Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-06 / 81. szám
1987. április 6., hétfő Somogyi Néplap 5 Hetes szép házsora a Vorosilov utcában Kórustalálkozó Szekszárdon Hangversenysorozat és szakmai előadások MINDENKI SEGÍTETT Milliomos Hetes Van helye az első díjnak Gépkocsival lassan elmentünk a hetesi pártház és a bőit mellett. Lukács István tanácselnök először a Lenin utcát és szép házait mutatta meg. A gáz bevezetése után tavaly épült meg itt a kö- vesút. Balra a Vorosilov utcába fordultunk be. Az itteni tizenhat szép ház már mind gázfűtéses. Minden hetesi nagyon büszke most. A tavalyi társadalmi munkájukkal ők lettek az elsők a községek kategóriájában. Laczó Bálint népfrontelnök jó érzéssel mondta: — Ez nagy szervezést igényelt. Az a jó, hogy nagyon akarta a falu lakossága, amire szerveztük az összefogást. Most és a jövőben is sok ilyenre lesz szükség. A népfrontbizottságnak, amint mondani szoktuk, nincs pénze, a társadalmi munka szervezésében azonban mindig tud segíteni. A gyűléseken mindig születnek jó javaslatok, most például a park rendbe tétele került szóba. Aztán az is jó volna, ha épülne egy tornaterem ... Hetes már az 1985. évi eredményével is pályázott valamelyik helyezésre. Akkor 2262 forint jutott egy lakosra. Más azonban megelőzte őket, s így nem lettek 29. Így lett végre-valahára garantáltan szakmabeli. Egy országos hivatal felügyelete alatt dolgozik, mint hivatásos. Nyilvántartott művésze a hivatásának. Szakmai elnevezése szerint vetkőző vándorénekes. Bármennyire tisztességes is a családi neve, az mégsem hangzott előnyösen, hogy Tóth Éva. Klasszikus szokás szerint ő is művésznevet választott. Olyant, ami a legjobban illett makulátlan előéletéhez és a művészpályán tanúsított feddhetetlen magaviseletéhez. Így lett belőle Éva PAngela, ami magyarul körülbelül úgy hangzana, hogy „Éva, az angyal”. Nekem nagyon tetszik. S mély bánatomra épp itt, a szülővárosomban, ahol a csúfnevek osztogatásában oly kegyetlenek, átmásították Lángálló Évának. Forr bennem a harag, de mit tehetnék. Őzikém magas kissé a hosszú lábai miatt. De látott-e már valaki rövid lábú őzet? Igaz, hogy kissé harmadikak. A tavalyi társadalmi munka értéke azonban valóban igazi csúcs volt, s elérte a 7495 forintot. Ez azt jelenti, hogy a nem egészen ezer lakos 6 millió 985 ezer forint értékkel gyarapította Hetest. Ha a két társközséget — Jutát, Csombár- dot — is ide számoljuk, akkor már 8 millió 663 ezer forint társadalmi munka jut egy lakosra. A településfejlesztési versenyben Hetes önállóan érte el a szép helyezést. — Nagyon kedvező volt mindenképpen, hogy éppen most vezetjük be a gázt a lakosság összefogásával — magyarázta Lukács István tanácselnök, — A tanácstagok házról házra jártak, s így elértük: mindenki ássa ki az árkot, mire odaérnek a szerelők. Ez nagyon egyszerűen hangzik, amikor elmondják, pedig sok szervezés előzte meg mindezt. A lakosság az utóbbi években megszokta, hogy mindig épül olyan, nyúlánk angyalkám, fölötte van a száznyolcvan centinek egy rövidke arasszal, de legalább karcsú. Alig százhúsz a derékbősége. Mindennel ki lennék békülve, csak azzal nem, hogy örökösen változtatja a helyét. Lentitől Sárospatakig, Soprontól Batto- nyáig, Berettyóújfalutól Siklósig, Balassagyarmattól Bajáig helyezgetik hónaponként. Én meg fuvarozhatom a száguldó boldogság jegyében. Most végre, életében először, Budapesten kapott lehetőséget. Külső Óbudán, egy szezonális kerthelyiségben azzal a céllal, hogy a főváros peremkerületei se nélkülözzék a magas rendű kultúrát. Amíg pakolgatott szegény a nagy ábrándok lázában, addig én a Búshegyen felejtettem magarri azok között az unalmas protokollnóták között. Megérdemlem, hogy orrszarvúnak nevezzen. Még a csömörletes varangy is megjárná, elvégre csak túlzott érthető haragjában. Hanem azt a lakótelepi csótányt a szívemre vettem. Az nem tréfa. Ilyesmit még felinamire mindenkinek szüksége van. A bizalom állandóan erősödött a többség elképzeléseit megtestesítő község- fejlesztési tervek iránt. Enél- kül nem is lehetett volna elképzelni azt, hogy ennyi pénzzel, társadalmi munkával segítsenek az emberek. Ma már olyan is előfordul, hogy az emberek összeadnak több százezer forintot, beviszik a tanácsházára, s megmondják: mire használják fel. Így vezették be a jutái szőlőhegyre a villanyt tavaly 215 ezer forintért. A családok a többi pénzt, amit befizettek, mind visszakapták. — A jutái lakótelepen út épült tavaly, közös összefogással, az idén lesz kész a szennyvíztelep. A csombár- diak már tavaly is a vezetékes gázra fizettek be, s az idén már látják a gyümölcsét. — Egyre szépül és fejlődik a jutái lakótelep. — Valóban így van. Nyolcvan telken építenek családi házat három év alatt. így száznyolcvanra nő az itteni épületek száma. Május elsejére kész lesz az ötvensze- mélyesre bővített óvoda, június végére pedig az ABC- áruház. Hetesen az idén csak kisebb terveket valósítanak meg, így például két utcát pormentesítenek. Az első helyért járó 350 ezer forintot azonban mind a székhelyközségre fordítják. Lukács^ István tanácselnök elsorolta, mi mindent csináltatnak meg belőle. — Először is bepucolják a művelődési házat. A tető már kész, erre azonban nem futotta. A sportöltözőt is felújítjuk. S talán még egy-két járdát is megjavíttatunk. Ez mindenképpen talált pénz! dultságában sem szabadra mondania őzikémnek, mert a lakótelepi csótányokat tömegesen pusztítják a bábolnai féregirtók. Őzikém, Őzikém, sebet ütöttél rajtam. Miért is gyártanak ilyen könnyű éjjeli- szekrényeket mostanában. 15. MŰVÉSZI MEGHÍVÓK Már megint olyan látszatot kell keltenem, mintha túlértékelném fontosságomat, pedig egyébre sem törekszem, mint a lehető legkisebbre zsugorítani össze a látszatot, szemben a valósággal. Bárhogy menekültem a nagy szerep elől, valóságos generálisa lettem a lakodalmi előkészületnek. Zita, a szőke örömanya teljes súlyával rámnehezedett. Gábor fia szintén, mivel először lévén vőlegény, nem tudta, miféle eljárásokkal lehet ilyenkor a tündöklés teljességét elérni. Azóta, hogy őzikémet elszólította hivatása Óbuda szélső peremére, Zita szívAz óvónő- és tanítóképző főiskolák II. országos kórus- találkozójának adott otthont péntektől a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi tagozata. A rendezvényt a hazai óvóképzés elindításának 150. évfordulója tiszteletére szervezték. Az ünnepélyes megnyitóra pénteken délután a régi megyeház udvarán gyűltek ösz- sze a vendégek és a résztvevők. Szövényi Zsolt, a Művelődési Minisztérium pedagógusképző osztályának vezetője megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy ez a találkozó az 1987-es ünnepség- sorozat nyitánya. Három évvel ezelőtt Esztergomban a tanító- és óvóképzés felsőfokúvá válásának 25. évfordulóján rendeztek először haVégvári filmtöredékek Az arcomba csap a szél: Talán egy méterre se látok el. És meg kell másznom a domboldalt. Ennyire lusta lennék már? Mennyivel többet tettünk meg annak idején! Emlékszel? A filmnek nem volt hangja, és mi találtuk ki hozzá a szöveget. Jártuk vele a végvári őrsöket. Csináltunk csapatrádiót. Küszködtünk a bőbeszédű beszámolók megvágásáyal. Te voltál a főnök és egy jól végzett munka után egy korsó sörre csábítottál bennünket. Régen volt. És most azért látogattalak meg, mert azt mondják, Lászlóí, Ferenc alezredes nyugállományba vonult, Itt a kép róla. Búcsú a csapatzászlótól. Tudom, sokaknak szentimentális pillanat. Neked is? — Feri bácsi! (Így szólítottunk, hát hagyjuk a kötelező formalitást most is.) Tudod, hogyan hívtak a hátad mögött a katonáid? — Mire gondolsz?... Szóval emlékszel még rá? — Igen, a Mandinerre. Mondd, hogyan lettél... — Egyszer egy néptáncpróbán azt akartam mondani, hogy fordulatból, és ... — A témánál vagyunk. — Nem egészen. Előbb a filmek voltak. Tízegynéhány évesen filmpropagandistaként dolgoztam Zalában, majd Vasban és Somogybán, utóbb Nógrádban, illetve Hevesben. Onnan voműködése teljes mértékben megjavult irányomban. Sőt, pulzusa még ragaszkodóbban lüktetett értem, amikor közöltem vele, hogy a dalművésznőt Vásárosnaményba helyezték át, vagyis majdnem ötszáz kilométernyire Lécs térségétől. Ezt követően Zita nekipirosodott, valóságos májusi cseresznye lett és nem győzött dudorászni a boldogságtól, miközben bizalma, határtalan jósága, no meg persze a tapasztalataim okos igénylése engem állítottak az előkészületi munkálatok középpontjába. Karika Dodó, úgy is mint Bölömbika, száz és száz pa- rasztlaikodalom vezérénekese ugyan a segítségemre lehetett volna gondterhes teendőimben, de ő meg félreérthetetlen kapcsolatba keveredett Borsi Zsuzsánna korosabb hajadonnal. Bölömbikának így voltaképpen semmi hasznát nem vehettem, ha csak annyit nem, hogy zavartalan fontolgatásokba merülhettem Zitával, míg annak vőlegény fia éjszakai műszakra járt a Műszálfonó Művek műszaki mujzerszol- gálatának művezetőjeként. Teljesen érthető, hogy ilyen népgazdasági lag nélkülözhetetlen beosztás mellett semmi ideje nem maradt saját lakodalma előkészítésére. (Folytatjuk) sonló jellegű kórustalálkozót. Az indokolja, hogy az óvónő- és tanítójelöltek együtt vegyenek részt a rendezvényen, hogy az óvodákban, illetve az iskolákban a zenei anyanyelv művelésében azonosak a feladatok. A jubileumi hangversenysorozat reprezentálja a zenei nevelést, valamint azt, hogy a zenepedagógiai munkára kellőképpen felkészültek a leendő óvónők és tanítók. A találkozó szakmai programja pedig csiszolja tudásukat. Megnyitó beszédének a végén megemlékezett Kodály Zoltán halálának 20. évfordulójáról, majd zenepedagógiai munkásságát méltatva kiemelte hitét, ügyszeretét, amellyel a milliós kórust — nultam be a hadseregbe. Aztán elkerültem Nyírbátorba határőrképzésre... — Ne szaladjon el a szekér! Készültem erre a beszélgetésre. Hadd idézzek a Sorshelyzetek című könyvből. Nonh György mondja: „Akkoriban nagyon élénk volt a szovjet befolyás. Ennek két oldala volt, az egyik nagyon hasznos.,. Volt egy másik hatás is, ami bürokratikus szemléletből eredt: az, hogy a mozielőadások 57 százalékában szovjet filmeket kell bemutatni. Az eredmény az lett, hogy üresek voltak a mozik, mert a szovjet filmgyártás akkor visz- szaesett...” És te akkor éppen a Balaton-partot jártad. — No, nem egészen így történt! Volt közönség. Csak meg kellett találni. A film nagyon sok mindenre eszköz. Amikor határőr lettem s kikerültem Tótszerdahely- re, politikai helyettesnek, akkor sok helyre mi vittük ki az első filmvetítőt, rádiót, televíziót. Megtaláltuk a közös pontokat. Mária asszony ezúttal elő- zör szól közbe. Azt mondja, kilenc évig éltek a nemzetiségi községben. Mária asz- szony 1957 januárjában lett László Ferenc, felesége, a legnehezebb napokban. Mert ugye, erről is kell beszélnünk. Ábel László vezérőrnagy, a BM Határőrség mostani politikai főcsoportfőnöke akkor századosként, a pécsi kerülettől került föl Budapestre,; hogy a legfontosabb objektumokat őrizzék. Ö volt az, aki október zűrzavarában tárgyalni ment a Nagy Imre kormányhoz. Katonái között ott volt László Ferenc. — Beszélhetünk róla? — Miért ne? Éppen ötven- ben lettem párttag. Kötelezett az elvhűségem. Krónikákból te is tudod, hogy a határőrök kiálltak esküjük mellett. Igen, ott voltam az ellenforradalom utóvédharcainál. Az Ady ligeti ezrednél, a Mecsekben ... Most én vegyem elő a könyveket? — Nem, megteszem én. Idézhetek? „A november 4-ét követő napokban a Mecsek déli oldalán, közvetlenül a város szélén foglaltak állást...” az éneklő ifjúságot — vezette. A jubileumi hangverseny- sorozatot este hét órakor a művelődési központ színház- termében dr. Deli István tagozatvezető ajánlotta a közönség figyelmébe. A rendezvénysorozat első három napján hazánk szinte valamennyi óvónőképző intézete és tanítóképző főiskolája képviseltette magát Soprontól Sárospatakig, Budapesttől Hajdúböszörményig. 19 kórus lépett pódiumra. Ma reggel kilenc órakor kezdődik a szakmai tanácskozás. Számos elismert zenepedagógus tart előadást. A záró ünnepségen Fasang Árpád zeneszerző, a zsűri elnöke adja át az emlékplaketteket és az okleveleket. Búcsú a csapatzászlótól — Az az egység, amelynek én is tagja voltam, becsülettel részt vett a Központi Bizottság épületének védelmében. Amikor hazajöttünk, újabb feladatok vártak bennünket. Ennek is eleget tettünk. Kötött bennünket az eskünk. — Ha jól tudom, az elsők között kaptad meg a Ságvá- ri Endre Érdemérmet. Más akkor szolgálj rá, ha hősi halált hal. — Harminc éve én is ott álltam a KISZ zászlóbontásánál. Négy évig a KISZ Somogy Megyei Bizottságának is tagja voltam. Szerettem és szeretem a fiatalokat. Nézz körül! A mostani helyemen is sorkatonák vesznek körül. Tudom, időnként... De hát te is a katonám voltál! Persze, hogy észreveszi az ember, ha be akarják csapni... Mária asszony másodszor is közbeszól. Mesél műszerész fiáról, egészségügyi szolgálatot vezető lányáról, aki ugyancsak mundért öltött. No, és azokról a sorkatonákról, akiknek Mária asszony főztje tette ünnepivé a karácsony estéket; akiket írni és olvasni tanítottak; akik helyett leveleket írtak a végekről... Nem azt mondják, hogy történelmet csináltak. Csupán részesei voltak életünknek. És azok is akarnak maradni. Immár — részben — zalakarosi otthonukban. — Feri bácsi, ugye, nem nyugodnál, ha nyugdíjasként más pályát kellene választanod? — Tavaly ősszel avattuk föl a határőrség gyógyszállóját itt, Zalakaroson. Én lettem a vezetője. És persze mozit is csinálunk. — Áruljunk el valamit! Voltál kulturos, csináltál sokfélét. Az utóbbi években névtelenül, észrevehetetlenül te voltál egyike azoknak, akik népköztársaságunk államhatárának őrizetét — a somogyi szakaszon is — irányította. A krónikásnak nem volt munkája. — De azért találkozunk még? — Tudod, mennyi mindenről kellene /még beszélnünk? / ' Nagy Jenő Kővesút épült a Lenin utcában Lajos Géza GERENCSÉR MIKLÓS Siketet hátfz avagy mit mesél a valódi vőlegény MANDINER
