Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-02 / 128. szám
1987. június 2., kedd Somogyi Néplap 3 BÉKÉT AKARUNK!________________________________________________ Fények gyúltak Nagyatádon Á számítástechnika oktatása Jól képzett szakemberek kellenek „Őrizzük a békét. A két világháború pusztítása után, az európai béke ötödik évtizedében, a nemzetközi béke évében valljuk: meg lehet és meg kell menteni az emberiséget egy újabb háborús katasztrófától. A béke ügye egyetemes, s érte össze kell fognunk, bárhol; bármely társadalmi rendszerben éljünk is a földön. Mi itt, a Kárpát-medencében a szocialista társadalom építését nemzeti , programunkká választottuk, hogy emberibb, otthonosabb körülményeket teremtsünk. Évszázadok viharai után nemzetünknek, magunknak és gyermekeinknek, unokáinknak nyugodt életét, az erőnkhöz mért boldogulás alkotó örömét kívánjuk. Valljuk, hogy az esztelen fegyverkezésekkel nem szabad veszélyeztetni a még meg sem született nemzedék létét. Ezért az atombiológiai és vegyi fegyverektől megszabadított világért küzdünk. Tiltakozunk a fegyveres beavatkozások, a háborús konfliktusok szítása ellen. Ürháború helyett az űr békéjét akarjuk! Hiszünk abban, hogy bolygónk a béke világa lehet. TetteJúlius elsején hatályba lép az új családjogi törvény. A megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetben az év eleje óta kísérletképpen szakértői csoport alakult, s ez már ötödik hónapja az új törvény szellemében végzi feladatait. A tapasztalatokat összegezve az intézet igazgatói, dr. Orbán István módszertani útmutatót készített; ez az országban létrehozandó hasonló csoportok tevékenységéhez nyújt segítséget. Az eltelt idő alatt több mint ötszáz gyermek személyiségvizsgálatát végezték el. Az átfogó vizsgálat harminc napig tartott, az új jogszabálynak megfelelően nemcsak a veszélyeztetett gyermeket vizsgálták, hanem földerítették a családi hátteret is. — Az új törvény alapvető változásokat hoz a „gyi- vi”-k munkájában — tájékoztat dr. Orbán István. — Az intézetek profilja megváltozik, tevékenységi körük kiszélesedik: családsegít') szolgálatot látnak el. Az egyik legfontosabb változás: ezután a mi javaslatunk alapján hozhatják meg a gyámhatóságok határozataikat arról, hogy a veszélyeztetett gyermekek intézeti vagy állami nevelésbe kerüljenek. Az intézeti nevelésbe vett gyermekek esetében megmarad a szülők joga és felelőssége, s van lehetőség arra, hogy a gyermek visz- szakerüljön a családba. Az állami nevelésbe vett kiskorúak esetében a szülői felügyeleti jog megszűnik, a gyermekek örökbe adhatók, megfelelő családi környezetbe helyezhetők. A tapasztalatok máris azt mutatják: az új törvény segít, hogy csökkenjen az állami gondozottak száma. A gyermekek fejlődése szempontjából az a legfontosabb, hogy ne szakítsuk ki őket a családból. Megfelelő segítséggel, a pártfogói munkával megoldható, hogy rendszeresen figyelemmel kísérjük ezekét a családokat, nevelési segéllyel is segítjük őket. Januártól végezzük a megyében az állami gondozott gyerekek felülvizsgálatát, munkánk befejezés előtt áll. A vizsgált kiskorúak kétharmada a jövőben úgynevezett osztott gyámság alá kerül, a szülőket is bevonjuk a gyermek sorsának alakulásába. Kis hányaduknál pedig azonnal megszüntethető az állami gondoskodás. — Mi lesz azoknak a gyerinkkel, szavainkkal, érzéseinkkel őrizzük a békét.” A fenti szövegű röplapot vasárnap este nyomták a kezembe a nagyatádi gimnazisták azon a békenapon, amelyet a város fiataljai szerveztek. A gimnázium KISZ-bizottságának tagjai fogalmazták meg ily módon akaratukat, de — és ezt aláírások is bizonyítják — valamennyi nagyatádi egyetért velük, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A gyermekek rajzverse-, nyén az Atád Áruház előtti parkolóban általános iskolások színes krétákkal dolgoztak az aszfalton. A III. számú iskola 7 a osztályának tanulója, Major Laci minden megszokott szimbólumot elfelejtve fogalmazta meg békevágyát. Ha ő lett az első, nem a véletlennek köszönhető. Talán sikere lesz azon a rajzversenyen, amelyet az Országos Béketanács, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Magyar Úttörők Szövetsége, illetve a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza hirdetett meg „Mit lehet csinálni a bombák helyett?" címmel. Erről nyomtatványok tájékoztatták a résztvevőket. mekeknek a sorsa, akik valamilyen speciális elhelyezést igényelnek? — Jóval egyszerűbb lesz a halmozottan sérült, antiszociális magatartású vagy neurotikus gyermekek elhelyezése. A gyivi-igazgatók egymás közötti megállapodásokkal könyen és gyorsan intézhetik, nem kell az elhúzódó papírmunkák miatt fél, sőt olykor egy évet rs várni az elhelyezésekre. — Milyen feladatokat ró a gyermek- és ifjúságvédő intézetekre az új családjogi törvény hatályba lépése? — Elsősorban a területi munkákat kell erősítenünk. Már most gondot fordítunk arra, hogy a társadalmi szervekkel közösen ' felvilágosító munkát végezzünk. Megszűnik a gyivi „héttorony" jellege, a társadalmi felelősség fokozódik. Kialakulhat a jó kapcsolat a munkahelyekkel, A beteg néha úgy látja, hogy orvosát nem igen érdeklik a pana. .szai. Két órája várt, hogy bekerüljön, most meg együttérzés helyett csak ez a közömbös hümmögés. Hiszen jóformán meg sem vizsgálta. „Miért kapja ez a fizetését? Hát már itt is hálapénzt várnak? — Legalább rendes gyógyszert írna föl. Ez a Maripen semmit sem ér . . ” Az orvos közben arra gondol, hogy már megint egy képzelt beteg. „És még ő diktálná, mit írjak föl. Hiszen csak egy szokványos influenza az egész, s úgy ömlik belőle a panasz, mintha halálán volna. Mit tudja ez, hogy egész éjjel ügyeletben voltam, most meg ő a hetvenedik beteg, akik közül ötvennek ugyanez volt a baja, s legtöbbjük ilyen önjelölt orvos volt. Hát nem értik meg, hogy az ember nem gép?” Kettőjük között lappang a feszültség, amely könnyen oldódná, ha rendelkeznének az empátia képességével, azaz ha bele tudnák élni magukat a másik helyzetébe, ha azonosulni tudnának egymás lelkiállapotával, érdekeivel. Egy színész vagy egy kereskedelmi ügynök foglalkozásának alapkövetelménye az empátia. Az emberi kapcsolatok sorával lehet azonban példázni, hogy korunkban egyre kevésbé nélkülözhető, tudatosan is fejleszthető adottságról van szó. Ez Az atádi bókenap sok sporteseménnyel társult. Vasárnap délután rajtoltak, akik beneveztek az olimpiai ötpróba futóversenyére. Ott találkoztunk Katona Máriával, aki Kaposvárról érkezett. A Rákóczi hosszútávfutója harminchatodik lett a Komárom—Komárno futásnál, s a lányok közül elsőiként fordult most a tíz- kilométeres távnál, így elsőként érhetett célba. A futás előtt Murányi Ibolya tanárnő vezetésével melegítettek be a békenap résztvevői, s versenyezhettek hullahopp karikával, lassúsági kerékpározásban, görkorcsolyával és gördeszkával. Ott volt közöttük a marcali Ságvári Róbert is, aki politikai dalokat énekelt a gyerekekkel és a felnőttekkel. Este fáklya- és gyertyafények gyúltak — emlékezésül azokért, akik értünk áldozták életüket, s figyelmeztetve arra is, hogy az esztelen fegyverkezés újabb áldozatokat követelhet. — Békét akarunk! — hirdették transzparensek, amelyeket a fiatalok békemenetében lát-, hattunk a város utcáin. az állami gondozott gyermekek beiskolázáskor, munkahelyválasztáskor elsőbbséget élvezhetnek. Új fogalom lép be, az ifjú felnőtt fogalma, s ez 24'éves korig tart; intézetünk gondoskodása tehát nem szűnik meg a 18. életévüket elért gondozottaink esetében sem. Arz önálló életkezdésre adható összeg a kétszeresére emelkedett, egymillió forinttal gazdálkodhatunk. Tervezzük egy ifjúsági otthon létesítését Kaposváron; itt 20 fiatal elhelyezésére nyílik mód. A legfontosabb a munkánkban a földerítés, a jelzés és a javaslattevés; ez a hármas feladatkör fémjelzi a családsegítő szolgálat jellegét. A személyi és tárgyi feltételek biztosításával az új családjogi törvény gyors és operatív intézkedésekkel távlatokban is a család érdekeit szolgálja. nemcsak az emberi összeütközések elkerülését segítheti, a tanár-diák, főnök-beosztott, vagy eladó-vásárló viszonyban, hanem az eredményes munka feltétele is. Ha például a vezető megérti bajban levő beosztottját, kulcsot is kap befolyásolásához. Ha ugyanez a képesség a dolgozóban is megvan, könnyebben tud azonosulni a vele szemben támasztott követelményekkel, megóvja magát a bosszúságtól, vagy a vélt megaláztatás gyötrelmétől. Empátia nélkül elképzelhetetlen a gyerekeket érzelmileg vonzó pedagógusegyéniség! Nem érhet el eredményt enélkül a propagandista. a tanácsi ügyintéző, s mindazok, akik munkájának része az emberekkel való kapcsolattartás. Példák nélkül is világos, hogyan veheti elejét az empátia házasságok megromlásának, hogyan teheti eredményesebbé a családi nevelést, vagy hogy még akkor is szerepe van, ha mondjuk a buszon egyik ember a másik lábára lép. Gondoljunk csak arra, hogy egyre több eltérő érdeket felszínre hozó, konfliktusokkal helyenként már telítődött korunkban menynyi emberi energia fecsérA gazdasági, műszaki fejlődés döntő feltétele a megfelelően képzett dolgozó gárda. A KSH Számítástechnikai és ügyvitelszervező Vállalat ezt a célt akarta elérni, amikor három évvel ezelőtt Kaposváron megvásárolta az IKV-tól a Rákóczi téri' épület egy részét és ott kialakította oktatóközpontját. Az oktató, és termináltermek mellett lett helye az épületben a stúdióműhelynek az 50 ágyas kollégiumnak, a könyvtárnak és az üzemi étkezdének, büfének stb. is. Az intézményben az eddig felszerelt technika értéke eléri a 4-5 millió forintot, és egy, az idén elnyert pályázat alapján további 6—8 IBM, vagy ezzel kompatibilis számítógépet várnak még. Az oktatóközpont már több tanfolyamot kínál a Dél-Dunántúl, köztük Somogy megye vállalatainak, azonban az ország más részeiből jelentkezőket is fogadják. Dr. Lengyel Lászlóval, az oktatóközpont igazgatójával a tanfolyamok jelentőségéről beszélgettünk. — Az oktatóközpontnak alapvetően kettős feladatot kell ellátnia: nekünk kell biztosítani a vállalati számítástechnikai szakemberek szakmai képzését-tovább- képzését. Mellette foglalkozni szeretnénk a vezetői munkakörhöz kapcsolódó személyzeti vezetők és titkárnők képzésével, és szeretnénk bemutatni a vezetést lődik el méltatlankodásra, haragra, vitára, a hétköznapok kisebb-nagyobb csatáira. Hány tüskés, Idegileg megtépázott ember él köztünk, akik sérelmeik. és ezekből fakadó lelki zavaraik miatt képtelenek a mun1 kában tudásuk legjavát adni, vagy kiegyensúlyozott családi kapcsolatokat kialakítani. Az empátia jelentősége azonban ennél is nagyobb, sokrétűbb. Ez a feltétele például annak is, liogy az egyén megtalálja a helyét a különféle közösségekben, szervezetekben. Az empátia adottságával rendelkező emberek nélkül nem létezhet jő szocialista brigád, párt- alapszervezet, s nem hozhat eredményt például egy vállalati értekezlet sem. Ahhoz, hogy a vita ne fajuljon személyeskedéssé, . mindenekelőtt az kell, hogy az emberek megtanulják saját érdekeiket úgy képviselni, hogy figyelembe veszik mások érdekeit is. Ha képesek engedményeket tenni, ön- magukét belehelyezni az érdekek rendszerébe. Az empátia nemcsak más emberek megértését segítheti, hanem a különféle gazdasági vagy politikai döntésekét is. Az ilyen mantalitá- sú ember ugyanis eleve segítő korszerű technikai eszközöket is. Egy, az NSZK-ban a közelmúltban végzett felmérés szerint 1990-ben a munka- válalók 70 százalékának szüksége lesz számítástechnikai ismeretekre. Becslések szerint a foglalkoztatottak 50 százalékának elég, ha tisztában vannak azzal, hogy mit csinál a számítógép, 15 százalék szőkébb területén (tervezők, mérnökök, adatbankkezelők stb.) érdekelt a számítástechnika megismerésében, 5 százalékos tesz ki a tényleges számítástechnikai munkát végzők száma, vagyis azoké, akik számítógépek és programok készítésével, fejlesztésével foglalkoznak. — Ma már a hagyományos szakmákban is könyebb álláshoz jutni számítástechnikai ismeretek birtokában. Ezért vállalatunk nagy figyelmet fordít a számítás- technikai kultúra fejlesztésére. Mindezek mellett tudjuk, hogy a vezetésben is jelentős tartalékok rejlenek. A korábbi ágazati vezető-továbbképző tanfolyam napjainkban már nem tud megfelelni a megnövekedett követelményeknek. Emiatt az Országos Vezetőképző bevonásával, valamint a hazái és a nemzetközi kutatási és fejlesztési eredményeket felhasználva egy korszerűbb, a vállalat igényeit jobban kielégítő munkahelyi középszintű vezetőképző tanfolyami programot dolgoztunk ki fenntartásokkal viseltetik a sommás „nagy igazságokkal" szemben, s még ha először bosszankodik is valamely őt hátrányosan érintő intézkedés miatt, megpróbál azonosulni a döntést hozók által képviselt érdekekkel. Meglehet, így sem ért mindenben egyet, ám semmiképp sem fog vagdal- kozni. Tudja, hogy törvényszerűen ütköznek olykor az egyéni és közösségi, pillanatnyi ,és hosszabb távú érdekek, s azt is, hogy senki sem csalhatatlan. Szerencsére sokakban vari ösztönös adottság az empátiára. Köznapian őket mondjuk „jó természetű” vagy „közösségi” embernek. Ám ez a képesség tudatosan is kialakítható, fejleszthető. S bár mint a fentiekből kitűnik, egész .társadalmi fejlődésünk szempontjából is lényeges vonásról van szó, az empátia módszeres fejlesztésére ma még inkább csak a vezetőképzésben találhatunk példát. Legalább ilyen fontos volna ez valamennyi olyan szakma képzésénél, ahol a munka része az emberekkel Való foglalkozás. S nemcsak itt. A pszichológiai kulturáltság megalapozását e képesség gyakoroltatását már az általános iskolai nevelésben kéne kezdeni. Csak így válhatna ez a vonás belülről fakadóvá, csak így kaphatna kulcsot az- emberi kapcsolatokhoz a következő nemzedék. Bíró Ferenc A módszer egyéni és csoportos példamegoldásokra, eset- tanulmányokra, szimulációs játékokra, tréningekre épül. Napjainkban a vállalatoknál és intézményeknél erősödik az információs rendszerek, számítógépes rendszerek kiépítésének az igénye. A számítógépek alkalmazásához jól képzett szakemberekre van szükség. Erről sajnos megyénk vállalatainál sokszor nem vesznek tudomást. — A múlt év végén körlevelet küldtünk a vállalatokhoz, ebben ismertettük a tanfolyamokat és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatásainkat. Sajnos elég kevesen jelentkeznek. Eddig mindössze három Commodore 64-es és két IBM gépkezelői és programozói tanfolyam megrendezését igényelték tőlünk Elsősoran az Állami Biztosítónál, a boglárlellei és a nagyberki állami gazdaságnál, a Kaposvári Villamos- sági Gyárnál, a Dél-dunántúli Vízügyi Építővállalatnál és a Kaposgépnél van a legnagyobb érdeklődés. Ma már sok vállalat rendelkezik mikroszámítógéppel, de megfelelő szakemberek hiányában nem képesek azokat hasznosítani. Nincs, aki felmérje a vállalati igényeket, kiválassza azokat a feladatokat, amelyek mikro-- számítógépes rendszerrel megoldhatók. Ezenkívül ki kell választani azokat a' szoftvereket és mikroszámítógépeket, amelyek ezeket a vállalati igényeket el tudják látni. A számítástechnika bevezetéséhez első lépés az ehhez szükséges szakemberek kiképzése és utána lehetne a gépeket igények szerint megvásárolni. Ezt nem veszik tudomásul a vállalatok. A jelenlegi helyzetet jól szemlélteti, hogy az oktatóközpontnak például egy folyamat- szervező tanfolyamra két évig kellett jelentkezőket toborozni. — Ki kellene használni az üzemeknek azt az előnyt, hogy mi helyben vagyunk Számítástechnikai képzésre jelenleg sokan feljárnak Budapestre. Mi pedig a SZÁMALK bevonásával itt helyben kínáljuk azokat. Sok vállalatunk dolgozói, vezetői képzését az őszi, téli, tavaszi szezonban a Balaton-par- ton oldja meg, a mi feltételeinknél rosszabb,és drágább körülmények között. — A nyári szezonban az oktatóközpont alkalmas számítógépes iskolai táborok fogadására is. Az iskolai szünetekben, hétvégeken a kollégium ma még az üdülést szolgálja, pedig mi szívesen elégítenénk ki az előbb említett igényeket. Az oktatóközpont 2- és 3- ágyas, összkomfortos szobái, technikai és oktatástechnikai eszközei (mikroszámítógépek, oktatói tv-lánc, munkaasztalokba beépített diavetítő, írásvetítő, epidiaszkóp, magnó, video, erősítő, vezérlőközpont stb.) révén az említett célokat képes korszerűen kielégíteni. Lchőcz Rudolf N. J. AZ ÚJ CSALÁDJOGI TÖRVÉNYRŐL Előtérben a családvédelem K. Á. Az emberi kapcsolatok kulcsa EMPÁTIA