Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1987-03-24 / 70. szám

Somogyi Néplap 1987. március 24., kedd SPORT Ej Somogyi hírek Ismét képernyőre kerül a Kasi röplabdacsapata. A „Pályán maradni’’ akció ke­retében a múlt héten Buda­pesten 3-0-ra győate le a Vasas utánpótlás gárdáját jelentő Áldás utcai iskola csapatát. Ezt a mérkőzést szombaton délelőtt a sport­műsor keretében láthatják az érdeklődők a tévében. * * * A február 1-jén rendezett Farsang kupa serdülő te­remlabdarúgó-torna rende­zői a tiszta bevétel ötven százalékát fölajánlották a sportsegély-akció javára. A számlára 3100 forintot utal­tak át. * * * A KISZ megalakulásának 30. évfordulója tiszteletére két siófoki úttörő sakkszi­multán megtartását vállalta a környező iskolákban. Léh- mann Zoltán és Molnár Aurél — a siófoki 2. sz. is­kola tanulói négy siófoki iskolában, továbbá a Per- czel Mór gimnáziumban, a kereskedelmi és vendéglátó szakközépiskolában és Ság­vár on, valamint Balaton­szárszón tartottak szimul­tánt. Szárszón például a körzeti úttörő-olimpia teljes mezőnyével megmérkőztek. A 169 partiból 166-ot meg­nyertek, kettő döntetlenre végződött, s csak egyet ve­szítettek el. Eddig nyolc szi­multánra került sor, de a hírek szerint újabbak is lesznek. * » * Nyílt klubestet rendez ma 17 órakor Kaposváron a Kilián művelődési házban a KTTE túrakerékpáros- szakosztálya. Az érdeklődők a Kerékpáros boldogság és az Országutak szürke farka­sa című filmet tekinthetik meg videón. » » » A Szabad Föld kupa döntőbe jutásáért küzd szer­dán 14 órakor a Csurgó lab­darúgócsapata. Az ellenfél a Békés megyei bajnokaspi­ráns. a Nagyszénás együtte­se lesz. A találkozóra Csur­gón kerül sor. K. Dózsa—Ráckeve 3:0 (14, 5, 9) K. Dózsa: Vidák, Stefik, Karagity, Angyal, Károly, Schmidt. Edző: Laszczik Iván. A nagy lelkesedéssel és önfeláldozással járó rácke­veiek otthonában a kaposvá­riak csak fokozatosan len­dültek játékba és végül megérdemelt győzelmet arat­tak. A Dózsa jól alkalmaz­kodott a kisméretű terem­hez. A siker elsősorban a jó csapatjáték eredménye. Schmidt, Karagity és Vidák külön is kiemelkedett. K. Dózsa ifi—Ráckeve ifi 3:1 Sió AG Medosz—Veszprémi SE 107-77 (52-35) Siófok, 200 néző. Sió AG Medosz: Kersák (7) , Hajnal (17), Pálvölgyi (8) , Győrfi (19), 'Juhos (11). Csere: Nagy (20), Kasza (9), Kerekes (9), Pomucz (2), An­tal (4). Edző: Vojtkó Pál. Ezúttal felszabadultan és eredményesen játszott a sió­foki csapat. Az eredmény így alakult az ő szempont­jukból: 5. perc: 17-6, 10. perc: 28-13, 26. perc: 64-42. 31. perc: 82-51, 35. perc: 90-66. Ezúttal hét három­pontos kosarat ért el a ha­zai együttes. Jól érvényesült a íiaitalok gyorsasága, ennek köszönhető, hogy gyakran tudtak hatásos, védékezé-ből váratlan ellentámadásokat vezetni. A jól játszó együt­tesből Hajnal, Győrfi, Nagy és Kasza külön is kiemelke­dett. Totó­nyeremények A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten nem volt te­litalálat a totón — miután három mérkőzés elmaradt. A 13 találatos szelvények 45 140, a 12-esek 1303, a ll­esek 154, a 10-esek 45 forin­tot érnek. Bajnokság Kaposváron Női mérkőzés Pécsi VM—Kasi 3:2 (10, 9, —13, —13, 11) Kasi: Rónai, Vermes, Mo­nok, Élő Zs., Zuzsa, Pásztor. Csere: Elő A., Hargitai, Cho- ma, Lentai, Ágfalvi. Edző: Kökényesi iPéter. Szoros küzdelemben veszí­tette el a mérkőzést a fia­tall kaposvári csapat. Igaz, a harmadik és a negyedik játszmában jó teljesítményt nyújtott, de a hajrában a pécsiek jobban összpontosí­tottak. Jók: Monok, Vermes. Pécsi VM ifi—Kasi ifi 3:1 Kosárlabda NB II Sáév SC—Steinmetz SE 3:1 (6, —14, 5, 7) Sáév: Méng, Németh, Fegyveres, Bogár, Török, Agócs. Csere: Torma. Edző: Török Tamás. A listavezető győrieket le­győző pécsi honvédegyüttes ellen két játszmát simán nyertek az építősök. A ne­gyedik játszma nem min­dennapi fordulatot hozott. Az ellenfél már 7:2-re vezetett, ezután megtáltosodott a Sáév és több pontot nem is engedett szerezni ellenfelé­nek. Jók: Méng, Bogár, Tö­rök, Agócs. Bogár — munkában Győri Dózsa— Tabi Videoton 3-1 (6, 8, —10, 7) Tabi Videoton: Szabó, Csizmadia, Horváth, Györke, Lukács, Sági. Edző: Csizma­dia Nándor. A közepes színvonalú mér­kőzésen a tabiaknak csak egy játszmában sikerült megszorítaniuk a bajnokesé­lyest. Jók: Horváth. Csizma­dia. Győri Dózsa ifi—Videoton ifi 3-1 Ritmikus sportgimnasztika Röplabda NB II Nyert a Sáév Hat egyesület 60 fiatal sportolója érkezett a hét vé­gén Kaposvárra, hogy részt vegyen a II. osztályú ritmi­kus sportgimnasztikai vi­dékbajnokságon. A tét ezút­tal nemcsak az RSG hazai élvonala mögötti utánpótlás feltérképezése volt, hanem egy kicsit „gyakorlás is” a somogyiak részéről. Most próbálták ki ugyanis azokat a technikai eszközöket, ame­lyeket majd a Kaposváron sorra kerülő IBV-n is al­kalmazni fognak. A II. osztályú vidékbaj­nokságon a gyermek korcso­portban szerepeltek a leg­jobban a kaposváriak, itt holtversenyben két hazai kislány. Szabó Anikó és Hol- jevicz Eszter végzett az élen. A csapatversenyben a negyedik lett a Kaposvári Rákóczi (Kiscsinál Melinda, Szabó Zsófia, Holjevicz Esz­ter, Csiffári Nóra, Szabó Anikó). A bajnokság dobogósai és a somogyiak eredményei: If­júságiak (8 induló): 1. Dóza Ilona, 2. Bakos Réka (mind­kettő Vác). 3. Agárdi Beáta (Debrecen). Gyermekek (31): A debreceni Kocsis Katalin labdagyakorlata 1—2. Szabó Anikó, Holjevicz Eszter (mindkettő Kapos­vár), 3. Tóth Diana (KVSE), ... 22. Kiscsinál Melinda, ... 28. Szabó Zsófia. Gyer­mek csapatverseny: 1. Ka­zincbarcika „A”, 2. Kazinc­barcika „B”, 3. Sasad, 4. Ka­posvári Rákóczi, 5. Debre­ceni Kinizsi. Serdülők (21): 1. Terebesi Mariann, 2. Ba­ranyai Babett (mindkettő KVSE), 3. Oravecz Kinga (Vác). Serdülő csapatver­seny: 1. Kazincbarcikai Ve­gyész, 2. Vá,ci Izzó, 3. Debre­ceni Kinizsi. Teke NB II Gyenge teljesítmény Dunaújvárosi Építők— Kaposmérői Spartacus 6:2 (2479:2369) Tovább nőtt a Csurgó előnye Megyei bajnokság A megyei labdarúgó-baj­nokság hétvégi fordulójában tovább nőtt a listavezető Csurgói Spartacus előnye, mivel az együttes legyőzte a második helyezett Tabi MSC-t, s a harmadik he­lyen tanyázó Kaposgép VL is kikapott Kapolyon. így a csurgói előny immár kilenc pont (igaz, hogy a Kaposgép VL-nek egy mérkőzéssel ke­vesebb van). A kiesés ellen küzdők kö­zül az utolsó négy helyezett egyaránt vereséget szenve­dett, így a sorrend az alsó- házban változatlan. Csurgó—Tab 3-1 (1-0) Csurgó, 400 néző, V.: Hosszú. A minden csapatrészében jobb hazai együttes maga­biztosan győzött a vendégék ellen. Góllövők: Hosszú (11- esből), Vékony, Bódis, illet­ve Tóth. Jók: Bódis, Novák, Vékony, Hosszú, Puskás, Il­letve Kurucz, Reichert. Csurgó ifi—Tab ifi 7-0 Kiss Béla Kiss J. SE—Kaposgép VL 2-1 (0-1) Kapoly, 200 néző. V.: Nyerki. A ‘vizes, sáros pályán a két csapat küzdelmes, jó iramú mérkőzésén a vendé­geik szereztek vezetést egy ritkán látható potyagóllal. A második félidőben nagy ira­mot diktált a hazai csapat és megérdemelten nyert. Góllövők: Szűcs. Benedek, illetve Nagy. Jók: Major, Horváth, Ladiszlai, Zrínyi, Szűcs, illetve Herbei, Hor­váth B., Nagy. Kálmán Ferenc Boglárlelle—K. Építők 1-1 (1-0) Szőlősgyörök, 150 néző. V.: Szabó L. A küzdelmes mérkőzésen az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek játszottak jobban. Igazságos pontosztozkodás volt. Góllö­vőik: Koroknál, illetve Lan- dék. 'Jóik: Herédi, Pintér, Koraknai, illetve Landek, Gyunics, Varga. Boglárlelle ifi—K. Építők ifi 2-2 Hajas Gyula KVGY Vasas—Nagybajom 2-1 (1-0) Kaposvár, 200 néző. V.: Fodor D. A közepes iramú és szín­vonalú mérkőzésen a hazai­ak két perccel a vége előtt lőtt góllal nyertek. Gólszer­zők: Sulcz (2), illetve Véber (ll-esből>. Jók: Laczkovics, Orbán, Tóth, Sulcz, illetve Németh, Laki, Véber, Szige­ti. KVGY Vasas ifi—Nagybajom ifi 9-0 Csupor Gyula Balatonföldvár—K. Gazdász 4-2 (4-0) Balatonföldvár, 100 néző. V. Jusits. A hazai csapat első fél­idei kitűnő játékával leisko­lázta az ellenfelet, s már a 28. percben 4-0-ra vezetett A második félidőben feljött a vendégegyüttes, de így is biztos hazai győzelem szüle­tett. Góllövők: Balaton (2). Csépány, Rózsa, illetve Ker­sák (2). Jók: Kovács A. Gulyás, illetve Horvai, Kar­dos. K. Gazdász ifi—Balaton­földvár lifi 4-2 Póhl Lajos Fonyód—Somogyi BSE 1-0 (0-0) Ordacsehi, 250 néző. V.: Perger. Jó talajú pályán küzdel­mes mérkőzést vívott a két együttes. A győztes gólt a hazaiak a 85. percben sze­rezték. Góllövő: Milosáko- vdcs. Jók: Pemecz, Pászti, Pamuki, illetve Mohai, Ba­logh, Nagy. Tolnai Attila Somogysárd—Balatonszárszó 4-1 (2-1) Somogysárd, 400 néző. V.: Pálfy. A hazai csapat a helyzetei alapján még nagyobb arány­ban is nyerhetett volna. A Fejpárbaj a KVGY Vasas—Nagybajom mérkőzésen vendégegyüttest kitünően védő kapusa mentette meg a még súlyosabb vereségtől. Góllövők: Vanesura (2), Sá­gi I., Pável Zs., illetve Sági Gy. (öngól). Jók: Vanesura Máli, Kurucz, Borbély, illet­ve Majzlinger, Virág, Rózsa. Somogysárd ifi—Balaton­szárszó ifi 2-1 Vanesura Vilmos Barcs—Balatonszentgyörgy 2-0 (0-0) Balatonszentgyörgy, 200 néző. V.: dr. Csapó. Sáros, mély talajú pályán egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb vendégegyüt­tes vitatható körülmények között szerezte meg a győ­zelmet a mérsékeltebb telje­sítményt nyújtó hazaiakkal szemben. Góllövők: Kovács, Bolholy. Jók: Bolholy, Ra­dies, Edesár, illetve a ha­zaiak közül senki. Barcs ifi—Balatonszent­györgy ifi 3-1 Gáspár Imre 1. Csurgó 19 13 6 — 39-10 32 2. Tab 19 10 3 6 37-25 23 3. Barcs 19 9 5 5 34-27 23 4. Fonyód 19 9 5 5 25-28 23 5. K.-gép VL 18 10 2 6 50-25 22 6. KVGY V. IS 9 4 5 30-24 22 7. K. Építők 19 9 3 7 33-19 21 8. Boglárlelle 19 8 5 6 33-32 21 9. B.-földvár 19 6 8 5 42-31 20 10. S.-sárd 19 7 6 6 31-31 20 11. B.-györgy 19 7 4 8 25-26 18 12. Kiss J. SE 19 6 4 9 27-37 16 13. Nagybajom 18 5 3 10 23-33 13 14. B.-szárszó 19 3 4 12 14-42 10 15. S. BSE 18 3 2 13 22-45 8 16. K. Gazdász 19 2 4 13 20-50 8 Erős ellenfelet fogadott hazai pályán a mérői együt­tes. A csoport egyik legerő­sebb ellenfele a vártnál könnyebben győzött Kapos­váron, s e sikerüket a ha­zaiak gyenge teljesítményé­nek köszönhetik. Idehaza még ilyen kevés fát nem ütöttek a kaposmérőiek. Hor­váth ezúttal is kitűnően do­bott, de rajta kívül csak Kiss eredménye volt elfo­gadható. A sorozatos sikerek után kis csalódás volt ez a mostani teljesítmény. Ezzel a csapat a hatodik helyre esett vissza. Ifj. Czeildnger 400, Mucsi 388 Simonyi 381, Szemes 361 Czeilinger 439, Horváth 449 Hosszú 438, Kiss 418 Vass 395, ifj. Horváth 359 Kuti 426, Hász 394 Horváth dobott a legjobban

Next

/
Oldalképek
Tartalom