Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-27 / 123. szám
1987. május 27., sz*rda Somogyi Néplap 5 Nyári szabadságok Főépítészek fóruma Változatos körülmények között Valljuk meg, nem mindenki örül annak, hogy az idei nyáron, vagy azt követően, fizetett szabadságának nagyobb részét — ez álltaiéban három hét — egyben kell kivennie. Pedig sokak számáfa már eddig is megszokott volt ez, hiszen ki ne tapasztalná, hogy a „szabadságba” tulajdonképpen a második héten jön bele az ember. Bizonyság erre az orvosok megállapítása is: csak a huzamosabb kikapcsolódás; pihenés képes regenerálni a munkában elfáradt ember idegzetét, szellemi frissességét. Az új rendelkezés mellett szól az a kívánalom is, hogy a dolgozó szülők mind többet lehessenek együtt a szünidőben az iskoláskorú gyermekeikkel. Szólni kell persze a termelési érdekekről úgyszintén. Ugyanis, legalább „felerészben” a termelés „gyógyítása” volt az újítás célja. A vállalatok pontosabb termelési terveket dolgozhatnak ki a szabadságra távozótok pótlására, a helyettesítő is „bedolgozhatja magát” a kolléga munkakörébe. különben a helyettesítés is ritkábbá válik így. Egyszóval, nyáron és ősszel is, amikor az emberek többsége szabadságon van, biztonságos marad az üzemek, hivatalok munkája. Ez azért is fontos, mivel igen sok vállalat munkáján nem szabad ereznünk — gondoljunk a létfontosságú közüzemekre, az élelmiszeriparra —, hogy eljött a szabadságolások időszaka. Akkor hát mi a gond? — kérdezhetnénk a mai divatos fordulattal. Miért ódzkodnak egyesek az új rendszeritől? Kezdjük a vállalatok véleményével! Nem egy termelőhelyen megfogalmazzák, problémát okoz az új rend érvényesítése azok körében, akik nem kedvelik az újítást. Előfordul, hogy az ilyen dolgozók azon munkahelyek vonzásának engednek, ahol nem hajtják végre következetesen a rendelkezést, alóla kibúvókat keresnek és találnak. Más helyeken, egyes közüzemeknél, szolgáltató vállalatoknál, egészségügyi vagy szociális intézménynél lehetetlenség is egyszerre három hét szabadságra menni: olyan kevesen vannak ugyanis, hogy a hosszú ,távoliét érzékenyen érintené a munkahely működését. Nem egyszerű azután a mégoly kellemesnek ígérkező három hetet egyben kivenni sok dolgozónak sem. ebben az esetben mindössze Kiszámítja ugyanis, hogy néhány napja marad egész évben ügyes-bajos dolgainak az elintézésére — márpedig történelmi hagyomány, hogy a magyarnak sok ügye van — abban az országban méghozzá, ahol a szolgáltatás, az ügyintézés nemigen kíméli a megrendelők, az állampolgárok szabad idejét. Szerelőre várni, hivatalos ügyet intézni nemcsak helyben, ahol a tanács, a földhivatal részben már munkaidő után is felkereshető, hanem távol a lakóhelytől, ahová utazni keld ... bizony erre sok szabad napja rámehet az embernek. Vagy gondoljunk arra a nagy számú ipari munkásra, akinek kezemunkájából a ház körül, a telken ehető, eladható termék megteremtésére is telik, megszokták ők is a néhány napos „agrotechnikai kikapcsolódásokat” az év különböző szakában. Nem lesz könnyű nekik sem most az úí rendhez igazodni. Ezek a problémák is jelzik; a szabadságolási rend módosításával az emberek életét, életformáját alaposan befolyásoló intézkedés születet, amelynek fogadtatása ezért nem is lehetett egyöntetű. Az állami szervek ezért gondolkodnak is azon, hogy a helyi tapasztalatok szerint, ha szükséges, itt-ott „módosítsák a módosítást”. Valóban nincs szükség arra. hegy következetesnek akarván látszani, mereven, a tények, a sok színű élet jelenségeit figyelmen kívül hagyva „kössék az ebet á karóhoz”. Az már viszont üdvözlendő lenne, ha ehelyett a vállalatok és hivatalok, a tanácsi és szakszervezeti szervek együttesen vizsgálnák meg tennivalóikat az új szabadságolási rend bevezetéséért, elfogadásáért — és elfogadhatóságáért! Már kezdetben is úgy gondolták, nem elég kihirdetni a rendelkezést, de a feltételeket is biztosítani kell. Hol az ügyfélfogadás megnyújtása és a szolgáltatások javítása, hol a szervezett üdültetés rugalmasabbá tétele és a családsegítő tevékenység megteremtése lehet az az emeltyű, amely elősegíti a vállalati szabadságolási gyakorlat megszilárdítását, s ezen túl a fegyelmezettség, a működési biztonság fokozását. Komornik Ferenc Nehéz dolog manapság főépítésznek lenni. így foglalhatnánk össze a lehető legtömörebben a magyarországi városok és községek főépítészeinek tegnapi kaposvári tanácskozásán elhangzottajkat, ám ez az összegzés amennyire igaz, legalább annyira lapos is, hiszen mi könnyű manapság? Mégis érdemes ebből a summázatból elindulni, mert az már igenis érdekes, hogy miért nehéz a főépítész dolga, bárhol is munkálkodjék e hazában. Nos, vegyük sorra. Először is azért nehéz, mert nem hallgatják meg. Kiderült ez a vitaindítóból, a karreferátumokból, a vitából. Senki sem tagadta. Többhelyütt még azt is megkérdőjelezik, kell-e egyáltalán főépítész. Elképzelhető ezután, hogy amikor kénytelen-kelletlen mégis alkalmazzák, akkor mire lesz kárhoztatva. A meghallgatatlan főépítészek esetében azután a nehézségek további vizsgálata majdnem fölösleges, hiszen egyre megy, hogy miről nem kérdezik meg őket. Mind több városi és községi főépítész dolgozik Magyarországon. Részben azért, mert ilyen státuszt létrehozni ma már kötelező, de leg>- alábbis illendő, részben azért, mert néhol már régebben is úgy gondolták, hogy kell egy ilyen ember. Tehát másodszor azért nehéz a főépítész dolga, mert meghallgatják. És amiről meghallgatják, az rettentően fontos. Kiderült a Magyar Urbanisztikai Társaság és az Építőipari Tudományos Egyesület által istápolt tapasztalat- cserén, hogy a magyarországi főépítészek a lehető legváltozatosabb körülmények között dolgoznak. Némelyikük beosztott egy tanácsi osztályon,. mások maguk is osztályvezetők, megint mások függetlenített emberek, akik csak a tanácselnöknek tartoznak elszámolni munkájukról Vannak főhivatá- súak és mellékállásban dolgozók, elvi iránymutatást adók, és csip-csup ügyekkel foglalkozók... Egyetlen nagyon egységes előírás vonatkozik mindegyikükre: az, hogy saját illetékességi területükön egy fia házat sem tervezhetnek. Ennél rosszabb szabályt eL sem lehet képzelni. Magyarra fordítva ugyanis annyit ítész: te vagy en- •nek a városnak az építészeti főembere, arcának meghatározója, ezért te itt nem tervezhetsz. Punktum. De hát akkor mit is csináljon egy főépítész? Visz- szatérve az alapproblémára: ha nem szokták méghallgatni, akkor küzdjön és bízva bízzék. Ha meg szokták hallgatni, akkor legyen a döntésre hivatottak okos tanácsadója, a szép házak fölépítésének előremozdító ja, a műemlékrombolás meg- akadályozója, a környezetvédelem bajnoka, a közízlés megmentő je, a városrendezési koncepció atyja — vagy édesanyja —, a város vonzáskörzetének éber őre ... S ha minderre alkalmas, akkor sem tervezhet városában! Csináljon mást. A fenti kissé csapongó sorok azért ilyenek, mert ahhoz a vitához igyekeznek hasonlítani, amelyről íródtak. S amelyből fésületlen- sége ellenére is kihüvelyezhető néhány igen fontos tanulság. A városi és községi főépítészeknek mindenütt ott kellene lenniük, s remélhetőleg ott is lesznek. Feladatuk főképpen az volna, hogy az épített környezet további romlását megállítsák egyrészt úgy, hogy az ízléstelen, ronda házak építését meggátolják, másrészt úgy, hogy legfőbb építészként, tervezőként egyéni és szép arcot igyekezzenek formálni településüknek. Mindehhez persze jó építész kell. De ha jó, és ha van, akkor hallgattassák meg, s talán tervezhetne is. S mindezt hogyan, milyen feltételrendszerben tegye a főépítész? Ez a kérdés egyelőre másodlagos. Szervezeti keretek nélkül persze semmi sem működhet, de mint ahogy a városok is különböznek, a hivatali felállás is lehet többféle. Jó példákat lehet találni ott, ahol a hatalmi pozícióban levők igénylik, hogy többek bölcs véleménye alapján döntsenek. Ahol pedig ilyen igény nincs, ott majdnem mindegy, hogy hová állítják a bábukat, a városépítés mattot fog kapni. L. P. Kodály szellemében Népdalgyűjtő a katedrán Münchenben mutatkozott be a kutasi bohóc Megyénkben kevés zeneszerető, zeneértő ember lehet, aki ne ismerné Tenger- di Győzőt. Országos és megyei dalostalálkozók, fesztiválok és versenyek állandó szereplőjeként hol az emelvényen áll — énekel és zenél —, hol pedig kórusokat dirigál. Nem volt életének egyetlen olyan állomása sem BuzSáktól Balatonkeresztúr- ig, ahol ne alapított volna énekkart, s ahol ne emlékeznének rá tisztelettel. A megjelenésével is tekintélyt parancsoló, lendületes tanár 1980-tól a fonyódi gimnazistáknak tanít filozófiát, csiszolja énektudásukat, nagy energiát fordítva zenei mű- »veltségük fejlesztésére. — Édesapám kántortanító volt Drávaszentesen — emlékezett vissza azokra az évekre, amikor hatalmába kerítette a zene. — Kisgyerekként órákig ültem az orgona mellett: apám játéka Ismerkedünk a kutasi játékbirodalom lakóival. A posztó kukaccal, a mozgatható struccal már találkoztam egy csurgói kiállításon. A dióbélbolcsőben lakó kisbaba vélhetően már az új jövevény érkezésére készült. A méhecske bumfordi arcával nyerte meg a tetszéseViljanykábel fektetése közben akadtak a páratlan leletekre Pécs belvárosában a vársétányon: Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régészének vezetésével folyó munkálatok alatt hatvan csontváz került elő a régi temetőből, melyekbe — az eddigi leletek szerint — a XII. századtól a XV. század végéig temetkeztek. Ez valószínűleg egy nagyobb építménynek a maradványa. A szakemberek szerint a további feltáró munka még sok meglepetést tartogathat a régészet számára. Bábok családi vállalkozásban A kutasi bohóc kedves arcával, nagy piros orrával, selymes ruhájával méltán aratott nagy sikert a gyerekek körében. Az Idea Iparművészeti Vállalat jóvoltából bemutatkozhatott Münchenben a kézművesek nemzetközi seregszemléjén is. A kereskedők gyorsan fölfedezték a kelendő portékát, s tucatszámra rendeltek belőle a brüsszeli, az amszterdami és a malmöi játékboltokba. A kutasi bohóc megálmodója Göncz József- né óvónő, báfokészítő kisiparos. Amikor a majálisi forgatagban megbeszéltük a találkozót, nem gondoltuk — bár sejthettük volna —, hogy' egy kis jövevény érkezése közbe szól. A családi vállakózás férfitagja, Göncz József kalauzol az épülő új családi házban. Nagy munkában találtam; készül a kiságy. Hiába van hozzá szerelési utasítás, bizony, minden csavarral meg kell küzdeni. — Hároméves kislányunknak ha öcsikéje születik, Ádémnak nevezzük; ha kis- húga, akkor Lillának. Ez a téma a legfontosabb most a Göncz családban, így csak később kerül szóba a bohóc karrierje. — Hqgyyan kezdődött? — A termelőszövetkezetben dolgozom energetikusként. A báb csak afféle hobbija volt a feleségemnek. Amikor elkezdtünk építkezni, vettem egy vattacukorkészítő gépet. Azzal jártunk vásárról vásárra. A buzsáki búcsúban találkoztunk az egyik neves bábkészítővel, Kistamás Erzsébettel. Az ő javaslatára kezdtünk bábokat árulni. Ki gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz?! met. A csigának viszont nem akármilyen a története! Mária asszony Diana lányának varrt egy rongybábut. A kislány addig hajtogatta, míg a család föl nem fedezte, hogy másképpen is el lehet készíteni. Azóta a vásárok egyik legkelendőbb portékája a csigabiga, s ugyancsak azóta a legszigorúbb zsűritag a hároméves Diana, hiszen valamennyi készítményt ő „meózza”. A játökibirodalmir séta meggyőzött arról, hogy némi leleménnyel, ötletességgel számtalan kedves ajándék készíthető. Népszerű a játékboltokban a Kuckó sátor. Gönczék nem vették meg. Kartonból maguk csináltak egyet. Az ötletekből jutott az óvodások foglalkozásaira, a kutasi művelődési ház játszóházaiba is. Göncz József számol, anyagokat mutat, bábukat készít elő. A felesége még a kórházban is dolgozni szeretne. Szorítanak a határidők. — A nyugati kereskedőnek nem lehet azt mondani, hogy várjon eddig vagy addig. Mond egy időpontot, és arra szállítani kell. Ha nem tesszük, elveszítjük a vásárlót. A játékbirodalom lakóinak száma tovább növekszik, hiszen a kutasi bábosok kifogyhatatlanok az ötletekből. Most, hogy megérkezik az újabb jövevény, neki is újabb játékokat készít majd anyukája. Nagy Jenő felejthetetlen. Köszönettel tartozom neki, mert megismertetett a zene gyönyörűségével, s belém plántálta energiáját. — Hogyan kezdődött zenei pályafutása? — A barcsi zeneiskola után Kaposváron elvégeztem a tanítóképző főiskolát. Szóló éneket tanultam és népzenét, később karvezetést. A főiskola után Buzsákon tanítottam három évig, és a népművészet szinte valamennyi ágával megismerkedtem. Énekeltem a népi együttesben, alakítottam népi zenekart és énekkart. — Kutatómunkájának gyökerei is oda nyúlnak vissza? — Az ott gyűjtött buzsáki népdalok két éve az MTA népzenetárában vannak. A hat népdalcsokor című kiadványomban ezek is szerepelnek. — Milyen területeken gyűjtött? — Kezdettől a magyar népzene, a Buzsák környéki szláv eredetű nemzetiségi és cigánydalok vonzottak. Ezekből ízelítőül el is énekelt néhányat. — Voltak társai ebben a munkában? — Olsvai Imre népzenekutatóval dolgoztunk együtt Vörs, Főnyed és Balatonbe- rény térségében. Kanászda- lokat gyűjtöttünk. — Hogyan került Fonyódra? — Balatonkeresztúron tanítottam húsz évig; ma is ott lakom. 1980-tól vagyok a fonyódi gimnázium tanára. Alapítottam egy száztagú vegyes kart. Minden évben pontos terv alapján dolgozunk. Tanévenként megtanulunk egy latin művet, egy népdal csokrot és egy indulót. Szeretem a kemény hangzást; az agyonfinomitott dallamok nem illenek a fiatalok egyéniségéhez. A sikerekről, elismerésekről nem szívesen beszélt, pedig kórusának útja arany minősítésekkel van „kikövezve”. Arany 1980-tól a Helikon, a művészeti szemléken és az Éneklő Ifjúság találkozóin. Kórusa a legmagasabb elismerésben részesült az idén a Vándor Sándor munkásdalos-találkozón is. ö maga számos kitüntetést kapott már mozgalmi tevékenységéért, s alig néhány hete a Kodály Emlékérem tulajdonosa. — Jólesett a kitüntető figyelem. A pedagógus-szakszervezet képviselői el is kísértek a kecskeméti ünnepségre. A gimnáziumban nagyon jól érzem magam; értékelik és segítik a munkámat. Felsorolni is sok volna, hogy milyen társadalmi funkciókat töltött be. Volt megyei úttörő-elnökségi tag, járási úttörőelnök, szakszervezeti járási elnök és műve- lődésiház-igazgató. — Ebben az időszakban még karórám sem volt. Tudtam, hogy melyik he'yről hova kell mennem, s valamikor este hazaértem. Ezt a néptanítói szellemet is édesapámtól örököltem. — Felnőtt fia van. Ö is zenei pályát választott? — A fiam a pécsi tanárképző matematika—testnevelés szakán tanul. Tehetsége van a zenéhez: klarinété- zik, népzenében bőgőzik, brácsázik és furulyázik. Sajnálom, hogy nem a zenét választotta hivatásul. Örültem, amikor a kéthelyi iskolában képesítés nélküli tanárként énekkart szervezett. Ettől kezdve bizonyos voltam abban, hogy a zenétől sohasem fog elszakadni. — Ha a nap huszonnégy óráját megtoldhatná, mivel töltené? — Lekottáznám és rendszerezném az összegyűjtött népzenei anyagot. Ezek ugyanis — eddig úgy tetszik — nyugdíjaséveimre várnak ... Tamási Rita
