Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-04 / 53. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Egyed Barnáné, Lengyeltóti, Petőfi u. 40. sz. alatti lakos február 26-án megjelent panaszára közlöm, hogy az ingatlannyilvántartásról szóló 1972. évi 31. tvr. 12. §., illetve a végrehajtása tárgyában kiadott 27/1972. számú rendelet 68. § előírásai szerint az ingatlannyilvántartás tárgyát képező épület létesítését a tulajdonos (kezelő) köteles a földhivatalokhoz — a használatba vételt követő 60 napon belül — bejelenteni. A bejelentéshez az épület térképezéséhez szükséges adatokat tartalmazó vázrajzot is csatolni kell. E kötelezettség elmulasztása esetén a fenti rendelet 72. §-a a földhivatalt kötelezi a változás bemérésére felemelt eljárási költségek mellett, ami az alapeljárás költségeinek a kétszerese. Mivel az építtetők többsége ezen ügyekben járatlan, az államigazgatás átvállalta a bejelentési kötelezettséget. A panaszos Boglárlelle, Rózsa u. 23. sz. alatti épületére vonatkozó használatba vételi engedély másolatát 1986. október 14-én kapta meg a földhivatal. Ebben már a városi tanács is fölhívta a figyelmét a vázrajzkészítési kötelezettségére. A földhivatal 60 napot várt, majd — mivel vázrajz nem érkezett —, ismét tájékoztató felhívást küldött, amelyben lehetőség van a munka megrendelésére. A panaszos figyelmét valószínűleg elkerülte: a megrendelésben a földhivatal fenntartotta magának azt a jogot, hogy a megrendelést névjegyzékes földmérőhöz továbbítsa. A lakosság földmérési igényeinek kielégítése elsősorban az ő feladatuk. Egyed Barnáné megrendelését is továbbítottuk, az árajánlatot tevő földmérő árai a földhivatal áraival azonosak. A földhivatal is csak egy épületet mér be 700 forintért. Ha az ingatlanon 2 vagy több épület van, amely ábrázolandó a térképen és az ingatlannyilvántartásban, a földhivatal árai is magasabbak. A földhivatal ténykedése az ilyen ügyekben segítő szándékú és azt célozza, hogy a fél utánjárása nélkül egy önként jelentkező földmérő az épület bemérésével kapcsolatos összes ügyet szakszerűen elvégezze. A földhivatalnak erre nincs kapacitása. Az ajánlat elfogadása nem kötelező, az ügyfél másik földmérőt is választhat, erről Egyed Barnánénak külön tájékoztatást adtam. Ezúttal is kérem ügyfeleinket, hogy hasonló eseteket ne zaklatásnak fogják fel, mert egy jogszabályi kötelezettség teljesítéséhez kívánunk segítséget adni. Tisztelettel: Berényi András osztályvezető Somogy Megyei Földhivatal Fotóművészeti pályázat Folklór a fotóművészeiben címmel országos pályázatot hirdet, hivatásos és amatőr fotósok részére a Duna menti folklórfesztivál szervezőbizottsága. A pályázat célja az élő néphagyiományoknak, a népi mesterségeknek, a népművészet minden ágának bemutatása a fotóművészet eszközeivel. Egy alkotótól tíz képet, illetve legfeljebb hat képből álló sorozatot fogadnak el a pályázatra. A képek oldalhossza nem lehet kevesebb 40 centiméternél. A szerző nevét, lakáscímét és az alkotás címét fel kell tüntetni minden kép hátán. Klubok és szakkörök közösen is részt vehetnek a pályázaton. A képeket 1987. június 5-ig kell beküldeni az alábbi címre: Baja 6500, Vörösmarty u. 5. József Attila Művelődési Központ. A zsűri által erre alkalmasnak ítélt alkotásokat kiállítják és a legjobbakat díjazzák. Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 53. szám 1987. március 4., szerda Ötletserkentő pályázatok Két pályázati felhívást juttatott el a lakóterületi KISZ-szervezetekhez a KISZ megyei bizottsága mellett tevékenykedő lakóhelyi ifjúsá- gj bizottság. Az egyik felhívás a kistelepülések; a másik a lakótelepek ifjúsági közösségeihez szól. Mindkettő célja, hogy elősegítse a szabadidő tartalmas eltöltését, a fiatalokat vonzó rendezvények színvonalassá és rendszeressé tételét. Üj, kipróbált ötleteket is várnak. Az egyik pályázatra minden olyan kistelepülésen működő KISZ-szervezet, ifjúsági közösség, illetve együttes, színjátszókor, irodalmi színpad jelentkezhet, amelynek tagjai legalább fele részben fiatalok és KISZ-tagok. Különösen nagy figyelemmel várják a gazdasági szempontból elmaradott térségekből érkező pályázatokat. A nyertesek 25 000 forint pálya- díjra számíthatnak. A másik pályázatra minden olyan lakótelepi ifjúsági közösség, KISZ-szervezet jelentkezését várják, amelyik folyamatosan; vagy egy-egy kiemelkedő rendezvénnyel hozzájárul a lakótelep közéletének, közösségi tevékenységének fejlesztéséhez. Pályázati díjakként 20 ezer forintot adnak ki. A pályázatok beérkezési határideje: 1987. április 30. Részletesebb tájékoztatást a területileg illetékes KISZ- bizottságok adnak. Felújított kaktuszház Korszerűen felújított környezetbe került az ország legnagyobb kaktuszgyűjteménye a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikus kertjében. A ma már jelentős természettudományi értéket képező gyűjteményt 27 éve alapították, és abban csaknem 2600 faj, mintegy 15 ezer példánya látható. Csak azok a fajok hiányoznak, melyek méretüknél fogva üvegházban nem tarthatók. A csupa üvegépítmény három hajójában az egymáshoz hasonló klímaigényű kaktuszok kerültek egy csoportba. Az OKISZ Labor divatbemutatója Kis-balatoni Tájvédelmi Körzet Elegancia, harmonikus összhatás Üjahb területekre terjesztette ki a tájvédelmet Zala megyében az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatok Az érintett főhatóságokkal és a megyei szervekkel egyetértésben meghozott intézkedés eredményeképpen létrejött a csaknem 15 ezer hektáros Kis-balatoHó, újra hó Hát újra itt van. Két hét tavasz után elő csizmát, nagykabátot. Az utcán metsző hideg, arcba csapódó havas lé, cipőt lassan ellepő hótakaró. Araszoló autók, fázósan összehúzódó járókelők. Az ember lépdel a hóban, cipője alatt meg-meg- roppanó fehér-hidegség, egy. re erősödő szél. Este van. Az ember lépdel a hóban,' és gondolatok járnak a fejében, talán nem is gondolatok, töredékek, a lépések ütemére csak egy-egy szó. Hó, hideg, tea, lakás, OTP, fizetés, program, helyzet, hó, hóhelyzet, tél tábornok, vicc, bizottság, aperitif, operatív tanácskozás, gépek, géppark, felkészülés, csúszik, előrelátás, tervezés, terv, hólánc, március, Petőfi, „lopnak a bőség kosarából’’, remény, tavasz, „... virág vagy te? ..hideg, „vedd tiszta haszonnak”... aztán egy útkereszteződés, piros lámpa. Az ember áll, nézi a lámpát, várja a zöldet, egyre Rázósabban átsiet a túloldalra, aztán újra elgondolkodik, bár talán maga sem tudja, hogy ez most gondolkodás. Táblák, autó, alváz, váz, rossz, megcsinálni, pénz, befizetni, számla, értesítés, kevés az időnk, ha nyolc napon belül nem ..., fegyelem, az idő pénz, mindenütt hó, hó, hó. Március van, várjuk a tavaszt. B. P. F. ni Tájvédelmi Körzet. Ez magába foglalja az egykori Kis-Balaiton maradvány vízterületét, a már megépült, 20 négyzetkilométer kiterjedésű, és az épülő, további 50 négyzetkilométernyi védelmi tározót, ezek part menti sávját, a Zala folyó torkolati szakaszát, valamint a Bala- ton-part fenékpusztai részét. A tájvédelem fő célja a Balaton vízminőségének megóvása, a területen már kialakult és a továbbiakban kialakuló vizi állat- és növényvilág védelme. Kedden az OKISZ Labor szervezésében a Duna Intercontinental Szállóban a köny- nyűipari szövetkezetek bemutatták az idei tavaszi— nyári szezon legújabb modelljeit. A női tavaszi—nyári divatra általánosságban az elegancia, a harmonikus összhatás a jellemző. Gyakoriak a férfias jellegű ruhadarabok, uralkodó az egyszerű szabásvonal, s ezeket fodrokkal, hajtásokkal, ráncokkal, rátétekkel ellensúlyozzák. A derék hangsúlyos, a sziluett nyújtott. Megfigyelhető, hogy az öltözékeken a gallérok hangsúlyosak. A szezon kiemelt színei a királykék, a sárga, a piros, a lila, a fekete, a fehér, s ezek különböző árnyalatai. A férfiak öltözékében a le- zserség, a klasszikus és a sportos formák újszerű ötvözete az uralkodó. Az enyhén szélesített váltok, a keskeny, nyújtott fazonmegoldások, a mély gombolások jellemzik a divatos öltönyt. A nadrágok gyakran él nélkül, bőségÚj lámpák Üj lámpatesteket helyeztek el tegnap Kaposváron a sétálóutcában. A munkát a budapesti Kandeláber gmk, és a Dé- dász szakemberei végezték. Év végéig az utca mindkét oldalán a mostani hat lámpa mellé még 43-at állítanak fel. ráncokkal, magas derékrész- szel készülnek. A gyermekdivat jellegzetessége, hogy könnyed, sportos és egyszerű. Előtérbekerültek a szabadidő eltöltésére, a játékra és a tanulásra egyaránt használható, köny- nyen kezelhető és egymással variálható ruhadarabok. A HNF felhívása Rendet, tisztaságot a lakó- és munkaheJyeken A Hazafias Népfront országos környezetvédelmi bizottsága felhívással fordul a lakossághoz, a munkahelyi kollektívákhoz, a társadalmi és tömegszervezetekhez: szervezzenek társadalmi munká- akciókat az ősszel és a télen felhalmozódott hulladék, szemét eltakarítására, lakó- és munkahelyi környezetük, a közterületek megszépítésére. Ezzel járuljanak hozzá ahhoz. hogy a márciusi és áprilisi történelmi évfordulókat igényesen kialakított, rendezett, tiszta környezetben ünnepelhesse az ország lakossága. HOSSZÚTÁVREPÜLÖ HADÁRAK Radarkészüléket használó amerikai biológusok a szárazföldi madarak eddigi leghosszabb, leszállás nélküli távrepülését regisztrálták: a récék és más parti madarak 48—72 óra alatt teszik meg leszállás nélkül az alaszkai Aleut-szigetek és a Hawaii-szigetek közötti négyezer kilométeres távolságot. Tarka sorok Igaza lehet — Megmondaná kérem, merre van a legközelebbi rendőr? — Nem tudom, de ha tovább hajt a járdán a kocsijával, azonnal megjelenik! Új műszer Az új autótulajdonos meginvitálja barátját a kocsijába. — Hát ez meg miféle műszer? — mutat rá a barátja egy ismeretlen rendeltetésű mutatóra a műszerfalon. — Ez az autóipar legújabb találmánya: azt mutatja, mennyi részletet kell még fizetni! Vezetés — Csak nem akarsz most autót vezetni? Hiszen olyan részeg vagy, hogy a lábadon is alig tudsz megállni! — Csak nem gondolod, hogy állva fogok vezetni ? Oktatás Az anya így oktatja leányát: — Jegyezd meg jól, egyetlen nő sem lehet annyira rossz, hogy ne tartsa magát a férje jobbik felének! Gyorsaság A gyorsvonaton az egyik utas felfigyel arra, hogy a vonat túlságosan gyakran áll meg. — Miért álltunk meg már megint? — kérdezi a kalauztól. — Mert egy tehén ráfeküdt a sínekre. — Tehén? De hiszen ma már ötödször állunk meg. Talán olyan sok itt a tehén? — Dehogy! Mindig ugyanaz a tehén, csak megint utolértük. Tornaóra — Feküdjetek hátra, emeljétek fel a lábatokat és úgy mozgassátok, mintha kerékpároznátok! — mondja a tornatanár. — így ... nagyon jó ... gyorsabban ... még gyorsabban ...! Béla, te miért nem csinálod azt, amit a többiek? — Tanár úr, én lefelé hajtok a lejtőn. A végtelen A tanító megkérdi a diákokat: — Mi a végtelen? — A világegyetem és a tanév — hangzik a bölcs válasz. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János w Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató