Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-02 / 154. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Vásároltam június 30-án 1 db Zsuk-karburátort az Al­katrészkereskedelmi Vállalat kaposvári Berzsenyi utcai boltjában 1953,60 forintért. Beszereltem a kocsimba, és még aznap délután Somogy- fajszra szállítottam árut. Az úton éreztem, hogy benzin­szag van. Megnéztem, hogy mi okozza, s láttam, hogy a karburátorból folyik a benzin a kipufogótorokra. Ezt úgy tudtam megszüntetni, hogy a karburátor és az úszóház alatt levő nyílást megkalapáltam. Július 1-jén reggel visszamentem a boltba, ahol a kar­burátort vásároltam. Kértem, cseréljék ki, de nem vol­tak hajlandók. Azt válaszolták, hogy a karburátort el­küldik a Kermi-hez vizsgálatra. Ez a vizsgálat hosszú időt vesz igénybe. Én pedig tehertaxis vagyok, és addig nem tudok dolgozni. Kié ilyenkor a kár? Kérem a segítségüket. Tisztelettel: Kővári János Kaposvár, Schönherz Z. u. 82. Tisztelt Szerkesztőség! \ • Házas Jánosné — Marcali, Csokonai u. 7. alatti lakos — június 3-án megjelent panaszára az alábbi tájékoztatást adom. Ügyfelünknek decemberben nem volt bejelentése. Ja- 1 nuár 7-i bejelentésére műszerészünk január 9-én végezte el a javítást. A következő hibabejelentés május 15-én volt. Május 19-én a helyszínen műszerészünk megvizsgálta a ké­szüléket, s azt javítás céljából a műhelybe kellett szállí­tani. A szállítást május 22-én és 25-én megkíséreltük, saj­nos, ügyfelünk akkor nem tartózkodott otthon. A készü­léket június 4-én megjavított állapotban hazaszállítottuk. Tisztelettel: Holczer Ferenc Komplex Vállalat, Marcali Űj szolgáltatás a videofilmek kedvelőinek A legkorszerűbb Üjabb szolgáltatással je­lentkezik a Somogy Megyei Moziüzemi Vállalat. A je­lenlegi videovetítő-gépek közül méltán nevezhetjük a legkorszerűbbnek azt a JVC típusú vetítőt, amelyet má­tól Kaposváron a Szabad Ifjúság filmszínházban mű­ködtet a vállalat. A készülék érdekessége, hogy az eddigieknél jóval nagyobb, háromméteres ké­pet tud kivetíteni, igen jó minőségben. E technikai új­donságból miintegy nyolc-tíz gép van Magyarországon, Somogybán ez a legelső. E korszerű filmvetítőt a Hun. garhotels közvetítésével bé­reli a vállalat. Az első bemutatkozásra már ma sor kerül Kaposvá­ron, délután három, illetve este kilenc órakor. Elsősor­ban a sikerfilmek kerülnek majd vászonra — földszin­ten, erkélyen egyformán egy­séges helyárért. A kaposvári bemutatkozást e hónap kö­zepétől siófoki, balatonsae- mesi, valamint nagyatádi és marcali „fellépés'’ is kö­veti. A szervezők elmond­ták : a későbbiekben lehető­séget biztosítanak a műve­lődési házaknak, iskoláiknak is, hogy munkájuk során felhasználhassák ezt az új­donságot. Átalakult a Köpeczi Béla művelődési miniszter tegnap átadta a Magyar Mozi- és Videotiilm- gyár (MOVI), a Budapest Filmstúdió, g Dialóg Film­stúdió, a Hunnia Filmstúdió és az Objektív Filmstúdió néven megalákult vállala­tok alapító határozatát. Jú­lius 1-jével ugyanis az al­kotóműhelyek kiváltak a Magyar Filmgyártó Vállalat­ból, hogy a továbbiakban önálló vállalatként folytas­sák tevékenységüket. A Ma- film a továbbiakban szolgál­filmgyártás tató vállalatként működik, s az egyes stúdiókat látja el a filmgyártáshoz szükséges eszközökkel, biztosítja a for­gatási feltételeket. A filmgyártás szervezeti formáinak átalakítása a műhelyek nagyobb gazdasági önállóságát és felelősségét, a filmkészítésre fordítható összegek hatékonyabb és gazdaságosabb felhasználá­sát, az alkotásők művészi színvonalának és számának emelését szolgálja. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 154. szám 1987. július 2., csütörtök A ,,Gobelin 14“ Siófokon A csoport neve: Gobelin 14. A katalógus borítóján látható csoportképen 12-en szerepelnek, ám 15-en mu­tatkoznak be műveik által Siófokon a Balaton-parti kö­zönségnek. 13 nő, 2 férfi —• valamennyien fiatalok. Va­lamennyien az Iparművésze­ti Főiskola egykori hallga­tói, akik már saját művészi útjukat járják, s úgy vélik, együtt sokkal könnyebb szuverénnek lenni, mint el­szigetelten, magányosan. A mesterséget valamennyien megtanulták. Olyannyira, hogy a legárnyaltabb, leg­bonyolultabb elképzelés „megszövése” sem okozhat nekik gondot. Mert noha a kézi szövés ősi, sok türelmet igényilő mestersége a kifeje­ző eszközük, művészetük izgalmasan korszerű. (A többi között a festészet XX. századi eredményeit is megidézik.) A kiállítás címe 14 mű­vészről szól. A kiállítók pe­dig 15-en . vannak, de lehet­nének többen is vagy keve sebben. A csoport alapító tagjai ugyanis bárkit szíve­sen maguk közé fogadnak; ez a „nyitottság” bizonyára nem veszélyezteti az egyéb­ként spontán módon alakult művészcsoport eredeti célja­it. Többségük Budapesten él (minden hónap első péntek­jén találkoznak a Fészek klubban), ketten Gödöllőn és egy művész Győrött. Sió­foki közös kiállításukra a legszebb műveikből válogat­tak: a monumentális képtől a miniatűrig, a figurálistól a nonfiguratív alkotásokig bizonyítják, hogy mindaz, ami a kü.1- és a belső vi­lágban létezik: megszőhető. A Balaton-parti művészet­kedvelők bizonyára szíve­sen látogatják majd Baráth Hajnal, \Gimesi Ildikó, Hau­ser Beáta, Katona Szabó Er­zsébet. Kneisz Eszter, Ko­vács Péter Balázs. Kubinyi Anna, Lencsés Ida. Nyerges Éva, Oláh Tamás, örsi Zsu­zsa, Pasqualetti Eleonóra, Penkala Éva, Remsey Flóra és Zelenák Katalin kiállítá­sát, amelyet tegnap délután nyitott meg Tordai Aliz mű­vészettörténész a Dél-bala­toni Kulturális Központban. Sz. A. ÖSSZEFOGÁSSAL A falak is ledönthetők Sokéves vágya, törekvése községünknek, hogy a bogiá­ri főúton, az osztopáni templom mellett lévő „ha­lálkanyar” veszélyességét csökkentsük. Itt nagy az au­tós- és a gyalogosforgalom, s mivel egy épület elzárja a kilátást, állandó a baleset- veszély; gyakoriak a kocca­nások, már haláleset is volt. Társadalmi összefogás bontakozott ki a megoldás érdekében. A helyi tanács 150 ezer forintért megvásárolta a tájékozódást gátló házat. A Hazafias Népfront és a KISZ helyi szerve, más szer­vezetekkel együtt, társadalmi munkát szervezett július 4- re és 5-re. Ennek során le­bontjuk a házat és járdát is építünk. A Közúti Építő­vállalat dolgozói a kanyart „csillapítják”. A Győzelem Mgtsz, gépeket ad a törme­lékfal anyagának elhordásá- !hoz. Az előkészítésből a szocia­lista brigádok és iskolánk út­törői is kivették részüket. Nem volt nehéz dolguk: meggyőzés nélkül is minden­ki megértette, hogy közér­dekről van szó. Gondolom, a forgalmas bogiári főútvona­lon közlekedők is örülni fog­nak, ha tiszta lesz a levegő ebben a veszélyes útkanyar- ban. Ujságh Tibor a Noszlopy Gáspár úttörőcsapat vezetője Kaposváron írták, Kanizsán nyojmtatták Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1862. július 1-ján jelent meg először a Zala—Somogyi Közlöny, amelyet Fodor Pál szerkesztett Roboz István társaságában. Kaposváron szerkesztették; Wajdits Jó­zsef nagykanizsai nyomdá­jában készítették, s postako­csival hordták szét a me­gyében. A szépirodalommal, kereskedelemmel, iparral, gazdászattal, tudományoik- kal és művészetekkel egy­aránt foglalkozó újság min­den hónapban háromszor je­lent meg. Az első somogyi újságnak is tekinthető lap kalandos sorsot ért meg. Gyakran változtak szerkesz­tői. időszakonként meg sem jelent. Volt, hogy időnként más megyékkel társult, míg 1873. december 28-án meg­szűnt. Az első szám vezércikké­ben írta Roboz István, hogy Zala és Somogy gazdaságá­nak felvirágoztatása a cél­juk. Már az első újságban is olvastunk a piaci árakról, a Nagykanizsáról Pécsre tar­tó postakocsi menetrendjé­ről. Érdekességként adták hírül, Tiogy 125 évvel ezelőtt nem volt burgonya Kani­zsán, s azt. hogy hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton -. indul „járat” Iharosberériyen, Vésén, Ka­posváron át Pécsre. A sajtó- történetben alighanem rit­kaság az olyan újság, amely­nek már a második számá­ban helyreigazítást kellett közölni, méghozzá a címla­pon. A közlönnyel ez. tör­tént. A felelős szerkesztőt ugyanis erre kötelezte a helytartótanács: mindenki­vel tudattatott. hogy Roboz István csak főmunkatárs. A sors fintora: később mégis szerkesztő lett, majd saját lapot alapított Kaposváron Somogy néven. Harcsát fogott pontyozáskor Hatalmas harcsát akasztott meg ifj. Baracskai Ferenc kedden délután a Desedán. A Kaposvári Sporthorgász- egyesület tagja társával együtt csónakon pontyozni indult. Harmincas zsinórján 25-ös élőiké volt, , s a 6-os horgot kukoricával csalizta — erre kapott a termetes ragadozó . . . Délután 5-től negyed 7-ig fárasztotta. Mint később kiderült: a pontyra csailizott horgot egy bodortka kapta be, és arra csapott rá a nagybajuszú ... A parton megmérték: hossiaa 170 centiméter, súlya 44 és fél kiló. Ez a legnagyobb hal, amit eddig kifogtak a Desedából. Méhrajzás a belvárosban Szokatlan jelenségre fi­gyeltek fel vasárnap az Áp­rilis 4. utca 7. számú ház lakói: nagy zümmögéssel méhraj szállít a ház udvarán á.illó cseresznyefa egyik ágá­ra, körülvéve a méhkirály- nőt. Három napba telt, míg találták egy méhészt, alki kasba fogta és kaptárba he­lyezte a méhcsaládot. Semmi! Vagyis továbbra is folyik a munka Fonyó­dod a Szent István utcá­ban, az autósok pedig most még bonyolultabb módon haladhatnak a nagyközség központja felé. Az egyik oda vezető mellékutcában ugyanis most keresztbe- árkolták az utat, és elkezd­ték „valaminek” a „vala­mikori” elkészítését. Ezt nem is nehezmé­nyeznénk, ha a Szent Ist­ván utca tegnaptól meg­nyílt volna a forgalom előtt, mint ahogy azt a ta­nács főelőadója több ille­tékes szerv nevében múlt keddi számunk egyik vil­láminterjújában megígérte. Az út nyitása helyett aszfaltozást és elkeseredett arcú, összevissza kanyargó, tolató, lámpavillogtató au­tósokat láttunk. A munkának természete­sen örülünk. Készül az út, dolgoznak serényen. Mind­össze egy dolog hibádzik; miért kapunk konkrét ígé­retet valamiről, ha azt nem tudják teljesíteni. Nem lett volna egysze­rűbb a megszokott illeté­kes-modorban nyilatkoz­ni: „Kéremszépen azon vagyunk, hogy a dolgot mi­nél előbb kiküszöböl­jük ...”? Tarka sorok Focista A nagy reményeket keltő labdarúgót rábe­szélik, hogy menjen át egy másik csapathoz. — Ide figyelj, Guszti, nálunk csak a fizetése­dért kell majd bejárnod a munkahelyedre! — Bejárni? Hát autóm sem lesz?! Gyerkőc A kis Anders a cir­kuszban volt az apjával. Amikor hazaértek, édes­anyja kikérdezte, ho­gyan tetszett az előadás. — Remek volt — felelt a fiúcska —; csak annak a bácsinak nem volt sze­rencséje, aki kést dobált egy lányra. — Hogyhogy nem volt szerencséje? — Hát mert folyton elhibázta! Híres emberek mondták Ahol édes van, ott sa­vanyút is találsz. (Petronius) * * * Bátorsággal mindent elérhet az ember, ha jo­gos. (Beethoven) * * * A gazdag ember filo­zófiája. Csak annak adok. aki nekem rokon­szenves. De nekem nem rokonszenves. akinek adni kell. (Karinthy Frigyes) * * * Kérdezd meg magad, boldog vagy-e, és rríóris nem vagy az. (Mill) ♦ * * Leghelyesebb, ha a nők prózai emberhez mennek feleségül, és regényes szeretőt tartanak. (Stendhal) * * * Mindenki barátja nem barátom nekem. (Moliere) * * * Senki az tudományban felső polcra nem hág, ha az futó idővel igen oko­san nem él. (Apáczai) * * * Szeresd az igazságot, de bocsáss meg a téve­désnek. (Voltaire) * * * Tétlenkedni rosszabb, mint túl sokát dolgozni. (Lamb) * * * Ugyan ki tudna ellen­állni egy nőnek, akinek van ideje latba vetni minden fortélyát... (Goldoni) * * * Üzleti életben lakat való a szájra. (Balzac) * * * Zsarnokság alatt a rend: élet — lélek nél­kül. (Viktor Hugo) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hirlap- kézbesitöknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom