Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-20 / 43. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 43. szám Ara: 1,80 Ft 1987. február 20., péntek Országos elméleti tanácskozás a szocializmus fejlődéséről Fontos változások kora Berecz János előadása a szegedi konferencián folyamatai elválaszthatatlan Látogatás a Vatikánban, Velencében Lázár György hazaérkezett A szocializmus fejlődésének időszerű hazai kérdéseiről kezdődött országos elméleti tanácskozás tegnap Szegeden a Magyar Tudományos Akadémia biológiai központjának kongresszusi termében. Az MSZMP Központi Bizottságának agitációs és propaganda osztálya, valamint az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága által szervezett háromnapos konferencián társadalmi, politikai, szellemi életünk jeles képviselői, a téma szakavatott tudósai, párttisztségviselők, marxista oktatók, gyakorlati szakemberek vesznék részt. Szabó Sándor, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályának vezetője mondott megnyitót. Ezt követően Berecz János, a Központi Bizottság titkára tartotta meg bevezető előadását A szocializmus valósága és fejlődése Magyarországon címmel. A tanácskozás célját megjelölve, időszerűségét indokolva a Központi Bizottság titkára emlékeztetett a társadalomtudományok művelőinek a párt XIII. kongresszusán is megfogalmazott teendőire: Sokrétűen és mélyebben kell elemezni társadalmi viszonyainkat, előbbre kell lépni a szocialista fejlődés hazai és nemzetközi tapasztalatainak marxista— leninista elméleti általánosításában. A magyar társadalom — hangoztatta — fontos változások korát éli, s változások láthatók a szocialista világrendszer számos országában. Számunkra különösen fontos a Szovjetunióban megkezdődött átalakulás; országainkban a problémák jellege és a megújulás útjának keresése sok hasonló vonást mutat. Valóságunk és fejlődésünk reális bemutatásával sokat tehetünk azért, hogy itthon és külföldön az emberek számára meggyőző legyen a szocializmus magyarországi fejlődésének útja és értelme. A mai magyar valóságot sokféle erő és hatás formálta, nemzedékek hosszú sorának munkája, törekvése, harca testesül meg benne — hangsúlyozta Berecz János, majd — sorra véve az elmúlt négy évtized történelmi eredményeit, elvitathatatlan vívmányait — kijelentette: olyan alap ez, amelyre építkezni lehet a jövőben is. Mai valóságunk a szocialista forradalom győzelmének, a szocializmus építésének eredményéként formálódott. Az építmény nyilvánvalóan nincs még kész, a magyar társadalom alapvető jelentőségű problémáiból több is megoldásra vár. Sok olyan jelenség és tendencia van. ami nehezíti’ életünket és fejlődésünket. — Az utóbbi időben gyakran esik szó — joggal — gazdaságunk problémáiról, a jövedelemtermelő képesség, a műszaki színvonal, az egyensúly, a szerkezetváltás kérdéseiről, s ezekkel összefüggésben az életszínvonal, a jövedelempolitika területén jelentkező problémákról. Mindez azonban nem csökkenti eddigi fejlődésünk értékét, nem vonja kétségbe munkánk értelmét. Mindezt együtt kell értékelnünk. — A szocialista építés mindig történelmileg konkrét feltételek között történik, a szocialista elvek megvalósítása felé csak az adott nemzeti valóság talaján lehet haladni. Ezért a tapasztalaitokért súlyos árat fizettünk, s így nincs jogunk elfelejteni ! Az MSZMP három évtizeddel ezelőtt levonta azt a következtetést, hogy a szocializmust a nemzetközi tapasztalatokat számon tartva, a konlkrét történelmi feltételeket mindig mérlegelve, a magyar valóság talaján kell építeni. Számos fontos politikai döntés tanúsítja ennek a felismerésnek az érvényesítését, s — az egyes döntéseken túl — ez a szellem hatja át pártunk fő politikai irányvonalát. Teendőink nemzetközi hátterét is felvázolva szólt arról a Központi Bizottság titkára, hogy a fejlődés belső A Kis-Balaton természet- védelmi területről hallgatott meg tájékoztatót a HNF természet- és tájvédelmi szákbizottsága tegnapi ülésén a HNF OT székházában. Bevezető előadásában Kovács József, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal észak-dunántúli felügyelőségének igazgatója elmondotta, hogy a hatvanas évek gazdasági fejlődése következtében fokozódott a természet károsodása. A kedvezőtlen változásokat elsősorban az ipar decentralizálása, a mezőgazdaság iparszerű termelése és a felnok a külső feltételek alakulásától és hatásától. E nemzetközi feltételrendszerben számunkra a legmeghatározóbb tényező mindenkor az volt, s az lesz a jövőben is, hogy létezik a szocialista világrendszer, s mi annak részeként fejlődünk. A tőkés világ sokféle el len ha tilsával nagymértékben nehezíti előbbrelépésünket, mindenekelőtt imperialista politikájával; azzal, hogy nemzetközi feszültségekét szít. növeli a háborús veszélyt, fokozza a fegyverkezési versenyt. A szocialista világ- rendszer világpolitikai és világtörténelmi tényezővé vált. bebizonyította életképességét, tartósságát, azt,- hogy valóságos alternatívát jelent a kapitalizmussal szemben — mondotta Berecz János, hozzátéve: a szocializmus fölényének és előnyeinek kibontakozását azonban kétségtelenül nehezíti az a körülmény, hogy a szocialista forradalmak a gyengébben fejlett országokban győztek, s a gazdaságilag legfejlettebb, a leggazdagabb országok a kapitalizmus erőforrásai. — A szocializmus történelmileg nézve fiatal társadalom, amelynek lényege még nem tudott kibontakozni a maga teljességében. Tudjuk: még hosszú út áll a szocializmus előtt, hogy a maga teljességében megmutassa mindazt, amit nyújtani képes az embernek, s az élet minden területén bizonyítsa fölényét a kapitalizmussal szemben. A szocialista országoknak kemény próbákat kellett kiállniok, s a szociagyorsult urbanizáció idézte elő. Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben nagymértékben növekedett a társadalom igénye a természeti környezet iránt. Az elmúlt időszak tapasztalatai igazolták, hogy a jogszabályok, a károsodásokat megelőző beruházások önmagukban nem elegendőek, hanem a környezetkímélő életmód elterjesztésére is szükség van. Ennek jegyében helyezték védelem alá 1986-ban a 14 745 hektár területű kis-balatoni tájvédelmi körzetet. Ez magában foglalja az 1951-ben védetté nyilvánított kis-balatoni térHazánkba látogat Milanko Renovica Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának meghívására Milanko Renovica, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének elnöke pártküldöct- ség élén a közeli napokban hivatalos baráti látogatást tesz hazánkban. Iparpolitikai konzultáció A hazánkban tartózkodó szovjet tudósküldöttség tagjai tegnap az Ipari Minisztériumban gazdasági konzultációt tartottak az Iparpolitikai Tanács tagjaival, valamint a magyar—szovjet együttműködésben leginkább érdekelt iparvállalatok vezetőivel. Kapolyi László ipari miniszter köszöntötte a résztvevőket, majd Ábel Agan- begjan, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, a természeti erőforrások és termelőerők bizottságának elnöke ismertette a szovjet gazdaság megújulási törekvéseit, a- gazdaságirányítás reformjának főbb elemeit. Mint mondta, a Szovjetunióban jelentősen nő a gazdasági módszerekkel és köz- gazdasági eszközökkel való gazdaságirányítás szerepe. A cél az, hogy a vállalati önállóság növekedjék, megszűnjön a gazdaságpolitika irányítóinak a részletekbe való közvetlen beavatkozása. Kívánatos, hogy a népgazdasági terv csak a főbb mutatókat jelölje meg, a vállalatok pedig önállóan 'tervezzenek, a gazdálkodás eredménye alapján bizonyos normatívák figyelembevételével képezzenek alapokat, köztük a bérfejlesztéshez szükségeset is. Azt tervezik, hogy bevezetik a vállalati önigazgatás rendszerét, átállnak az önálló vállalati elszámolásra. A gazdaságirányítás átalakítása csak egy fontos eleme a szovjet gazdaság intenzív pályára állításának. Felgyorsítják a műszaki fejlesztést, a termékszerkezet korszerűsítését is. A tervek szerint öt év alatt az ipari gyártmányok fele kicserélődik majd. Az irányítási rendszer reformján túl a Szovjetunióban fokozatosan megvalósítják az árreformot és a kereskedelem reformját is. mészetvédelmi területet, az itteni vízvédelmi rendszert és a keszthelyi öböl partszakaszát. A Kis-Balaton területén kialakítóit — a Balaton vízminőségének védelmét szolgáló — vízvédelmi rendszerrel kapcsolatban az ülésen elhangzott: a 21 millió köbméteres I. számú tározót 1985-ben helyezték üzembe, s a második mesterséges tó megépítésének munkálatai 1992-ben fejeződnek be. Az elmúlt másfél év tapasztalatai szerint a Zala folyó évente 12 és félezer tonna hordalékot visz az I-es táLázár György, a Minisztertanács elnöke olaszországi látogatásának utolsó napján, tegnap a Vatikánba látogatott, ahol fogadta őt II. János Pál pápa. A találkozót követően a magyar miniszterelnök Velencébe indult, ahol Veneto tartomány tanácsának elnöke a vendéglátó. Kora délelőtt a magyar kormányfő Róma város polgármesterénél, Nicola Signo- rellónál tett látogatást a Ca- pitoluimon. A polgármester rövid ünnepségen mondott beszédében méltatta a Budapest és Róma közötti kapcsolatokat, megjegyezve, hogy sok a közös történelmi és kulturális elem a két város múltjában. Lázár György válaszában kifejezte meggyőződését, hogy a két főváros közötti kapcsolatok is hozzájárulnak az olasz— magyar együttműködés további elmélyítéséhez. Lázár György átadta a fővárosi tanács üdvözletét az „örök Város” tanácsa vezetőségének. A továbbiakban rámutatott: a magyar és az olasz kormány törekvései akkor válhatnak valóra igazán, ha ezeket az elképzeléseket az emberek is támogatják. Végezetül emlékeztetett arra, hogy Róma polgármestere érvényes, budapesti látogatásra szóló meghívással rendelkezik. A Vatikánba, a Szent Péter téren levő bronzkapuhoz tíz órakor érkezett a vendégek gépkocsisára. Lázár György és felesége, valamint kíséretének tagjai először megtekintették a Sala Reggi- át és a Sixtusi kápolnát, majd a Szent Péter Székes- egyházban hosszabban időzrozóba, és ennek csupán 20 százaléka jut tovább a Balatonba. A vízvédelmi rendszer a közegészségügyi szempontból kedvezőtlen baktérium flórákat is elpusztította, s működésének eredményeként a korábbinál 60 százalékkal kevesebb foszfor, illetve nitrogén jut a Balatonba. Az érdekek egyeztetését 'követően a vízügyi és a természetvédelmi szervek között olyan együttműködési megállapodás jött létre, mely szerint a vízvédelemmel összefüggő tevékenység csak az élő világ kíméletével folytatható. tek Michelangelo szobra, a Pieta előtt. Ezt követően a Magyar Kápolnát tekintették meg. Innen mentek át a pápai palotába, amely előtt, a San Damaso udvarban, a svájci gárda díszegysége sorakozott fel a magyár miniszterelnök tiszteletére. A katolikus egyház feje pontban tizenegy órakor fogadta a Minisztertanács elnökét a könyvtárszobában, amely a külföldi államférfiakkal folytatott találkozók színhelye. A fél órás megbeszélésen időszerű nemzetközi kérdésekről, a magyar állam és a katolikus egyház viszonyáról, valamint a Magyar Nép- köztársaság és a Vatikán kapcsolatairól folytattak eszmecserét. Egyetértettek abban, hogy ezek a kontaktusok rendezettek, azok megőrzésére’ továbbépítésére kell a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni. A magánkihallgatást követően bemutatták a pápának Lázár György feleségét és kíséretének tagjait. Ezután a magyar miniszterelnök Casa- roli bíborossal, államtitkárral találkozott. Az egyházi államban lezajlott programok befejeztével pontban egy órakor emelkedett a levegőbe a magyar kormányfő különgépe, hogy rövid út után Velencébe érkezzen. A római Ci- ampinoi-repülötéren Lázár Györgyöt vendéglátója, Bettiim Craxi olasz kormányfő búcsúztatta. Velence repülőterén kölcsönös üdvözlések hangzottak el, majd a vendégek és Veneto tartomány, illetve Velence város vezetői hajókba szálltak és a belvárosába indultak. A vendéglátók később ebédet adtak a magyar vendégek tiszteletére. Ezután hajóval a Montedi- son-gyár Porto Marghera-i gyáregységét keresték fel. A vendégek, s a vendéglátók egyaránt üdvözölték a gazdasági kapcsolatok további gazdagítását szolgáló elképzeléseket. A Minisztertanács elnöke programjának befejezéseként találkozott és kötetlen beszélgetést folytatott Veneto tartomány politikai, gazdasági és kulturális életének vezetőivel. Lázár György háromnapos olaszországi látogatása Velencében ért véget; a kormány elnökének és kíséretének különgépe az esti órákban hazaindult Budapestre. (Folytatás a 2. oldalon) HNF-tanácskozás a Kis-Balaton helyzetéről