Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-01 / 77. szám
1987. április 1., szerda Somogyi Néplap 7 SPORT A hétvégén bonyolították le Somogy idei ifjúsági asztalitenisz-bajnokságát. Felvételünk a verseny színhelyén, a Kaposplast csarnokában készült Jeleskedik a csurgói utánpótlás A hétvégén már bajnoki pontokért lépnek pályára NB Il-es kézilabdacsapataink. Csurgót méltán nevezhetjük a sportág somogyi fellegvárának, hiszen egyidejűleg mind a férfi-, mind a női csapat az NB II-ben szerepel. A felnőttek mellett egyre többet hallatnak magukról az utánpótlás tagjai is. Ezt igazolják alábbi eredményeik. Az NB-s ifjúsági bajnokság keretében Jászberényben szerepelt a leánycsapat S a jól játszó Bodor, Borso- i, Kepler és Filó irányításával megszerezte idegenbeli győzelmét. Csurgón ezt jó jelnek tartják, s amolyan felkészülésnek a bajnoki rajtra, hiszen a felnőttcsapaí gerincét alkotók JászberényKézilabda ben is játszhattak, lévén még ifjúsági korúak. Az utánpótlás erejét igazolja, hogy az országos középiskolás-bajnokságban már csak ä két csurgói leánycsapat maradt állva megyénkből. A két korcsoport együttesei Nagykanizsán harcolták ki a továbbjutást az Olajbányász utánpótlását képviselőkkel szemben. Szombaton és vasárnap Kiskunhalason is pályára léptek a csurgói kézilabdás lányok, a XX. nemzetközi kézilabdatornának tavalyi védőjeként. A gimnazisták ezúttal a negyedik helyet tudták csak megszerezni az erős mezőnyben. Igaz, egyetlen vereséget sem szenvedtek. A mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy két győzelem és ugyanennyi döntetlen csak ehhez a helyhez volt ezúttal elég. Bödör Szilvia lett a torna legjobb kapusa és a torna válogatottjában Tukszár Erika is helyet kapott. Még egy, talán nem is nagyon meglepő csurgói kézilabdád hír. Az Eger kupán két csurgói kislány is címeres mezt húzhatott. Az ifjúsági válogatottban szerepelt Bödör és Vajda. Bödör teljesítménye alapján meghívást kapott az április 5—9. között rendezendő nemzetközi kézilabdatornára is. Személyi változások Az illetékes szakszövetségek elnökségének előterjesztését jóváhagyva Deák Gábor államtitkár, az ÁISH elnöke személyi kérdésekben döntött. Saját kérésére felmentette tisztségéből Ordó Györgyöt, a Magyar Motorcsónak-szövetség elnökét, Kozári József alelnökött, Bolond Gyula és Harcz Győző elnökségi tagot. A Magyar Motorcsónak-szövetség elnöki teendőinek ellátásával Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettest, elnökhelyettesi feladattal Ordó Györgyöt bízta meg. Az elnökség újonnan megbízott tagja: dr. Boros János és Pongrácz György. A Magyar Ökölvívó-szövetség megbízott főtitkára április elsejétől Varga Tibor szakfelügyelő. Utcai futóverseny Kaposváron Szombaton, április 4-én utcai futóversenyt rendez Kaposváron a Hazafias Népfront 22-es körzeti bizottsága a városi és megyei ifjúsági és sportszervek, valamint az SZMT támogatásával. A jelentkezéseket 8— 8.45 óráig lehet leadni a Sáév-szálló előtt. Onnan rajtolnak majd a versenyzők, s oda is érnek vissza. A futás útvonala: Béke utca — Kanizsai utca — Jutái út, majd onnan vissza. A szervezők két korcsoportban kívánják indítani a jelentkezőket: 12 éves korig (1975-ben vagy később születettek) mintegy két kilométer, az annál idősebbeknek négy kilométer a táv. A rendezők természetesen szívesen vennék családok indulását is. Kispályás labdarúgótorna Nemesvidon A község felszabadulásának emlékére felszabadulási kupa kispályás tornát rendezett a helyi KlSZ-szerve- zet és sportegyesület. Árvái Tibor, a szervező bizottság vezetője köszöntötte a résztvevő tíz csapatot és a közönséget. A felszabadulási kupa kiírásával egy versenyfolyamatot szeretne a község elindítani. Ezután minden évben az évforduló kapcsán megrendezik ezt a tornát. A hűvös, szeles időben indult el a labda útjára egyszerre három pályán. Fiatalok és idősek nagy kedvvel rugdosták a gólokat. Sportszerű volt a játék, a bíróknak egyetlen büntető rúgást sem kellett ítélniük. A nevezési díjakból a szervezők gondoskodtak tízórairól, üdítőről és egy kiadós ebédről is. Horváth Béla, az általános iskola igazgatója a versenybizottság vezetőjének elmondása szerint nehéz a kisközségekben nagypályás együttest fenntartani. Ügy gondolták, hogy kispályán könnyebben lehet mérkőzéseket szervezni és lebonyolítani. Az első helyezett a sző- csénypusztai szakmunkás- képző iskola csapata lett, a második Zalakomár, a harmadik helyezett pedig a marcali 522-es szakmunkás- képző csapata. A legsportszerűbb együttesnek Zalako- már, a legjobb mezőnyjátékosnak Bognár József (Zalakomár), a legjobb kapusnak Svicz István, a marcali szakmunkásképző intézet játékosa bizonyult. A torna gólkirálya Szántó József, a vései csapat tagja lett 8 góllal. Példamutató volt a ne- mesvidi kezdeményezés, sok ilyen sportszerű és jó hangulatú rendezvény kellene a kisközségekben megyeszerte. Jüngling József Somogyi eredmények Győrben rendezték meg az idei országos vidék-teniszbajnokságot; ezen ott voltak a somogyiak is. A női első osztályban szép siker született: Molnár Gabriella, a Boglárlelle SE versenyzője szerezte meg a győzelmet. Ugyanitt Kollányi Renáta, a Siófoki Spartacus teniszezője bronzérmet nyert. Az ifjúsági fiúk mezőnyében hasonló jó megyei vonatkozású eredmények születtek. Itt az elsőséget Balogh Zsolt, a Siófoki Spartacus fiatalja harcolta ki és a boglárlellei Gyenis Zsolt került a harmadik helyre. * * * Szentendre térségében fel- szabadulási emlékversenyen indultak tájfutóink. A háromszáz résztvevő között N 21 A kategóriában Mátyás Ildikó, a Rákóczi futója ezüstérmet nyert. A kézilabda MNK-ért A kézi labda MNK-ban az első fordulóra került sorf Nőd együttesünk vereséget szenvedett, a férfiak pedig nyertek. / Női mérkőzés: Pécsi Hunor—Kaposgép VL 28:19 (11:10) A pécsi NB Il-es együttes a szünet utáni fölényével nyert. A kaposvári csapat legjobb dobója Németh E. (8). Férfimérkőzés: Csurgói Spartacus—Pécsi Baromfi 26:24 (13:12) Csurgón 300 néző előtt izgalmas és változatos mérkőzésen a hazad csapat végig vezetve legyőzte ellenfelét. A csapatból Kovács és Mi le 6— 6 gólt dobott. EB-f el készülés osztrák és nyugatnémet ökölvívókkal Hazaérkezett a hallei nemzetközi ökölvívó tornán szerepelt magyar küldöttség. — Óriási mezőny gyűlt össze — mondta Csötönyi Sándor, a magyar válogatott edzője. — 19 országból 135- en álltak rajthoz, az NDK és Kuba világ- és Európa- bajnokait vonultatta fel. E két ország mellett csak mi szerepeltettük az EB-re készülő ökölvívókat. Az EB-felkészülés jegyében szombaton a franciaországi nagydíjra utazik Isa- szegi, Váradd, Csikós, Bácskái és Szikora, míg hétfőn az NSZK-ba, az Inter Kupára Horváth, Kalocsai, Botos, Nagy J., Molnár T., Schubert, Hranek és Alvics a jelölt. Közülük hatan mennek. Nagy és Alvics utazása erősen kérdéses. — Az április végi magyar bajnokság után egy nappal, április 27-én kezdődik a közvetlen Európa-bajnoki táborozás — mondta Csötönyi Sándor. — A magyar válogatott keret tagjai mellett ott lesznek az NSZK legjobbjai is a közös felkészülésen, Ausztriából pedig edzőtársak érkeznek. TENISZLISTÁK A csehszlovák Ivan Lendl még tartja vezető helyét a hivatásos teniszezők ATP- ranglistáján, ám a Hivatásos Férfi Teniszezők Nemzetközi Tanácsa (MIPTC) Nabisco Grand Prix-pontjai és a jövedelmek szerinti listát a svéd Stefan Edberg vezeti. Az ATP listáján Edberget még a nyugatnémet Boris Becker is megelőzi, a Nabisco GP-pontok szerint a csehszlovák Miloslav Mecir a második, jóllehet a ranglistán csak hatodik. ATP: 1. Lendl (csehszlovák), 2. Becker (nyugatnémet), 3. Edberg (svéd), 4. Noah (francia), 5. Wilander (svéd), 6. Mecir (csehszlovák), 7. McEnroe (amerikai), 8. Connors (amerikai). r HÍREK Április A nap 6.25 órakor kél, s 19.12 órakor nyugszik; a hold 7.24 órakor kél, s 23.02 órakor nyugszik. 1 A várható időjárás Országszerte borult lesz az ég. Eleinte mindé- nütt várható eső, a Dunántúlon és az Északi- középhegységben havas eső, havazás. Később egyre hosszabb időszakokra megszűnik a csapadék. Az erős, sokfelé viharos északi szél lassan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szerdán 1 és 6 fok között alakul. Szerda Hugó — Könyvpremier Marcaliban. A Lengyel József életéről és munkásságáról tavaly rendezett irodalomtörténeti tanácskozás előadásait kötetben jelentette meg a város. A könyv bemutatására pénteken kerül sor a marcali kulturális központban. — Ülést tartott a katolikus papok megyei békebizottsága tegnap délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottságának székházában. Elfogadták az idei munka- programot és élménybeszámolót hallgattak meg a XI. országos békekonferenciáról. Csokonai-napok Csurgón Hétfőn kezdődtek és ma befejeződnek a Csokonai napok a csurgói gimnáziumban. A programban honvédelmi nap, diák—tanár kosárlabda- és labdarúgótorna, szellemi vetélkedő szerepelt és ügyességi versenyt, diákigazgató- választást, tornaversenyeket, ünnepi szakköri foglalkozásokat, iskoüabált, pol-beat műsort, iskolatörténeti vetélkedőt rendeztek. Ma délelőtt az első három órában fordított óra lesz — a diák tartja a tanároknak az órát —, a „hatalmat” délután adják .vissza a diákok. — Ingyenes videovetítés lesz április 6-án, 8-án, 9-én és 10-én a megyei könyvtár előadótermében. Az általános és a középiskolásokat, valamint a szakmunkástanulókat délelőtt 9—12, délután- 14— 17 óra között várják a rendezők. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 1 227 Trabant Lim. Combi (Bp.) 389 Trabant Lim. (Bp.) 7 494 Trabant Lim. (Debr.) 6 560 Trabant Lim. (Győr) 5 801 Trabant Combi (Bp.) 1 720 Trabant Combi (Debr.) 1 531 Trabant Combi (Győr) 1 377 Wartburg Standard (Bp.) 1 326 Wartburg Standard (Debr.) 610 Wartburg Standard (Győr) 721 Wartburg Special (Bp.) 1 651 Wartburg Special (Debr.) 1 937 Wartburg Special (Győr) 1148 Wartburg Special tt. (Bp.) 10 031 Wartburg Tourist (Bp.) 1 664 Wartburg Tourist (Debr.) 975 Wartburg Tourist (Győr) 801 Skoda 105 S (Bp.) 10 813 Skoda 105 S (Debr.) 8 563 Skoda 105 S (Győr) 8 579 Skoda 120 L (Bp.) 23 973 Skoda 120 L (Debr.) 13 205 Skoda 120 L (Győr) 16 412 Skoda 120 GLS (Bp.) 2 202 Lada 1200 (Bp.) 45 452 Lada 1200 (Debr.) 31 340 Lada 1200 (Győr) 15 683 Lada 1300 S (Bp.) 18 909 Lada 1300 S (Debr.) 14 812 Lada 1300 S (Győr) 6 179 Lada 1500 (Bp.) 15 273 Lada 1500 (Debr.) 11 737 Lada 1500 (Győr) 5 386 Lada Combi JBp.) 9 295 Lada Combi (Debr.) 4 978 Moszkvics (Bp.) 15 399 Polski Fiat 126 P (Bp.) 945 Polski Fiat 126 P (Debr.) 669 Polski Fiat 126 P (Győr) 25 FSO (Polski Fiat) 1500 6 349 Dacia Limousin (Bp.) 747 Dacia Limousin (Debr.) 2 178 Dacia Limousin (Győr) 1 845 Dacia Combi (Bp.) 1 837 Dacia Combi (Debr.) 1 640 Dacia Combi (Győr) 956 Dacia TLX (Bp.) 721 Dacia TLX (Debr.) 725 Dacia TLX (Győr) 362 Zastava (Bp.) 15 936 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ® 290 éve született Antonie-Francois Prévost (1697—1763) francia író. Kalandos életpályát futott be. Fiatal korában a papi és a katonai pálya között ingadozott, ám .különféle becsületbeli ügyek és szerelmi kalandok miatt 1721-ben már csak a papi pálya lehetőségével élhetett. Belépett hát a bencés rendbe, de onnan 1728-ban megszökött. Hét évet töltött Angliában és Hollandiában, majd Condé herceg udvari papja lett. Irodalmi folyóiratot szerkesztett, hogy felgyülemlett adósságai miatt újból menekülnie kelljen. Csak 1743-ban térhetett végleg vissza hazájába. Hatalmas életművet hagyott maga után, ez azonban rendkívül egyenetlen színvonalú (jórészt anyagi szükségből írt), és híven tükrözi az írói ellentmondásos, szenvedélyektől fűtött jellemét. Legmaradandóbb sikerét első, hét részből álló, számos önéletrajzi elemet is felhasználó művével — „Egy világtól elvonult jeles férfiú emlékezései” — aratta, amelynek hetedik része, Manón Lescaut és Des Grieux lovag története, önálló remekmű. Regények, illetve regényes életrajzok írása mellett Prévost kiterjedt műfordítói munkásságot folytatott; elsősorban angol szerzők műveit fordította franciára. — Barcsról Barcsért címmel közös lakóhelyismereti vetélkedőt hirdetett a Szak- szervezetek Somogy Megyei Tanácsa, a barcsi Dráva Múzeum, a Móricz Zsigmond Művelődési Központ és a barcsi városi könyvtár. A vetélkedő — amelyre üzemek, vállalatok és szövetkezetek csapatai nevezhetnek be, a település fennállásának 600. várossá nyilvánítás 10. évfordulója megünneplésének a része lesz. — Találkozás Petőfivel Kínában címmel diavetítéssel színesített előadást tart ma este 5 órakor Kaposváron a Füredi úti csomópontnál levő szabadidőklubban Jáki Ferenc nyelvtanár, esz- perantista. A rendezvény része annak az eseménysorozatnak, amellyel az Eszperantó-szövetség megyei bizottsága az eszperantó 100. „születésnapjáról” megemlékezik. — Az országos tudományos diákköri konferencia oktatástechnológia és tantárgypedagógia szekcióját a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán rendezik meg április 6-án, 7- én és 8-án. — Megváltozik mától a kaposvári Fészek Áruház nyitva tartási ideje. Ezután a hét első három napján fél 9-től fél 6-ig, csütörtökön 7- ig, pénteken fél 8-ig lesz nyitva; szombaton reggel már fél 8-kor kinyitnak és délig állnak a vevők rendelkezésére. Az új nyitva tartási rend szeptember 30-ig érvényes. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és a közületeket, hogy március 31-től április 3-ig naponta 7 órától 15 óráig a Dimitrov utcában a Damjanich utcától a 6l-es útig, valamint a Vöröstelek utcában a Dimitrov utcától a Pázmány P. utcáig áramszünet lesz. (93905/b) RAKÉTA porszívó 1690 Ft he- helyett 1080 Ft-ért, ETA hőfok- szabályozós vasalók 395 Ft és 410 Ft helyett 335 Ft-ért kaphatók az áfész Zselic Áruházában és a Budai Nagy Antal utcai műszaki boltban, amíg a készlet tart. (92955)