Somogyi Néplap, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-02 / 27. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 27. szám Ára: 1,80 Ft 1987. február 2., hétfő Félévi értesítő Rosszul szóltam — az is­kolás kiigazított. Arról ér­deklődtem a gyerekek köré­ben, hogy milyen lesz a fél­évi bizonyitványuk. Furcsán néztek rám, végigmértek, az­tán egyikük megszólalt: — Bizonyítványt majd az év végén kapunk. A félévi osz­tályzatokat az ellenőrzőbe írják be. Még nem kaptuk meg. A válasz nem elégített ki. A pontatlanságért elnézést kértem, és ismét a munká­jukról érdeklődtem. Mit vár­nak elismerésként? — Most már bizonytalanul néztek rám. Hát nem mondták, hogy majd év végén ... A tízegynéhány tantárgy közül talán egy-kettőnek az osztályzata lehet kétséges a diák számára; nem tudhat­ja, merre billen a mérleg nyelve a kétharmadnál, a há­romnegyednél, a négyötöd­nél. A tantárgyak többsége esetében nem okoz gondot az osztályzás a pedagógusoknak. A diákcsoportban tapasz­talt bizonytalanság, megval­lom, kissé meglepett. Tudom, jórészt pontos tippjeik van­nak a félévi értesítőbe ke­rülő jegyekről, nem ez okoz­za tehát néhányukban a váll­rándítással is kifejezésre jut­tatott bizonytalanságot. In­kább az, hogy a február ele­jén lezárt osztályzatok iga­zából nem is fejezik ki tu­dásukat, mert „majd év vé­gére ráhajtanak”. Az a fon­tos, ami júniusban a bizo­nyítványba kerül. Elgondolkodtam rajta. A tanulói munka mérése körűi, tudom, nincs minden rendben. Ez azonban nem lehet oka annak, hogy ma­gát az értékelést ne fogad­juk el s ne tekintsük szük­ségesnek. Az osztályzat — és ebben a félévi meg az év végi értékelés lényegileg megegyezik — a munkavég­zés, a tanulás eredményes­ségét (vagy épp eredmény­telenségét) öt számjeggyel fe­jezi ki. A félévről szóló ér­tesítő tehát azt mondja ne­kem, hogy szeptembertől ja­nuárig az elvégzendő tan­anyag elsajátításában meny­nyire jutott a tanuló. Ilyen­kor a „becsúszott” gyenge osztályzat kapcsán fogadal­makat tesznek a diákok, hogy majd év végére kijavítják. Erre az iskola valóban módot ad. Sőt, a félévi osztályzat­nak van is ilyen szerepe: ösztönözni kíván vele a pe­dagógus a jobb munkára, az eredményesebb tanulásra vagy a megérdemelt jó jegy megtartására. Ám nemcsak a fogadalma­kat kell komolyan vennnünk, hanem azokat a jegyeket is, amelyek az ellenőrzőbe ke­rülnek. Ugyanis a gyengébb osztályzat nemcsak a képes­ségeket mutatja, hanem a tanuláshoz való viszonyt, a szorgalmat is. S ha a szor­galom hiánya az oka a fog­híjas tudásnak, akkor külö­nösképpen látni kell, hogy az első félév anyagának „pótlása” nehezíti a követ­kező időszak tanulását. Mert jobb jegyet csak akkor sze­rezhet ,a diák a második fél­évben, ha a tananyag egé­szét ismeri. Biztos alap nél­kül ugyancsak inog a te­tő... A tanulás egész tanévre, illetve tanévekre szóló mun­ka kell legyen. Éppúgy meg kell becsülni a szeptemberi osztályzatot, mint a decem­berit, a februárit, s éppúgy, mint a júniusit... Javítani mindig lehet a munkán. Kell is. De nem úgy, hogy majd. félév után ... Horányi Barna Tanácskozott a XI. országos békekonferencia A számvetés és az előretekintés jegyében kezdte meg .munkáját szombat reggel az Épí­tők Rózsa Ferenc Művelődési Házában a XI. országos békekonferencia. A magyar béke-, mozgalom vezető fórumán csaknem 1200 kül­dött és meghívott vendég vett részt. A tanács­kozás elnökségében foglalt helyet Németh Ká­roly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kárhelyettese, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá jelen voltak a Haza­fias Népfront, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség, a szakszervezeti mozgalom, más társa­dalmi és tömegszervezétek, a kulturális és a tudományos étet, valamint az egyházak jeles képviselői. A konferencia résztvevőit Sztanyik B. László, az Or­szágos Béketanács elnöke üdvözölte. Megnyitójában megemlékezett az OBT-nek a legutóbbi békekongresszus óta elhunyt tagjairól, s kö­szöntötte az OBT új tagjait, illetve tiszteletbeli tagjait, Hangsúlyozta, hogy az el­múlt években a békemozga­lom ereje világszerte to­vább növekedett, s ma már mindenütt számottevő té­nyezője a háborús veszély elhárítását célzó kezdemé­nyezéseknek, a világbéke megőrzésének. Meggyőződését fejezte ki, hogy a mostani tanácskozás is hozzájárul a magyar bé­kemozgalom hatókörének szélesítéséhez, a háborúelle­nes erők világméretű küz­delméhez. Barabás Miklós vitaindító beszéde Vitaindítójában Barabás Miklós, az Országos Béketa­nács főtitkára hangsúlyozta: nagy változások jellemzik az előző békekonferencia óta eltelt időszakot. Olyan lesze­relési program született, amely az ezredfordulóra az egész világot, annak minden szögletét meg kívánja szaba­dítani az atomfegyverek ter­hétől. Moszkva mellett Géni , Budapest, Stoűkholm és Reykjavik neve jelzi a ked­vezőbb nemzetközi légáram­latot, Ebben a jó irányú és felgyorsult mozgásban vált napjainkra nemzetközileg is elfogadott követeléssé az atomfegyverek megsemmi­sítése, az űrfegyverkezés megakadályozása. Ugyanilyen újszerű javaslatok születtek a hagyományos és a vegyi fegyverek csökkentésére, a helyi konfliktusok megoldá­sára, a biztonság erősítésére. Ezek a célok egyértelműek, világosak és cselekvésre ösz- tönzőek. Távlatot nyitnak, feladatot adnak és jó szív­vel vállalható kötelességet kínálnak valamennyi béke­szerető erő, így a magyar békemozgalom számára is — hangsúlyozta. Az OBT főtitkára a to­vábbiakban kifejtette: meg­sokszorozott cselekvési le­hetőséggel szolgált a Nem­zetközi Békeév tavalyi ese­ménysorozata. A hazai bé­kemozgalom nem törekedett nagy tömegdemonstrációk­ra, ugyanakkor megszapo­rodtak a kisközösségi fóru­mok. Személyesebbé, köz­vetlenebbé, érdekesebbé és folyamatosabbá vált a mun­ka. A mozgalom, amelyet élénk vitaszellem hatott át, teret kínált a különböző­ségnek, bátorította az önki­fejezést. Üjabb és újabb bé­keközösségek, csoportok ala­kultak, szakmai mozgalmak szerveződtek, s ezek élet­képessége, edzettsége mind egyre nőtt. Mlás és más ér­tékelések fogantak, új mód­szerek terjedtek. Mindezek­kel együtt a magyar béke- mozgaiom teljesebbé vált, s fő céljaiban egységes ma­radt. A magyar politikai és társadalmi életben olyan he­lyet vívott ki magának, amelynek megőrzése felelős magatartást, további elszánt­ságot kíván valamennyi ön­kéntes munkásától. Annál is inkább — tette hozzá —, mert a magyar békemozga­lom terveire és tetteire ha­tárainkon túl is sokan fi­gyelnek, bár nem mindenütt buzdító rokonszenvvel. , Helyes volt az- a két év­vel ezelőtti kiindulási alap, hogy ma Magyarországon is új helyzetben kell a maguk útját járniuk a társadalmi szervezeteknek, mozgalmak­nak — hangoztatta az OBT főtitkára. Hozzájárulásuk nélkül elképzelhetetlen an­nak az 'össztársadalmi prog­ramnak a kidolgozása és valóra váltása, amelyben vi­lágosan kifejezésre jut a Magyar Szocialista Munkás­pártnak az átalakulások és reformok iránti elkötelezett­sége. A mozgalom társadalmi bázisáról szólva rámutatott: mindaddig, amíg ez közfel­fogássá nem érik, hangsú­lyozni kell, hogy a béke­mozgalomban mindenkinek helye van, aki a közös cé­lokban a magáéra Hel, aki azokért felelősen tenni kész. Tekintse a békét akár a szocializmus eredményé­nek, akár isten ajándéká­nak, békességnek, belső bé­kének vagy megvívandó küzdelemnek, a fejlődés cél­jának. A békemozgalom egységé­nek alapja az, hogy vala­mennyien békét akarunk — mutatott rá Barabás Miklós. De arról már sokoldalú esz­mecsere folyik, hogy milyen békét kívánunk, s megőrzé­sében, gazdagításában mi­lyen utakat választunk. Eb­ben a szellemben, határo­zottan és egyértelműen fog­lalt állást a mozgalom egye­bek között olyan kérdések­ben, mint a csillagháború elutasítása, az atomkísérie- tek betiltásának sürgetése, a helyi konfliktusok békés megoldása, a hagyományos fegyverzetek csökkentése, vagy a terrorizmus megfé­kezése. Olyan, kevésbé meg­szokott kérdésekkel is fog­lalkozik a mozgalom, mint a katonai szövetségek kölcsö­nös feloszlatása, hazánk nukleárisfegyver-men tes stá­tuszának megőrzése, a ka­tonai költségvetések csök­kentése. Külön említést érdemel a hazaszeretet ügye. Szomorú értékválság jele, hogy ná­lunk manapság egyesek a kokárda hosszúságával mé­rik ezt. Kell a kokárda is, de a hazaszeretetnek min­denekelőtt a XX. század vé­gi, a következő évezred Ma­gyarországáról, annak mi­lyenségéről, és leginkább az ahhoz fűződő személyes vi­szonyról kell vallania. Ne­künk nemcsak ebben a ha­zában, hanem ebben a tér­ségben is kell élnünk, má­sokkal együtt. És ebben ben­ne foglaltatik a határaink mentén élő magyarság és valamennyi szomszédos nép \ sorsa, lehetősége is. Nemze­tünk nem gyarapodhat a közösség többi tagjától füg­getlenül, azok kárára. De ez ‘ fordítva is igaz. A béke ügye sem halad­hat. előre, ha fontos gazda­sági kérdésekben nincs meg az egyetértés — emelte ki az OBT főtitkára. Hiszen a béke a folyamatos fejlődés egyensúlyi állapota, amelyet gazdasági veszélyek éppúgy érhetnek, mint politikai, esz­mei, erkölcsi fenyegetések. E szellemben a béke ügye nemcsak politikai kérdés, hanem erkölcsi is. Túl azon, hogy közösségteremtő erő, a társadalomban folyó ér­tékátrendeződés figyelem­mel kísérésében, sőt, formá­lásában is illetékes a béke- mozgalom. (Folytatás a 2. oldalon) Télidőben, buszra várva Az órámat otthon hagy­tam, így aztán fogal­mam sem volt róla, mikor induljak a szőlőhegy­hez legközelebbi buszmegál­lóhoz, hogy ne kelljen so­kat várnom, tgy fordulha­tott elő, hogy sokkal ko­rábban érkeztem, mint kel­lett volna. Tenyerem égett, váltam sajgóit a hólapáto­lástól. Jó lett volna mielőbb buszba ülni vagy legalább jóízű beszégetéssel agyonüt­ni az időt. Miiközben ezen morfondíroztam, társra lel­tem a várakozásban: isme­rős öregember pakolta le demizsonját, szatyorjait a megálló aszfaltjára. Kölcsönös üdvözlés után mi más lehetett a téma, mint az időjárás meg a pin­cében szendergő bor állapo­ta. Alig szóltam, csak ép­pen a kérdésekre válaszol­tam, ő meg mondta a ma­gáét ... — Nézze, én a nyolcvan évem alatt megszoktam, hogy már Erzsébet vagy Ka­talin napján, de karácsony­kor mindenképpen havat kell lapátolni. Mostanában meg még az óév is feketén fordul az újba. Nem lehet hinni már a régi, az idő­járáshoz kapcsolódó jöven­dölésekben sem... Mert miben hitt akkoriban a ma­gamfajta parasztember? Itt van most például február másodika, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, amiről akkor úgy gondoltuk, hogy ha ezen a napon fényesen süt ránk a nap, nagyobb hi­deg következik a hátralevő napokban; ha meg a borz a lyukában marad, még szeles idővel is számolhatunk. Mégis bíztunk, mert február elsején a nap már több mint kilenc és fél óráig járt az égen; egy órával tovább, mint január elsején. És feb­ruárban további majdnem másfél órával nőtt a nappa­lok hossza... v — És a fejtett bor is se­gített, hogy bízzunk, meg a farsang, ami negyvenhat napig, vízkereszttől húsha­gyó keddig tartott. Ezekre azért is emlékszem mindig szívesen, mert a mi csalá­dunkban sokáig hiányzott az igazi tél, az igazi farsang, amit itt, á szomszédos Tol­na megyében megszoktak az öregjeim. Merthogy épp az idén márciusban lesz nyolc­van éve, hogy a szüleim ki­vándoroltak Amerikába; én még azon az őszön, 1907- ben odakint születtem. A le­hető legrosszabbkor jöttünk haza, amikor a trónörököst meg a feleségét Szarajevó­ban lelőtték és kitört a vi­lágháború ... — Apám gyakran mondo­gatta, hogy milyen bizako­dással szálltak az Adrián a Slavonia gőzösre. A fedél­közben viccelődtek, meg- hányták-vetették a szakcsi képviselőválasztás lefolyá­sát. öreg óceánjárón utaz­tak; mesélték, a Slavoniát teherhajóból alakították át személyszállítóvá, és több mint tizenöt napba telt az útjuk Fiúmétól — a mosta­ni Rijekától — a palermói, nápolyi és gibraltári megál­lás után New Yorkig. Hús­vét hajnalán hó lepte el a hajó fedélzetét. Ragyogó, fe­hér hó, amilyet otthon, Tol­nában lapátoltak, söpör­tek ... Kimentek ketten vi­lágot látni, szerencsét pró­bálni. és hazajöttünk hár­man. Amerikás magyarok... Sokáig azok voltunk, de a fene bánta, csak éppen föl­mutatni alig tudtak többet a szüleim, mint mielőtt ki­mentek. Hát így tör ént. Apám gyakorta mondta: a magyar ember ne ugráljon, úgyis visszahúzza ide a szí­ve. mert erősebb gyökér kö­ti ehhez a földhöz, mint amilyen a százéves tölgy alatt terpeszkedik ... — Hát a bora hogy telel? Mert nekem nincs okom pa­naszra. Igaz, ritkán is „já­rok rá” a hordókra, nem bontogatom őket. Levegőt nem kapnak, csak fejtés­kor. Most, hogy ezt az öt litert leszívtam, úgy láttam, semmi baja annak a hordó­nak, eltart talán húsvétig is, ami benne van. Csak a pincét kell szellőztetni, mert kiveri a falát a pára. Hiá­ba, nagy hidegek voltak ja­nuárban, a térdig érő hó­ban ki sem juthattam volna a pincéhez. Körüllapátoltam a présházat, adtam némi en­nivalót a cinkéknek — azok is nehezen viselik a telet —, s most már igazán jö­hetne a busz... Ennyiben maradtunk, mert a busz szinte végszóra ka­nyarodott az utcába, s föl­szálláskor, a. várakozók so­kaságábaH szétváltak út­jaink. Az amerikás magyar demizsonostul, szatyrostul elvegyült a hótól-fagytól di­dergők sokaságában. Hernesz Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom