Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-28 / 74. szám

4 Somogyi Néplap 1987. március 28., szombat A Medicorban meditálnak Megbízás a nullszériára — Ide kerül majd a CNC vezérlésű eszterga — mutat a műhely sarkába az üzem­vezető, Pécsi László. Érthető büszkeséggel teszi, hiszen a korszerű szerkezet megjele­nése lépésváltást is jelez a Medicor röntgengyárának iharosberényi telepén. Tizen­két évvel ezelőtt került föl az új cégtábla a Mezőgép­gyáregységgé előlépett üzemre. Előbb csak alkatré­szeket készítettek. A fejlődés az elektromos szerelésekkel kezdődött. Ma már komplett vezérlőszek­rényeket gyártanak, és né­hány hónap' óta itt teker­cselik a transzformátorokat. A korszerű tekercselőgépnél egy fiatalasszonnyal talál­koztunk. Fekete Mária a szomszédos Inkéről tizenegy éve jár át Iharosberénybe. — Máshol aligha találtam volna munkát. — Azt hallottam, önként jelentkezett erre a gépre. — Így talán több lesz a bérem. A bérek: tavaly az üzem­ben 67819 forint volt a bér- színvonal, s ehhez adjuk még hozzá, hogy a vállalati gazdasági munkaközösség tagjai 3,1 millió forintot ve­hettek föl, félmilliót teljesít­ményprémiumként fizettek ki, s négyszázhatvannégyezer forint járt a tizenkétezer óra túlóráért a termelésben köz­vetlenül résztvevők számára. Ilyen keresethez a környé­ken máshol nem nagyon jut­ni. A tanács kimutatásai sze­rint Inkéről, Iharosberény- ből, Pogányszentpéterről és Iharosból hétszázhúszan jár­nak el dolgozni. A többsé­gük Zalába vagy Csurgóra. Pécsi László azt mondja: közülük szeretnének meg­nyerni néhányat, hogy náluk jelentkezzenek. — Az üzem fejlődése attól függ, hogy mennyivel tudjuk növelni a létszámunkat. Mi, a gyár igazgatójánál arra tettünk ígéretet, hogy har­minc embert veszünk föl. Szükség van rájuk, főleg a jól képzett szakemberekre. Ezért tárgyalunk a csurgói gimnáziummal. A jelek sze­rint az idén öt érettségizett fiatal jön hozzánk szakmát tanulni. Bonyolult technikát állítunk elő egyre bonyo­lultabb technológiával. Épp most kaptunk megbízást a multiflex röntgengép null­szériájának elkészítésére. Ez már a jövő berendezése. Volt, aki nem bízott abban, hogy meg tudunk birkózni a feladattal, de bizalmat szavaztak nekünk, s tpi bi­zonyítani akarunk. Eddig még nem voltak minőségi problémák azokkal a készü­lékekkel, amelyet mi csinál­tunk. Tisztában vagyunk az­zal, hogy csak jó minőségűt szabad kiadni a kezünkből, hiszen olyan piacokra jut el, mint az amerikai is. » Járjuk az üzemet. Alig fél évvel ezelőtt még nem lát­tunk itt annyi új szerszámot, gépet, berendezést, mim most. A röntgengyári üzem a lépésváltás korát éli. Hara­pó József KISZ-titkár azt mondja, jó közösség alakult ki itt. S hogy jobb legyen, egy felhívást tettek közzé. — Javítani akarunk a tér-, melésen, de arra is kíván­csiak vagyunk, miként javít­hatnánk a mozgalmi mun­kánkon. Választ várunk a vezetőktől, a szocialista bri­gádoktól és természetesen a fiataloktól is. Pécsi László ismét számo­kat idéz: tavaly a tervüket kétszázhúsz százalékra telje­sítették. Az idén még na­gyobb célt állítottak maguk elé. Szóba kerülnek az el­képzelések. Kellene egy új szerelde, készül a. közvetlen nagykanizsai hívószámú telefonvonal, számítógép­hez kapcsolható telexet sze­relnek, korszerűsítik a fű­tést ... Ki gondolta volna, hogy az egykori gépállomás egy­szer a legkorszerűbb üze­mek sorába lép a megyeha­tár széli kis faluban? Nagy Jenő GERENCSÉR MIKLÓS Sikeres nász avagy mit mesél a valódi vőlegény 22. — Ügy van. Teljesen iga­za van — fordult ellenem Imre a legnagyobb megrökö­nyödésemre. — Egy nótám van, egy leányom, mulatnom kell bármi áron, ripityom! Satya úgy nézett rám, hogy közben lefelé fésülgette a szemöldökét. — Nagy ugye, hogy én is­merem jobban a gazda urat! — A miskakancsó meg üres — zsörtölődött szemre­hányóan a sajátos politikai nézeteket valló Bölömbika. Nehéz lenne megfejteni, mi okból, de fenemód tet­szett a méregraktáros bará­tomnak, hogy a híres prí­más váltig gazda úrnak szó- lítgatja. Hanyatthomlok fu­tott a pincébe, erősen mar­kolva a kancsó fülét. — Üres bizony, a fene enné meg, ha pedig üres, akkor csak miskakancsó. De ha teletöltöm, mindjárt Kan­csó Miska lesz a becsületes neve! Satya utána szólt olykép­pen, mint akinek a szava parancs: — Hozzon valami puha, de tiszta anyagot a hegedűm alá, mert ez a rönkasztal túlságosan durva. Tudja meg az úr, hogy ez opusszal ellá­tott mesterhegedű. Amszter­damból hozattam négyezer dollárért. Ha lepattan róla egy darabka lakk, ami köz­ismerten a hegedű hangérté­kének a kvintesszenciája, akkor küldhetem vissza Amszterdamba javíttatni! Ennek a fölényes beszéd­nek minden szava fenyegetés volt. Megijedtem, ha Satya túlzásba viszi tekintélyének hangsúlyozását, vérig sérti a felfogadóját és akkor bot­rányba fullad a lakodalom, mielőtt még egyáltalán sor kerülne rá. — Szerényebben, Satya, szerényebben — esdekeltem prímás barátomhoz, amíg méregraktáros barátom a pincében mesterkedett a to­póval. — Nem megmondtam már, hogy én ismerem jobban a falusiakat? — oktatott a he­gedűvirtuóz, közben szakér­telemmel hangolta tovább a húrokat. Bölömbika éppen csak egy picit oldalra billentette azt a picinyke fejét, úgy figyelt a húrpengetésre. Halkan, de azért oktatóan figyelmeztette Vámpír Satyát: — Éppen egytizenhatoddal vidd magasabbra az E-t. Tátva maradt a szám. El nem tudtam képzelni, hogy számtan is van a hegedű húrjain. Ráadásul egytizen­hatod. Mennyi lehet az? — tűnődtem magamban. Tagad­hatatlan, számtanból már az iskolában is osztályelső vol­tam. Hatodikos koromban — másodszori hatodikos korom­ban az ismétlés miatt, mert képtelen volt felfogni egyéni adottságaimat a számtanta­nár — gondolkodás nélkül megmondtam, hogy három meg három az nyolc. Az élet engem igazolt. Soha nem fi­zettem rá, ha következete­sen a saját fejem után szá­moltam. De úgy látszik, ez a Bölömbika rajtam is túl­tett. — Még ilyet! — álmélkod- tam még mindig tátott száj­jal. — Hát neked még az algebra is kismiska?! Karika Dodó mélyről, a fű közül keresett meg lené­ző tekintetével. — Aki dalosnőbe szerel­mes, annak illene tudnia, hogy mi az az abszolút hal- fflás. Hát nekem abszolút hal­lásom van. Biztosabban moz­gok az egész, a fél, a negyed, a tizenhatod hangok világá­ban, mint te az éjszakai al­világban. Ha nem hiszed, kérdezzed meg Lángálló Évá­tól. Kis híján felforrt a vé­rem. Még hogy Lángálló! Így lekicsinyelni az éppoly 'hatásos, mint a hűen kifeje­ző l’Angella művésznevet! Dodót kénytelen voltam megsérteni. — Ide hallgass, Bölöm­bika. A te abszolút hallá­sodról még tényleg nem hal­lottam, de annyit tudok, hogy a Bölömbika nem hor­tobágyi szarvasmarha, ha­nem egy nagyhangú picike madár. Szeretnélek felvilá­gosítani, hogy amikor Éva dalművésznőt cirógatom, ak­kor eszünkben sincs madár­tannal foglalkozni. Egyéb­ként azt javaslom, ne állj sokáig egy helyen, mert má­jusban rohamosan nő a fű. Semmi kedvem borbélyért futni, hogy megnyírja a fe­jed fölé magasodó árvalány- hajat! Bármennyire hihetetlen, Bölömbika nekem akart ug­rani. Onnan lentről, az apró emberkék önhittségével, bi­zonyítandó, hogy igenis ro­konságot tart a hortobágyi kormos bikákkal. Imre ve­tette magát közénk a Kan­csó Miskával, meg egy öreg lópokróccal, amit párnának hozott az Amszterdami he­gedű alá, amely hegedű sze­rintem akkor látta Amszter­damot, amikor én Mona Lisa tengerészpipáját. Nem is ez a lényeg, hanem a mis- kakancsóból lett Kancsó Miska hihetetlen varázsere­je. Még a fenekére se néz­tünk újólag, máris megbo- csátóan ölbe kaptam Bölöm­bikát, ő meg gyengéden ké­pen nyalt megbocsátása je­léül. Amíg megtörtént a kibékülés, Imre cimborám rövid, de igen fontos szónok­latokat tartott: (Folytatjuk.) Szóváltással kezdődött Megmenthették volna az áldozatot Amikor a szokatlanul nagy létszámú hallgatóság kiment a tárgyalóteremből, két tá­borra osztott: az egyik sú­lyosnak tartotta az ítéletet, a másik nem. De hát végül is két vádlottja volt a per­nek, s az igazi tragédiát oko­zó emberi közömbösséget nem lehet felelősségre von­ni. — Nem akartam megölni — mondta Migács János, az elsőrendű vádlott. Csak mér­ges volt, semmi egyéb. Ta­valy októberben, egy hideg őszi napon szűk baráti tár­saságban iszogatott a kapós- füredi Betekints presszóban. Iddogálás közben szóváltásba keveredett Tóth Györggyel, aki egy másik asztalnál ült. Migács sértőn szólt a nála jóval idősebb emberhez, az erre odament az asztalhoz, és megcibálta a fiú fülét, üstökét. Huzakodni kezdtek; az üzletvezető választotta szét őket. Migács megfenye­gette Tóth Györgyöt. Füstöl­gőit a fiúban a méreg, sem a csitítás, sem a presszóból való kiutasítás nem használt. Elhatározta, megvárja Tóth­tot az utcán. Magával hívta barátját, Szenyéri Róbertét is. Sötét volt már, s kellemet­lenül nyirkos idő, nem sokan jártak az utcán. A Rezeda utca 47. szám előtt találko­zott újra a két cimbora és a kiszemelt áldozat. Szenyéri megbánta már, hogy enge­dett az unszolásnakle akar­ta beszélni Migácsot a tett- legességről. Amikor a férfi egy gáncs következtében vé­gigvágódott a kövezeten, Sze­nyéri fölsegítette. A tápász- kodó embernek Migács ököl­lel vágott az arcába. A sér­tett feje újból nagyot kop- pant a kövön. Jutott egy ökölcsapás a mindenáron békíteni akaró Szenyérinek is. Ezután Tóthot Migács bordán rúgta, majd a két fiatal dolgavégezetten távo­zott. Migács tíz korsó sör és hat pohár bor aznapi fogyasztá­sát ismerte el. Mondatai kö­zött refrén volt: „Megittam két sört”. Ez már azért is figyelemre méltó, mert Mi­gács tavasszal töltötte be a 18. életévét... Barátja, Sze­nyéri alig tizenhat éves. A megtámadott Tóth György negyvennégy éves volt. A szakértői vélemény sze­rint az ütések és a rúgások önmagukban nem voltak életveszélyesek. Az esések során bekövetkező agykáro­sodás és eszméletvesztés azonban végzetesnek bizo­nyult. Miután Migácsék a támadást követően hazamen­tek, az utcában többen is látták a fekvő, még szuszogó embert. Kikerülték, tovább­mentek. Az orvosi vélemény szerint Tóth György halálát a kihűlés okozta. Vagyis a hideget nem bírta elviselni aj eszméletlen áldozat szer­vezete. Ha csak annyit tett volna valaki, hogy meleg helyre viszi, már megmen­tette volna az életét.,. Az esetet dr. Ujkéry Csa­ba tanácsa tárgyalta a me­gyei bíróságon. Az elsőrendű vádlottat halált okozó testi sértés bűntettéért 3 év 6 hó­napi börtönre ítélték, mel­lékbüntetésként 3 évre el­tiltották a közügyektől. Ha­lált okozott a segítségnyúj­tás elmulasztása is: ezért a fiatalkorú Szenyérit 8 hónapi szabadságvesztésre ítélték, végrehajtását azonban 2 évi próbaidőre felfüggesztették. Indokoltnak látta a bíróság a másodrendű vádlott párt­fogói felügyelet alá helyezé­sét. Az elsőrendű vádlott íté­lete ellen az ügyész súlyos­bításért, a vádlott és védője enyhítésért föllebbezett. Kovács Gyula PIACI KORKÉP Gazdagodó primőrválaszték Nemcsak -a hőmérséklet, hanem végre az árak is enyhülni kezdtek tegnap a kaposvári hetipiacon. Egy csokor petrezselyem ára pél­dául 2-3 forintra _ mérséklő­dött, s 13-ért is adtak fél kiló vegyes zöldséget. Az örvendetes apróságok elle­nére a pavilonok árusai nem siettek átírni az árcé­dulákat: náluk változatlanul 40 forint volt a leveszöldség és 25 a sárgarépa kilója. A burgonya zömét 9-ért mér­ték. Továbbra is 13 forint a fejes káposzta és 20 a nem épp magakellető kel. Ennyi­ért vehettünk mutatósabb főzőhagymát is. Néggyel drágább a lila csemege. 12- ért várt vevőre a cékla. A primőrféléknél még nem az „árapály”, csak a választék gazdagodása jelzi a tavasz belioszöntét. A da­rabonként 10—14 forintos hegyes erős és fehér cecei paprika mellett a Zöldért pavilonjában kilónként 105- ért jelent meg a vastag hú­sú zöldpaprika is. A hóna­posretek és a fejes saláta egyaránt 12 forintot kóstált. Az elérhetőbb zöldek közé tartozott a csomónként 4 fo­rintos spenót. Hogy nagy szeme volt a 96 forintos sampinyonnak, az is mutatja, hogy már 8 órá­ra mind elfogyott. Egyhangú- a gyümölcskí­nálat. A minőségtől függően 7-15 forintos alma mellett csupán néhány, a fogakat próbára tevő 20 forintos körte jelenteit változatossá­got. Egyre élénkebb a barom­fipiac. 180 forintot fizetett egy tarajosért, aki bízott a „kokasleves” legényfogó erejében. 140 volt egy so­vány csirkepár. Konyhaké­szen darabjáért is 130-at kértek. 150 volt a pucolt tyúk darabja, élőben 50-re tartották kilóját. Csalódtak, akik tudni vél­ték, hogy már 1,80 a tojás, ugyanis az apraját sem ad­ták 2,20-nál olcsóbban. Észrevehetően mérséklőd­tek viszont a virágárak. A szegfű-árverseny nyertesei a vevők voltak, akik most 12-ért vehettek egy szép szá­lat. A hóvirág már csak 2-3 forint, 5 az ibolya. B. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom