Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-02 / 78. szám

Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerettek, hogy ÖZV. TÓTH GYÖBGYNÉ Kiss Mária (Manca néni) a kaposvári Petőt! általános iskola volt igazgatóhelyettesének özvegye — Kaposvár, Béke u. 9. (volt Füredi u. 74/a) szám alatti lakos — március 25- én, 75 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 3-an, pénteken 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Minden külön ér­tesítés helyett. Gyászoló rokonai. * * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokkal, akik ismerték es szerették, hogy szeretett édesanyánk, DR. TAKÁTS EMILNÉ Keszler Joli szerető szíve életének 69. évében, 1987. március 27-én, türelemmel viselt súlyos betegség következtében meg­szűnt dobogni. Drága halottunkat áp­rilis 7-én (kedden) 11 órakor kísér­jük utolsó útjára a kaposvári Keleti temető ravatalozójából. Gyászolják: leánya, fia, menye, veje, unokái és a rokonság. , * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. LUKACS JANOS volt mariettapusztai, majd kaposvári lakos 81 éves korában csendesen el­hunyt. Temetése április 8-án szer­dán fél 1 órakor a kaposvári Keleti temetőben lesz. Gyászolják bánatos felesége, leánya, veje, unokái, uno- kaveje és dédunokái. • * * Szomorú szívvel tudatom, hogy férjem. TOMKA PA!. 75 éves korában március 19-én el­hunyt, a szőlősgyöröki temetőben el­temettük március 21-én. Hálás kö­szönetét mondok mindazoknak, akik fájdalmamban osztoztak, férjemet utolsó útjára elkísérték és virággal búcsúztak el tőle. özv. Tomka Pál- né és a rokonság. • • • Fájdalomtól, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy felejthetetlen férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, BALIZS ERNŐ dombóvári, korábban fonói lakos hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése április 3-án 15 órakor lesz a dombóvári Üj temetőben. Emléke szivünkben örökké él. A gyászoló család. * * * Mély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik Ismerték és szerették, hogy ID. HIDEG LAJOS volt somogyaszalói lakos, életének 80. évében súlyos betegségben hirtelen el­hunyt. Temetése április 6-án, hétfőn 14 órakor lesz a somogyaszalói teme­tőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. * * * Fájdalommal tudatjuk hogy CSAPÓ SÁNDOR 1987. március 30-án, életének 73. évé­ben elhunyt. Temetése április 4-én lesz a gyékényesi temetőben. A gyá­szoló család. • * * Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy IFJ. PLELL FERENC andocsi lakos, a siófoki PANNÓNIA volt dolgozója elhunyt. Temetése áp­rilis 3-án 14 órakor lesz az andocsi temetőben. A gyászoló család. * • * Fájdalommal tudatjuk, hogy CSUTI JANOS öreglaki lakos 57 éves korában vá­ratlanul elhunyt. Temetése 1987. áp­rilis 3-án lesz az öreglaki temetőben. A gyászoló család. * * * Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOGYVARI JANOS életének 74. évében tragikus körülmé­nyek között elhunyt. Temetése 1987. április 3-án, pénteken de. 10 órakor lesz az őrei temetőben. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Szomorú szívvel mondunk köszöne­tét a rokonoknak, barátoknak, mun­katársaknak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen fiúnk, testvérünk, sógo­runk, IFJ. HULLAKÖ ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk a TUNGS­RAM RT vállalati vezetésének, tár­sadalmi vezetésének, á Kaposvári Dózsa Sportegyesületnek és mind­azoknak, akik szeretett halottunk, EPERJESI FLORIAN temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. * * * Hálás sziwel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, munkatár­saknak, akik felejthetetlen drága jó férjem édesapám, apósom, nagy­apám, SZEIDL GÉZA volt Kaposvár, Kertész u. 87. szám alatti lakos temetésén részt vettek. Virágaikkal. koszorúikkal fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló csa­lád. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak a kedves rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, a me­gyei Könyvtár dolgozóinak, akik édesanyámat. ÖZV. SZELES FERENCNÉT (Osztopányi Margit) utolsó útjára kisérték és azoknak, akik munkájuk vagy egészségük mi>- att nem tudtak ottlenni: virágaikkal, koszorúikkal, távirataikkal gyászunk­ban osztoztak. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét azoknak a kedves rokonoknak, mun­katársaknak, szomszédoknak, ismerő­söknek és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, DOMSA LAJOSNÉ Bank Teréz temetésén részt vettek, koszorúikkal, részvétnyilvánításukkal gyászunkban osztoztak, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. A DEDASZ ka­posvári üzem- igazgatósága ér­tesíti a lakossá­got, hogy — Kaposváron az Egyenes! úton a 3. sz. helyi járatú autó­busz vágállo- másánál kis­feszültségű hálózatot — Somogyjádon a 6701—67311. sz. út keresz­teződésénél gyalogátkelő­hely-világítási hálózatot épitett Az elkészült vezetékeket 1987. április 2-án feszültség alá helyezik. A vezeték oszlopainak és tartozékainak érintése a feszültség alá helyezés előtt és után TILOS és ÉLET- VESZÉLYES ! (93922) A BECSEHELYI ÁPRILIS 4. MGTSZ, becsehelyi központi telepén nyilvános árverésen ELAD 1987. április 4-én 9 órakor: 1 db IFA fixes tehergép­kocsit, 2 db IFA billenő­platós tehergép­kocsit. (93998) Nagy választékban, olcsón kaphatók modern és antik bútorok (szekrénysorok, kárpitozott gar­nitúrák, tálalók), ruhák. RÉGI MODI használtcikk- kereskedés, Kaposvár, Május 1. u. 22. (az udvarban). (2660) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 14.30 és 19 órakor: A MESTER ÉS MAR­GARITA. Budapest, Vígszínház. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 órakor: FELSZABADÍTÁS I—II.. du. 6 órakor, és este 8 órakor: ■GYANÚS Árnyak, Videomozi de. 9 órától nonstop. I. terem: SZERELEM ELSŐ VÉRIG. II. terem: STONER. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA (14), este 7 órakor: SZÖRNYEK ÉV­ADJA (16). Rákóczi mozi du. 6 órakor: HÁROM FÉRFI, EGY MÖZESKOSAR. Mozimúzeum du. fél 6 órakor: KOVBOJOK I—II. (14). Videomozi du. há­romnegyed 6 órakor: SZERE­LEM ELSŐ VÉRIG. Siófok es­te 7 órakor: TŰZVÉSZ. Dél-ba­latoni Kulturális Központ, vi- deoraozi du. 6 órakor: MÁGNÁS MISKA. Nagyatád du. 5 órakor: SZERELEM ELSŐ VÉRIG (14), este fél 8 órakor: CSŐK, ANYU! (14). Barcs este 8 órakor: FO­GADJUNK! (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 9.00: Tévétorna nyugdíjasok­nak. 9.05: Teledoktor. 9.15: Szia, Mami! 9.45: Juanita. Spanyol tévéfilmsorozat. 10.40: Az öreg tekintetes. Tévéjáték. 16.40: Hí­rek. 16.45: Naszreddin Hodzsa országában. 17.10: Sorstársak. 17.30: Tájkép. 18.15: Telesport. 18.45: A rózsaszín párduc. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.30: Híradó. 20.05: Telefere. Vitray Tamás műsora. 21.15: Pa­noráma. 22.15: A lélek dalai... 23.05: Híradó 3. Budapest 2 16.50: Egy színház száz éve. 18.00: Pannon krónika. 19.05: Té- vétükön. 19.20: Néha a tenger a győztes. 20.05: Száz hires fest­mény. 20.20: Férfi kosárlabda Európa Kupa-döntő. 21.10: Hír­adó 2. Osztrák Tv 1 9.00: Hirek. 9.05: Az állatok paradicsoma. 9.30: Tájak és em­berek. 10.00: Iskola-tv. 10.30: Az Oscar. Amerikai film. 12.25: Idősek klubja. 13.10: Hírek. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Auszt­ria — ma. 19.30: Tv-hiradó l. 20.15: Mi lenne, ha... — Já­ték a lehetetlennel. 21.50: San Francisco utcái. Bűnügyi soro­zat. 22.35: 1-2-x — labdarúgás és totó. 0.30: Hírek. Osztrák Tv 2 17.30: Computer-találkozó. 18.00: Tálalva. 18.30: Kung fu. Bűnügyi sorozat. 19.30: Tv-hir­adó 1. 20.15: Belföldi riport. Ma­gazinműsor. 21.15: Tv-hiradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.50: Kettes klub. Utána: Hirek. Jugoszláv Tv 1 13.45: Elmulasztották, nézzék meg! 14.55: Ismerjük meg a színházat. 15.10: Mit mond ne­künk a csernobili katasztrófa? 15.30: Természetbarátok. 16.00: Jónapot! Tájékoztatómozaik- adás. 16.45: Magyar nyelvű tv- napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: És ebben az évben. Művelődési adás. 18.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.00: Tv-kalendári- um. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Pa­noráma. Politikai magazin. 20.55: Kiválasztott pillanat. 21.05: Ár­tatlan szentek. Spanyol játék­film. 22.45: Tv-napló. Jugoszláv Tv 2 17.00: Téli alkonyaiban. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsor- kiegészités. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Népi muzsika. 20.45: Hírek. 20.50: Dokumen­tum-est. 22.30: Nyitott könyv. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hi­rek. 8.20: A hallgatás belegye­zést jelent? 8.30: Most érkezett. 9.00: Johann Strauss operettjei­ből. 9.44: Száll a madár ágról ágra... 10.00: Hirek. 10.05: Di­ákfélóra. 10.35: Éneklő Ifjúság. 10.50: Századunk zenéjéből. 11.30: A százszázalékos nő. 12.00: Dé­li krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Magyarok között Cseh­szlovákiában. 13.00: Durkó Zsolt: Halotti beszéd. 13.40: Az üveghutától a porcelán hegedű­ig. 14.00: Hírek. 14.10: A ma­gyar széppróza századai. 14.24: Népdalok, néptáncok. 15.01: Nő arcképe háttérrel. 16.00: Hirek. 16.05: Révkalauz. 17.00: Etűdök hangszalagra. 17.50: Nóták. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Lot­tósorsolás. 19.25: Űj széncsata. 20.15: Mi a titka? 21.15: Madri­gálok. 21.40: Nem betegség — hanem állapot, 22.00: Hirek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Rácz Aladár cimbalmozik. 22.50: Tízszer tíz perc a turizmusról. 23.00: Operaest. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7.59: Reggeli zenés mű­sor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Slágerek mindenkinek. 8.00: Hi­rek. 8.05: Tárogatómuzsika. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tiz perc külpolitika. 9.00: Hirek. 9.05: Napközben. 12.00: Hirek néme­tül, oroszul és angolul. 12.10: Ze­nés játékokból. 12.25: Útikalauz üdülőknek. 12.30: A népművé­szet mesterei. 13.00: Hirek. 13.05: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. Sportmagazin. 15.00: Hí­rek. 15.05: Néhány perc tudo­mány. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: Könnyűzenei stúdiónk felvéte­leiből. 17.00: Hírek. 17.08: Finn dzsesszfel vételekből. 17.30: Se­gíthetünk? 18.30: Slágerlista. 19.00: Hirek. 19.05: Sport. 19.15: Operettkedvelőknek. 21.00: Hírek. 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Szinpada. 22.01: Gyu­lai Gaál Ferenc szerzeményei­ből. 22.35: Népdalkörök pódiuma. 23.00: Hirek. 23.20: A Talking Heads együttes nagylemezei. 0.15 —4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Magyarán szólva. 9.15: Ze­nekari muzsika. 10.30: Rockpó­dium. 11.00: Népdalkórusok. 11.20: Pillanatkép. 11.25: Miros­lav Cangalovic operaáriákat énekel. 11.49: Mahler: V. szim­fónia. 13.00: Hirek. 13.05: Priz­ma. 13.35: Kamarazene. 14.32: Felejthetetlen arcok az Opera­házból. 15.00: Pophullám. 15.54: Magyar zeneszerzők fúvósmű­veiből. 16.20: Zenetörténeti ér­téktár. 17.00: Mesterségünk cí­mere. 17.30: Goldmark-művek sorsa. Hangfelvételeken. 18.09: Csengery Adrienne operaáriá­kat énekel. 18.30: In limba ma- terna. Román nyelvű nemzetisé­gi műsor. 19.00: Hirek. 19.05: Zenekari muzsika. 20.16: A re­mény száz éve. 20.36: Kortárs magyar zeneszerzők népdalfel­dolgozásaiból. 21.40: Uj lemeze­inkből. A kaposvári Ipari Szakközépiskolá­ban jelentkezni lehet az Ipari Minisztériumhoz tartozó technikusminősitő, valamint különbözeti vizsgára előkészítő tanfolyamra és vizsgára, az 1987/88. tanévre. 1. A technikusminősítő jelentkezési feltételei: a) a profilnak megfelelő szakkö­zépiskolai érettségi bizonyít­vány és minimum két év szak­iránynak megfelelő munkában eltöltött idő; b) középiskolai érettségivel és a választott szaknak megfelelő szakmunkás képesítéssel ren­delkező és a kiegészítő tanul­mányokból sikeres különböze­ti vizsgát tett dolgozó, aki mi­nimum két év szakiránynak megfelelő munkában eltöltött idővel rendelkezik. 2. A különbözeti vizsgára előkészí­tő jelentkezési feltételek: középiskolai érettségi bizonyít­vány és a választott szaknak megfelelő szakmunkás képesítés, valamint minimum két év szak­iránynak megfelelő munkában eltöltött idő. 3. Iskolánkban megfelelő számú je­lentkező esetén elektronikai kép­zést is indítunk elektronikai mű­szergyártó és karbantartó tech­nikusi szakon. Ennek megfelelő szakközépiskolai alap végzettség: finommechanikai és műszeripari, illetve híradástechnikai szak. A tanfolyamok önköltségesek. Jelentkezési határidő mindhárom tanfolyamra: 1987. május 30. Részletes felvilágosítást és jelentke­zési lapot az iskolában lehet kapni. Telefon: 14-560/74-es mellék. IGAZGATÓSÁG (92980) A Kilián György Városi Művelődési Köz­pontban 1987. április 27-én (hétfőn) 19 órai kezdettel a 100 tagú SZOVJET DÉLI HADSEREGCSOPORT KÖZPONTI ÉNEK- és TÁNCEGYÜTTESE ad műsort. Jegyek a színház jegyirodájában kaphatók: Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103 (92988) A zamárdi erdészeti üdülőbe — Zamárdi Rákóczi u. 38. — (120 fő étkeztetését ellátó konyhai kapacitással) azonnali belépéssel KERESÜNK olyan részfoglalkozású könyvelőt, aki a jelzett volumenű munkálatokhoz kapcsolódó számviteli feladatokat önállóan ellátja. (Lehet nyugdíjas is.) Szükség esetés szállást biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: Gubányi Imréné üdülővezetőnél a fenti címen, illetve a 06-84-31-036-os telefonszámon. (119774) A Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat értesíti Nagyatád város ingatlantulajdonosait, hogy 1987. április 1-jétől a város területén a közműfelmérés munkálatait megkezdte. Kéri a lakosságot, hogy a felmérést végző dolgozóknak az ingatlanokra való belépését és a biztonságos mun­kavégzést tegyék lehetővé. Az ingatlanokra való belépésünk és ott történő munkavégzésünk jogát a 12/1969. (III. 11.) korm. rendelet biz­tosítja. Akadályoztatásunk szabály- sértés és kártérítési kövekezmények- kel jár. Dolgozóink a munkavégzés során nyílt rendelettel igazolják magukat. Kérjük a Jakosság megértő támoga­tását. (92962) Nagy teljesítményű, energiatakarékos művelőutas permetezőgépek VILÁGSZÍNVONALON Optimális erőgépe az MTZ 80/82 A nagy hasmagasság, keskeny abroncsméret és nyom­távállítási lehetőség, valamint a nagy munkaszélesség és magas szórókeret-állítási lehetőség alkalmassá teszi a gépeket alap műtrágyázásra, különféle pre- és poste- mergens kezelésekre, állománykezelésekre hagyomá­nyos és művelőnyomos termesztési módokban, vala­mint keskenysoros kultúrákban, mint pl. cukorrépa. A gép kiemelkedő (tulajdonsága: a kezelés kényelme ér­dekében teljes távvezérelhetőség, a függőleges és víz­szintes irányban tökéletesen lengéskiegyenlített lejtés­beállítható szántóföldi szórórúd, nagy élettartamú membránszivattyú a peszticidek kiszórására, nagy tel­jesítményű centrifugálszivattyú a keverésre és a szusz- penziós műtrágyák kiszórására, teljesen automatizált elektronikával vezérelt üzemmód, radaros sebességmé­rés. FŐBB MŰSZAKI ADATOK kertitok* ^hivnrif avorif Tartálytérfogat Szórókeret típusa F 30/24SM F 30 24S 3000 l 3000 l önbeálló, lengéscsillapított, hidraulikus működtetésű, lej­tésbeállítható 24 m 24 m 500—1700 mm 500—1700 mm 1600—2200 mm 500 mm 10—20 ha h 1600—2200 mm 500 mm 10—20 ha h 3 fejes revolver, bajonettzáras, membrános csepegésgátló, ke­rámia résfuvóka ÜL—3 kerámia — résfuvóka elektronikus — Dickey John 70—800 l ha 70—1000 1'ha Munkaszélessége Magasságállítás Nyomtáv Szabad magasság Területteljesítmény Szórófejek típusa peszticidekhez és oldat műtrágyákhoz Szórófejek típusa szuszpenciós műtrágyákhoz Ütarányos kijut­tatást biztosító automatika Kiszórási teljesítmény Forgalmazása saját kiszolgálásban történik. A Favorit permetezőgép megtekinthető és megrendel­hető az AGROMASEXPO '87 kiállításon 1987. április 7-től 10-ig a BNV területén a járműipari szabad terü- rület 3. standján, vállalatunk kiállítási területén. Minden gépet a vevőnél üzembe hélyezünk! Egy év garancia! Garanciát gyári szerelőink látják el! Töké­letes szakértelem, extra kiszolgálás! A gép ára: Favorit F 30/24S 696 000,— Ft Favorit F 30/24SM 595 000,— Ft Szállítási határidő: az Agromasexpón feladott megren­deléstől számított 120 napon belül. KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI HITEL! Az AGRIT (Agrár Innovációs Bank BT) a gépek vá­sárlásához kedvezményes hitelt nyújt. Hitelszerződés megkötése a helyszínen! SZARKA JANOS belkereskedelmi ov. Telefon: 52/13-722 Gyártja és forgalmazza: Debreceni Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat Debrecen, Szoboszlói út 50. VÁRJUK LÁTOGATÁSÁT PAVILONUNKBAN, BEJÁRAT A 3-AS KAPUN Egyéb információk és vásáron kívüli ügyintézések: Levélcím: H—4001 Debrecen. Pf.: 93. Wfe Telefon: H—(52)-13-722p Telex: H—072245 Uze (138658) fi ‘Sí! A SIÓFOKI AUTÓSZERVIZ VÁLLALAT pályázatot hirdet Igazgatói munkakör betöltésére. Az igazgatót a közgyűlés 5 évre választja. Bérbesorolás: az 5/1983. (XI. 12.) ME sz. r. előírása szerint. A vállalat B kategóriájú, mintegy 80 fő dolgo­zót foglalkoztató, fogyasztói szolgáltatói nyilvántartásba vett kisvállalat. Tevékenységi körébe tartozik a köz­lekedési eszközök javítása, gyártása, garázstevékeny­ség, sérült gépkocsik szállítása, iparcikk kiskereskede­lem (autósbolt). A munkakör betöltésének feltételei: az autójavító iparban szerzett megfelelő szintű szak­mai tudás, gyakorlati tapasztalat, legalább 10 éves eredményes vezetői tevékenység, erkölcsi feddhetetlen­ség. A pályázat tartalmazza: a pályázó részletes önéletrajzát, munkahelyének meg­nevezését, beosztását, eddigi munkahelyeinek és tevé­kenységének felsorolását; iskolai végzettségét, szak- képzettségét, politikai végzettségét, egyéb végzettségét tanúsító okiratainak másolatát, kitüntetéseinek meg­jelölését. A pályázatot 1987. április 15-ig kérjük a pályázati bi­zottság elnökéhez eljuttatni a következő címre: Kiss Tünde műszaki vezető, Siófoki Autószerviz Vállalat 8600 Siófok, Fő u. 234. A pályázatot a pályázati bizottság bizalmasan kezeli. (93928)

Next

/
Oldalképek
Tartalom