Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-21 / 68. szám
10 Somogyi Néplap 1987. március 21., szombat OTTHON ÉS CSALÁD Gyümölcsfák és tavaszi ültetése fagínysarvadás hamar bekövetkezik, s annak következtében nem tudja majd megszokni és használni. Ha pedig nehezen jár az idős ember, ne szégyell je kézbe venni a kampósbotot. Dr. Lukácsy Gyula Tanácsok az idősebbeknek Az öregedésről sokat írtak; sok az elképzelés róla, de a lényeget egyik sem mondta ki. Idős korban épp a szervezet alkalmazkodóképességének csökkenése mliaitt az egyes betegségek halmozottan jelentkeznék. Idős karban a polymorbidi- tás jellemző, tehát ugyanazon egyénnek több betegsége is van. Ezek a különböző betegségek kölcsönösen károsítóan hatnak egymásra, ezért a gyakorló orvos igen gyakran nehéz helyzetben van, mert döntenie kell, hogy mi az ok és mi az okozat. Tárgyilagosan áttekintve a gyógyszeres próbálkozásokat, amelyek magának az öregedésnek megakadályozására, illetve a szervezet megfiatalítására törekedtek, arra a következtetésre juthatunk, hogy ezt a célt egyik sem tudta megoldani. Ezért pillanatnyilag az egyedül járható út a mindennapi gyakorlat számára csak az lehet, amellyel a szervezetet károsító tényezőket igyekszünk kiiktatni. Tehát a korai öregedést okozó rizikó- faktorok (életmód, életvezetés) és a mindig fellelhető kóros elváltozások befolyásolásáról' van szó. A modem környezet nemcsak számos pozitív, hanem egyidőben negatív gátló hatást is gya- koröl az egyén életére. A természetellenes életmód, a mozgáshiány nagymértékben befolyásolja szer- veztünlket és idő előtti öregedésihez vezet. Az elhízás, a túlzott kávé-, zsír- és alkoholfogyasztás nagymértékben hozzájárul a szívkoszorúér megbetegdéseihez és a nagyabb halálozáshoz. Nem is beszélve a dohányzás ártalmairól. Hogyan éljen az idős ember? Elsősorban: fiatalon kell felkészülni az öregségre. Minden túlzástól mentes, mértékletes életmódot kell folytatnia, kerülve a környezeti ártalmakat. Ugyanakkor ismételten hangsúlyozzuk. hogy a korai elöregedés egyik legfontosabb ellenszere a tevékeny élet, a munka. Persze idősebb karban már nem a túl erőltető munkára van szükség. A munka azonban presztízs, í munka siker, a munka biztosítja az élet méltóságát. Az idősebb embereknél előforduló leggyakoribb elváltozásnak a sorvad ásít tartják, főleg az izomszövetét és a bőrét. Ugyanakkor előfordul a csontok mésztartalmúnak csökkenése, az oszteoporózis is. Ezért az étrendiben elsősorban a kalciumban gazdag ételek szerepeljenek: az állati eredetű fehérjék közül elsősorban a tej, a sajt, a túró. Napi egy liilter tej vagy húsz dekagramm sajt körülbelül tartalmazza aat a kálcium- mennyiséget, amely idős karban a csontok anyagcseréjének optimálissá válásához szükséges. Kerülje a túl zsíros, valamint a sóik maganyagot — p uránt — tartalmazó ételeket. S törődjön többet magával! Legyen mindig ápolt és gondozott. Nem igaz, hogy idős karban nem illik divatos ruhában járni. Az ápoltság és gondozott- ság egyik legfontosabb jele a fogazat. A foghíjas, bűzös száj csúnya látvány, és undorító. Akinek van, használja rendszeresen a protézisét; annak elkészítését pedig ne halassza el, mert a A tavaszi ültetés egy kicsivel nagyobb gondosságot igényel, mint az őszi, mert fiatal növényeinkre rövid idő alatt nagyobb megterhelés hárul. Jó esetben egy hónap marad arra, hogy erősen csonkolt gyökérzetük megkapaszkodjon a talajban (regenerálódjék), mert azután már megindul az új hajtások fejlődése. Különösen a talajelőkészíltésre és — főiként a rendszeresen beköszöntő, szárító „böjti szeleik” idején — a rendszeres öntözésre ügyeljünk. Gyümölcsfáinknak legalább 100x100 centiméter alapterületű és 80 centimeter mély gödröt ássunk, a bokroknak 60x60x60-at. Ásáskor az első két ásónyom földjét (a feltalajt) tegyük külön. A mélyebb rétegek földjét (az altalajt) a másik oldalra halmozzuk. Közben tisztítsuk meg a talajt: minden idegen anyagot, gyökérmaradványt és gyomot táv állítsunk el. Az ültetőgödröt érett szerves trágyával, vagy komposztált kerti hulladékkal töltsük föl. A szerves anyagot 20—30 centiméter vastagon terítsük el a gödör aljában. A trágyát ugyanilyen vastag feltalaj réteggel fedjük. Ebbe célszerű elhelyeznünk 2—3 darabot a Buviplant nevű műtrágyatablettából, amely a fő tápelemekét lassan oldódó formában tartalmazza, így azok jobban érvényesülhetnek is. A visszamaradó gödröt az altalajjal töltsük meg, de ebbe is keverjünk el érett trágyát vagy komposztot, mégpedig úgy, hogy három rész altalajhoz egy rész szerves trágyát számítunk Kedvező, ha a fölső rétegben fél—egy kilogramm Co- funa vagy Szuperkomposzt márkanevű bioaktív humusztrágyát is elkeverünk. Ha szerves trágyánk egyáltalán nincs, vagy csak nagyon kevés, akkor az ültetőgödör megtöltésére szánt talajban keverjünk el egy kilogrammnyi vegyes műtrágyát, és - így töltsük visz- sza. A trágya hatását kiegészíthetjük környezetkímélő tápanyagcövek (KTC) használatával is, amelyből hármat szúrjunk le az elültetett fácska környezetében, arányosan elosztva. Fontos, hogy ültetés előtt megfelelően előkészítsük a szaporítóanyagot. A kitermeléskor többnyire erősen megcsankolják az oltvány gyökerét, ezért fölösleges, sőt káros is annak további kurtítása. Csak el elhalt, roncsolt gyökórrészéket tá- voltísunk el, illetve metsz- szük vissza az ép, egészséges részig. A gyökérpépezés a tavaszi ültetésben különösen jelentős, mert a pép óvja a gyökérzetet a kiszáradástól. Ehhez ássunk egy akkora gödröt, hogy a legerősebb csemete gyökérzete is kényelmesen beleférjen. Az agyagos altalajból vegyünk néhány lapáttal, és a gödörben elterítve és vízzel elkeverve készítsünk belőle pépet. Célszerű 40—50 gramm Basudin 5 G jelű talajfer- tőtlenítő szert is kevernünk bele, amely_ megóvja a gyökérzetet a talajban élő kártevőktől. Az előkészített szaporítóanyag gyökérzetét ültetés előtt mártsuk meg a- pépben úgy, hogy bevonja az egész gyökérzetet. Ültetéskor az előkészített gödör földjéből csak aninyii vegyünk ki, hogy a szoporí- tóanyag gyökérzete vissza- gyűrődés nélküli, kényelmesen beleférjen. Általában olyan mélyre ültessük a növényt, amilyen mélyen a- faiskoláiban volt. A gyümölcsfa oltványok ültetésekor ügyeljünk, hogy a gyökér nyaka (az oltási orrad ás helye) 2—3 centi méterrel a talajfelszín fölé kerüljön. A riibiszkebokrokat ugyaneny- nyivel (2—3 centivel) mélyebbre ültessük, mint a faiskolában voltaic, hogy jobban bofcrosodjanak. Az elültetet szaporítóanyag kornyékén alaposan öntözzük be a talajt, de DÉLIGYÜMÖLCSÖK Rejtvényünkben nyolc déligyümölcs nevét rejtettük el. VÍZSZINTES: 1. A naranccsal rokon, de kisebb déligyümölcs. 8. Zala megyei helység. 14. Kultúrintézményünk név- ibetűi. 15. Édes, erős csemegebor. 16. ... mode. 17. Ablaküveg rögzítésére használják. 19. Gumicső. 20. Perzsel. 21. Szakít. 22. ... Aviv. 23. Női becenév. 24. Az Odera német neve. 28. Ritka fa. 30. Határozórag. 31. Romániai város. 35. A gondolkodás központja. 36. Qmszk folyója. 37. Pálmán termő, gyermekfej nagyságú csonthéjas termés. 39. Nátrium vegyjele. 40. Az Urai és a Volga közötti területen élő törölk nép. 41. Udvarló. 42. Biztatás. 43. Telefon röviden 45. Dunántúli folyó és csatorna. 46. Argentin gép- kacsijel. 48. Román terepjáró gépkocsi. 50. Ruhát felad valakire. 51. Egykori magyar méltóság. 52. Becézett férfinév. 54. Tetőfedő anyag. 55. Kanál jelzője. 56. Lengyel. sci-fi író. 58. Doktrína. 59. Kegyetlen római császár. 61. Letesz. 63. Kisgyereket fenyítő szó. 65. Cseh légitársaság. 66. Menetel. 68. Jugoszláv város a Nisa- va folyó mentén. 69. Század röviden. 70. A Földközi-tenger mellékén honos örökzöld cserje. Mandulaszerű termését a cukrászatban használják. FÜGGŐLEGES: 1. Makktermésű, édeskés, olajos mag, a csokoládégyártásban is fontos szerepe van. 2. Becézett női név. 3. Szegecsel. 4. Annyi mint, röviden. 5 A balerinák beceneve Párizsban (RAT). 6. „Ki... nyer, életet nyer.” 7. Büntető sors. 8. Angol Vilii. 9. Tavaszi— nyári bemutató Tavasii-nyóri bemutatóját negyvenkét alapanyaggyártó vállalattal, szövetkezettel együttműködve rendezte meg a Magyar Divatintézet. FŐ jellemzője ezeknek az öltözékeknek a széles váll, a bő szabás, a nőknél pedig a hangsúlyozott derékvooal. bokrok úgy, hogy a víz lehetőleg ne érje még a pépezett gyökereket. Később (egy hét elteltével) már az ültetőgödör teljes felületén öntözhetünk. Ekkor már tömörát- hetjük is a talajt a gyökérzethez. Ügyeljünk, hogy a szaporítóanyag függőlegesen álljon. Néhány gyümölcstermő növényünk, mint a tüskét- len szeder vagy a riszméte (a Josta) termesztőedényben (konténerben) kapható. Ezek ültetéséhez a gödröt ugyanúgy készítsük elő, mint a szalbadgyökarű fáknak. Ha a növény gyökérzete fóliazacslkóban van, éles késsel hasítsuk fel az egyik oldalon a fóliát, és óvatosan göngyöljük le a földlabdáról. hogy szét ne essen. Ha a növényünk cserépben van, akkor úgy vegyük ki, hogy bal kezünket tenyérrel lefelé fordítva tegyük a cserép tetejére, miközben ujjunkkal közrefogjuk a szaporítóanyag törzsét. Ezután fordítsuk meg a cserepet, és a szélénél ütögessük valamilyen kemény tárgyhoz. A növény a kocogtatás hatására saját súlyától kicsúszik a cserépből. Ha valami ok folytán ez így nem sikerülne, törjük szét inkább a cserepet. Ültetéskor a burkolóanyagától megszabadított szaporítóanyag földlabdájánál mintegy kétszerié nagyobb térfogatú földet emeljünk ki az ültetogödörből. A föld- labdát mindig alul fogjuk meg, soha ne a növény törzsénél fogva emeljük, mert a labda széteshet, a gyökerek elszakadhatnak. Állítsuk a növényt a gödör közepébe és megfeLelő magasságba, azután kezdjük el a gödör betemtését. A talajt jól tö- mörítsük a földlabdához, ezért gyakran tapossák is meg. Amikor a földlabda már felerészben földbe került, jól öntözzük be. Ezután temessük tovább, és ha elkészültünk, öntözzük be ismét alaposan. V. L. Fizikai fogalom. 10. Fordított névelő. 11. Dubrovnik régi neve. 12. Szatírának és késnek van. 13. Szív alakú, barna, édes, szárított déligyümölcs, mely pálmafákon terem. 18. Közterület. 20. Község Győr közelében. 25. Félgömb alakú. 26. Lendületesen hozzáfog. 27. Változtat. 29. Nem vesz tudomásul. 31. Hazárdjáték. 32. Velúrdarab ! 33. Szakszervezeti bizottság. 34. Túlságosan élénk színű. 37. Üzemi takarék. 38. Egyforma betűk. 42. Alma nagyságú, sárga héjú, gerezdes, illatos és leves déligyümölcs. 44. Kerítéssel körülvesz. 47. 2—4 kg súlyú, illatos trópusi növény. 49. Közép-európai határfolyó. 51. Hosszúkás, sárga héjú, lágy, édes húsú trópusi gyümölcs. 53. Talponálló. 54. Keríti bútor. 56. Egyszavas ígéret. 57. Csípé. 60. Kiejtett kettős betű. 61. . .. Vegas. 62. Csepü. 64. Vetített állókép. 66. Személyes névmás. 67. Kettőzve: édesség. Megfejtésül beküldendő a nyolc déligyümölcs neve. F. I. Beküldési határidő: 1987. március 25. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Keresztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Azok a gondolatok, amelyeket magunkban érzünk, kárbavesznek. Könyvutalványt nyertek: Balogh Gyula, Béres And- rásné Kaposvár, Fegyveres- sy Ferenc Boglárlelle, Torkos Jenőné Pamuk. Az utalványokat postán küldjük el.