Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-18 / 115. szám

1987. május 18., hétfő Somogyi Néplap 5 VONALBAN A KANÁRI-SZIGETEK Honvédelmi nap Áfádon Kiállítás a Hotel Interpressben Tobzódó színek, borongós hangulat Néma csönd fogadja az érkezőt a balatonszéplaki Hotel Interpress üdülő galé­riájában. Huszonhárom fest­mény látható az impozáns te­remben. Különösen az egyik nagyméretű kép döbbenti meg az érkezőt: a „Halottak szigete” dereng föl a távol­ban, s a néző Kháron ladik­ján közelít feléje. Sejtelmes, tragikumot sugárzó alkotás, elgondolkodásra, számve­tésre késztet. A háttér szür­ke tónusú, komor' égboltja- a ködben elvesző szigettel olyan érzést kelt bennünk, mintha az előtér élénk szí­neiben lüktető hajón a bi­zonytalanság felé halad­nánk. Varga (Amár) László fia­tal művésznek számít. 1955­Fényképek, forgatóköny­vek, emléklapok, ’ plakátok, újsáigkivágások — a herényi Kopzó-Pödrős együttes tíz­éves munkájáról szóló doku­mentumok — fogadták a lá­togatókat a klubkönyvtár­ban szombaton délután. Budai Imre kezdettől az együttes vezetője: — Az a hely, ahol Bartók Béla is rátalált a magyar folklórnak olyan kincseire, amelyeket gyűjtésre érde­mesnek .tartott, kötelez ben­nünket arra, hogy a hagyo­mányainkat ápoljuk, gyűjt­sük, feldolgozzuk, előadjuk. Azdk, akik az 1976-os indu­láskor deresedé fejjel men­tek a faluiba a népdalokat föleveleníteni, sok-sok dal­lal gazdagították repertoár­jukat. Ezt a csoportot az ügyszeretet tartja össze, és ennek köszönhető, hogy hí­re lett a megyében. Két alkalommal országo­san is jól minősült az együt­tes. A sikerek hozzájárultak, hogy a létszám nőtt, az elő­adások sokasodtak, a műso­rok tisztultak. Az együttes repertoárja ma 6—8 műsorszámból áll. Valamennyi helyi hagyomá­nyokon álapui. A névadó kopzás-pödrés egy ebből, de talán a legtöbbet bemutatott blokk. — Talán nem mindenki tudja, hogy ezen a vidéken sással kötözték a szőlőt, s eat pödörték a falusaiak té­li estéken. Ehhez kapcsoló­dik a kukoricakopzás. és az ezekhez a munkákhoz fűző­dő tréfás-játékos, évődő szo­kásokat mutatjuk be a szín­padon, sok-sok népdallal. A felnőttegyüttes ezúttal nem lépett színpadra. Boda József, a Balatonmária és Vidéke Áfész elnöke — mint az együttest patronáló szer­vezet vezetője — köszöntötte az alapítókat, az újabb ta­gokat, és átadta nekik a ju­bileumra készített emlékpla­ben született Budapesten, s 1980-ban végzett a Képzőmű­vészeti Főiskolán. Tagja a Művészeti Alapnak és a Fia­tal Képzőművészek Stúdiójá­nak. Rendszeres résztvevője hazai kiállításoknak, művei több külföldi tárlaton szere­peltek. — Jelenleg is áll még Var­sóban egy önálló kiállításom — mondta a fiatalember —, amelyet az ottani magyar na­pok keretében rendeztek. Mostanában előszeretettel festek nagyobb méretű képe­ket, mint például az itt ki­állított „Halottak szigete” vagy a „Daphnis”. A hely szűke miatt Széplakon csak ezt a két nagyméretű fest­ményemet tudtuk bemutatni. Az idén készültem el az itt kettet. Farkas László, a Ba­latonszentgyörgyi Községi Közös Tanács elnöke is csat­lakozott a köszöntőkhöz, hangsúlyozva, hogy a heré­nyiek közösségi tevékenysé­ge példamutató a kis tele­püléseken élők számára. Budai Imre együttesveze­tőt a Mészöv oklevéllel és plakettel jutalmazta — ezt Fogarasi Ágnes adta át. Ez­után az együttes gyermek­csoportja mutatta be műso­rát: a tájhoz kötődő gyer­mekjátékokat. 63. Leste az óhajaimat és az első szóra meghunyászkodva intézkedett. Így történt, hogy még ki se léptem a nászéj­szakás házból, máris szállí­tották a cimbalmot és a nagy­bőgőt az állomásra. 26. SZÖKŐÉV A KULONVONATON Fájdalmasan tudatában vagyok annak, hogy eleddig csupa fárasztó unalmasságo- kat meséltem el, de szolgál­jon mentségemre, hogy a valóság, pláne az igazság nem mindig mulattató. Hi­szen éppen emiatt leskelőd­nek mérges veszélyek becsü­letünkre, gonddal karban­tartott hírnevünkre. Nem ad okot a józan megfontoltság­gal vezetett életvitel jól fűszerezhető kárörömökre, májhizlaló gúnyolódásokra, tenyérdörzsölő pletykálko­látható Vulkánok és a Park sorozattal is. A nagyméretű kompozícióknál olaj-vászon technikát alkalmazok, a töb­binél vegyes vagy akrill tech­nikát. Festményeimre ösz- szességében a borongós han­gulat a jellemzőbb, de itt amolyan nyári derűs kiállí­tást állítottunk össze. A közelmúlt hazai festé­szetében — szemben a hat­vanas évek irányzataival — egyes művészi csoportosulá­sok előszeretettel nyúlnak a mitológia, a történelem té­máihoz. Varga (Amár) László munkáiból is előbukkan a történelmi világlátás újrafel­fedezése és újraértelmezése. Festményein tobzódnak a színek olykor szürrealista, kubista motívumok tűnnek föl, de mindez egyénien, új­ragondolva a lehetőségeket, újraálmodva a múltat. A ké­pek olykor groteszkek, más­kor csak sejthető árnyakkal, alakokkal, vonalakkal fogal­maznak meg egyéni mondan­dót. A művész szinte önma­gán átitatva ábrázolja a tör­ténelmet, a mítoszokat, s ez­által válik maivá az a gon­dolat, érzésvilág, amelyet az eredeti történelmi jelentés tartalmaz. Varga (Amár) László mű­vészetét a szakemberek a transzavantgarde jelzőivel il­letik. ö az egyik legjelentő­sebb alkotója annak a fia­tal képzőművész-csoportnak, amely túllép a hagyományo­kon, átértékeld és újraértel­mezi korábbi esztétikai él­ményét. Társaival együtt fel­tár egy korábban már meg­formált esztétikai világot, s önmaga személyére szabja az átvett „múltidézeteket”. Ez- zal újfajta tartalmakat fejez ki. Olyanokat, amelyek a nyolcvanas évek szellemi lé­tének megmutatására, a mai kor érzelmeinek kifejezésére alkalmasabbnak látszanak. Festészetében azt kutatja, mi­ként viszonyul a személyiség a történelemhez, az ember a múlthoz. Varga (Amár) László újabb műveiben a XIX. szá­zad festőjének, Böcklinnek újraértelmezésére is vállal­kozott, mégis azt vallja: nincs mestere, nincs követen­dő példaképe a világban. önálló kiállítását Szabó Ernő, a szálló igazgatója nyi­totta meg. A tárlat szeptem- ■ bér 30-ig várja az érdeklődő­ket. Gyarmati László dásokra? Akkor majd táp­lálékot teremtünk mindehhez a rosszakarattal, ami a ki-ta- lációk felülmúlhatatlan nagy­mestere. Bátorkodom ismé­telten emlékezetbe idézni, hogy ilyesféle jólkif ejlett rosszakarat döntötte végve­szélybe emberi méltóságom tekintélyét. Belátom, eskü alatt meg­vallott igazam unalmasabb­ra aligha sikerülhetett volna. Ezt a hátrányt el kell visel­nem feddhetetlen hírnevem érdekében. Más előnyre sem­mi szükségem. Szabadkozással kérek még egy kis türelmet. Ugyanis a rovásomra terjesztett hazug­ságok egyik legvastagabbja az volt, hogy engem való­sággal kiseprűztek Lécsről. Tisztesség ne essék szólván — úgy mond — futtomban még az alsóneműmet is el- potyogtattam és csak azért nem vertek agyon, mert szá­nalmas állapotom láttán ál­talános röhej lett úrrá üldö­zőimen, és miközben kaca­— Annyi itt a különböző készülék, hogy az az ötletem támadt: keressük meg Fa Nándorék világjáró vitorlá­sát. — Nehéz lenne — mondja Sovány Tibor, az MHSZ me­gyei vezetőségének rádió- technikai főelőadója. — A hajó ugyanis most olyan pon­ton halad, amelyet a legna­gyobb teljesítményű adókkal is néhéz nyomon követni. Beszélhettem volna viszont a Kanári-szigeteken élő kol­légáival, de ehhez el kellett volna gyalogolnom a szak­munkásképző intézetbe, ahol egy kihelyezett, nagy telje­sítményű adó mellett Meny­hárt Tibor a HA—3—GZ hí- vójelllel dolgozott a 14-es megaherzen, az amatőrök rövidhullámú sávján. Az amatőröknél is amatőrebb A Somogy Megyei Műve­lődési Központ több tárgy­ból egyetemi-főiskolai elő­készítő tanfolyamot szerve­zett. Szombaton délelőtt a szabadidőklubban a „magya­rosokkal” beszélgettem. Volt közöttük szakközépiskolás és gimnazista, vidéki és kapos­vári, most érettségiző és nyolc éve maturált. Beszélgetésünk akadozva indult, többen nem adták nevüket a nyilatkozatukhoz. Csodálkozásomat látva így magyarázták: — Szombat van, tavasz van, .tanulunk, és erről még nyilatkozzunk is? Bár e szavakat nagy tet­széssel, harsány nevetéssel fogadták a többiek, mégsem értettem igazán. Vagy szé­gyen tanulni manapság? Sze­rencsére cdkadtak, akik ezt megcáfolták. — A csurgói szakközépis­kolában tavaly érettségiztem — mondta Bánó Éva —, az­tán sikertelenül felvételiz­tem a kaposvári tanítókép­zőbe. Most óvónőként dolgo­zom az Arany János utcai óvodában. Az idén a szek­szárdi óvónőképző főiskolá­ra jelentkeztem. — Mi ketten a Táncsics gimnáziumban. érettségiz­tünk, illetve érettségizünk az idén — mosolyogtak Ba- racsi Zoltán és Simon Zol­tán. — Osztálytársak és ba­rátok vagyunk, s Pécsen gástól rengett a hasuk, tér­düket pedig a nevetéstől ful­dokolva csapkodták, én a kukoricásba menekültem a fedetlienségtől villogó üle- pemmel. A fenti kegyetlen mende­monda valódiságáról csak annyit mondhatok, mint a májusi kukoricásról, amely ugyebár a gyöngyvirág nyí­lásakor szokott a legmaga­sabb lenni. Ügyszintén az a bizonyos haraszt is ilyenkor május végén a legzörgőbb. Ámde valaminek csak kel­lett történnie. Mert ok nél­kül még a májusi haraszt sem zörög. Akkor hát mégis, mi tör­tént? Attól kezdve, hogy fürdé­semet és öltöztetésemet kö­vetően megbíztam Zitát a további gyakorlatias tenni­valókkal, minden olyan szé­pen folyt, ahogy a Duna te­szi Dévénytől Orsováig. Nem kívánom részletezni a dia­dalmenetet. Abból szükség­lévén nem vállalkoztam er­re. Viszont szívesen sétáltam el az iskola parkolójába a helyőrségi klubból, a nagy­atádi honvédelmi nap köz­pontjából, hiszen olyan ha­ditechnikai bemutatót tar­tottak, amelyet nem mindig lehet látni. Tüzérségi löveg, páncélozott szállítójármű, rakétákkal fölszerelt harci gép és csapatszállító jármű várta az érdeklődőket. Kö­zépiskolások, általános isko­lások kukkanthattak be a haditechnikába. A hétvégén Nagyatádon a honvédellem került napi­rendre: az atádi diákok ta­lálkoztak a legkorszerűbb fegyverekkel, s vizsgázhat­tak közlekedési ismeretek­ből, nézhettek videofelvéte­leket az MHSZ sokrétű mun­kájáról. Megismerkedtek pél­szerqtnénk jogot tanulni. Történelemelőkészítőre is já­runk. — Sajnos, nagyon zavaro­sak a felvételi követelmények — keseregte Baracsi Zoltán. — Most majd meglátjuk, hogy mi változott, aztán ha nem sikerül, jövőre már já- ratosabbak leszünk. — Hogy sikerültek az írásbelik? — Jól vágták rá szinte egyszerre. Harmadik társukhoz for­dultam, aki szintén a jogra készül. — Nem lesz elég két fiú? — ragadt át rá a lányok „sze­rénysége”. — Engem is meg­lepett a megváltozott felvé­teli rendszer. Szerintem sok­kal szélesebb fórumon kel­lett volna tájékoztatni erről. — Milyen esélyük van a felvételin? — kérdeztem Fo­dor Tamást, a Munkácsy gimnázium tanárát. — Sokkal jobb a csoport, mint a tavalyi volt; fejlet­tebb az esztétikai érzékük. Amint észrevehette, nehezen szólalnak meg, de . ez folya­matosan oldódik. Sokat be­szélgetünk az időszerű iro­dalmi kérdésekről. Ugyanis vannak fontos, agyontárgyalt témák, de vannak „fehér fol­tok” is. Ezeket szeretnénk eltörölni. A gyerekek több­ségének megfelelő tudása van a felvételihez. T. R. képpen panasz lenne. Ügy kellene beszélnem, ahogy egy nagyon ellenszenves ki­rály méltatlankodott: „Az­zal vádolnak, hogy nem* ér­zem át a nép szenvedéseit. Hát a nép átérzi-e, mekkora szenvedés nekem túlélni egyik lakomát a másik után!” Tömören szólva, csupa vi- vát, csupa ripityom volt az életem lefelé a hegyen, az­tán meg végig a falun. Lát­tam a Sírszurdok aljában a vezérkari sátor dermesztő elhagyatottságát. Ha nem szól mögöttem Vámpír Sa- tya, meg Liliké hegedűje, össze is szorult volna a szí­vem: hát ezért adta kölcsön nekem legnagyobb sátorát a honvédelmi szövetség? Az­tán láttam a két hegedű kö­zül, kíséretem gyűrűjéből Lécs regionális alközpont, város jellegű kisközség iga­zán gyönyörű nagyvendéglő­jét, amelynek rock-ritmus­ban vagogott az egész pala­teteje. Bánatában itt mula­tott a lakodalmi ifjúság. Li- pics Gábor ifjú férj farmer- nadrágban tombolt magából kikelve. A szenvedésben való fenntartásnélküli osztozását egy hű feleséghez illő azo­nosulással nyilvánította ki Ildikó Tündér Ilona. (Folytatjuk.) dául a dunai folyami flotta életével. Katonahajósaink is békénk védelmére» készülnek — bizonyította a film, ame­lyet nagy érdeklődéssel néz. tek meg a gyerekek. Láttak ejtőernyősökről szóló ripor­tot, s kezükbe vették azokat az eszközöket, amelyeket az MHSZ különböző klubjaiban használnak, így a rádiót, a búvárok ruháját, s megcso­dálták a repülő- és helikop- termodelleket. Akineik ép­pen kedvé volt hozzá, az részt vett azon a versenyen, ahol a legügyesebb modell­készítőket jutalmazták. Az MHSZ klubjaiban szí­nes a program. Erről beszél­gettünk a 68 éves Mórocz Gézával, aki néhány évvel ezelőtt vizsgázott a repülés tudományából és nemcsak a sárkányrepülőjét hozta el Atádra, hanetn a kíváncsis­kodó gyerekeket is oktatta. Tíz éve jegyezte el magát a távirányítású gépekkel is. Az eső sem rontotta a honvédelmi nap különböző helyszíneire látogatók ked­vét. Lelkesen figyelték a gyerekek, de talán mind­egyiküknek az jutott az eszébe, hogy jó lenne, ha soha többé ,nem kellene használni azokat a fegyve­reket, amelyeket láttak. N. J. Milyen a szovjet tv-műsor? A kritikusok szerint — ír­ta a héten a moszkvai Prav­da — a szovjet tv műsora a javára változott, tartalma­sabb lett, az igazságot mu­tatja be, emberibb hangvé­tel jellemzi. A változáshoz azonban hamar hozzászokott a közönség. Például ahhoz, hogy éjféltájban népszerű popzenészek és neves külpo­litikai kommentátorok vált­ják egymást a képernyőn. Sőt, már azt is észreveszi, hogy a 12. emelet című nép­szerű ifjúsági vitaműsorban a fiatalok tömegeit képvise­lő „lépcső” nemcsak a de­magógokat utasítja élesen vissza, hanem az erkölcsi értékek jószándékú védel­mezőit is. A sajtóban pedig megjelentek az első értéke­lések, amelyek szerint a te­levízió elvesztette lendüle­tét, mintha megijedt volna a saját bátorságától, lassan visszatér a régi utakra. A Pravdában megjelent kritika szerint érdekes mű­sorokban az elmúlt hónap­ban azért nem volt hiány. A Gyorsítás egyebek mellett arról számolt be, hogy mi­lyen nehézségekbe ütközött a RAF autógyár frissen megválasztott igazgatója. Hasznos volt a szerényen tárgyszerű Ember és törvény című — a „Jögi% esetekhez” hasonló műsor. Phil Dona­hue amerikai műsorvezető beszélgetése a szovjet fiata­lokkal bebizonyította, hogy a kölcsönös tisztelet jegyé­ben fogant viták sokkal töb­bet érnek az „egy kapura játszó” műsoroknál. A Pravda cikkírója mind­ebből arra a megállapításira jut, hogy nem lehet megelé­gedni ma azzal, ami tegnap még az újdonság és a bátor­ság mintájának hatott. Az áprilisi „12. emelet” egy­másfél évvel ezelőtt kifeje­zetten frissnek hatott volna, ma azonban éppen az előző adásaitól maradt el. Aki új utakat keres, annak a sikertelenség és a félsiker óhatatlanul útitársául szegő­dik — írja a lap, s rámutat, hogy a pontatlanságok az eredetiségnek csak a látsza­tát adják, s ilyenkor már nem segít sem az élő adás varázsa, sem a nézők bevo­nása, a telefonkapcsolat. Ünnep Balatonberényben Tízéves a Kopzós-Pödrős együttes GERENCSÉR MIKLÓS Siketts há&zéfozúUb avagy mit meséi a valódi vőlegény Egyetemi-főiskolai előkészítő Szombaton is tanultak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom