Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-10 / 85. szám

1987. április 10., péntek Somogyi Néplap 3 Szakmunkás és szakemberigény Somogybán Csökken a munkaerőszükséglet A megye munkaerő- és szakember-ellátottságát elemző jelentésekben mind­eddig gyakran szereplő szó volt a hiány. Az országos adatokhoz képest bár javult, de ma sem mondható ked­vezőnek a helyzet. Országo­san például az aktív kere­sők 8,5 százaléka felsőfokú végzettségű szakember, ná­lunk csak 6 százalékuk. So­mogy széllemi foglalkozású dolgozói 22,4 százalékának van diplomája, szemben az országos 26,1-gyel. Kedve­zőbb a helyzet a szakmun­kásellátottságban. Az ipar­ban dolgozók 47 százaléka megszerezte a szakképesí­tést, s ez a szám alig marad el az országostól. Különösen szép eredmény, hogy az építőipariban dolgozók mint­egy 55 százaléka szakmun­kás. A mezőgazdaság szak­ember-ellátottsága is csak tizedekkel marad el az or­szágos adatoktól. Ennek el­lenére több szakmában még állandó a létszámhiány. Kő­művesekből például 154-et, ács-állványozóból 51-et, ser­téstenyésztőből 60-at, szarvas-/ marha-tenyésztőből 148-at, fonóból 150-et, bolti eladóból csaknem 200-at tudnának azonnal elhelyezni. E gondok ellenére Balogh László, a megyei tanács munkaügyi osztályvezetője az elmúlt hónapok kormány- intézkedései és szabályozó- változásai nyomán kibonta­kozó több kedvező tenden­ciáról is beszámolt. A me­gye VII. ötéves terve 7 ezer új szakmunkás munkába ál­lításával számol. Az említett hiányszakmákon kívül szük­ség lesz 500 géplakatosra és ugyanennyi nőiruhakészítő- re, 300 húsipari szakember­re, és 160 növénytermesztő gépészre is. Jut-e majd ember minden munkapad és gép mellé? A kérdés megválaszolásá­hoz nem elég áttekinteni a szakképzés adatait. Az éven­te beiskolázott 2200—2300 szakmunkástanuló elegendő utánpótlást adna, ha nem volna nagy a lemorzsolódás. Emiatt — óvatos számítások szerint is — ötévenként egy teljes évfolyami szakmunkás vész el, nem is szólva a bi­zonyítványt szerzők későbbi pályaelhagyásáról. Az utóbbi különösen jellemző az élel­miszer-kereskedő, autó­szerelő vagy fonó szakmák­ban. Legalábbis eddig jellemző volt. Csakhogy a munkaerő iránti kereslet csökkenésével várhatóan kevesebb lesz a váltási lehetőség, s jobban kötődnek majd szakmájuk­hoz az emberek. A munka­erőéhséget csökkentő ténye­zők sorában a kapun belüli munkanélküliséget megszün­tető bértömeggazdálkodás vagy a jobb munkaszerve­zést kikényszerítő szabályzók mellett fontosnak a munka- időalap védelmében hozott intézkedéseket. Ha javul a munkafegyelem, vagyis az emberek a 8 órát munkával töltik el, kiderülhet, hogy egy-egy munkahelyen, ahol eddig hiányról panaszkod­tak, még fölöslegessé is vá­lik néhány dolgozó. A megyében egyelőre csak két példa van veszteséges, illetve alaphiányos gazdálko­dó egység felszámolására. Ez összesen 260 embert érintett, közülük 36-nak az újbóli el­helyezése okoz gondot. Ilyen gondokkal a jövőben is lehet számolni. Különösen Barcs és Nagyatád térségében, ahol magas a szakképzettség néh küliek, s a munkához való hozzáállásuk miatt is csak nehezen, vagy egyáltalán nem átképezhető dolgozók aránya. Ha mindehhez hozzászá­mítjuk, hogy két év múlva már az ideinél ezerrel több, vagyis 5400 tanuló fejezi be az általános iskolát, akkor nem látszik túlzónak a kö­vetkeztetés, hogy lesz elég új szakmunkás. Sőt talán az sem, hogy már nem mindig a munkahely keres majd dolgozót, hanem megtörténik ez fordítva is. Balogh László elmondta, szó sincs arról, hogy bárki­nek létbizonytalanságtól kel­lene tartania. Különösen nincs okuk aggodalomra a tisztességesen dolgozó szak­munkásoknak. A dolgozók érdekeit védő, az esetleges munkaerő-átcsoportosítások­ra vonatkozó intézkedéseket kellő körültekintéssel és em­berséggel hajtják végre, le­hetőséget adnak a mindenki számára megnyugtató megol­dásnak. Más kérdés, hogy egy apró sérelem miatt már nem lesz olyan könnyű ledobni a szerszámot, s azt mondani, veszem a kalapot. A dolgo­zókat kereső vállalat nyilván nem a vándormadarakat vagy a máshonnan fegyelmi úton elbocsátott embereket alkalmazza majd elsőként... Az is tény, hogy nemcsak a munkaerőellátottság, ha­nem a várható új munkahe­lyek számát tekintve is elma­radunk az országos átlagtól. A demográfiai hullámból adódó nagyobb dolgozói lét­szám elhelyezéséhez arra is szükség lehet, hogy a megye munkahelyteremtő lehető­ségeket kapjon. Lényegesen kedvezőtle­nebbek a felsőfokú végzett­ségű szakemberellátottság megyei kilátásai. 1300 új dip­lomásra volna szükség, ám jó esetben is legföljebb ezret tudnak munkába állítani 1990-ig. Hiány van közgaz­dászból, pénzügyi és számvi­teli szakemberből, jogászok­ból, építészből és pedagógus­ból is. A lemorzsolódókkal és a megyét elhagyókkal is szá­molva: kevés a megoldáshoz az a 350 tanuló, akit évente a felsőfokú oktatási intéz­ményekbe fölvesznek. Elsősorban az egyetemi és főiskolai továbbtanuláshoz legjobb alapot adó gimnázi­umi képzést kívánják bőví­teni azért, hogy évente leg­alább 500 somogyi fiatalt ve­gyenek föl. B. F. Az idei zárszámadó köz­gyűlések elnökségeiről ké­szült fényképek fekszenek előttem. Az egyiken az első sortjain látom Valter Imrét, a másikon Losonczi Mihályt, Böhm Józsefet. A szövetkezeti mozgalom­ban ismerősek ezek a ne­vek. Aligha számítottak ven­dégnek. Otthon vannak ma is övéik között. A régi is­merősök is így gondolják ezt, pedig mindhármukhoz már nyugdíjat visz a pos­tás ... A hetvenhat somogyi ter­melőszövetkezetben alig ta­lálni elnököt azok közül, akik az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején szö­vetkezeti közösségeik élére álltaik. Március 27-én bú­csúztatták például nyugdíj­ba vonulása alkalmából lly- lyés Józsefet, az inkei Rá­kóczi téesz elnökét. Az egykori szövetkezeti vezetők közül jó nébánnyal ma is találkozhatom, például Varga Sándorral, aki a he- besi közös gazdaság elnöke volt. Örülök, ha összehoz a véletlen Szabó Kálmánnal, a böhönyei, Jovánczai István­nal, a hedrehelyi, Bernáth Ferenccel, a nagyberki, Bo­gár Józseffel, a balatonszár- szói, Mura Józseffel, a fo- nyódi téesz nyugdíjas elnö­kével. S ki mindenki adta át még a stafétabotot az Táska és akkumulátor Különfélék, de hasonlók — Ezer apró ötlettel A marcali Marylla leány- vállalatnál néhány évvel ez­előtt több kisebb-nagyobb építkezéssel, átalakítással, új gépek vásárlásával, át­szervezéssel megújították a termelést. Az átlagosnál jobb helyzetben vannak tehát a táskagyártók. Ám ez nem je­lenti azt, hogy lemondhat­nak a műszaki fejlesztésről. Csordás Attila igazgatót kér­deztük : milyen eszközökkel, milyen célokat kívánnak el­érni ? — Nálunk állandó meg­újulásra van szükség, mert termékeink többsége női di­vattáska; tehát évente több­ször is, az évszakoknak megfelelően váltanunk kell. Túl nagy sorozatokat sem csinálhatunk, hiszen épp a kisebb szériákat igénylik. A sűrű váltást viszont igyekez­nünk kell mind nagyobb technológiai állandósággal elérni. Hiszen csak akkor gazdaságos a termelés, ha különösebb anyagi befektetés nélkül, ugyanazzal a gép­parkkal tudunk sokfélét gyártani. — Lehet ugyanazzal a módszerrel hátizsákot és es­télyi ruhához illő apró tás­kát csinálni? — Nem könnyű, de meg kell találnunk a, mindkettő­höz alkalmas műszaki meg­oldásokat. Mind a gyárt­mány-, mind a gyártásfej­lesztés során figyelniük kell szakembereinknek a gazda­ságosság követelményeire. Az iskolatáskákat, a női di­vattáskákat, a sporttáskákat csak akkor tudjuk eladni a rendkívül igényes vevőknek, ha igazodunk a legújabb di­vathoz. S büszkék vagyunk rá: már igen gyorsan tudunk váltani. Tőkés exportunk is növekszik, s ez többek között annak köszönhető, hogy a megrendelők igényeit ex- pressz-gyorsasággal kielé­gítjük. — Sikerül ez beruházás nélkül? — Juhász Mihály műszaki vezető szólt néhány mű­helytitokról: — Üj gépekre nemigen van pénzünk. Ezért a téem- kások a napi javításokon kí­vül apróbb-nagyobb átalakí­tásokkal, gépkészítéssel is foglalkoznak. Az újítómozga­lom erősödött, ezt kellően tudjuk honorálni. De házilag nem lehet mindent megolda­ni. Viszont igyekszünk olcsó megoldásokat keresni. Vet­tünk például a tabi kem­pingcikkgyártóktól egy auto­mata gépet; használtan is 350 ezer forintba került, de egy háromperces műveletet félpercesre rövidített. Nem számítottam ki fillérre, má­sodpercre, hogy mikor térül meg ez a befektetés, de bi­zonyára hamarosan. Hozzáteszem: ez kicsi és olcsó gép, nem elektronikus, hanem mechanikus vezérlé­sű ... De — bár most jól megy a cégnek — ennél sok­kal többre nincs anyagi erő. Óriási lépésekre nem is gon­dolnak a Maryllánál, a pi­aci sikereket elsősorban sa­ját szellemi befektetéseiktől, ötleteiktől várhatják. Semmiben sem hasonlít a táskagyárhoz a tőle nem messze levő Akkugép szövet­kezet, ha csupán a gyárt­mányokat nézzük. Hiszen egy sónehéz mozdony-akkumulá­tor és egy retikül nehezen hozható közös nevezőre. Még­is találunk hasonló vonáso­kat a két cég életében. Az Akkugép is nemrég önálló­sult, új épületekkel és be­rendezésekkel gyarapodott, s a .további műszaki fejlesz- tésra is ugyanúgy meglehe­tősen kis anyagi eszközei vannak. Illés Ferenc elnök mondta: — Be kell fejezni az új telep félbemaradt beruházá­sait, és a városközpontban levő telepünkről a környe­zetnek ártó tevékenységet ki kell telepítenünk. A cél az egész belvárosi telep fölszá­molása, de erre még jó né­hány évet várni kell. Az új telepen az új épületekben öreg gépekkel dolgozunk, a régi telepen pedig minden elavult. — A régi adósságokat is törleszteniük kell nemsokára. Marad-e pénz a fejlesztés­re? — Most még van tizenkét­millió forintunk, így az idén szinte dúskálunk. Ám ha azt is hozzá teszem: legalább negyvenmillió kellene, de rögtön, akkor már koránt­sem olyan rózsás a helyzet. Huszonkilencmillió forint nyereségünk volt 1986-ban, de nem sok maradt belőle. Gon­dolom, hogy az államnak jobban meg kellene bíznia a vállalatokban és valamivel többet ott kellene hagyni a cégek kasszájában, azután büntethetné a szabályozás, ha rosszul használnák föl. Biztos, hogy ez hasznos len­ne. Ilyen elvonások mellett viszont nehéz komoly műsza­ki fejlesztésről beszélni. In­kább fejlesztgetünk csak, ha tudunk. — S mit érnek el? ötletek is hoznak sikert. Szállítunk az NSZK-ba au- tóíelhaj tó-bakokat. Nem ne­vezhető csúcsproduktum­nak, de jó áron megveszik. Viszont tapasztaltuk: az összecsukható szerkentyűkre odakint nagyobb súlyú au­tókkal is fölállnak a szerelni igyekvők. Pofonegyszerű öt­let, szinte nem is nevezhető fejlesztésnek: még egy mere­vítőlábait szerkesztettünk a felhajtóhoz s így nagyobb a piaca. A tavalyi tizennégy- millió forintos tőkés export után az idén így húszmillió forint értékű árut szállítunk Nyugatra. S még mindig ma­nufaktúrában készítjük ezt a gyártmányt. Nem is tudom, mi történne, ha hirtelen meg­nőne az érdeklődés; nagyobb megrendelést már csak gépek segítségével tudnánk kielégí­teni. Gépre pedig nincs pén­zünk ... Szegény ember vízzel főz. És ezer apró ötlettel! Két vi­szonylag sikeres vállalkozás­ba pillanthattunk be ... Szilárd alapokon utóbbi években ? Keresztes Jenő Szennában, Király Ist­ván Somogysámsonban, Tóth Lajos Csurgón, Kozma Géza Berzencén, Horváth József Pusztaszemesen. S akikkel már nem találkozhatom, mert önökre elmentek. A szövetkezet tagjai megőriz­ték őket emlékezetükben: a vései Bandi bácsit, azaz Ba­logh Andort, a buzsákiak elnökét, Ecséry Lászlót, és másokat. Valahányszor, ha zárszám- adó közgyűlésen járok, tu­dakolom, ha nem látom az egykori elnököket: hol van­nak, élnek-e még, mi van velük. Ha élnek, kérdem a jelenlegi vezetőktől: hívták-e őket szíves szóval. Bármi­lyen is a válasz, elgondol­kodásra késztet. Mert ha a nyugdíjas elnök a hívás el­lenére sem jött el, éppúgy szomorú, mintha nem is hív­ták volna. Ilyenkor okkal Inthetem, hogy valami nincs rendjén. A tüskét — ha van — semmilképen sem szabad sdkáig a húsban hagyni. A nyugdíjba vonult somo­gyi téesz-elnökök közül egyik se tétlen. Vannak, akik a közéletben vállaltak testre szabott, koruktól és egészsé­gi állapotuktól függő szere­pet, mások gazdálkodnak, pótolják azt, amire aktív korúikban nem fűtötte. Érdemekben bővelkednek mindahényan, Kossuth-díjas is van közöttük, ám azok, akiket ismerek, arra a leg­büszkébbek, hogy emlékez­hetnek az emberek, a veze­tettek szeretetére, megbecsü­lésére. A közgyűlés szüneté­ben most is sokaság veszi körül őket, érdeklődnek hogylétükről, és a régiekkel, az egykori alapítókkal idé­zik föl a közös élményeket. Példáiul azt a tavaszt — öt­venkilencben volt — amikor ögy-egy faluban, falurészen összegyűlitek a belépési nyi­latkozatok és kimondták a szövetkezet megalakulását. Somogyiban több mint két­száz téesz indult akkor ezen az úton. Nemcsak azt tud­juk róluk, hogy járatlan, göröngyös útra léptek, ha­nem azt is, hogy maholnap három évtized elteltével ho­va vezetett ez az út. Ott voltak, próbálták jó irányba igazítani a botlado­zó lépéseket. Szép és kelle­metlen emlékek vegyülnek bennünk, ha a beszélgetés­ben visszaforgatjuk az idő kerékét. Változatos az éle­tük, a sorsuk. S amit vál­laltaik, a legjobb tudásuk szerint igyekezték véghez vinni. A közösségek ólén olyan alapokat raktak le, amelyékre ma is építkezhet­nek. Nincs okuk szégyenke­zésre. Hernesz Ferenc — Sokszor egészen apró L. P. Sikerrel a lakosságért Az új kereskedelmi formák tapasztalatai Szerződéses üzlet, jövede- lemérdekeltségű üzemelte­tés — az utóbbi négy-hat évben ismerkedhettünk meg ezekkel a fogalmakkal. Az ismerkedés könnyen ment, hiszen a mindennapjainkban érzékelhettük, hogy szá­munkra — a lakosság szá­mára — mit jelent az új jo­gi, gazdasági lehetőség. Az eredményt úgy mértük, hogy mérséklődtek napi bosszú­ságaink vagy úgy, hogy szí­vesen térünk vissza egy-egy üzletbe, vendéglátóhelyre. Ezeket a személyes érzéseket — ha úgy tetszik: vásárlói vagy fogyasztói szokásokat — a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága értékelésre, gazdasági elem­zésre is alkalmas adatokra „fordította le”, következte­tésre alkalmas módon össze­gezte az új üzemelési for­mák bevezetése óta eltelt idő tapasztalatait. A rövid összegezés annyi lehetne: az önállóságra és a fokozott anyagi érdekeltség­re épülő módszerek egyaránt jól szolgálják a lakosság, a kereskedelmi dolgozók, a vállalatok és szövetkezetek, végsősoron a népgazdaság érdekeit. Nézzünk azonban néhány részletet! Százhuszonegy bolt és négyszáznegyvenhét vendég­látóhely működött szerződé­ses formában 1985 végén. 1981-től, az új módszer be­vezetésétől a boltok forgal­ma hétmillióról hatszázhat- van millióra növekedett, a vendéglátóhelyek forgalma nyolcvannyolcmillióról egy- milliárd-százharminckileno- millióra. Ha kiskereskede­lemmel hasonlítjuk össze akár az egy négyzetméterre, akár az egy foglalkoztatott­ra jutó forgalmat, mindkét esetben a szerződéses egy­ségek javára billen a mér­leg. Általános tapasztalat, hogy ez a forma elsősorban a megye városaiban és a Ba- laton-parton terjedt el. Fi­gyelemre méltó a következő három adat is. 1985 végén a megye vendéglátóhelyeinek 48 százaléka szerződéses for­mában működött, viszont a vendéglátó-forgalomnak az 52 százalékát ők bonyolítot­ták le, méghozzá úgy, hogy a hálózatban foglalkoztatot­taknak csak a 30 százaléka dolgozott itt. A hatékonyság javulása és a létszámcsökke­nés szorosan összefügg az érdekeltséggel. Nemcsak a vendéglátásban, a kereske­delemben is elsőrendűvé vált a munkaerővel, az esz­közökkel való takarékos gaz­dálkodás. Nem egy példa bi­zonyítja, hogy a hagyomá­nyos formában veszteséges üzleteknél a szerződéses rendszerben megszűnt a veszteség s jól járt a lakos­ság, mert a gazdagabb kíná- íat, a színvonalasabb kiszol­gálás, a készletgazdálkodás javulása az ő érdekét szol­gálta. Még a nyitva tartás is jobban igazodott a szű- kebb környezet igényeihez. A jövedelemérdekeltségű üzemeltetés négyéves múlt­ra tekint vissza. 1985 végéig negyvenöt boltban és negy­venhat vendéglátóhelyen tértek át erre az elszámolási formára. Az országos átlag­gal összehasonlítva ez a módszer kevésbé terjedt el Somogybán, mint más me­gyékben, jóllehet a tapasz­talat ennek a helyességét is igazolja. y. m.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom