majd déli irányú lesz. Judit A legmagasabb nappali hömérséket ma, csü­törtökön 25 Celsius-fok körül alakul. r ÁTTETSZŐ DOLGOK Átlátszó, áttetsző és színes dolgokat lehetett egykor kap­ni Siófokon a Fő utcai üvegboltban. Voltak ott poharak üveg- böí, műanyagból; voltak fehérek, színesek, tarkák, porcelá­nok, tükrök és egyebek. Most nincs semmi. Az üzlet bezárt. Ajtaján felirat hirdeti: Munkaerőhiány miatt zárva. Egy bolt bezárt. Sőt: az egyetlen ilyen jellegű bolt zárt be. Siófok amúgy sem irigylésre méltó üzlethálózatában va­jon nem luxus-e ez egy kicsit? Gy. L. — A gazdasági-társadalmi kibontakozás programjáról címmel füzetalakban meg­jelent a Központi Bizottság 1987. július 2-i állásfoglalása. A Kossuth Könyvkiadó gon­dozásában közreadott füzet az állásfoglalás mellett tar­talmazza Németh Miklósnak, a KB titkárának előadói be­szédét is. Pénzügyi segítség a gazdaságoknak Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. igazgatósá­ga szerdai ülésén a mezőgaz­dasági üzemek pénzügyi helyzetének alakulásáról ta­nácskozott. A bank vezetése — figyelembe véve az elemi károk pénzügyi kihatásait — úgy döntött, hogy utasítja bankszerveit: a gazdálkodó szervezetek kérésére indokolt esetben ütemezzék át az eb­ben az évben esedékes, ele­mi károk miatt vissza nem fizethető kölcsönök megha­tározott, a következő évben kigazdálkodható részét. — Megnyílt a III. országos német nemzetiségi ifjúsági tábor Fadd-Domboriban. A Magyarországi Németek De­mokratikus Szövetsége a Tolna megyei KlSZ-bizott- sággal közösen szervezte. A tegnapi tábornyitón Ham­buch Géza, a nemzetiségi szövetség főtitkára mondott beszédet. — — összecsomagolt konté­ner. A konténer forradalma­sította a szállítást, s most újabb előrelépést jelent a francia SCC-rendszer: e tar­tályok ugyanis szétszedhetők hat elemre. Ha az elemeket egymásra rakják, helyigé­nyük csak hatoda a tartály eredeti térfogatának. — Meghalt Révhegyi Fe- rencné, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola nyugal­mazott tanára. 96 éves volt. Évtizedekig tanított a főisko­lán, így sok növendéke sze­repel a világ nagy operaszín­padain, hangversenypódi­umain. — Értágítás új módon. A beszűkült koszorúereket, a vesék és a zsigerek ütőereit bizonyos esetekben már si­keresen tágítják a beléjük juttatott katéterrel. NDK-be- li kutatók megkísérelték azt az eljárást, amikor a szív szájadékának beszűkülését kellett megszüntetni. Eddig 37 ilyen szűkületet sikerült megszüntetniük az új mód­szerrel. 85 éve született (1902—1973) Soltész Anni szí­nésznő, a Magyar Népköz- társaság érdemes művésze. Fiatalon operaénekesnőnek készült. Rózsahegyi Kálmán jó hírű színiiskolájának el­végzése után, 1921-ben előbb Újpestre szerződött, később pedig évekig iSzatmárnéme- tiben, Aradon, Győrött, Ungváron, Kassán lépett a közönség elé. 1930-tól két esztendeig ismét Budapesten találjuk, az úgynevezett Üj Színház tagjaként. Onnan a Művészszínházhoz, majd ké­sőbb a Belvárosi Színházhoz szerződött, hogy 1951-től ha­láláig a Madách Színház népszerű tagjaként lépjen dobogóra. Az 1930-as évek­ben egyébként sűrűn szere­pelt magyar filmekben is. Fontosabb szerepei: Capu- letné (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Rámádén kisasz- szony (Shaw: Tanner John házassága), Kamilla (Szigli­geti Ede: Líliomfi), Anna Szemjonovna(Turgenyev: Egy hónap falun), Éva (Madách: Az ember tragédiája), Gyen- gusné (Szép Ernő: Vőle­gény), Canine <B. Jonson: Volpone), Mrs. Mopply (Shaw: Olyan szép, hogy nem is lehet igaz).. Filmsze­repei közül említést érdemel a Barátságos arcot kérek és a Havi 200 fix című fil­mekben nyújtott alakítása. — Nem a látási viszonyok­nak megfelelően vezette sze- méygépkocsiját kedden éjjel Fonyódon a 35 éves dr. Pi- ranginó Domenikó Marióné milánói lakos, és az árokba borult. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba. — Egyre nagyobb a gazda­sági jelentősége Kubában a cápák ipari feldolgozásának. A cápa húsát sok országban kedvelik, részben pótolja a lepényhalat, a kardhalat és a lazacot. A cápa bőréből bőröndöt, táskát készítenek, továbbá vízhatlan cipőt, csizmát. — Fémek a tengerből. Amerikai és francia geológu­sok a közelmúltban átkutat­ták a Kalifonniad-öbölben hú­zódó tengerméíyi hegységet. Csaknem 2600 méter mélyen gazdag kén-fémvegyület lelő­helyeket fedeztek föl. — Kisiklott a Favorit. A Magyarországról az NDK-ba tartó Favorit nemzetközi gyorsvonat mozdonya és há­rom vagonja kedden kisik­lott az észak-csehországi Berkovicében. A síntörés mi­att bekövetkezett balesetnél senki sem sérült meg, az uta­sokat másik szerelvény szál­lította tovább. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ‘2F — Dr. Faragó Miklós belgyó­gyász szakorvos augusztus l.-jé- től ismét rendel Kaposvár. Ba­lázs János u. 29. sz. alatt (Don­ner). Rendelés: hétfő, kedd, péntek 16—17.3» óráig. (4591) — Várdombi nyár Berzencén Augusztus li-jén 2» órakor a BODY BUILDING és a NOST­RA együttes bemutatkozása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom