Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

4 Somogyi Néplap 1987. április 16., csütörtök Formatervezési nívódíj A beruházási javak tervezői pályázhat­tak az idén a Formatervezési nívódíjra. Az ipari minisztérium végülis tizenöt nívódí­jat adott ki, a díjazott termékekből a múlt héten nyílt kiállítás Budapesten, a Magyar Kereskedelmi Kamara Ipari Formatervezé­si Tájékoztató Központjában. A tizenöt között egy Somogybán készülő gyártmány is nívódíjas lett: a Tungsram Rt kaposvári gyárának orvosi lézere (képünkön) nyerte el ezt az elismerést. Képeinken látha­tó még a Hunor PNC szerszámgép vezérlés és a Hódgép paradicsombetakarító gépe, amelyeket szintén nívódíjra érdemesített a nemzetközi zsűri. Gyors intézkedés helyben Buszbérletet kaptak a raktárosok A termelés javítása, a zök­kenők megszüntetése, a köz­hangulat színvonala nagyban függ attól, mennyire veszik figyelembe a dolgozók véle­ményét, javaslatait. Különö­sen jó alkalmat kínálnak er­re az év eleji termelési ta­nácskozások. — Tavaly gondjaink vol­taik ezekkel a fórumokkal — mondta Dávidházi Tibor, a MÁV kaposvári üzemfőnök­ségének szb-titkára. — Né­mi érdektelenség mutatko­zott irántuk. Például az utazószemélyzet termelési tanácskozásán olyan kevesen jelentek meg, hogy nem tud­ták megtartani a megbeszé­lést. Akik elmentek, azok­nak tulajdonképpen hivatal­ból kellett ott lenniük ... A beszélgetésből kiderült: a gazdasági, a párt- és a szakszervezeti vezetők mind­ebből levonták a tapasztala­tokat, és sakkal jobban elő­készítették az idei fórumo­kat. — Az idén már élénk ér­deklődés kísérte a tanácsko­zásokat. Nem volt gond sem a megjelenéssel, sem az ak­tivitással. — Mit tükröztek a vélemé­nyek? — Többségük a munkához kapcsolódott. Mindenhol szó­ba hozták a vasút legna­gyobb gondját: a fontos munkakörökben nincs elég ember. Épp ott hiányoznak, ahol a munka dandárja van. Emiatt sokan havonta 230— 250, esetenként 280 órát van­nak szolgálatban. A kocsi- rendezők hiánya miatt az ipari vágányokon dolgozó három tartalék mozdonyból egy áll. Az emberek szíve­sen lemondanának a több­letjövedelem egy részéről, ha több szabadidejük lenne. A szabadnapokat sem mindig tudják kiadni. A mozdony- vezetők például 40—50 órát túlóráznak havonta. — Okoz-e fennakadást az alkatrészhiány a javításban? — Amire alapvetően szük­ség van, beszerzik. Nagyobb gond a szigorú költséggaz­dálkodás. Ennek túllépése miatt tavaly a teherkocsik javítását visszafogtuk, míg az egyensúly helyre nem állt. Persze ez nem minden eset­ben jó, hiszen a vasút jár­műparkja elöregedett, szük­ség van a megfelelő karban­tartásra. — Milyen gyorsan intéz­kednek a termelési tanács­kozások után? — Attól függ, el tudjuk-e intézni helyben vagy továb­bítani kell-e a véleményt. Az utóbbinak hosszabb az átfu­tási ideje. Ez vonatkozik azoknak a megjegyzésére, akik most nem kapnak egyenruhát, a ruhapénzüket pedig — ez 90 forint — be­építették a munkabérükbe. Jelzésünkre megkaptuk az indoklást, nehéz azonban ezt mindenkinek megmagya­rázni. A felszólalók elsősor­ban a széles körű közvéle­ménykutatást hiányolták az országos döntés előtt. Az új egyenruhaszabályzat terve­zetét viszont megkapta min­den bizalmitestület vélemé­nyezésre. Mi szintén elküld­tük a javaslatainkat. Közben Mayer József üzemfőnök nyit be az irodá­ba. ö is kiegészíti a beszél­getést: — Van néhány olyan do­log, amely gyorsan megoldó­dott. A dolgozók kérésére buszjegyet adunk, váróhelyi­séget alakítottunk ki, a kony- hások megfelelő cipőt kap­tak. Az szb-titkár már magya­rázza is, miről van szó: — A raktári dolgozók az új kereskedelmi pályaudva­ron és itt, az állomáson is dolgoznak. Eddig a saját pénzükön vették a buszje­gyet. Most két bérletet kap­tak. Az utazószemélyzet igé­nye az volt, hogy legyen egy várakozóhelyiségük az állo­más területén, ahol ehetnek, kezet moshatnak. Egy kis átszervezéssel kaptak egyet. A konyhások végre meg­oldódott kéréséről Jüngling József né, az üzemi konyha vezetője beszélt: — Már többször szóvá tet­tük az asszonyok nevében, hogy a munkavédelmi célo­kat szolgáló cipő nem meg­felelő, inkább amolyan ba­kancsféle. Nagyon örülünk most, hogy a termelési ta­nácskozás után a dolgozók tetszetős, mégis csúszásgátló fehér cipőt kaptak. Igaz, hogy nagyon drága, 718 fo­rint. A szakszervezet, a mun­kavédelmi felügyelő is sokat segített. Most már csak két pár 40-es kellene belőle, s akkor mindenkinek a pana­szát orvosolhatnánk. Lajos Géza GERENCSÉR MIKLÓS Sikeres návzszaka avagy mit meséi a valódi vőlegény 38. — Meggyőződtem róla. De mindenféle nyomozáshoz kell egy kiinduló támpont. — Ne haragudj, Illésem, az egész kiindulás tőled származik... — Rajtad kívül senkinek el nem mondtam, hogy P Angela dalművésznő jelen­leg Szeged városában vetkő­zik esténként. Méghozzá épp azokban a késői órákban, amikor a legrendesebb csa­ládanyák is levetkőznek, ha csak valamilyen okból nem kívánnak ruhástól aludni. Sajnálnom kellett különö­sen barátomat, annyira ösz- szezavartam szegényt kato­nás beszédemmel. Hihető ki­fogásokkal szabadkozott: — Van fogalmad, mekkora dühöngéssel nyomozott utá­nad, amikor ráébredt, hogy füllentesz neki ? Első dolga volt megérdeklődni, ott van-e még Vásárosnamény- ban Lángálló ... — Nem Lángálló! Éva P Angela, vagyis Angyali Éva! Ne haragudj kérlek a kiiga­zításért. Most már folytatha­tod. — Szóval egyetlen telefon­nal megtudta, melyik főváro­si szórakozóhelyen működik tovább a művésznő. De a fő­városban fölvilágosították, hogy már Szegeden van. Eb­ben a pillanatban is. Aztán a taxis ügyeletet kezdte fag­gatni. Ott rögtön megmond­ták neki, hogy szegedi fu­varban vagy, egy sürgős fel­adatot hajtasz végre vállala­ti érdekből. Illésem ... édes Illésem ... Hát olyan nagy az én bűnöm? Egészen jó­hiszeműen adtam a tudtára ennek a vérengző Zitának, hogy a híres művésznő már nincs a megyénkben. Sok rosszat el lehet mondani er­ről a szurkálós szörnyetegről, csak azt nem, hogy biita. Az esze még a konyhakésnél is élesebb. Sajnos, még nálam- nál is okosabb ... Ugye nem taszítasz ki a barátságodból, kedves Illéském ... Eskü­szöm, még ma éjszaka jóvá- teszem a botlásomat! Gye­rünk, mulassunk kettesben ott fenn a Búshegyen! Számomra ez a mulatási idea már eldöntött dolog volt. Egészen más talányok­tól lett megint kérdezősködő az elmém. Sehogy nem ér­tettem, mitől van az, hogy százezer évek óta eszi az emberiség a halat, mégsem képes megtanulni az elővi­gyázatosságot. Üjra és újra megakad a szálka a falánk halkedvelők torkán. Ugyanis: bármennyire hi­hetetlen, semmi meg nem zavarhatta volna díszvendégi mivoltomat a lécsi lakoda­lomban, ha egyetlen aprócs­ka, rövidke, vékonyka (és persze értelemszerűen he­gyeske, bököcske, szúróska) halszálka rá nem akar cáfol­ni arra a kétségtelen tény­re, hogy burokban születtem. Na de sebaj. Imrusom élt a sors adta alkalommal. Nem hagyott cserben. Tanú- bizonyságát adta, hogy van még emberiség, van még tisz­tesség, van még igaz hű ba­rátság Vivát! — ahogy Drá- gja Balázs vőfély mondaná felém, ha netalán ‘ úgy dön­tenék megbocsátón, hogy visszatérek a lakodalomba. 19. VAN MÉG EGYÜTTÉRZÉS Amíg Imruska kenyeres­pajtásom előkeríti otthon a pincekulcsot, én pedig füs­tölgő megbántottságom csil­lapításaképpen fölsétálok a Búshegy nagyobbik púpjára, elmesélem, hogyan vett sze­rencsétlen fordulatot az a váratlan szegedi kirándulás. (Közbevetve, de azért még­sem mellesleg, komótos bal­lagásomban messze elkerü­löm a Sírszurdokot, különben számolnom kell azzal a csa­pással, hogy felismernek, megragadnak és rúgkapálá- som ellenére behurcolnak a lakodalomba. Ezt a vészt megelőzendő egy másik ös­vényen hágtam meg a Bús- hegy meredekét.) Szóval éppen rádiózgattam a taxiállomáson, fuvarra várva. Persze nem a Kos- suth-adót hallgattam, hanem a mi üzemi rádiónkon, az ultrarövidhullámú készülé­ken beszélgettem Annuská- val, a forgalomirányító ügyeletesével. Dicsértem a szép frizuráját, meg a cik­lámenpiros ajakszínesítőjét, mert rádión kersztül is pon­tosan láttam őt. Más kérdés, hogy ugyanez az Annuska árulta el Zitának gyanútlan jóhiszeműséggel, hogy túra- fuvarba mentem Szegedre. Miért ne mentem volna. Szakái Orbánnal bármikor, bárhova, bármennyiért! Kü­lönösen Szegedre, ámbátor tartozom annak tisztázásá­val, hogy Szakái Orbán az­napi útitervében föl sem sej­lett a kirándulási szándék a Tisza-pant előkelő városába. Mint legtöbbünket, őt is az egyéni szenvedélyek valame­lyike ragadta oly messzire a szokványostól. Hibát semmi­képp nem követtem el. Szen­vedélyeiért mindenki maga felel, mint ahogy magam is mindenkor helyt állok a sajátjaimért. (Folytatjuk.) AZ ILLETÉKES VÁLASZOL I Fagylalt és pénzügyi fegyelem Lestyán Ferenc kaposvári cukrász kisiparosnak a Tisz­telt Szerkesztőség! rovatban március 26-án megjelent le­vele (amely utal a Somogyi Néplap február 28-i, Keserű fagylalt című cikkére), meg­kérdőjelezi a pénzügyi ható­ságok adóvizsgálati megálla­pításait, a különböző fóru­mokra benyújtott jogorvos­latok eredményét. A levél alkalmas arra, hogy az új­ság olvasóiban kétséget éb­resszen, s kedvezőtlenül ítél­je meg a pénzügyi apparátus tevékenységét. Ezért a tények teljes körű ismerete érdeké­ben az alábbiakat közlöm. Lestyán Ferencnél a So­mogy Megyei Illetékhivatal már 1983-ban is tartott adó­vizsgálatot, amelynek célja az 1979—80—81-es évek va­lóságos jövedelmének feltá­rása volt. Könyvvezetési kö­telezettségének már akkor hiányosan tett eleget, beval­lását egyetlen évre vonatko­zóan sem lehetett elfogadni. Csak példaként említem: több mint 18 mázsa geszte­nyemassza felhasználásáról és értékesítéséről „feledke­zett meg”. Ez csaknem 150 000 forint adóhiány meg­állapításával járt, melyet Lestyán Ferenc be is fize­tett. A „feledékenység” miatt 5000 forint bírságot róttak ki rá. A jövedelem-eltitkolás fel­tárása, a büntetés nem érte el a kívánt célt. Lestyán Fe­renc továbbra sem vette tu­domásul, hogy az átlagosnál nagyobb jövedelem elérésé­nek lehetősége mellett, való­sághű bevallási, pénztár­könyv-vezetési és bizonylat­megőrzési kötelezettsége van. Az illetékhivatal újabb vizsgálatot folytatott az 1982—83—84-es évekre vo­natkozóan. Lestyán Ferenc ismét „feledékeny”-nek bi­zonyult. Ugyanis már 1982- ben „elfelejtette”, hogy az általa bevallott 550 000 forint értékű anyagbeszerzés való­jában 1 100 000 forint s ezt a kereskedelmi vállalatoktól szerzett információk bizo­nyították. Az illetékhivatal kénytelen volt a jövedelem becslésének valósághű ada­tokon alapuló módszeréhez folyamodni. Ennek eredmé­nyeképpen 997 180 forint jö­vedelemadót, felemelt adót és községfejlesztési hozzájá­rulást állapítottak meg há­rom évre. A jövedelemadó hiány módosítására a jogor­voslati eljárások során azért került sor, mert Lestyán Fe­renc fellebbezésében és fe­lülvizsgálati kérelmében olyan körülmények figyelem- bevételét kérte, amelyeket sem a bevallásában, sem a nyilvántartásokban nem sze­repeltetett, bizonylatokkal nem igazolt, de mint kiadás vélelmezhető. Ez a vélelme­zés pedig a jogorvoslatokat elbíráló szervek humánus, az ügy mögött az embert, an­nak körülményeit alaposan és megértőén vizsgáló maga­tartásán múlott. Ezért érthetetlen, hogy Lestyán Ferenc ezt a humá­nus ügyintézést az eljáró ha­tóságok hibájául rója fel. Valótlan az az állítása, hogy a pénzügyi szervek igyekez­ték lebeszélni a jogorvosla­tokról. Ellenkezőleg: az adó- vizsgálatot Lestyán Ferenc igyekezett meghiúsítani „ma­gasabb kapcsolataira” hivat­kozva. Az adóhiány összegének többszöri változására vála­szolva szükséges utalnom a már említett emberséges ma­gatartásra. Végső fokon a három év adóhiánya 613 958 forintban állapodott meg. Ez is tekintélyes összeg. A so­rozatos mulasztás miatt az illetékhivatal kénytelen adó­csalás gyanúja miatt eljárást kezdeményezni az illetékes szerveknél. Lestyán Ferenc szerint az ő adója és adóhiánya annyi, mint a megye összes cukrá­száé. Ez az állítása — azon kívül, hogy az adatok szol­gálati titkot képeznek, így a panaszos számára hozzáfér­hetetlenek — sem felel meg a valóságnak. A vizsgálat so­rán igyekezett bebizonyítani, hogy a 600 000 forint többlet- anyag egy részét más cukrá­szoknak szerezte be, illetve mások az ő nevén vásárol­tak. Természetesen ezek sem felelnek meg a valóságnak. Egyébként Lestyán Ferenc a jogorvoslati kérelmek során saját magával is ellentmon­dásba keveredett, hiszen el­ismert 200 000 forint eltitkolt adót. Az illetékhivatal évi mun­katerv alapján végzi az adó- vizsgálatokat. Néhány cuk­rászt vizsgált már, s több tízezer forint illetve 100 000 forint adóhiányt állapított meg. A panaszos esete tehát nem egyedi. Az illetékhiva­tal nemcsak cukrászokat vizsgál, hanem a lakossági alapellátásban közreműkö­dő iparosokat, kereskedőket is. A több mint 10 000 adózó közül vendéglőst, divatárust, autószerelőt, kőművest, ácsot, lakatost, szerződéses üzeme­lőt stb. vizsgálnak. (A sütő­iparban például szinte vala­mennyi iparosnál állapítot­tak meg adóhiányt.) Évente 10—12 millió forint az adó­hiány összege. Nem kevés. Megnyugtató, hogy szaporo­dik az olyan adóvizsgálatok száma, amikor jó adóbeval­lást és bizonylati fegyelmet állapítanak meg. Az adóhatóságok sohasem kérdőjelezték meg a pana­szos szaktudását és szakmai szeretetét. Bízunk abban, hogy Lestyán Ferenc — a nyugdíjkorhatáron túl — is kedvvel és bizalommal ké­szít majd fagylaltot, édessé­get a lakosság örömére. Mint az adóhatóság képviselője, természetesen abban is bí­zom, hogy mindez pénzügyi fegyelemmel is párosul. Dr. Fenyő Árpád a megyei tanács pénzügyi osztályának helyettes vezetője Novalk a kisüzemi exportért A Noviki Kisüzemi Inno­vációs Iroda a közeljövőben megkezdi a hazai kisterme­lők — szövetkezetek, kis­vállalkozások, kisiparosok — termékeinek külföldi értéke­sítését. Erre a célra Novalk néven betéti társulást hozott létre. A társulásban a Novi­ki mellett részt vesz az Al­kotó Ifjúság Egyesülés és a Lamex Külkereskedelmi Vállalat. A Noviki több mint más-' fél ezer kisüzemmel áll kap­csolatban, segíti kapacitásaik bővítését, tőkével részt vesz új termékek kifejlesztésében, a gyártási feltételek megte­remtésében. Tartós kapcsola­tot alakított ki tervezőkkel, fejlesztőkkel, kivitelezőkkel, s ennek eredményeként szá­mos olyan termék gyártását kezdték meg az elmúlt évek­ben a kistermelők, amelyek exportképesnek bizonyultak. Több olyan cikk is akadt, amely eljutott — nem a No­viki, hanem más külkereske­delmi vállalat szervezésé­ben — a külpiacokra is. A kistermelői kapacitás export­célú kihasználásában lénye­gesen nagyobb lehetőségek rejlenek. Hasznosításukra szükség van egy olyan szer­vezetre, amely folyamatosan informálja a kistermelőket a külpiaci igényekről, segít felkészülni az exportigények teljesítésére, támogatja kor­szerű technológiák megho­nosítását, s biztosítja, hogy a késztermék kivitele, cso­magolása megfeleljen a meg­rendelők követelményeinek. Ezt a feladatot fogja ellátni az új betéti társulás, amely­nek egyben fontos feladata lesz, hogy megismertesse a külpiacokon a magyar kis­üzemek újdonságait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom