Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-12 / 110. szám

A változások még felszínesek XLIII. évfolyam, 110. szám Ara: 1,80 Ft 1987. május 12., kedd Pozsgay Imre főtitkár ve­zetésével hétfőn hazaérke­zett Varsából a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak küldöttsége, amely a lengyel népfrontmozgalom, a PKON második kongresszu­sán vett részt. A tanácsko­zás idején a magyar delegá­ció vezetőjét, a többi kül­földi küldöttség vezetőivel együtt, fogadta Wojciech Ja­ruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára, az ál­lamtanács elnöke. A magyar küldöttek tiszteletére vacso­rát adott Marian Orze- chowski külügyminiszter, a LEMP PB tagja, a PRON korábbi főtitkára. A magyar küldöttség fo­gadására a Ferihegyi repülő­téren megjelent Tadeusz Czechowicz, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagy­követe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának új, vegyészeti szárnya Budapesten a Petőfi híd bu­dai hídfőjének közelében épül. A hétszintes laboratórium illetve tanszéki rész monolit vasbeton szerkezetű, a kétszintes előadótermi rész előregyártott elemekből készül. Az alapozás 1985 végén kezdődött. Az 1/1 építési ütem tervezett költsége 949 millió forint, határideje 1988 decembere, a generálkivi­telező pedig a Középületépítő Vállalat. Elutazott az Iraki KP küldöttsége Hétfőn elutazott hazánkból az Iraki Kommunista Párt küldöttsége, amely Aziz Mo­hamed főtitkár vezetésével a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának meghívására május 7—11. között tartózkodott Magyar- országon. Németh. Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese fogadta a küldöttséget, s Szűrös Má­tyás, a KB titkára és Györ- ke József, a Központi Bi­zottság külügyi osztályának helyettes vezetője megbeszé­lést folytatott a delegáció tagjaival. Óvári Miklós Athénbe utazott Óvári Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására hétfőn este Athén­be utazott. Óvári Miklós az MSZMP képviseletében részt vesz a Görög Kommunista Párt kedden kezdődő XII. kongresszusán. Hámori Csaba Pekingben A Kínai Kommunista If­júsági Szövetség Központi Pizottságának meghívására hétfőn Pekingbe érkezett Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a KISZ Központi Bizott­ságának első titkára. A magyar ifjúsági vezetőt a pekingi repülőtéren Szung Tö-fu, a Kínai Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Pizottságának első tit­kára és a Központi Bizott­ság több ■ vezető munkatársa fogadta. A Hazafias Népfront küldöttségének látogatása Varsóban Karolosz Papuliasz Budapesten ügyi helyzete javításának, a jövőbeni gyorsabb növeke­désnek, a termelés élénkíté­sének, az életszínvonal ké­sőbbi emelésének. A gyorsí­tás csak ott képzelhető el, ahol számottevően nő a jö­vedelemtermelő képesség. Gondoskodni kell a nemzeti jövedelmet fogyasztó, rosz- szul gazdálkodó vállalatok, szövetkezetek tevékenysé­géhek visszaszorításáról, fel­számolásáról. A gazdaságpolitika válto­zásával együtt szükséges az eszközrendszer, a gazdaság- irányítás átfogó, következe­tes korszerűsítése is. Ez ki­terjed a tervezési rendszer fejlesztésére, a közgazdasági szabályozórendszér változá­sára, sőt a politikai intéz­ményrendszer reformjára is oly módon, hogy az a leg­hatékonyabban szolgálja a fő gazdasági célok elérését. Havasi -Ferenc ezután azt hangsúlyozta, hogy a kibon­takozás programja megköve­teli a vállalati önállóság, az öntevékenység kibontakoz­tatását. Ebben jelentős sze­rep vár az új vállalatirányí­tási intézményrendszerre, többek között a vállalati ta­nácsokra. Elérkezett az ide­je, hogy ezeknek a vezető testületeknek a munkáját konkrét tartalommal is ki- töltsék. A vállalati tanácsok tulajdonosi szervezetként te­vékenykedjenek, ösztönöz­zenek a hatékony gazdálko­dásra — mutatott, rá. Több fölszólaló szavaiból kiderült: a tegnapi igazgatói tanácskozás a helyzetfölmé­rés és a feladatmeghatározás terén adhatott sokat a jelen­levőknek. Üj iránymutatá­sok előtt állunk, országszer­te a társadalmi-gazdasági kibontakozás útját keresik a vállalatok, a társadalmi szer­vezetek. Ebből az útkeresés­ből kell nemsokára kikris­tályosodnia annak a prog­ramnak, amely tovább viszi a gazdaságirányítás reform­ját, és közép-, azután hosszú távú megoldást ígér külső és belső okokból eredő gond­jainkra. Változni fognak a gazda­sági szabályozók; ezt sugall­ta minden elhangzott szó, ám ez nem volt különöseb­ben meglepő, hiszen hóna­pok óta erről beszél min­denki, aki egy kicsit is ér­deklődik a gazdasági élet iránt, s aki egy kicsit is szí­vén viseli a haza sorsát. Nem is kicsi változások, nem is kicsi döntések elé nézünk, ám ez sem különösebben meglepő tanulsága a tegnapi tanácskozásnak, hiszen er­ről is beszélünk jóideje. Többen is kiemelt fontos­ságot tulajdonítottak a köz- gondolkodás jobbításának, a vállalati, a helyi öntevé­kenység jelentőségének és a következetes, kiszámítható állami döntésrendszernek. Kezdjük az utóbbival! Re­mélhető — mert szükséges —, hogy a mainál áttekint­hetőbb, a célt, a gazdasági fellendülést jobban szolgáló „keret” születik. S ha meg­születik, akkor a lehetősé­gekkel bölcsen sáfárkodha­tunk, önálló alkotó embe­reké, embercsoportoké lesz a „játéktér”. A tét tízmillió ember jövője. Luthár Péter Megkezdődtek a külügyminiszteri tárgyalások Pozitívan értékelték a magyar—görög kapcsolatokat Megkezdődtek a hivatalos magyar—görög külügyminiszteri tárgyalások Budapesten. A ké­pen jobbról a harmadik Yárkonyi Péter, balról a második Karolosz Papuliasz. Karolosz Papuliasz,"~á Gö­rög Köztársaság külügymi­nisztere Várkonyi Péter kül­ügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra hazánkba érkezett. A görög diplomácia veze­tőjét vendéglátója, Várko­nyi Péter fogadta a Ferihe­gyi repülőtéren. Jelen volt Emmanuel Kalpadakis Gö­rögország budapesti, vala­mint Holtai Imre hazánk athéni nagykövete. Karolosz Papuliasz és ven­déglátója, Várkonyi Péter ve­zetésével délután hivatalos tárgyalásokat tartottak a Külügyminisztériumban. Az MTI tudósítójának ér­tesülése szerint a megbeszé­léseken mindkét részről po­zitívan értékelték a két or­szág viszonyát, kiemelve a politikai kapcsolatok szívé­lyességét. Hangsúlyozták, hogy ehhez jó alapot bizto­sít hazánk, illetve Görögor­szág adottságainak hasonló­sága, illetve a két nép kö­zötti hagyományos rokon- szenve, valamint a legfonto­sabb nemzetközi kérdések azonos megítélése. A gazdasági kontaktusokat áttekintve egyetértésüket fe­jezték ki, hogy közös érdek a kereskedelmi forgalom évek óta tartó visszaesésé­nek megállítása. Ezzel ösz- szefüggésben különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak az együttműködés korszerű formáinak — köztük a ter­melési kooperációnak és ve­gyesvállalatok alapításának — alkalmazásának. Háng- súlyozták, hogy ezt elősegít­heti a jelenleg előkészítés alatt álló béruházásvédelmi megállapodás. A két külügyminiszter megvitatta a magyar—görög kulturális, a műszaki-tudo­mányos és az idegenforgal­mi kapcsolatok fejlesztésé­nek, illetve az ezeket elő­mozdító megállapodások ki­munkálásának lehetőségét. A nemzetközi helyzetet át­tekintve kifejezték országaik érdekeltségét a nukleáris fegyverkezés korlátozásá­ban, hangsúlyozva annak je­lentőségét, hogy minden ko­rábbinál jobb lehetőség kí­nálkozik egy szovjet—ameri­kai megállapodás elérésére. Az amerikai űrfegyverkezési tervekkel kapcsolatban mindkét részről aggodalmuk­nak adtak hangot. A görög diplomácia veze­tője és vendéglátója pozití­van értékelte a helsinki fo­lyamat eddigi eredményeit, s kifejezték reményüket, hogy a bécsi utótalálkozó további ösztönzést ad az összeurópai együttműködésnek. Rámu­tattak. hogy az európai biz­tonság megszilárdítása, a kölcsönös bizalom erősítése szempontjából nagy jelentő­sége. lenne nukleáris fegyv’e- röktől mentes övezetek lét­rehozásának kontinensün­kön. Ugyancsak egybehang­zó volt a megállapítás: a nemzetközi biztonság meg­szilárdítását szolgálná a kü­lönböző regionális konflik­tusok politikai eszközökkel való, igazságos rendezése. Vállalatvezetők tanácskoztak á gazdasági kibontakozásról (Munkatársunk jelenti a fő­városból.) Kapolyi László ipari mi­niszter vázolta a jelenlevők előtt a gazdaság pillanatnyi állapotát. Nem hálás feladat manapság egy ilyesféle váz­lat elkészítése, hiszen jobb volna rózsásabb évekről, hó­napokról beszélni, de a kel­lemetlen tényekkel együtt is leszögezendő, még mindig jobb a bajok ármádiája el­len tetterős sereggel felvo­nulni, mint csendesen várni tovább. A miniszteri beszéd egyik alapvető tétele volt, hogy a magyar gazdasági föllendü­lés — amely hitünk szerint eljön — nagy részét az ipar­tól várhatjuk. Közelebbről pedig a vállalatok sokaságá­tól, amelyektől már az idén szép teljesítményeket remé­lünk. Tudott dolog: a gazdasági szerkezet átalakításától első­sorban közép- és hosszú tá­von várhatunk eredménye­ket, s az sem titok, hogy az előremenetel nem lesz köny- nyű. De egy sor szép sikert gyorsan is produkálhatnak azok a gazdasági egységek, amelyek — mint a miniszter többször is hivatkozott rá — alapos helyzetelemzés után az idén jól kialakított stratégiával igyekeznek ki­törni. A vitában felszólalt Havasi Ferenc, aki a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében köszön­tötte a tanácskozást. A KB titkára utalt arra, hogy a jelenlegi időszakban minden területen, így az iparban is a gazdálkodás egészének kri­tikai áttekintésére van szük­ség. Ez a munka megkezdő­dött. A tavaly novemberi központi bizottsági ülés ha­tározata után sok helyütt módosították, korszerűsítet­ték a korábban kialakított fejlesztési elképzeléseket. Jobb együttműködés alakult ki a vállalatokon belüli szer­vezetek között is. A gazda­ságpolitikával kapcsolatos kérdések mindinkább a fi­gyelem középpontjában áll­nak. Egyre jobban érződik a felelősségteljes gondolkodás a tennivalók • megfogalmazá­sában és kijelölésében. Az ország gazdasági hely­zetében is tapasztalható né­hány kedvező változás, így az év első négy hónapjában az ipar teljesítménye meg­közelítette a tervben elő­irányzottat, s a Vállalatok rendelésállománya kedve­zőbb a korábbi évekénél. Ugyanakkor az alapvető fe­szültségeket még nem sike­rült feloldani — mondotta Havasi Ferenc —, hiszen azok hosszú idő alatt halmo­zódlak fel. Ilyen alapvető gond, hogy nem javult a kül­gazdasági egyensúly, s a vi­lággazdaságban tapasztal­ható változásokra . továbbra is lassan reagálunk. Évek óta csökken a kereslet az álta­lunk exportált cikkek iránt a konvertibilis piacokon. A KGST-országokban is módo­sulóban van a piac igénye, jóval magasabbak a korsze­rűségi és a minőségi köve­telmények, s ha ezeknek nem tudunk eleget tenni, akkor mérséklődik a szocia­lista gazdasági integrációnak a magyar gazdaságra ható stabilizációs szerepe. Alapvető megújulásra van tehát szükség a magyar gaz­daságban, s már folyik a társadalmi-gazdasági kibon­takozási program előkészíté­se. E program célja megte­remteni középtávon azokat a feltételeket, amelyek ré­vén megváltoztathatók a gazdaságban mutakozó és az utóbbi időben felerősödő kedvezőtlen folyamatok. Ez a program — hangoztatta Havasi Ferenc — alapjául szolgál egy hosszabb távon is előremutató, átfogó terv­nek. A kibontakozási prog­ram előkészítése során meg kell vizsgálni: fenntartható-e a gazdaságpolitika vala­mennyi korábbi prioritása. Mindenképpen elsőbbséget kell adni a termelési szer­kezet korszerűsítésének, ösz- szekapcsoliva azt a műszaki­technikai fejlesztéssel. Mind­ez feltétele az ország pénz­A magyarországi iparvállalatok vezetői tanácskoztak tegnap Budapesten a kongresszusi központban az ágazat az idei év kezdetéről és az iparszerkezet átalakítási programjáról. Az igazgatói értkezlet sokszáz résztvevője posztjánál fogva alaposan ismeri azokat a gondokat, amelyekről szó esett a megbeszélésen. Mégsem töltötték haszontalanul az időt, hiszen az eszmecsere során min­denkinek alkalma nyílt rá, hogy újra rendszerezze az ismereteit és teendőit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom