Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-17 / 40. szám

1987. február 17., kedd Somogyi Néplap 5 Á Mester és tanítványai Fodor András kétkötetes napló-könyvéről A somogyi származású, Jó­zsef Attila-díjias költő ka­posvári diák korában (15 évesen) kezdett naplót írni. Valószínű, ezt egyik napról a másikra határozta el, s most, öbven valahány esztendősein, napjaink irodalmi életének egyik jelentős egyénisége­ként, nem akármilyen élet­művel a háta mögött, olyan ritka értékkel lepte meg kor- társait, amelyre (bár szűkebb környezete, baráti társasága tudott e mindennapos elfog­laltságról) senki sem számí­tott. Az „Ezer este Fülep La­jossal” című két vaskos kö­tet (amelyet a Magvető ki­adó jelentetett meg) csupán 10 százaléka az 1971. II. hó 9-ig írt naplónak (a kötetben ez a dátum olvasható az utolsó jegyzet fölött), azóta természetesen az eltelt na­pokkal együtt gyarapodott a kézirat. A kiadott anyag nem az említett „irodalomtörténeti jelentőségű” elhatározás ide­jétől, hanem 1947. VII. 10-töl tudósít a szerző napjairól, s a kiadás szándéka szempont­jából fontos megjegyezni azt is, hogy az említett időszak (1947—1971) nem minden napjáról. Ugyanis — miként a könyv címe is közli — a szerző, egykori mesterének, Fülep Lajosnak óhajt emlé­ket állítani (a feledéstől mindnyájunk érdekében megóvni), következésképpen amelyik naplórészben nem szerepel is „hús-vér” alak­ban a professzor, szellemisé­ge abban is megnyilvánul valamiképpen. Mert az „ezer estté”nhez ezer nap is tarto­zik, s ezek a napok nem akármilyen korban, korszak­ban telték. S mivel a napló­író lejegyezte, amit látott, tapasztalt, amellyel rokon­szenvezett, vagy amely ellen­szenvet váltott ki belőle, az­az véleményt alkotott szemé­lyisége, tanultsága, lelkialka­ta szerint — talán eredeti szándéka ellenére — egy, il­letve sok remekbe sikerült portrénál többet adott olva­sóinak. Sükösd Mihály (ÉS, 1987. január 23.) erről a „többről” vélekedik eképpen: A szerző szükségképpeni alanyisága mellett és ellené­re: a napló páratlan törté­nelmi és kultúr szociológiai dokumentum elmúlt évtize­deinkről”. Ugyanebben a cikkben ezt is kimondja: „Szerény tudásunk szerint ilyen műfajú könyv nincs, ezúttal először jelent meg a magyar irodalomban. A vi­lágirodalomban is alig tala­juk párját.” A kritikusi, irodalomtörté­nészi elemzéseknek bizonyá­ra lesz még folytatása. E so­rok írója csupán saját, szub- jéktív olvasói véleményéről kíván beszámolni. Fülep Lajost, a könyv fő- alaJkját bölcsészhallgató ko­rában ismerte meg Fodor András az Eötvös kollégium­ban: „1949 egyik nyár eleji hajnalán az Eötvös-kollé­gium folyosóján megpillan­tottam, s úgy, ahogy a fölis­mert pillanatot 1966. április 21-én este a Széher útról, az az ő mindent mindennel kap­csolatban látó kinyilatkozása szerint máig is őrzöm: »— Ahogy itt vagyunk, ez világ- történelmi esemény — „Hivatalosan” . sosem volt hallgatója az egyetemen, ön­kéntes .tanítványául szegő­dött, és" néhány társával sí­rig kísérte a szellem Dáriu- sát, aki esti sétáin, vagy la­kásán, könyvtára, képei su­gárzásában osztotta szét fel­becsülhetetlen értékű kin­cseit tanítványai között. Sa­játos hangulatú, Szókratész tanítási módszerére emlékez­tető „óráin” szeszélyesen csa- pangva bár, de a lángész lé­nyeglátó képességével idézte az egyetemes kultúra leg­nagyobbjait; ugyanolyan in­tenzitássá! szólt a „tökéle­tes” görögökről, Dosztojevsz­kijről, Cézanne-ról (kedven­ceiről), mint a magyar nép­dalokról, melyek közül szí­vesen énekelt maga is néhá­nyat a népzenekutató Sárosi Bálint (szintén tanítvány) magnószalagjára. ítéletei­ben szélsőségesen eredeti, meghökkentően szigorú volt, s nemcsak kortársait bírálta keményen, hanem a kultúr- histónia legnagyobbjainak tartott alakjait is. Néha vá­ratlan ostorcsapásként ható véleménye megh ökkentette a tanítványokat (például ami­kor Tolsztojt másodrendű írónak mondta), ugyanakkor fennen hirdeti az ötvenes éveikben háttérbe szorított Bartók és a szinte még mű­vész-számba sem vett Csont­vári zsenialitását. Ki volt ez a különös ember, ez a „szel­lemi vagabond”, akinek — mint általában minden zse­ninek — fenntartás nélküli hívei, tisztelői, de — min­den bizonnyal — lekicsinylő vagy orvul támadó ellenlá­basai is voltak? Ki volt Fü­lep Lajos? A századvég „ma­gas műveltségén” iskolázott művészettörténész,, filozófus, poMihisztor. Ady egyik első felfedezője, barátja, az új képzőművészet (például Hippi-Rónai) merészhangú méltatója, védelmezője, a talmi akademizmus ostorozó- ja cikkekben, tanulmányok­ban, vitákban; A magyar művészet című mű, egy ki­magasló Dante esszé, egy Nietzsche tanulmány, egy nagy hatású Szabó Dezső-bí- rálal szerzője; 1919-ben egye­temi tanár, majd 20 évig „belső emigrációban” Zen- gővárfcony református lelké­sze (eközben a pécsi böl­csészkar oktatója: a többi között Veöres Sándor, Ta- káts Gyula tanára), aki a felszabadulás után ismét ka­tedrát kapott a pesti egyete­men. Megadatott neki a pát­riárka kor, ám a tanítvá­nyai által oly nagyon várt összefoglaló műve, művé­szetfilozófiája nem készült el. Következésképpen Fülep- ről e szűkebb tanítványt kör egykori tagjai tudnak a leg­többet, bennük él szellemi hagyatéka. A tanítványok (egyúttal barátok is) Fodor András mellett, Sárosi Bá­lint, Csanak Dóra, Hernádi Gyula, Lator László, Domo­kos Mátyás, Kormos István, Vekerdi László és még sokan mások, s egy „levelező hall­gató”, akit Colin Masonnak hívtak, s akit a napló olva­sói minden bizonnyal a szí­vükbe zárnak. A zseniális fiatal angol zeneesztéta ösz­töndíjasként tanult Magyar- országon a „fényes szelek” éveiben, itt Bartók lelkes hí-, vévé szegődött, s testvérba- rátságoit kötött Eötvös kollé­gista társával, Fodor András­sal. A Fülep-órákon ő is je­len volt szellemes, okos, ma­gyar nyelven int levelei ál­tal, s ha ellátogat hazánkba (gyakran „hazajár”), szemé­lyesen is megjelenik Fülep Széher úti lakásán, és ter­mészetesen barátja szűkebb pátriájában, Lengyeltótiban és Fonyódon. (A professzort egy-két hónappal élte túl: 47 éves korában halt meg hir­telen, félbehagyva várva- várt Bartók monográfiáját.) Érdemes lenne a napló többi szereplőjéről (mind megannyi plasztikus portré), a helyszínekről, vagy Fodor András lírai szépprózájáról részletesebben szólnunk. Megidéznünk Illyés Gyula, Németh László, Veöres Sán­dor, Vass István, Szervánszki Endre (ugyancsak a napló szereplői) személyiségét, kö­zegét, a lengyeltóti, a fonyó- di, a zengővárkonyi látoga­tások hangulatát, s azokat a Fodor-verseket, amelyek fáj­dalmas-szép „mementókénit” emlékeztetnek a Mesterre, a dolga végezetlen távozott tün­dért barátra, s egy nemze­dékre, amely tudott eszmé­nyekért lelkesedni, mestert tisztelni, és sírig tartó barát­ságokat kötni. Szapudi András A Somogy megyei művelődési központ Compur fotóklubjá­nak három tagja — Baksa Ferenc, Gyertyás László és Su­gár László — képeiből nyílt kiállítás Kaposváron, a Toldi utcai általános iskolában. A képeken a versenymotorozás szépségeit, izgalmait és veszélyeit ismertetik meg az iskola diákjaival A tanév számokban — E tanévben a megelő­zőhöz képest valamelyest csökkent a képesítés nélküli pedagógusok aránya az ál­talános iskolákban: egye­bek között ez derült ki a Tudományszervezési és In­formatikai Intézet most megjelent oktatási statiszti­kájából. Az iskolák jelenleg még így is mintegy 3 és félezer, helyettesítőként pedig to­vábbi 3300 nem pedagógus képesítésű nevelőt, oktatót alkalmaznak,- többségüket a napköziben. Annak, elenére, hogy e tanévben másfél ezer­rel több tanár és tanító ok­tatja a diákokat mint 1985— 8ö-ban, mintegy 880 általá­nos iskolából csaknem ugyanannyi , pedagógus hiányzik. Munkájukat a töb­biek túlórában látják el. Évről évre csökken a férfi pedagógusok száma: ma a tanárok és tanítók 82,6 szá­zaléka nő, s minden harma­dik pedagógus 30 éves vagy ennél fiatalabb. Az .1986—87-es tanévben 3540 általános iskolában 1 299 455 diák tanul: az 1—4. évfolyamosok 32 és félezer­rel vannak kevesebben, mint az előző tanévben, így a legtöbben a felső tagozatba járnak. Első osztályba 8300- zal kevesebben iratkoztak be, mint korábban, a tankö­teles hatévesek 91 százalé­ka. A 6—13 éves gyermekek 98,1 százaléka jár iskolába, s várhatóan e tanévben 14 éves korig 80, 16 éves korig is csak 92 százalékuk végzi el az általános iskolát. A fogyatékos tanulókat oktató intézményekben és a dolgo­zók általános iskoláiban végzőkkel együtt ez az arány 95 százalék körüli. Az isko­lák 81 százaléka teljesen osztott jellegű, s mintegy 15 ezer tanuló — főleg az osz­tatlan iskolák 1—4. évfolya­maiból szervezett — össze­vont osztályokban tanul. Az adatokból kiderül, hogy e tanévben összesen 40 ezer gyermek vett részt a számí­tástechnikai oktatásban: kétszer annyi, mint tavaly. TV-NÉZÓ Pár csepp máz Nagy öröm a mai ínséges időben eredeti magyar tévé­játékot látni. Ráadásul olyat, amelyik — jóllehet elején ott a minden kétséget elosz­lató fölirat: a képzelet va­lóságában játszódik a törté­net — így vagy úgy mégis azokról az évekről szól, ame­lyekben élnünk magunknak is adatott. Juhász István szerdán be­mutatott tévéjátékának, a Máznak, alaptörténetét már fölhasználta színpadon, nyolc évvel ezelőtt Miskolcon mu­tatták be komédiáját. Mi- hályfy Sándor azonban meg­látta ebben a jó alapanya­got, s úgy gondolta képer­nyőre kívánkozik a monda­nivaló. Azt azonban, hogy mitől vélhette így a rende­ző, már nehezebb megvála­szolnunk. A történet ugyanis a sok furcsasággal és meg­lepetéssel szolgáló világban is ólyan kuriózumnak szá­mít, amely joggal kelthet kételyt a nézőben. Adva van egy gyár, ahol festéket készítenek, s itt dol­gozik a kiváló szaki, Fakó Menyhért, a vörös szín leg­kiválóbb hazai kikeverője. Békességben dolgozik egé­szen addig, amíg egy szá­mára balul végződő üzemlá­togatáson fel nem fedezi őt Mazányi a központból. A nagyfőnökök kegyét mindig kereső igazgató, a szintén beszélő nevű Csapovicz rög­vest bonyolult manőverekbe kezd, hogy Fakót kiemelje a színkeverőbői, s középkádert faragjon belőle. Eddig ter­mészetesen nagyon hihető a történet, annál is inkább, mert Haumann Péter olyan remekül alakítja a szerepet, mintha világéletében igazga­tói szobákban ült volna, ten­gernyi problémáktól terhelt üzemek, gyárak vezetője­ként, teljesen tehetségtelen, bugyuta beosztottakkal. Ga­ras Dezső is olyan hitelesen ábrázolja a munkáját szere­tő el-elgpndolkozó munkást, hogy sokáig rá sem döbbe­nünk: jócskán kitalált törté­nettel van dolgunk. Nem hordoz magában ugyanis semmiféle drámai feszültséget a kibontakozás. Mert a nagyfőnök nyugdíjba vonulása után meginog Fakó helyzete is, felmondanak ne­ki, óm egy hirdetésre újra jelentkezik. Itt már inkább legendával találjuk magun­kat szemben. A munkájához mindenkor hű munkással, aki nem törődve* főnökei kö­pönyegforgatásával; önnön megalázásával, csak a szé­pen kikevert vörös szín — mint egyetlen lehetséges cél — lebeg előtte. Hiába az utalás: minden kitalált a filmben, nyilván azt várjuk, hogy mégis va­lóságos, tipikus legyen az a mechanizmus, amely a sze­replőket mozgatja. Ehelyett azonban erősen fantáziaszül­te történetté kerekedik a cselekmény. Nehezen magyarázható az is, hogy az egyik magas be­osztását megtartó Mazányi miért közli a döntést: a min­denre alkalmatlan Csapovicz magasabb beosztásba kerül. Bár váratlan fordulata a té­véjátéknak, mégis bizonyta­lanságot szül a nézőben. Ami mégis megmentette a darabot, az a rendező remek érzékű színészválogatása. Haumann Péterről és Garas Dezsőről már tettünk emlí­tést. Mellettük Sinkovics Im­re, Pártos Erzsi, Tahi Tóth László, Szirtes Adám neve olyan névsort ad, amelyek, ha egymás mellett szerepel­nek, nem eredményezhetnek érdektelen darabot. Nekik köszönhető most is, hogy a képzelet valóságába helye­zett történetet át tudták ten­ni a valóság képzeletébe, s így pár csepp máz varázso- lódott a tévéjátékba. Igaz: méz kellett volna. Varga István ,,A napközit otthonná kell varázsolni” Harminchat év a katedrán Oktaitási intézményeink — szinte kivétel nélkül — pe­dagógushiánnyal küszköd­nek. Ez a gond fokozottabb egyes tantárgyak — mate­matika, orosz, testnevelés — esetében, s kevés a napkö­zis nevelő is. Az iskolák­nak nagy segítség, ha a nyugdíjkorhatárt elérő pe­dagógus visszatér az okta­tásba, illetve napközis ne­velőként tovább dolgozik. — A kényszerhelyzet miatt — mondta Horváth Margit, a kaposvári gyakor­ló általános iskola igazgató­helyettese — nemcsak saját nyugdíjasokat hívtunk is­kolánkba. Csaknem tíz be­töltetlen tanári állásunk van, a múlt tanévben ti­zennégy pedagógus hagyta el intézményünket. Az egyik legrégibb pedagógusunk, dr. Kis Józsefné is már máso­dik éve dolgozik nyugdíjas­ként. 1984-ben lett nyugdí­jas. egy évig bírta otthon, majd kérésünkre visszajött. Dr. Kis Józsefné — a gyerekek Rózsi nénije — alacsony, törékeny asszony, ám termetét kisdiákjainak szeretete, rajongása vértez­te föl. A hatvanadik évéhez közeledik, de munkabírása irigylésre méltó. A katedrán töltött több mint 36 évben sok ezer kisgyermeket ne­velt, számos módszerrel és tanár! „fifikával” segítve át őket az iskolásélet kezdeti nehézségein. — Nyugdíjazásom után egy évet az unokámnak szenteltem, mert nagymama vagyok — mondta, úgy, mintha valaki számon kér­hetné tőle ezt a 365 napot, amellyel „adós maradi. — 1985-től napközis nevelőként dolgozom. Akkor második osztályos csoportot kaptam. Szeretném őket egészen a felső tagozatig elkísérni. A napközis munka egészen más, mint a csengetéstől csengetésig programozott idő. Sokkal bensőségesebb kapcsolatot igényei. A gye­rekek egyéniségének alaku­lását itt lehet igazán megfi­gyelni ... A napközit otthon­ná kell varázsolni, hiszen itt velem több időt töltenek a kisdiákok, mint otthon a szüleikkel. — Nem hiányzik a tanórai tanítás? — Ha nem lenne napközis tanóra, akkor hiányozna. A délelőtti Ntanításhoz itt hoz­zátehetek valamit. Sokszor persze vissza kell fognom magam, mert a négy év tel­jes anyaga élénken él még bennem. Nevelni pedig min­dig szerettem. Ez sokkal több időt igényel, mint a tanítás, hiszen a gyermek személyi­ségének alakítása a cél. — Kedvesem, a tanáriban keresd a tanító bácsit! — irányított útba egy kisfiút, aki bekopogott hozzánk. — Mindig fontos volt, hogy a gyerekeknek mi a véleménye rólam. Ök kér­ték, hogy ne hagyjam őket el az alsó tagozatban. Ezeh a pályán sokkal nagyobb eredményt lehet elérni ju­talmazással, dicsérettel, mint büntetéssel, szidással. Soha nem kiabálok, nem be­szélek hangosan; a lármás tanító, szerintem, nem jó pe­dagógus. — Mit csinálnak a gyere­kek a napköziben? — A tanóra után szabad­idős programokat ajánlok, ezekből a gyerekek hangula­tuknak megfelelően választ­hatnak. Ha kedvük van hozzá, játszunk az udvaron, sétálunk vagy elmegyünk egy játszótérre. — Milyen sikerélménye van a napközis pedagógus­nak? — Apróságokból látszik munkám eredménye. Hogy a gyerekek nem durvák, ha­nem udvariasak, segítőké­szek ; elhagynak egy-egy rossz szokást, vagy például örömmel várják a délutáni órákat. — Meddig szeretne még dolgozni? ' — Ha testi és szellemi egészségem megengedi, akár húsz évig is . Tamási Rita

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom