Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-15 / 89. szám
1987. április 15., szerda Somogyi Néplap SPORT „Akkor dobtunk kosarat, amikor kellett” Körösi rangadó A somogyi kosárlabdasport legfrissebb szenzációja, hogy továbbra is két NB I- es csapata van Kaposvárnak. A mai napig is vitatott versenykiírás következménye, hogy a bajnokság első szakaszának utolsó helyezettje végül is megkapaszkodhatott. Igaz, ez a versenykiírás kifejezetten a Táncsicsnak kedvezett. Ismeretes, hogy az élvonalba jutott együttes szinte egy teljesen új csapattal kezdte NB I-es szereplését. A bajnoki küzdelmek során kellett Magyar András edzőnek a rutintaian gárdából egységes csapatot kovácsolnia. Bizony ez nem megy máról holnapra, de a fiatal edző próbálkozásai végül is meghozták az áhított sikert. Valljuk be, kevesen hitték, hogy a Nagykörösön elszenvedett első vereség után lesz annyi ereje a Táncsicsnak, hogy a hátralevő két mérkőzését megnyerje. Kaposváron aztán remek játékkal ellenfelének egy pillanatnyi lehetőséget sem hagyva „egyenlített” a hanvédegyüt- tes. Igaz, akkor még hátravolt a legnehezebb feladat, az újabb nagykőrösi mérkőzés. Az eredmény ismert mindenki előtt: a Táncsics imponáló győzelmet aratott újahb nagykőrösi kirándulásán és ezzel NB I-es maradt. Könnyű dolga van így utólag a krónikásnak és érthetően könnyű a dolga Magyar András edzőnek is, akit arra' kértünk, hogy elevenítse fel a mindent eldöntő mérkőzés egy-egy fontos mozzanatát. — Milyen elképzelésekkel vágott neki a csapat a nagykőrösi ^visszavágónak? — Ügy indultunk el, hogy nekünk még jobban kell játszanunk, mint idehaza. Ügy éreztük, hogy lélektanilag előnybe kerültünk azzal, hogy utoljára mi nyertünk. Igaz, ezzel szemben állít a körösiek hazai környezet adta előnye. — Nyilván taktikailag is alaposan fel kellett készülni erre a találkozóra. Űjabb nagy kaposvári seregszemle zajlott le szombaton a Csík Ferenc uszodában. A Rákóczi SC és a szennai Zselici táj tsz közösen bonyolította le húsvéti úszóversenyét, melyen a Ráax edxő stem ével — Aligha kell mondanom, hogy részletesen kielemeztük ellenfelünk harcmodorát. Helyzeti előnyben voltunk annyiban, hogy tudtuk, mit játszik otthon is az ellenfél. Bizony az első mérkőzésen megleptek bennünket, nem egészen azt tették a pályán, mint amire számítottunk. Most az volt az elképzelésünk, hogy minél több ütközésre kényszerítsük őket, kulcsjátékosaik szedjenek össze minél több személyit, ezáltal kénytelenek lesznek óvatosabbak lenni. Megerősítettük centerjátékunkat, a három magas emberünk, Kárpáti, Szabó és Simon sokat voltak a játéktéren, ráadásul a mezőnyben nagyon jó teljesítményt nyújtott Gosztonyi, Rakolczai és Nagy is. NB I-es szereplésünk során ez volt az első mérkőzésünk, amikor mindig akkor sikerült két- vagy hárompontos kosarat dobnunk, ha arra szükség volt. — Volt-e kritikus időszaka a mérkőzésnek? — Több is. Az elején elhúztunk hét ponttal, aztán amikor ezt kettőre lefaragta ellenfelünk, Gosztonyi gyors egymásutánban három triplát dobott. Az első félidő közepén Salgó szó szerint kiütötte Szabót, akit ápolnunk kellett. Szinte tántorgott, amikor lábra állt, de kérte, hogy hadd mehessen vissza. Becseréltem és ő rövid idő alatt nyolc pontot dobott. A legkritikusabb időszak a mérkőzés vége felé akadt. Az utolsó három percben mindössze egyetlen kosarat értünk el, de ez hármas volt, s azt hiszem ekkor döbbent rá végképp ellenfelünk, hogy veszített. — Mikor hitték el, hogy megnyerték a mérkőzést? — Amikor a végén a kis- padon ülő játékosaimmal együtt elkezdtük az utolsó másodpercek hangos visszaszámlálását: 5... 4... 3... 2... 1... kóczi úszóiskolásai az MHSZ kiscsoportosai indultak, ösz- szesen 250-en (!) vettek részt ezen az eseményen. Bizony a körülmények (mindenekelőtt a víz minősége) nem volt egészen méltó ehhez az — Gondolom volt öröm utána... — Azt nehéz elmondani. Egymás nyakában lógtunk. Többen könnyeztek közülünk. Ami a nagy örömünk közepette is szembetűnő volt, a Kaposváron is megcsodált nagykőrösi szurkolók sportszerűen megtapsoltak bennünket, s elismerték győzelmünk jogosságát, pedig NB I-es létüktől fosztottuk meg őket. Még el szeretném mondani, hogy két ilyen korrekt játékvezetővel rég találkoztunk. Weidinger és Fajt működését még a vesztes fél is elismeréssel nyugtázta. — A nagy öröm közepette sem árt kicsit előre tekinteni. — Könnyű utólag okosnak lenni, de én váltig hittem abban, hogy ennek a csapatnak a tudása alapján helye van az NB I-ben. Ügy hiszem, erre a hajrára értünk be igazán. Szerencsére ez a gárda a következő bajnokságot is együtt tölti, amely mindenképpen több örömet rejtegethet mint a mostani. De én közelebbre tekintek. Következik a Felszabadulási kupa, s hiszem, hogy csapatom ennek során is igazolni fogja, hogy nem a vakszerencse mentette meg a kieséstől. Gént térségében rendezték meg az országos hosszú távú tájfutó bajnokságot a junior és a felnőtt kategóriákban, valamint a senior kategóriában. A juniorok között nagy fölénnyel országos bajnokságot nyert Pavlovics Gábor, az F 19 E kategóriában. Az F 45-ben Marton Péter harmadik, N 21 E-ben Mátyás Ildikó ötödik, N 40-ben Szabados Magdolna negyedik helyen végzett. A hosszú táeseményhez, így aztán a zsúfolásig telt lelátón gyakran hangzottak el méltatlankodó szavak. Az úszóiskolások 50 méteres gyors, hát- és mellúszásban, az igazolt versenyzők pedig 50 méteres gyors, hát-, mell- és piLlangóúszás- ban három korcsoportban vívták versenyeiket. Az alábbiak nyerték a versenyszámokat: Űszóiskalás fiúk: Barcsa Péter és Kárpáti Kálmán egyaránt három, Miklós Gellért és Károly Gergely két-két, Csek Mihály, Jakab Ferenc, Kovács Mihály, Gombos Milán, Magyar Sándor egy-egy versenyszámban győzött. A lányoknál Bajzik Szilvia, Illés Nóra, Cserényi Kairolin három-három, Barta Szilvia, Varga Eszter kettőkettő, Kollár Eszter egy számban győzött. A békakorosztályban Szabó Áron (MHSZ) mind a négy versenyszámot megnyerte. A lányoknál Wind Julianna három és Kardos Éva egy győzelmet aratott. A delfin fiúknál Alföldi Kornél (MHSZ) három, és Budavári Zsolt egy versenyt nyert. A lányoknál Petőfalvi Lilla (MHSZ) 4 győzelmet aratott. Az úttörő fiúknál Kardos Gábor háromszor nyert, Szabó Tibor (MHSZ) egyszer győzött. A lányoknál Böröczi Viktória és Kurucz Tímea két-két győzelmet ért el. (Ahol külön nem tüntettük föl), valamennyien a Rákóczi úszói voltak.) Valamennyi dobogón végzett úszó oklevelet vehetett árt, de minden résztvevőnek jutott a húsvéti tojásokból vagy csokinyuszikból. Rtfplabdús fiúk érmes szereplései Nagyszerűen szerepeltek a Kaposvári Sportiskola fiú röplabdázói a XI. Nemzetközi Kilián Kupán Zalaegerszegen. A mini korúak versenyében a tíz együttes között a kaposvári színeket a KASI, valamint a Toldi iskola csapata képviselte. Ez utóbbiak Zádor Tibor testnevelő irányításával a dobogó legmagasabb fokára állhatták úgy, hogy valamennyi mérkőzésüket megnyerték. A KASI — Törő Zoltán tanítványai — szoros küzdelemben, a döntőben maradt alul a Toldi iskolával szemben, így a kaposvári „házi döntő” második •helyezettjóként a dobogó második fokán végzett. A mini kupa legjobb támadó játékosának járó különdíjat Zárka Péter (Toldi) vehette át, míg a legjobb feladónak Háttá László (KASI) bizonyult. Az úttörők versenyében a Burcsa Tibor által irányított KASI együttese a bronzérmet szerezte meg. Itt a KOMÉP győzött a nyugatnémet Southafen együttese előtt. Hazafelé, a buszon örömmámorban úszott a kis ‘kaposvári különítmény, hiszen mindenki a saját és a másik csapatok által megszerzett érmeknek örülhetett. vú versenyen csak az országos rangsor első húsz helyezettje indulhatott. * * * A Tavasz Kupa háromfordulós tájfutóverseny kategóriánkénti győztesei (valamennyien a K. Rákóczi sportolói): Virág Gyula, Gábor Csaba, Tóth Zoltán, Ma- tics Gyula, Péter Krisztina, Németh Katalin. • • • Női felnőtt I. osztályú országos egyéni bajnokságot rendeztek Budapesten, a Bp. Spartacus edzőtermében. Tizenöt egyesület 73 sportolója lépett tatamira. A K. Dózsa sportolóinak eredményei: 52 kg (16 ind.): 3. Baliér Barbara, 61 kg (14): 3. Szőke Szilvia, +72 kg (8): 3. Somogyi Andrea, 56 kg (15): 7. Fehérvári Krisztina. * * * Szegeden toLlaslabdázók országos serdülő rangsorversenyén vettek részt a K. Tanítóképző tollaslabdázói. Fiú párosban a Lábodi testvérek 2., egyéniben Lábodi Róbert 3. helyezést szerzett. Hegedűs Tímea, a Hegedűs T.— Huszár K. női és a Lábodi R.—Hegedűs T. vegyespáros az 5—8. helyen végzett. A legnagyobb siker Lábodi Róberté volt, aki a négy közé jutásért az első helyen kiemelt versenyzőt győzte le nagy küzdelemben 2-1-re. Szabó László is bemutatkozott Már korábban hírül adtuk, hogy Vukmann László mellett újabb somogyi labdarúgó játékvezető lett tagja az NB II-es keretnek. Szabó László, a Rákóczi egykori jóképességű labdarúgója a téli edzőtáborozás után érdemelte ki ezt a bizalmat. Szabó eddig csak „lengetett” a másodosztályú mérkőzéseken, de az elmúlt vasárnap már komoly feladatot kapott. A Komló—Ganz Mávag mérkőzésen mint vezető bíró is bemutatkozhatott. Mint megtudtuk, ez sikerrel járt, a fiatal „sípmester” jól debütált. Ez a véleménye egyébként a mérkőzés ellenőrének is. Úszóverseny a ,.piros 50 m fiú gyermek hátúszás rajtja J. R. Megyei hírcsokor HÍREK Április A nap 5.57 órakor kél, s 19.32 órakpr nyugszik; a hold 21.41 órakor kél, s 6.17 órakor nyugszik. 15 A várható időjárás Szerda Általában gyengén, időnként közepesen felhős lesz az ég, eső nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, néha erős lesz. Helyenként köd is kialakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 18 fok körül alakul. Anasztázia — A Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács Banda Edének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanárának 70. születésnapja alkalmából, művészeti és zenepedagógiai tevékenysége elismeréseként. — A személyhajókat — a tavaszi menetrendtől eltérően — április 18-án indítják a Balatonon. — 424 hektár termőföldet biztosított a marcali Vörös Hajnal Tsz a háztáji gazdaságok részére. Megszervezte a gépi talaj művelést, az áruszállítást és az állatok takarmányellátását. — Új pénzváiltóhelyet létesít az Ibusz balatoni területi igazgatósága Balatonföldvá- ron, Révfülöpön, Balatonkenesén és Hévízen. A siófoki szállodasoron zártláncú tévéadás látja el a turistákat különféle idegenforgalmi, kulturális információkkal. — Nyuszifutás címmel százötven gyerek részvételével tömegsportnapot rendeznek szombaton Homokszent- györgyön. A hagyományos rendezvényre az általános iskolások készülnek. — Harminc versmondó részvételével rendezik meg az országos Illyés Gyula vers- és prózamondóverseny Somogy megyei döntőjét szombaton Kaposváron, a városi művelődési központban. Autósorszámok Trabant Lim, Hyc. (Bp.) 59 Trabant Lim. Combi (Bp.) 7 Trabant Lim. (Bp.) 8 081 Trabant Lim. (Debr.) 6 560 Trabant Lim. (Győr) 5 801 Trabant Combi (Bp.) 1 775 Trabant Combi (Debr.) 1 531 Trabant Combi (Győr) 1 442 Wartburg Stand. (Bp.) 1 534 Wartburg Stand. (Debr.) 699 Wartburg Stand. (Győr) 742 Wartburg Spec. (Bp.) 1651 Wartburg Spec. (Debr.) l 937 Wartburg Spec. (Győr) 1158 Wartburg Spec. tt. (Bp.) 10 257 Wartburg Tourist (Bp.) 1 664 Wartburg Tourist (Debr.) 1 001 Wartburg Tourist (Győr) 801 Skoda 105 S (Bp.) 10 921 Skoda 105 S (Debr.) 8 651 Skoda 105 S (Győr) 8 624 Skoda 120 L (Bp.) 24 051 Skoda 120 L (Debr.) 13 334 Skoda 120 L (Győr) 16 575 Skoda 120 GLS (Bp.) 2 202 Lada 1200 (Bp.) 45 465 Lada 1200 (Debr.) 31348 Lada 1200 (Győr) 15 840 Lada 1300 S (Bp.). 18 909 Lada 1300 S (Debr.) 14 923 Lada 1300 S (Győr) 6 262 Lada 1500 (Bp.) 15 299 Lada 1500 (Debr.) 11770 Lada 1500 (Győr) 5 386 Lada Combi (Bp.) 9 340 Lada Combi (Debr.) 4 990 Moszkvics (Bp.) 15 988 Polski Fiat 126 P (Bp.) 945 Polski Fiat 126 P (Debr.) 669 Polski Fiat 126 P (Győr) 25 FSO (Polski Fiat) 1500 (—) 6 349 Dacia Lim. (Bp.) 838 Dacia Hm. (Debr.) 2 763 Dacia Lim. (Győr) 2 051 Dacia Combi (Bp.) 1 875 Dacia Combi (Debr.) l 663 Dacia Combi (Győr) 1 092 Dacia TLX (Bp.) 777 Dacia TLX (Debr.) 923 Dacia TLX (Győr) 493 Zastava (Bp.) 16 018 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 Kétszáznyolcvan éve született Leonhard Euler (1707—1783) svájci matematikus és fizikus, a pétervári akadémia tanára, a xvill. század egyik legjelentősebb tudósa. Egész fiatalon kitűnt zsc- niájís matematikai képességeivel. A tudományág csaknem minden területén kimagasló tevékenységet fejtett ki. Műveiben — egyebek között — kidolgozta a differenciál- és integrálszámítást, a differenciálegyenletek elméletét, a harmad- és a negyedfokú egyenletek elméletét, a variációszámítást. O alapozta meg az úgynevezett fémhullámelméletet. Sokoldalúságára jellemző, hogy maradandót alkotott a fizikában és a csillagászatban is, s egyik úttörője volt az aerodinamikának. Életében több mint félezer tanulmánya jelent meg. Élete utolsó másfél évtizedében teljesen vakon dolgozott, de míg szellemi frissessége tartott, továbbra is nagyszerű felfedezésekkel örvendeztette meg a tudományos világot. Termékenységét, kiterjedt érdeklődési körét jelzi, hogy az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Természettudományi Lexikon öt oldalon át, 21 szócikkben ismerteti munkásságának fontosabb vonulatait. — Az önvédelemről tart előadást ma Kaposváron a textilművek leányotthonában Müller Tibor. A keleti önvédelmi művészetről szóló program délután fél négykor kezdődik. — S70 millió forint értékű termék előállítását tervezi az idén a Kemikál barcsi gyára. A Kemikál öt gyára ezzel összesen egy és háromnegyed milliárdos értéket hoz létre az idén. A nyereségterv 228 millió forint. — A kozmetikai szerek használatáról és a bőrbetegségekről tartott előadást dr. Telkes Ilona bőrgyógyász- kozmetológus tegnap a tanítóképző főiskolán. A főiskola vöröskeresztes alapszervezete finomkozmetikai készítményekből rendezett kiállítást. — ötletpályázatot hirdetett a Magyar Posta az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban álló munkatársai számára. Elsősorban olyan javaslatokat várnak a vezetők a postai dolgozóktól, ami-* lyenek a nagyközönség számára egyszerűsítik az ügyintézést. — A világ leghosszabb távközlési kábele Szingapúr és Marseiile között húzódik. A nemrég üzembe helyezett távvezetéket hat év alatt fektették le 400 millió dolláros költséggel. — 1987. április 20. du. 16 órára meghirdetett Kaposvári kabaré előadása technikai okok miatt elmarad. A jegyek április 30-ra a 20 órakor kezdődő előadásra érvényesen vagy visz- szaválthatók. Csiky Gergely Színház. (93026) — Szponzorokat keresünk a berzencei Várdombi Nyár rendezvényeihez, hirdetéseihez. Várjuk vállalatok, tsz-ek, intézmények, gmk-k stb. jelentkezését április 25-ig. Cím: Művelődési Ház Berzence. (93889) — Mától tavaszi szövetvásár a Somogy Áruházban! Április 17- ig 30% engedménnyel vásárolhat egyes férfi- és női szöveteket! Nagy választékkal várjuk a kedves vásárlókat! (93878)