Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-06 / 132. szám

1987. június 6., szombat Somogyi Néplap . í " > , » A IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Czakó Gábor iu nagymama Editet csütörtökön ütötte meg az áram, amikor Zsolt a kollégiumban volit. A gye­rek „nem egészen szándék- tailanul” metszette be a vil­lanyvasaló kábelének szige­telését a dugó mellett. Edit ugyanígy nyúlt oda. Már úton volt a keze, amikor ész­revette, de ő nem az az asz- szony volt, aki félbehagyta, amit elkezdett. Ennyivel volt több a mozdulata annál a közönségesnél, ami minden ügyetlen emberrel előfordul, aki lever egy poharat. Aka­ratlanul, mégis sejtve, hogy mi fog történni, sőt tudva, mert az utolsó ezredmásod- perc megduzzad a fölisme­réstől, hogy a lendület meg­állíthatatlan, az elrontott mozdulat íve megváltoztat­hatatlan, és a reménytelen­ségtől, amellyel a pohárban rekedt ártatlan fény búcsú­zik. Amikor Edit a vasalót ki­húzta, soha nem a dugót fogta meg, hanem a kábelt. Miért éppen most járt vol­na el másképpen? Zsolti na­gyon jól tudta ezt. Hogy ne gondoljon rá; csütörtökön — ez volt otthon a vasalás napja, ahogy kedd a mosásé — kívülről bemagolta a géptankönyv föladott feje­zetén kívül az előzőt és kö­vetkezőt, a kézilabdaedzést is kihagyta, mert annyira gyűlölte a géptant, hogy nálánál különb mákonyt ke­resve sem találhatott volna. A pénteki órán megkukult a tábla előtt Semmi értel­mét nem látta a felelésnek. Egy géptan ötös vagy sze- kunda semmi ahhoz képest! No nem. Nagyanyját meg­ölni nem akarta. Halálát sem kívánta igazán a szíve mélyén, ám ha mégis, akkor jó. Még otthon kezébe akadt a szigetelőszalag, megpör­gette a mutatóujján, ráné­zett a vasalóra, de a kábel sebére már nem. Visszatette a szigetelőszalagot. Ha már így szaladt meg a kés, ak­kor menjen a többi is a ma­ga útján. Ennyi. Az élet se több. Hétközben órák, lec­kék, géptan, anyagismeret, Petőfi, kézilabdaedzés, men­za, kollégium, lábszag, hét­végén otthon? — Zsolti ügyes, .^ranyos, okos rohadt kölyök, mfegint nem szól egy szót se, ablakpucolás, porszí­vózás, szőnyegporolás, füg­gönymosás, öregasszonyok, anyád büdös kurva, Emmus- kám, a te vöd aztán olyan, hanem Juci unokája, hallot­tátok, kibe vagy szerelmes, miért nem hívod meg soha a barátaidat? Azt hiszed, mi nem vagyunk kíváncsiak rá­juk? Legjobb a kettő között a vonat a kosszal, a részeg tipródássa] együtt: olyan mint a halál, mert nincsen sehol se, se a kollégiumban, se otthon. És a nagymama sincsen. Rossz ripacs, semmi se igaz belőle, amit az egyik kezével ad, a másikkal gyor­san visszaveszi; azt képzeli, hogy ő kelti föl a napot, ds nyomban .le is fekteti. Zsolti régóta dolgozott a „nagy­mama szobrán”. A rajzoknál tartott egyelőre, és beszer­zett egy öngyújtót. Az lett volna a szobor lelke. Az ön­gyújtót eldugta, de a terve­ket kihívóan elölhagyta, hogy lássa a mama, és ne értse. Érdeklődésére fog­hegyről odavetette: „talál­mány!”, aztán kiment a konyhába röhögni, amikor Edit ellhencegte vén barát­nőinek, hogy az ő unokája .föltaláló lesz. „De nem ám olyan szélhámos, mint Pali, hanem igazi!” A nagymama szobra mo­bilnak ígérkezett. Az ön­gyújtó lángja egy kövér kür­tőben kis turbinát forgatott volna, amely egy spirális csővezetékbe áramlást ger­jeszt, amely sípot szólaltat meg úgy, hogy a síp szele elfújja a lángot. Gyújt, sípol, kioltja magát, gyújt, sípol, satöbbi. Ügy lett volna iga­zi, ha még egy szerkezet csatlakozik a műhöz, ame­lyet a láng kialvása hoz mű­ködésbe: ez bekattintja újra az öngyújtót, .teljessé téve a mondanivalót. E művével karácsonyra remélt elkészül­ni. Amikor belekezdett, ak­kor még nem adódott a helyzet a kenyérvágókéssel, a fekete vasalózsinórral... Edit az áramütéstől elte­rült. Feldöntötte a vasaló­deszkát, a vasaló rákoppant a fejére, a dugó kiszakadt a falból. Ez volt a szerencsé­je, mert különben képtelen lett volna elengedni. A zár­latos rész égette, s egyúttal magához vonta az ujját, és ő egyébként sem szokta el­engedni, amit egyszer meg­fogott. Rögtön tudta, hogy Zsolti. Hétfájdalom! Hü­velyk-, mutató- és középső ujjára ráégett a gumiszige­telés, jobb karjában válláig hasított az áramütés kínja, a vasaló csúcsa halántékon bökte, majd végigperzselte homlokát, és a gyerek a szí­vében. Ütötte, rágta, szúrta! Erre gondolt először, amikor* a düh elöntötte, azért kapott oda, s nem sajgó halánté­kához. Orra előtt csöndesen bű- zölgött a szőnyegre csusszant meleg vasaló, s ő fekve ma­radt. Hagyta a vasalót is a műszálas szőnyegen. Tapo­gatta, tapogatta, mégsem fájt a szíve, holott azt szokta ki­tenni a kólókért, a fiáért, a lányáért, abban forgattak éles tőröket a hálátlanok, az szokott meghasadni miattuk, < annak íratott az orvossal nitroglicerint és sorbonitot. Fölemelte harminc éve fér­fikéz nem érintette loppadt, öreg melliét, hogy alulról hozzáférjen. Semmi. Vagyis unott, közönyös dobogás. Légy zirregett keresztül a szobán. Az ablak előtt ka­maszlányok vihogtak el a járdán; a fehér tetejű hús­szállító kocsi sofőrje alkal­masint nekik dudált. Fölikiáltott: — Meg is halhattam vol­na! Szíve ugyanabban a méla ritmusban dobogott tovább. Lenyúlt a gyomrához, majd a májához, epéjéhez. Egyik sem görcsölt. Mintha nem is lettek volna. Megtapogat­ta a halántékát. Kicsi égő pukli, csöpp zúzódás. Vér sehol. Az erek sem lüktet­tek, hogy jó, kiadós migrént ígérjenek. A három megégett ujj fájt, amennyire kellett. föltámadás Pompeji szeretőiről szólok, a párról, kit betemetett a láva. Gyönyörük koreográfiáját kétezer éve őrzi a kő. A teljesség önkívületében hevernek összetapadtan, de megrezdülhetnek bármely pillanatban, akár ;a tiltott jegyesek romlatlan arca \fordul a föld alatt párja felé. Egyetlen szóra, egyetlen intésre várnak csupán s folytatják újra a félbeszakadt ölelkezést, egyensúlyozva némán a sikoly hóhatárán. S fölkelnek — Hajukból kifésülik a századokat s ifjan és időtlen elindulnak p dolguk után. Éppen úgy. Karjában a ha­sító sajgás távozni készülő zsibbadássá oszlott. 'Fölült, megfújta az ujjait, aztán csalódottan visszadőlt a szőnyegre. Cserbenhagy­ták. A saját szervei, ame­lyekkel annyit, s oly sok gonddal törődött. Hiába hív­ná a *mentöt, a körzeti or­vost. Bejódoznák a halánté­kát. I'rix-szel befújnák az ujját, és itthagynák. „Hívja inkább a villanyszerelőt, ma- muska!” Persze ... elrekken- tette ötletét, nem, ő beteg­séget nem játszott meg so­ha! Bezzeg György, igen ő krétát evett, havat, jeget du­gott a cipőjébe, hogy lóghas­son az iskolából és befőttet zabálh ásson. Az emléktől gondolkodnia kellett. Üjra fölült. Mégis? Nem igaz! Ö nem! A kicsi ötlet a küszöb előtt pima­szul fészkelődött. Képtelen­ség! Szívverése fölgyorsult, savai szétpezsdültek a gyom­rában, epéje 'tájékán forró­ság ömlött el. Se most, se máskor! Aljasság és rosszin­dulat. Könnyű egy szegény, beteg öregasszonyt rágal­mazni, akit senki se szeret, magányos, nincsen védelme­zője. Attól még a nyomorú­ságát is el lehet porolni! Rá lehet fogni, hogy hipochon- der. Szédült, kesernyés savat öklendett föl a torkába. Föl kellett volna állnia, és ki­nyitni az ablakot. A ruhás­kosárba hiába kapaszkodott, földült Elmászott a fotelig, ott végre sikerült. Az ablak nem akart en­gedni. Zsolti nem zsíroata be a závárt. Hiába szólt neki háromszor is, hogy zsírozza be, mintha a falúak beszélt volna. Zsolti. Végre engedett az ablak­zár. Hideg olajbűz csapta meg. Az iskola előtt a hús- szállító sofőr bekapcsolva hagyta a motort. Zsolti gonosz gyerek. De nem gonoszabb a többinél. Az őszi levegő lehűtötte homlokán az izzadtságot. Zsoltinak egy szót sem fog szólni, ha megjön. A vasa­lót pedig máris átviszi Po- tyozsi Vilmoshoz. Nyoma se maradjon a dolognak. Stekovics János: Meszes tanya — Kígyós Siklós Péter: A bizalmatlan '/in i Wéber Lajos: Az ikrek győzelme Stalter György: Ebrendészek MAGYAR FOTOGRÁFIA 1987. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Fotóművészek Szövetsége, az Ofotért Vállalat rep­rezentatív fotókiállítást rendezett Budapesten a Műcsarnokban. A július 12-ig nyitva tartó kiállítás a fotográfia minden műfaját felöleli. SZÉPEN MAGYARUL, SZÉPEN EMBERÜL < Nyelvi tévedések — saját zsebre Az apróhirdetés minden egyes szavát saját zsebünk­ből fizetjük. Nem mindegy tehát, hogy mit és hogyan teszünk közzé, mi kerül a távirati stílusban megfogal­mazott szövegbe, és hogy nyelvhelyességi szempontból milyenek lesznek mondata­ink. A következő hirdetést ol­vasva azonnal felkapjuk a fejünket: „Tőkével, kocsival, 3 szakképzettséggel rendel­kező, perfekt német nyelv­tudású, 27 éves, csinos nő, alakuló vagy már működő vállalkozásba társulna köz­reműködéssel.” Az, hogy va­laki 27 éves, csinos nő, egy házassági hirdetésben nyo­mós érv lehet, itt viszont furcsa asszociációkat kelt. Egy „24 éves, 182 cm magas, szemüveges autószerelő min­den hozzá hasonló leánnyal szeretne megismerkedni há­zasság céljából.” Ha a mon­datot szó szerint értelmez­zük, aligha akad széles e hazában sok 24 éves, 180 cm körüli, szemüveges au­tószerelő leány, aki — rá­adásul — még a törvényte­len poligámiát is vállalná. Fából vaskarikát fabrikál­tak ezzel az egyetlen mon­dattal is: „Egyedüllététmeg­oldhatja Bizalom Társkereső Szolgálattal.” A megold ige jelentése ugyanis: elvégez, megvalósít, végrehajt, elin­téz. A társkereső szolgálat tehát inkább feloldja a ma­gányt, megszünteti az egye­düllétet. A magyarban a jön ige azt fejezi ki, hogy valaki fe­lénk, a beszélő felé közele­dik. Aki hagyatékot vásá­rol,’* az nyilván jön is, megy is, azaz: jön-megy, mégsem helyes, ha a hirdetésben így fogalmaz: „Kívánságra ház­hoz megyek (ez helyes!), készpénzzel a legmagasabb napi árat fizetek hagyaték­ért. Azonnal jövök.” (Helye­sen: megyek.) Valaki idős, beteg édes­anyja háztartásának ellátá­sára „heti két-három alka­lommal” kisegítőt keres, pe­dig valójában heti két-há­rom alkalomra keresi a ki­segítőt. Az is humoros lehet, ha valaki az alanyi és a tár­gyas igeragozás alakjait fel­cseréli, és az egész monda­tot a rosszul megválasztott igealak vamzatában szerkesz­ti át: „Orvos, nyaralóval, öröklakással keresi 25—35 év közötti, telt idomú, hű­séges feleségét." Nyilván nem a már meglevőt keresi, hanem a hölgyek közül (egy) feleséget keres. „Nagy testű naposcsibét már most jegyeztessen elő” — olvassuk egy másik hir­detésben. — „Hazaszállítását vállalom levél által is.” Nincs szó préselt csibékről, mert nem őket szállítják „le­vél által”, hanem a megren­delésüket intézik levélben. Ismerjük be: nem apró hi­bákról van szó. Arra sajnos nincs mód, hogy a hirdetés szövegén a felvevő nyelvhe­lyességi szempontból változ­tasson. A hirdetők pedig vo­nakodnak minden bővítés­től, a névelő vagy kötőszó hozzátételétől, mert az több­letköltséget okoz. A hirdetőnek azonban saját érdekében helyesen és pontosan kell fogalmaznia, nehogy esetleg elszalassza a szerencséjét vagy tévedés­ből egy tál lencséért eladja az örökségét. Dr. Saiga Attila ! Simái Mihály Románc mielőtt elmegyek e részeg hófalak mielőtt rámszakadnak egy hattyútollat adj a rianás ha elzeng ha már túlnan leszek azzal a hattyútollal megírom majd neked felhőfehér szavakban azt a megírhatatlant azt a gyönyörűséget azt a szédületét — ahogy ez a bolond robbanószerkezet a szívem lüktetett érted percenként tízezer évet Barcs János KÉK VÍZ PARTJÁN Napsütött Dráva-part, hű gyermeked vagyok: - S iskolás koromra még visszagondolok. Boldog ifjú voltam, Pannon tájon éltem. Kék víz partján ülve, fecskékhez beszéltem. Szöcskézik már álmom; fényét vesztve rohan: Parti vízimalmok fakerekén suhan. Emlékemből a táj —, eí nem menekülne, ha fölöttem az ég örömre derülne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom