Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-14 / 164. szám
2 Somogyi Néplap 1987. július 14., kedd A hét végén 24 órás figyelmeztető sztrájkot tartottak az izraeli közalkalmazottak. A képen: fennakadások keletkeztek a Tel-Aviv-i repülőtér munkájában is (Telefotó: — AP—MTI—KS) Bohuslav Chnoupok életrajza A stabilitás fontos elem de nem lehet öncélú 9 VSZ—HATÓ-tanácskozás Bécsben Bohuslav Chnoupek 1925-ben született Pozsonyligetfalun. Felsőfokú tanulmányait 1946 és 1950 között a pozsonyi Gazdaságtudományi Főiskolán végezte. Diákévei alatt szerkesztője lett a Borba című főiskolai lapnak, a Borba című főiskolai lapnak. 1950-től 1952-ig tagja volt a Szlovák Ojságírók Szövetsége elnökségének. 1950 és 1958 között a „Smena" ifjúsági lap eperjesi tudósítójaként dolgozott, majd a pozsonyi Pravda munkatársa lett. 1960-tól 1965-ig Moszkvából tudósította lapját. Visszaérkezése után, 1967- ig a Predvoj néven megjelenő ideológiai-kulturális folyóirat főszerkesztői posztját töltötte be. 1967-től 1969-ig a csehszlovák művelődésügyi és tájékoztatási miniszter első helyettese volt, majd egy évig a Csehszlovák Rádió vezérigazgatójaként dolgozott. 1970-ben hazája moszkvai nagykövetévé nevezték ki. Bohuslav Chnoupek 1971-től tölti be a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminiszterének tisztét. 1972 óta parlamenti képviselő, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának tagja. 1966-tól 1969-ig a CSKP KB Ideológiai bizottságának tagja volt. 1966-ban Csehszlovákia Kommunista Pártja XIII. kongresszusán a Központi Bizottság póttagjává választották, majd 1969-ben a testület tagja lett. A csehszlovák külügyminiszter több magas állami kitüntetés tulajdonosa; 60. születésnapja alkalmából hazájában a Köztársasági Érdemrenddel ismerték el tevékenységét, s megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendje szovjet kitüntetést. Hétfőn az NSZK bécsi nagykövetségén tartották a VSZ és a NATO országainak szokásos heti tanácskozását, amelyen az európai hagyományos leszerelési fórum előkészítéséről tárgyalnak. Az ülésen a NATO-ja- vasilaft áldott előtérben, amelyet pénteken terjesztettek be a bécsi európai utó tál ál- kozón a bizalom, és biz- tonságerősítő, illetve a hagyományos haderőket ériintő tárgyalásokról. Az utóbbiaknak — a NATO megfogalmazása szerint — „A hagyományos stabilitást” keid szolgáin,iok. A VSZ országainak képviselői a tanácskozáson egy sor kérdést tettek fel a nyugati javaslattal kapcsolatiban, elsősorban arról, mii értendő valójában a „stabilitás” fogalma alatt. Választ várnak azokra a kérdésekre is, hogyan gondolja a NATO a helsinki folyamat többi országának tájékoztatását a tervezett tárgyiad ásókról, miután azokon, javaslatuk szerint, csak a két katonai szövetség tagjai vennének részt. Ugyancsak nyí'lt kérdés a harcászaitá nukleáris fegyverek bevonása a tárgyalásokba, amint ezt a VSZ javasolta. Amennyiben a NATO legalább annyi megértést tanúsíit a másik fél szempontjai iránit, mint fordítva, nem lehet akadálya tartalmas, kölcsönösen elfogadható tárgyalási mandátum kidolgozásának, hangoztatta az ülésen hazánk képviselője. Mint rámuítajtott, a NATO által használt, a „hagyományos stabilitásra” vonatkozó elnevezés nem segíti a szándékok jobb megértését, hiszen elfedi a lényeget: hogy ti. a tervezett tárgyalások célja az európai hagyományos haderőik és fegyverzetek érdemi csökkentése. A stabilitás fontos eleme ugyan a katonai egyensúlynak, de nem lehet öncélú. A VSZ — mutatott rá képviselőnk — a budapesti felhívásban és azóta tett politikai nyilatkozataiban, tervet terjesztett elő. milyen kereteikben, milyen időrendben kívánja csökkenteni a haderőket. Amennyiben a NATO még mindig az egyensúly hiányát emlegeti, az újólag elvont vitákhoz vezethet, holott a közös feladat: a két fél javaslatainak egybevágó elemeit ötvözve megkezdeni a tárgyalási mandátum kidolgozását. Véleményünk szerint e kérdésekben nincsenek kibékíthetetlen ellen (tétek a két oldal között, hangoztatta a magyar képviselő. Hétfő esti kommentár SENKI TÖBBET, HARMADSZOR... PORTUGÁLIA Választások — olasz módra? A portugállök lassacskán olyanok lesznek már, miiint az olaszok: egyik választás a másikat követi, de lényeges változásra nem lehet számítani. A parlamenti erőviszonyok újra és újra patthelyzetet teremtenék, s kizárják egy igazán szilárd kormány megalakításának lehetőségét. Nagyjából így reagált a világsajtó a hírre, hogy július 19-én ismét előre hozott választásokat tartanak az Ibériai-félsziget# kisebbik országában. Az 1974-es áprilisi forradalom óta még nem volt parlament, amely kitöltötte volna teljes, négyesztendős mandátumát. A mostani válasz- t ásóik után Portugáliában 13 év alatt immár a 17. kormány születik majd. LESZAVAZOTT KABINET A legutóbbi kormányválság néhány hónappal ezelőtt, áprilisiban robbant ki, amikor Cavaco Silva miniiszterA Szocialista Párt új főtitkára, Vitor Constanció elnök kisebbségi szociáldemokratának nevezett (valójában jobboldali konzervatív) kabinetjét leszavazták a parlamentben. A bizalmatlansági indítványt az úgynevezett „elnöki párt”, az Eanes volt államfő vezette középbal tömörülés, a Demokratikus Megújulás Pántja (PRD) nyújtotta be. Ám a válság kirobbanásától aligha azt remélték, ami végül kisült belőle. A parlament baloldalán elhelyezkedő erők ugyanis számszerűen abszolút többséget tesznek ki, s így már jó ideje képesek lettek volna koalíciós kormányt alakítani, ha mindkét fél részéről meglett volna erre a szándék. A Szocialista Párt azonban, az évek során folyamatosan jobbra tolódott Mario Soares főtitkárral az élen, mindeddig kitartóan elzárkózott attól, hogy a kommunistákkal lépjen szövetségre. Mióta azonban Soares államfő lett, a párt bázisa mintha ismét balfelé lendült volna. A jobboldali kormány bukása után mindenesetre elképzelhetőnek vélték, hogy a szocialisták, a kommunisták, és Eanes pártja közöRamalho Eanes, volt elnök, a Demokratikus Megújulás Pártja vezetője sen, vagy esetleg a kommunistáik külső támogatásával alakít majd kormányt. Soares államfőtől azt várták, hogy a Szocialista, Párt főtitkárét bízza meg kormány- alakítással. SZEMÉLYI ELLENTÉTEK Nem ez történt. Soares a választások előre hozása mellett döntött, s ügyvezető kabinetként hivatalban hagyta Cavaro Silva kormányát. Mondják, hogy a döntés mögött netán személyi megfontolások is álltak, Soar es és a Szocialista Párt új főtitkára, Vitor Coustanció közötti személyi ellentétekről beszédnek. Mások szerint viszont Soares inkább Mario Soares államelnök előrelátó volt, amikor meg akarta előzni, hagy újabb működésképtelen koalíció alakuljon. A portugál kommunisták viszont arra figyelmeztettek. hogy a döntés a további jobbratolódás veszélyét hordozza magában. Bár Portugáliában a választások kiírásától kezdve tilos közvélemény-kutatásokat közzétenni, magán-köz- vólemény-kutatások eredményei alapján politikai hely- zeteSemzők mégsem tartják kizártnak, hogy a válság igazi győztese, maga a megbuktatott kormányfő, Cavaco Silva lesz. A 47 esztendős közgazdász, aki technokrata tudása mellp az utóbbi években a nagy hatású politikai meggyőzés fegyverzetével is felvértezte magát, ugyanis egyre népszerűbb. Cavaco Silva mindenesetre abban bizakodik, ho,gy pártja akár az abszolút többséget is megszerezheti a mostani választásokon. Ehhez a szavazatok 43 százaléka már elegendő lenne, ezzé! a parlament 250 mandátumából 126-ot kapnának. Ha az ügyvezető-kormányfő várakozásai igazolódnak, ez a mostani választás mégsem csak egy lesz a sok közül, hiszen akkor egyetlen politikai erő — méghozzá a politikai jobboldalról —egymagában alakíthat kormányt, s nem kényszerül szövetségesek jóindulatát keresni. A FELZÁRKÓZÁS FELADATA Ez a fordulat azt is jelentené, hogy az új kabinet teljesen szabad kezet kapna az alkotmány — Nyugat- Európának jelenleg legdemokratikusabb alaptörvénye — felülvizsgálatához, az áprilisi forradalom után végrehajtott államosítások visz- szafordításához, azaz a rep- rivatizáláshoz, a földreform vívmányainak szétrombolá- sához. Tíz és fél millió ausztrál szavazó járulhatott az urnák elé a távoli ötödik kontinensen, hogy 'eldöntse, ki kormányozza a következő esztendőkben a földrésznyi országot. Pár a körülmények miatt ,a végeredményt csak csütörtökre ígérik, a szavazás egyértelműen eldőlt: a szavazatok több mint felének összeszámlálása után immár bizonyosság, hogy ismét az ötvenkét esztendős kormányfő, Bob Hawke munkáspártja szerezte meg a győzelmet. Az egykori, fegyenctelep- böl lett angol gyarmat nem túlságosan hosszú történetében példátlan, és Ausztráliában ennek megfelelően ünnepelt esemény, hogy egy kormányfő egymás után háromszor vezeti győzelemre pártját általános választásokon. Talán nem túlzás az a megállapítás, hogy a két jelenség hátterében van -némi hasonlóság. Bár a dolgok ennél bonyolultabbak, és az eltérések is jelentősek, mindkét esetben az a dolog lényege, hogy egy markáns politikus meg tudta győzni a közvélemény többségét arról: a jövő érdekében egyszerűen elkerülhetetlen a nadrágszíj meghúzása Ausztrália lakosai sokallják a külföldi adósságot, és a mintegy kilencszázalékos évi inflációt, sokallják .a munkanélküliség arányát, és aggódnak az ausztrál dollár meglehetősen törékeny helyzete miatt. Hogyan lehet az, hogy mégis a folyamatosságra szavazott a többség? A válasz két legjelentősebb tényezője a következő lehet: 1. A miniszterelnöknek — valószínűleg nem alaptalanul — /sikerült elhitetnie a szavazók jórészével, hogy a jelenlegi bajok gyökere még a most ellenzéki liberálisok kormányzásának idejére nyúlik vissza, mert ők riadtak vissza — éppen politikai, választási okokból a „kemény orvosságok” alkalmazásától és 2. A választók ugyanerre a számlára írták az ,ellenzéki koalíció (a liberálisok és a nemzeti párt) jelenlegi, a helyzethez képest irreálisan kecsegtető ígéreteit, amelyeket inkább a szavazatszerző szándék, mint a valóság motivált. Az ausztrál többség tehát úgy döntött, hogy inkább a bajok feltárása, mint eltus- solása vezethet el a kibontakozásig. A jelenség nemcsak Ausztráliában lehet tanulságos. H. E. Kohl a pekingi repülőtéren elvonul a diszalakulat előtt Helmut Kohl és Csao Ce-jang megbeszélései Helmut Kohl, az NSZK kancellárja — aki vasárnap érkezett egyhetes hivatalos látogatásra Kínába — hétfőn Pekingiben megkezdte tárgyalásait. A kétoldalú gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése volt a központi témája Kohl és Csao Ce-jang kormányfő hétfői, első megbeszélésének. A politikusok megbeszéléseivel párhuzamosan a szövetségi kancellár küldöttségének vezető gazdasági szakértői tárgyalnak a két ország közötti kapcsolatok bővítéséről, elsősorban új beruházásokról és a kétoldalú kereskedelem fejlesztéséről. Az NSZK Kína kereskedelmi partnereinek listáján a negyedik helyet foglalja el, Hongkong, Macao, Japán és az Egyesült Államok után. Hivatalos kínai adatok szerint a két ország közötti kereskedelemben Peking oldalán az 1986-os mérleg kétmilliárd dolláros hiánnyal zárult. Akárhogy is alakulnak a voksolás eredményei — hiszen méig az is bizonytalan, hogy a választások döm- piingjébe belefáradt, kiábrándult portugálok közül hányán mennék el szavazni — egy mindenesetre bizonyos: Portugáliának végre szilárd kormányzatra lenne szüksége, amely hosszú távú programot dolgozhatna ki. A rá váró feladat ugyanis nem csekély: az elmaradott gazdaságú Portugáliát felzárkóztatni Nyugat-Euirópá- hoz. Ellenkező esetben az Európai Közösség nyitott piacán, ahogyan ez mostanában is történik, a versenyképtelen portugál áruk, a gyenge portugál ipar léte is veszélybe kerülhet. A munkanélküliség pedig már így is magas, 12 százalékos, s Portugáliának 16 milliárd dolláros külföldi adósság terhével is meg kell birkóznia. Márpedig ha ezeken a területeken nem sikerül síikért felmutatni, akkor kön/nyen előfordulhat, hogy a soron következő lisszaboni kabinet élettartama is az olasz minta szerint fog alakulni. Az viszont köztudott, hogy a római kormányok átlagos működési ideje az elmúlt évtizedekben meglehetősen rövidke volt...