Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-06 / 105. szám
T Tisztelt Szerkesztőség! Szatmári A. Lajos ádándi lakos április 21-én közölt panaszával kapcsolatban az alábbiakat kívánjuk közölni. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kaposvári szakaszmérnöksége valóban végeztetett fakitermelést Ádánd területén a Kiskoppány vízfolyás mentén. A kitermelésre került fák vágásérettek voltak, és az 1985-ben végzett próbavágás során megállapítást nyert, hogy cincérrágás miatt károsultak is. A fák kitermelését azonban mindenekelőtt igazgatóságunk által fontos — és a környező ingatlanokat is kedvezően érintő — vízgazdálkodási érdekből végzett mederrendezési munka és a meder gépi fenntartásának biztosítása indokolta. Idegen területről fakitermelés nem történt, ezt 1987. április 21-én Nagy Károly ádándi tanácselnök jelenlétében a bejelentőnek is bizonyítottuk. A fakitermelést a Kaposvári Erdőfelügyelőség engedélyezte. A kitermeléssel kapcsolatos feladatokkal a bakon- szegi Bessenyei Mgtsz. Bakonszolg szakcsoportját bíztuk meg. Tény, hogy a szakcsoport a fakitermelés során a parti birtokosoknak kárt okozott. Igazgatóságunk április 3-án felhívta a bakonszegi Bessenyei Mgtsz, figyelmét, hogy a munkavégzés során okozott károkat meg kell térítenünk. Április 14-én a szakcsoport képviselője úgy nyilatkozott, hogy a károsultakkal ez ügyben már felvették a kapcsolatot. Miután napjainkban a környezetvédelem a népgazdaság valamennyi területén központi kérdéssé vált, megértjük a bejelentő aggodalmát. Azonban nemcsak kitermelés, hanem fatelepítés is folyik ott, ahol az népgazdasági és környezetvédelmi szempontból célszerű, továbbá minden olyan esetben, amikor ezt jogszabály írja elő. Tisztelettel: Horváth István szakaszmérnök, Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, Pécs Tisztelt Szerkesztőség! Két panasszal kapcsolatban kérem a segítségüket. Az 1987. március 25-én és április 17-én esedékes öregségi nyugdíjamat még máig sem kaptam meg. Két levelet írtam ez ügyben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak, de választ sem kaptam. Utoljára február 25-én kaptam nyugdíjat. Már minden tartalékom elfogyott, s a türelmem is fogytán. Ezért kérem, segítsenek! A Somogy Megyei Sütőipari Vállalat március 17-én feladott részemre 1363 forint nyereségrészesedést Kaposvá- ron, az 1. sz. postahivatalban, az átutalás bevételi száma MNB 22887. Sajnos az ügyben többet nem tudok. Tisztelettel kérem a segítségüket, hogy pénzemhez hozzájussak. Tisztelettel: Maczó Miklós Marcali, Szigetvári u. 129. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 105. szám 1987. május 6., szerda Berzsenyi irodalmi napok holnaptól Keszthelyen Háromnapos irodalmi, zenei program keretében emlékeznek meg csütörtöktől Keszthelyen Berzsenyi születésének kétszázadik évfordulójáról. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság, illetve a rendezvény házigazdája, a keszthelyi kastélymúzeum hívta életre az első alkalommal megrendezésre kerülő Berzsenyi-helikon napokat. A középiskolások hagyományos ünnepe után a költészet, az irodalom és a zene képviselői találkoznak a városban. Száz éve nyerte el mai formáját a múzeumáról nevezetes Festetich -kastély, amelynek művészetpártoló E Villáminterjú Humor és szatíra l Az idén harmadik alkalommal rendezik meg az országos karikatúrabienná- lát. A pályázaton részt vehet minden olyan művész, akinek a munkái magukon viselik a humor, a szatíra jegyeit és amely munkák megfelelnek a biennálé szellemiségének. A beküldött pályamunkákat a szövetség által összehívott zsűri bírálja el. Minden művésztől 10—15 grafikát várnak, 30x40 centiméteres méretben. A begyűjtést 1987. szeptember 9-én a Műcsarnok műtárgy- raktárában végzik; a zsűrizés szeptember 11-én lesz. A kiemelkedő alkotások az országos és helyi, állami és társadalmi szervek által felajánlott díjakban részesülnek. A kiállítást Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és Várost Művelődési Központ galériájában rendezik meg, szeptember 28- án. A biennálé alkalmából reprezentatív katalógus jelenik meg. Szerkesztését 1987. május 31-én zárják. Minden kiállító művészitől 2—3 fotót vagy fotókópiát kérnek azokból a műveiből, amelyékkel az őszi bieraná- lén szerepelni kívánnak, valamint egy rövid szakmai önéletrajzot és egy önkari- kaitúrát. Az anyagot Dallos Jenőhöz kell eljuttatni, a Ludas Matyi szerkesztőségébe. Földcsuszamlás, veszélyelhárítás Ismét kisebb földcsuszamlást okozott a kedvezőtlen téli, tavaszi -idő a balaton- földvári magaspariton. ' A mintegy másfél kilométer hosszú, 40—45 méter magas meredek löszfal — a Balaton hajdani magasabb vízállásának maradványa — több ponton meglazult, s csak a szerencsének köszönhető, hogy az omlás és a kidőlt fáik nem okoztak másodlagos károkat. A legveszélyesebb helyzet a Magyar Tenger kemping fölötti 200 méteres szakaszon alakult ki, ahol a tavalyi hasonló eset épületeket is megrongált.' Noha a múlt évben ezen a területen elvégezték a közvetlen veszélyelhárítási munkát, az újabb földcsuszamlás a magaspart teljes hosszára kiterjedő, átfogóbb megelőző intézkedésekre késztette az illetékeseket. A megyei tanács és a Balatoni Intéző Bizottság — a Magyar Állami Földtani Intézet és a Soproni Erdészeti Egyetem szakmai segítségével — talajmechanikai, biológiai és vízrendezési műveletek elvégzésére adott utasításit. Ennek nyomán a löszfalról eltávolították a fákat, bokrokat — megállapították ugyanis, hogy a növények gyökérzetének talajlazító hatása nagymértékben hozzájárult az erózióhoz. A meglazult részek mesterséges leomlasztása után majd olyan cserjefél ékkel telepítik be a f>airtot, amelyeknek gyökerei megkötik a talajt. A további lazulást és omlásveszélyt rőzsefonatokkal is igyekeznek megelőzni. A szakemberek véleménye szerint feltétlenül szükséges a csapadék és a szivárgó vizek hatásától -is megóvni a veszélyeztetett területet. Color Star- csereakció Az emlékezetes színes-tv- robbanásoík után — a márka jó híre érdekében — a Videton az év elején kedvezményes csereakciót hirdetett. Ennek a lényege; a vállalat 2700 forintért átveszi a régi üzemképes készüléket, s módot ad korszerű típusúnak a vásárlására. Vörös Károlyt, a Titán csereakcióval megbízott 21-es kaposvári boltjának vezetőjét kérdeztük: * — Hányán éltek eddig a lehetőséggel? — A megyében mintegy 350 ilyen régi színes készüléket használtak, s eddig 104-et cseréltünk be. Az akció azonban a különféle megrendelt típusok szállításától függően még folyik. Szerintem a tulajdonosok többsége élni fog a lehetőséggel, hiszen például az alacsony jövedelműek, illetve a 3500 forint alatti nyugdíjjal rendelkezők 36 hónapra kapják a kölcsönt. Egyébként 24 hónap a kölcsön lejárata. A 22 800 forintba kerülő készülék esetében például csak 2100 forintot kell befizetni. — A kölcsön korábban említett kamatmentessége félreértésekre adott okot. — A régi készülékért beszámított 2700 forint lényegében a kamatok megtérítését jelenti, s nem azon felül van. — Mi lesz a régi készülékekkel? — Egyelőre a Videoton raktárába kerülnek; a gyár egyes részegységeket és anyagokat még hasznosítani -tud. A cégnék alighanem könnyebbség lesz e régi színes tévék „kimúlása”. B. F. gazdájához, Festetich Györgyhöz baráti szálaik fűzték a kor ódaköltőjét, Berzsenyi Dánielt. A grófi mecénáshoz írott versében így vallott' a költő: Mint te, oly gazdag vagyok én magamnak, / S mint te, oly forrón szeretem hazámat. A csütörtökön kezdődő rendezvény több meglepetést is tartogat. Este hét órakar a tükörteremben, a megnyitót követően, Jancsó Adrienn Berzsenyi-műsorát hallhatjuk. A keszthelyi zeneiskola tanáraiból alakult kamanezenekar, a Musica Antiqua közreműködésével gazdagított műsorban a társaság író és költő tagjai olvasnak föl műveikből. A helikon hagyományáról dr. Czoma László, a kastély- múzeum igazgatója szól, Berzsenyi születésnapján Ta- káts Gyula, a társaság elnöke méltatja a költő munkásságát. Rendkívüli irodalomórákat tartartanak pénteken Keszthelyen és környékén a találkozó író és költő vendégei; Papp János színművész e napon mutatja be Keszthelyen Berzsenyi-műsorát. Este Király Csaba zongora- művész ad hangversenyt. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság pályázatot hirdetett Mi a haza ma? címmel. Szombaton délután Jókai Anna, a Magyar írók Szövetségének alelnöke köszönti a résztvevőket; ekkor adják át a dijakat is. A budapesti Forrás Kör Berzsenyi-műsorral készült a háromnapos találkozóra. Magány arénája című összeállításukat szombaton 15 órakor mutatják be a Festetich-kastély tükörtermében. Hegnyitották a Kós-házat A felújított Kós-ház a miskolci városszépítő egyesületnek és a Magyar Építőművész-szövetség észak-magyarországi csoportjának az egyesületi székháza lett. Az épület földszintjén a város építészeti emlékeit, terveit megörökítő, valamint a hajdani híres tervezőre, Kós Károlyra emlékező állandó kiállítás kapott helyet (MTI-fotó — Kozma István felv.) Mozgássérültek nemzetközi találkozója Kétszáz résztvevőt várnak a táborba Sok érdékes program vár-» ja az idén is a mozgáskorlátozottakat az országban.. A Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetségének testnevelési és sportbizottsága a Testnevelési Főiskolával karöltve Sportolj, velünk! elnevezésű országos rendezvényit szervez május Keresztesi fakanalak A fakanalak, favillák és fakések gyártásának titkai apáról fiúra szállnak Mátrakeresztesen. A községben a lakosok nagy többsége az Erdei Termék Vállalatnak készíti fából az étkezési kellékeket — exportra. A munka során a modern fűrészgépek mellett a régi kézi szerszámokat is használják. 23-án és 24-én a TF sportpályáján és sportcsarnokában 6—14 év közötti mozgássérült gyermekeknek. Somogyiból erre tizenkét gyermek megy el nyolc felnőtt kíséretében. Az idén először rendezi meg a Mozgássérültek Bács- Kiskun Megyei Egyesületének bajai körzeti csoportja az országos Sugovica kupát. A június 19-e és 21-e közötti bajai versenyre somogyi lövészek és autós ügyességi versenyzők utaznak el. A szövetség és a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete az idén ötödször tartja meg a mozgássérültek IV. nemzetközi balatoni találkozóját május 30-a és június 7-e között a fonyódligeti úttörő- és ifjúsági táborban. Osztrák, NSZK-beli, lengyel és cseh vendégek jelezték részvételüket a találkozón, amelynek az a célja, hogy a szervezetek és a személyék között jó kapcsolatok alakuljanak ki. A pihenésen és a kikapcsolódáson kívül egymás kultúráját is megismerik a résztvevők. A „hírős város" anekdotáiból Dömötör Elek alkapi- tány egy éjszaka — disznótorról hazatérőben — a kriminálisán rossz utak és világítás miatt árokba esett. Amint kimászni készült, észrevette, hogy éppen arrafelé tart az éjszakai rendőrjárőr. Nehogy a legényei rosszat gondoljanak felőle, lehúzódott hát az árok aljára. Ennek ellenére az egyik rendőr csak észrevette, és felkiáltott: — Az istenért, mit csinál itt, tekintetes uram? — Pszt, csendesen, te tökfilkó — mordult rá az alkapitány. — Nem látod, hogy lesben vagyok? * » * Iparosbál volt Kecskeméten, és nagyban készült mindenki a tánchoz. Különösen egy sánta szabó volt felettébb nyughatatlan. Izgett- mozgott,' egyszercsak kiugrott a táncterem közepére, majd odakurjantott a cigányoknak: — Kezdjétek meg, füstösök ! Ránéz a prímás a sánta szabóra, és hunyorít egyet: — Kezdje csak az úr! Az urat úgyis utoljérjük. Kizárt dolog Két fogorvos beszélget: — Találkoztam tegnap a menyasszonyoddal. — Igen? Láttad az új fogait is, amelyeket magam készítettem? — Nem, csukva volt a szája. — Akkor nem a menyasszonyommal tall álkozhattál'. Erdőben A fiú s a leány az erdőben sétálgatnak, ösz- szeborulva. Találkoznak az erdésszel. A fiú megkérdi tőle: — Mondja, bátyám, mennyi idő alatt jutunk ki az erdőből? — Vagy fél óra alatt, vagy kettő alatt. — Miért? Két út vezet ki az erdőből? Mire az erdész mosolyogva: — Dehogy. Csak attól függ, hogy maguk házasok-e, vagy szerelmesek ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató