Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-28 / 124. szám
1987. május 28., csütörtök Somogyi Néplap 7 sportBI FÖLDÚLT FŰ, FÖLDÚLT FALU Hasznosat cselekedni úgy, hogy közben másnak kárt okozunk, nem egyedi eset. S az sem, hogy egy egész falu felháborodva fogad egyes intézkedéseket. Valami ilyesmi történt a közelmúltban Nagyberényben is. Pető László, a helyi labdarúgócsapat szakosztályvezetője kétségbeesve keresett meg bennünket: menjünk ki, nézzük meg, mit csináltak az ő labdarúgó-pályájukkal! A körzeti II. osztályban szereplő együttesük Ságvár ellen már ki sem tudott állni, s ha így halad, be kell fejezniük a sportolást. Ugyanis a tanács utasítására munkások érkeztek, akik kivágták a pálya körül álló gyönyörű nyárfákat. Kivágták, de hogyan? A pályára döntötték őket, s traktorral hú- zatták el. A traktor belesüllyedt a mély talajba ... s a pálya ma inkább egy rosz- szul felszántott szántóföldre, vagy egy erdei irtásra emlékeztet, mintsem labdarúgó- pályára. Jóllehet hittünk a fiatalember szavában, amit ott tapasztalítunk, mégis szinte mellbe vágott bennünket. A helyzet valóban legenyhébben szólva is siralmasnak jellemezhető. Szász Gáborné sportegyesületi elnök is keserű, de reménykedik: — Én nem vagyok szakember, elhiszem, hogy a fák veszélyesek voltak, s megértek a kivágásra. Bár kissé nehéz elhinni, de még azt is megértem, hogy a favágás rombolással jár. A munka- csoport vezetője azt állítja, hogy nekik vannak olyan gépeik, amelyekkel június 1-jére jobb állapotba varázsolja a játéteret, mint amilyenben előtte volt. Erre az ígéretre várunk. Ha semmi sem lesz belőle, bepereljük őket szándékos rongálásért. S mindehhez mi a hozzáfűznivalója a ságvári közös tanács vb-titkárának, Pintér Józsefnek? — A korábbi nagy viharban két hatalmas nyárfa gyökerestől kifordult és megrongálta a villanyvezetékeket, oszlopokat. A DÉDÁSZ felszólított bennünket, hogy vágjuk ki a többi fát, mert azok is veszélye^ sek. Egy kisiparossal egyeztünk meg, aki egy bútorgyár részére megvette a fákat. Az értük kapott pénzből akarjuk helyrehozatni a pálya körül a kerítést és az egyéb rongálásokat. A felvásárlóval megegyeztünk abban is, hogy a füvet ő hozza rendbe. Addig a nagyberényi csapat Ságváron játszhatja le mérkőzéseit. Hogy szükséges volt-e kivágni a gyönyörű fákat, nem a mi dolgunk eldönteni. Abban azonban mi és a falubeliek — sportkedvelők és nem sportkedvelők, vezetők és nem vezetők egyaránt — egyetértünk, hogy a rönkök kivontatásával várni kellett volna. A sáros, mély talajon ugyanis hatalmas károkat okoztak. A falubeliekkel együtt csak reménykedhetünk abban, hogy az ígéret nem csak szép szó marad, s június 1-jére valóban használható játéteret adnak át a fakitermelők. Gyarmati László ÚTTÖRŐ-OLIMPIA Megyei elöntők hat sportágban Az elmúlt hét végén hat sportágban került sor megyei döntőkre úttörő sportolóink számára. A versenyeket három helyszínen bonyolították le. A íonyódligeti úttörőtáborban nem éppen ideális időjárási viszonyok között randevúztak a labdarúgó-csapatok. Az indulásra jogosult Törökkoppány és Balatonszárszó nem vett részt a megyei döntőn. A győzelmet a várakozásnak megfelelően a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata szerezte meg Barcs és Nagyatád előtt. A bogláriellei (leilei) tornacsarnok adott otthont a kézilabda-döntőknek. Itt a nyolc fiú csapat küzdelméből Berzence került ki győztesen, megelőzve Balatonszárszót és a Barcs 2. számú általános iskolát. Tíz leánycsapat versengéséből Boglárlelle kerüLt ki győztesen, 2. Csurgó, 3. Buzsák. A kosárlabdázók Kaposváron mérték össze -tudásukat. A sportág nem éppen széles bázisát igazolja, hogy mindkét nemnél csupán három csapat indult. A fiúknál Zrínyi ált. isk. Kaposvár, Kisfaludy ált. isk. Kaposvár, Siófok I. sz. ált. isk. sorrend alakult ki. Leányoknál a kaposvári Krénusz ált. iskola került az élre. 2. Barcs 1. számú ált. isk., 3. Zákány- telep. Ugyancsak Kaposváron játszották a röplabda-döntőket. Ebben a sportágban is 3—3 résztvevő volt. Fiúknál 1. Krénusz ált. isk. Kaposvár, 2. Toldi ált. isk., 3. Gyakorló ált. isk. Leányoknál 1. Krénusz ált. isk., 2. tabi ált. isk., 3. Nagybajom. A íonyódligeti úttörőtáborban találkoztak a sakkozók. Az alábbi eredmények születtek: Kisdobos fiúk: 1. Suski László (Kadarkút), 2. Dóczi Balázs (Toldi ált. isk.), 3. Biszkot Balázs (Siófok, 2. sz. ált. isk.). Leányok: 1. Flórián Csilla (Kadarkút), 2. Németh Barbara (Kéthely), 3. Salekovics Anett (Csurgó, 1. sz. ált; isk.). Úttörő fiúk: 1. Molnár Aurél, 2. Lehmamn Zoltán (mindkettő Siófok, 2. sz. ált. isk.), 3. Rónai András (Nemesvid), 4. Flórián Csaba (Kadarkút). Leányok: 1. Jászberényi Ágnes (Krénusz ált. isk.), 2. Ligeti Éva (Kadarkút), 3. Gadányi Anita (Buzsák), 4. Bukovics Bernadett (Krénusz ált. isk.). Kaposváron az Arany úti sporttelepen került sor az atlétikai döntőkre. Eredmények: II. korcsoport 3 próba Fiúknál 1. Gyakorló ált. isk., 2. Krénusz ált. isk., 3. Nosz- lopy ált. isk. Marcali. Lányoknál: 1. Gyakorló ált. isk., 2. Homokszentgyörgy ált. isk., 3. Kéthely ált, isk. III. korcsoport, 4 próba: fiúk 1. 4. sz. ált. isk., 2. Kinizsi ált isk., 3. Kutasi ált. isk. Leányok: 1. Krénusz ált. isk., 2. Homokszentgyörgy ált. isk., 3. Noszlopy ált. isk. Marcali. IV. korcsoport, 5 próba: Fiúknál 1. Kinizsi ált. isk. Kaposvár, 2. Mikszáth ált. isk. Marcali, 3. Berzsenyi ált. isk. Kaposvár. Leányoknál: 1. Berzsenyi ált. jsk. Kaposvár, 2. Nagyatád 2. sz. ált. isk., 3. Fonyódi ált. isk. Kézilabdában, kosárlabdában, röplabdában és labdarúgásban a győztesek szereztek jogot a területi döntőn való. szereplésre. Ott válthatják meg „jegyeiket” az országos döntőbe. Miután a sakkozók országos úttörőolimpiai döntőjét Csurgón rendezik, megyénkből kétszer annyian indulhatnak mint máshonnan. Az úttörő korcsoportból (tehát a legjobb 4—4 fiú és leány szerepelhet ezen a megméretésen. Atlétikában a IV. korcsoport győztes fiú és leány csapata jutott az országos döntőbe. Kajak-kenuban legjobb úttörőink már a területi döntőn szerepeltek. A Kecskeméten lebonyolított versenyén K-l-es 1000 m-en Borhi Zsombor első helyezést ért el. K-2-es 1000 m-en Borhi Potó Gyulával 5. lett. Ez a két hajóegység indulhat az országos úttörő-olimpián. Ki(s)SZÚR Kaposváron(?) Röplabda NB I A hétvégén nemcsak azok láthatnak színész—újságírórangadót, akik Budapestre utaznak, hanem azok' is, akik elsétálnak az ipari szakközépiskolába Kaposváron, pénteken délután négy órára. A Csiky Gergely Színház művészei és a Somogyi Néplap munkatársai mérkőznek meg egymással kispályás labdarúgásban. A programot• színesíti, hogy az Esti Hírlap újságíróinak részvételével tornává bővül a rendezvény. Körzeti labdarúgó-bajnokság Ma utolsó forduló Hétköben a fővárosban játszott bajnoki mérkőzést a KV Izzó és nagy küzdelemben vereséget szenvedett. Ganz Danubius—KV Izzó 3-2 (7 -13 12 -9 11) Izzó: Sántosiné, Marek Gy,. Magyarné, Marek A., Varga, Pintér. Csere: Novák, Kristály, Nagy, Halász, Balogh, Sáfrány. Edző: Simonná Kutas Zita. Küzdelmes mérkőzésen több mint kétórás játék után kapott ki a kaposvári együttes. A döntő pillanatokban a hazaiak kevesebbet hibáztak. Jók: Varga, Marek Gy., Sántosiné. Ma idehaza búcsúzik az idei bajnokságtól az Izzó. A zárómérkőzést a BSE-vel vívja a sportcsarnokban 17 órakor. Ennek eredményétől függetlenül a kaposvári csapat tizediknél rosszabb helyen már nem végezhet. SÁÉV SC—Oroszlányi Bányász Marcali: Latinca SE—Buzsák 2-2, Balatonkeresztúr —Somogyvár 2-3, Sávoly— Öreglak 1-2, Böhönye—Sző- lősgyörök 2-3, Lengyeltóti— Mesztegnyő—2-0, Vitya—Kéthely 2-2, Táska—Balatonbe- rény 3-1. Lengyeltóti a hátralevő eredményektől függetlenül már bajnok. 2. Buzsák 31, 3. Kéthely 31. Nagyatád: Bolhás—Gyékényes Tsz 3-0, Porrog—Iha- rosberény 2-1, Somogyudvar- hely—Kutas 3-3, Láböd—Ta- rany 1-2, Segesd—Berzence 4- 0, Inke—Somogyszob 2-7, Görgeteg—Gyékényes! VSE 5- 3. 1. Tarany 40, 2. Somogyszob 38, 3. Bolhás 35. Siófok: Somogymeggyes— Somogybabod 2-1, B. Vasas —Andocs 1-2, Balatonendréd —Zamárdi 2-2, Karád—Bala- tonszemes 2-1, Látrány—Ba- latonszaß&di 3-3, Kereki— Kötcse 1-0. 1. Karád 34. 2. Balaton- szabadi 32, 3. Andocs 29. Kaposvár: Hetes—Miike 1-1, Zimány—Taszár 3-1, Ka- posmérő—Hedrehely 0-1, Sző- nyi SE—Kaposfő 4-2, Ma- gyaratád—Mernye 3-4, Surján SE—Nagyberki 4-0, Kadarkút—Igái 6-2. Az Oszto- pán—Juta mérkőzés félbeszakadt. 1. Zimány 46, 2. Taszár 40, 3. Szőnyi SE 38. 60-87 (32-42) Sáév: Magyarfi (7), Tóth (4), Szabó (2), Nagy (-), Stadler (4). Csere: Lestár (24), Pestality (9), Zentai (4), Stetner (2), Borovszky (2). Edző: Gersi Frolow. Az Oroszlányi Bányász a mutatott játékkép alapján megérdemelten győzött. Somogyi hírek Star kupa néven nemzetközi serdülő és korcsoportos tollaslabda-verseny színhelye volt Miskolc. Gyermek fiú egyéniben Lábodi Tamás a serdülő fiúknál Lábodi Róbert egyaránt az 5. helyet szerezte meg. * * * Petőfi kupa néven leány mini röplabda-tornát rendeztek Nagybajomban. A vándorserleget a Bp. Vasas csapata nyerte el, megelőzve Nagybajomot. További sorrend: 3. Paks, 4. Kasi, 5. Gyöirköny. * * * Tollaslabdában is lezajlott az úttörő-olimpia megyei döntője, öt iskola 18 résztvevője közül fiúknál 1. Lábodi Tamás Segesd, 2. Gő- zsy Zoltán gyakorló iskola. Lányoknál 1. Gyönyörű Erika, 2. Pavlényi Hajnalka mindkettő gyak. isk. A fentiek szereztek jogot az országos úttörő-olimpián való részvételre. A Dózsa öklözői Pakson az Atom kupán vendégszerepeitek. A kaposváriak közül Laczkó 60 kg-ban, Radó 81 kg-ban és Bencze 91 kg-ban első helyen végzett. 34 csa- ‘pat küzdelméből a K. Dózsa a második helyet szerezte meg. * * * Mint hírül adtuk, Romániában az ifjúsági válogatottban szerepelt Gschwindt Olivér, a Dózsa birkózója. A kaposvári birkózó két román és egy lengyel ellenfelét győzte le és 88 kg-ban a negyedik helyen végzett a junior korúakkal tűzdelt mezőnyben. HÍREK Május A nap 4.54 órakor kél, s 20.28 órakor nyugszik, a hold 4.50 órakor kél, s 2X.58 órakor nyugszik. 28 A várható időjárás Csütörtök Emil, Csanád Hosszabb időszakra befclhösödik az ég és zá- poresö, zivatar bárhol előfordulhat, A szél a zivatarok idején megerősödik, A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 17 és 22 Celsius-fok között alakul. — Nem károsította a hosz- szúra nyúlt kemény tél Csongrádban a cseresznye-, a meggy- és az almafákat. Ezekből közepes, illetve jó közepes termés várható. Ugyanakkor az őszibarack-, és a sárgabarackültetvények úgyszólván száz százalékos fagykárt szenvedtek. — Az Afgán nagykövet Lation. A Ladi Általános Iskolába látogatott Afganisztán magyarországi nagykövete: Ismerkedett az iskola és a tantestület munkájával, s elismerően szólt tapasztalatairól. — Kiállítás nyílt Kaposváron a Képcsarnok Vállalat Bernáth Aurél kiállító- termében, Végvári Tamás grafikusművész alkotásaiból. A hódmezővásárhelyi képzőművész grafikái június 6-ig tekinthetők meg. — A folyóvölgyi gyepterületeken ajánlott speciális tejtermelési technológiát tanulmányozzák a somogyi mező- gazdasági nagyüzemek vezetői, a tehenészeti ágazat irányítói ma a Kaposvári Állami Tangazdaság bőszénfai üzemegységében. A tájékoztatón mintegy félszáz szakember ismerkedik a gazdaságos módszerrel. — önálló esttel lép színpadra ma a siófoki Áfész Balaton táncegyüttese. _A rendezvény a siófoki Délbalatoni Kulturális Központ színháztermében este hét órakor kezdődik. — A Haydn-ünnepi játékok magyarországi hangversenyeit május 30-án és 31- én délután tartják a" fertődi Esterházy-kastélyban. A magyar-osztrák Haydn-zene- kart Fischer Ádám vezényli; turistacsoportok szombatón és vasárnap a kastélyt nem látogathatják. — A gazdaságirányítási reform és a gazdaságpolitika címmel tartott előadást tegnap Kaposváron, a Technika Házában Antal László, a Pénzügykutatási Intézet igazgatóhelyettese. A rendezvényt, amelyre a megye minden részéről érkeztek érdeklődők, a Magyar Köz- gazdasági Társaság Somogy Megyei Szervezete szervezte. — Győri Vilmosnak, a Compur Fotóklub tagjának képeiből nyílt kiállítás kedden a Kaposvári Húskombinátban. A képek két héten át tekinthetők meg. — Színháztechnikai napok helyszíne lesz június 4 és 6 között Szegeden az újjáépített Nemzeti Színház. A háromnapos rendezvénysorozat azoknak a szakembereknek teremt fórumot, akik a színházművészet „hátországában” dolgoznak és munkájuk nélkülözhetetlen egy-egy előadás sikeréhez. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 Negyven éve ezen a napon hozott döntést a Gazdasági Főtanács az összes nagybank államosítására. Maga a törvényjavaslat az 1947 novemberi ország gyűlés elé került, s november . 21-én emelkedett törvényerőre. A maga idején teljesen jogos, s a népgazdaság fejlesztését szolgáló in tézkedés elősegítette az újjáépítés meggyorsítását, a terv- gazdálkodás alapjainak lerakását. Természetesen a bank- rendszer is csupán eszköz egy ország gazdasági életé nek fejlesztésében. Néhány éve a magyar bankrendszerben is jelentős továbbfejlesztési folyamat indult meg, összhangban a gazdaságirányítási reform szükséges változásaival, az áru és pénzviszonyok fejlesztésével, a vállalati önállóság növelésével, a monopolszervezetek felszámolásával, a piaci viszonyok, a verseny erősítésével. 1987 elejére kialakult az új, kétszintű bankrend szer, s új szerepkörben kezdték meg működésüket a hazai bankhálózat régi és újonnan alakult intézményei. Szétvált a jegybanki és a hitelezési tevékenység, s a létrejött új kereskedelmi bankok alapvető feladata az, hogy üzleti alapon hitelezzenek, finanszírozzanak jövedelmező vállalkozásokat, kockázatot vállalva vegyenek részt fejlesztésükben. A Magyar Külkereskedelmi Bank Győrött és Szolnokon irodát is létesített; az egyikkel az észak-dunántúli térséget, a másikkal az alföldi régiót kívánja átfogni, hogy kényelmesebb szolgáltatásokat biztosítson vidéki ügyfeleinek. — Nemesfém eladására kényszerült ^Brazília, hogy növelje devizabevételeit. Emiatt az utóbbi hónapokban nagymértékben csökkentek az ország aranytartalékai. — Munkagödör fala omlott két ott dolgozó munkásra Nagymaroson. Egyikük — a 28 éves Oláh Sándor kőműves — a helyszínen meghalt, társát súlyos sérüléssel szállították kórházba. — Üj körkötő gépeket, díszítő varrógépeket és hímzőgépet helyeztek üzembe a Habselyem Kötöttárugyárban. Az idén mintegy másfél milliárd forint értékű terméket készítenek. Halálos baleset Segesden Figyelmetlenül kerékpározott kedden Marcaliban az 59 éves Bojtor Jenő, helybeli gépkezelő, s nekihajtott egy szabályosan parkoló segédmotornak. A baleset következtében a kerékpáros súlyosan megsérült. Körültekintés nélkül akart áthaladni az úttesten tegnap délelőtt Segesden a 67 éves Tímár Erzsébet helybeli nyugdíjas, és egy személy- gépkocsi — melyet a 21 éves Deli János, gyöngyösi lakos vezetett — elütötte. A gyalogos a helyszínen életét vesztette. — DISCO. Május 29-én az an- docsi művelődési házban 21 órától 02 óráig. Vendég: Szikora Róbert. Műsorvezető: Szabó Tamás. — Értesítjük az 1984—86 között ADR bizonyítványt szerzett t. ügyfeleinket, hogy bizonyítványaikat saját érdekükben szíveskedjenek érvényesítésre hozzánk behozni. ATI Kaposvár, Berzsenyi u. 2. sz. alá. — A Dél-dunántúli MÉH Vállalat által szerződéses üzemeltetésre meghirdetett. Fonyódon a vásárcsarnokban üzemelő 62 m'i- es Olcsó Aruk Boltjának a versenytárgyalása 1987. június 22-én de. 9 órakor lesz Pécsen a Dr. Doktor Sándor u. 14. sz. alatt.