Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-14 / 11. szám

Somögyi Néplap 1987. január 14., szerda Tolókéses szakaszolók gyártása Tolókéses szakaszo­lók gyártását kezd­ték meg a kaposvári villamossági gyárban. Jelenleg három típus készül belőlük. Az új szakaszolók a hagyo­mányos típusokhoz képest könnyebbek, kis helyet foglalnak el és kevesebb anyag kell az elkészítésük­höz. Á 48-as emigráció ismeretien levelei Nemzeti értékű levél- gyűjtemény került napvilág­ra Pécsett, az 1850 és 1870 között kelt levelek írói ki­emelkedő történelmi szemé­lyiségek. Címzettjük: Med- nyánszky Sándor honvéd ez­redes, alkd a szabadságharc leverése uitán emigrált, élőbb Londonban telepedett le, majd több éven át Kos­suth mellett élt Túr inban. A kiegyezésit követően ha­zajött és a szigetvári kerü­letet képviselte az ország- gyűlésen. A kegyelettel őr­zött levélgyűjitemény nem­zedékről nemzedékre hagyo- mányozódoibt a családba»! mígnem mosit — egy halál­eset után — a késed utódé lett: dr. Mednyánszky Sán­doré, az Apáczaii Csere Já­nos Nevelési Központ könyvtárának igazgatójáé. A kollekció legértékesebb része: Kossuth levelezése Mednyánszky Sándorral. A Londonba küldött mintegy öltven oldalt kitevő 17 levél az utólbbi időiben felfedezett legjelentősebb Kossuth-kéz- iratgyűjtemóny. A további anyagból a legnagyobb irat­csomó Klapka Györgyé. A szabadságharc legendás hí­rű tábornókla Németország­ból és Olaszországból küldte leveleit Londonban élő ba­rátjához. A további levelek szerzői: Vukovics Sebő. Te­leki László, Kméty György. Több visszaélés, szigorúbb büntetés Drágán adták az olcsó húst A büntető jogalkalmazás jogpolitikai elveiről RENDSZERTELEN AZ ÜVEGVISSZAVÁLTÁS Egyre többet tesz a szak- szervezeti kereskedelmi tár­sadalmi ellenőri hálózat a somogyi fogyasztók érdekei­nek védelme érdekében ön­állóan, a megyei kereskedel­mi felügyelőséggel és má­sokkal közösen. A lakosság közérzetére is jó hatással van. hogy rend­szeresen figyelik, milyen az ellátás az alapvető és olcsó élelmiszerekből, zöldségből, gyümölcsből, tüzelőanyagcjk- ból, tartós fogyasztási cik­kekből. Sok észrevételt és javaslatot , továbbítottak, amikor megnézték: milyen a bébi- és csecsemőruháza­ti ellátás, megfelelőek-e a tőkehús és a baromfi érté­kesítésének körülményei. A megállapítások szerint még mindig nem tapasztal­ható előrelépés az olcsóbb húskészítmények értékesíté­sében a kis településeken és a városok peremkerületei­ben. Az élelmiszer-kereske­delemben változatlanul nagy a fogyasztók megkárosításá­nak aránya — hol árdrágí­tás, súlycsonkítás, hol meg lejárt szavatosságú áru el­adása révén. Olykor kever­ve, osztályba sorolás nélkül árusítják a zöldséget, a gyü­mölcsöt. Sok bosszúságot okoz az üvegek visszaváltá­sának gyokori szünetelése. Csak átfogó rendezés javít­hat a helyzeten. 7. Óvatos léptekkel megkö­zelítette a lány ajtaját. A fülét az ajtóra nyomta. Oda­bent feldőlt egy szék, és az asszony lihegő hangokat hallott: — Éva... ne légy bu­ta! !... Kindk tartogatod magad? — Eressz el! Nem leszek a tied! — De igenis, az leszel... — Soha! Odabent meglódult az asz­tal, s az asszony ijedten fu­tott a folyosó végére. Aztán felpattant a lány ajtaja, s a fiú feldúlt képpel, zsebken­dőjét az arcára szorítva tá­vozott a házból. Irma tudta, hogy ilyen rö­vid idő alatt semmi sem történhetett, és a lány meg­védte magát. Mégis felfon-t benne valmi indulat. Ne, nézd a szende szüzet! — mo­rogta magában, s a fiára gondolt. Ez itt kacérkodik a fiúkkal, s az én ostoba köly- kem meg csak sóhajtozik Sok vásárlás meghiúsul amiatt, hogy nem kapható megfelelő anyagú, színű, méretű, gyermek- és cse- osemőruha, konfekció. A falvaikban amiatt elégedet­lenkednek, hogy nincs fod­rász, cipész, nincs kivel megjavíttatni a tartós fo­gyasztási cikkeket. Az SZMT szervezésében 484 kereskedelmi társadal­mi ellenőr tevékenykedik. Két év alatt csaknem 5200 ellenőrzést végeztek s 1036 esetben tártak föl szabály­talanságot. Emiatt 235 sza­bálysértési följelentést tet­ték. Bosszantó, amikor hiá­nyoznak az árjelzések, sza­bálytalan a húsbomtás, drá­gábban adják el az olcsóbb húsrészeket, Kaposváron el­sősorban a szerződéses üze­meltetésű húsboltokban volt több viszaélés. A vendéglá­tóhelyeken szűkén mérnek, többet számolnak, és még számlát sem adnak. Külö­nösen jellemző ez nyáron a Balaton déli partján. A szer­ződéses és magán-vendég­látóhelyeken udvariasak, rend és tisztaság van, az áruválaszték is megfelelő, kivéve az olcsóbbakat. Saj­nos, az ellenőrök épp ezek­nek az egyeségeknek a nyolcvan százalékában ta­lálnak 'különböző visszaélé- sdket. utána. Ahelyett, hogy ő is kapná magát, s lefogná az ellenkező lány karjait. A következő pillanatban azonban józanul gondolkod­ni kezdett. Hát persze, hi­szen én kértem meg rá, hogy legyen hideg Tiborhoz. Ezt a lány meg is tartotta, sőt a lehűlés túlságosan is ala­csonyra sikerült. Olyan most ez a lány Tiborral szemben, miint. az Északi-sark. Fagyos és kegyetlen. Most vagy nem tudja megjátszani a közö­nyös barátságot vagy más fiúra lobog a vére. Miért ne lehetne ez a második eset? Meglehet, hogy a korcsolyá­zás ürügye mögött ilyen fiú­vadászat húzódik meg! Az asszony lassanként ka­cérkodni kezdett azzal a gon­dolattal, hogy ő tulajdon­képpen rossz tanácsot adott Évának. Nem kellett volna arra megkérni, hogy min- denároú tartsa távol magá­tól a fiút. Lehet, hogy ha Tibor könnyűszerrel meg- íkaphatta volna Évát, kiáb­rándul belőle. A följelentések alapján tavaly 350 ezer forint bír­ságot róttak ki a vétkesek­re. Ez százezer forinttal több, mint az 1985. évi. Farkas Imre Tibor, az SZMT munkatársa szerint ez azt bizonyítja, hogy rom­lott a fogyasztók érdekvé­delmének helyzete, egyre nő azojknaka kereskedelmi dol­gozóknak a száma, akik kü­lönböző Visszaéléseket kö­vetnek el. Nagyon fontos az érdekelt szervek, szervezetek össze­hangolt föllépése a megelő­zés érdekében. A lakosság, a becsületes kereskedelmi dolgozók védelme megkí­vánja a még határozottabb föllépést a notórius vissza­élők ellen. Az elrettentéshez anra is szükség van, hogy a szabálysértési hatóságok egyforma szigorral ítéljék meg ezeket az ügyeket min­denhol a megyében. Külö­nösen a Balaton-parton szükséges a büntetések gyors kiszabása, az idényjelleg miatt. A kereskedelmi társadal­mi ellenőreiket hamarosan újraválasztják. Érdekes az az elképzelés, hogy ezután többször ellenőrzik majd az iparcikküzleteket és a szol­gáltatás különféle területeit S ekkor eszébe jutott az egyik tapasztalt barátnője, aki egy alkalommal ilyes­miről mondta el a vélemé­nyét: — A mai fiatalok nem egy életre házasodnak, csak a legközelebbi fiúig vagy lányig. Nem holtomiglan- holtodiglan, hanem válásig- lan. S azért van sok válás és sok szakítás, azért nem tartósaik a kapcsolatok, mert a lányok hamar odaadják magukat. A legtöbb fiú pe­dig csak erre vár. Addig érdekli a lány, amíg meg nem szerzi. — Vannak másképpen gondolkodó fiatalok is, saj­nos — mondta Irma, s az ő mafla fiára gondolt. — Hidd el, hogy így van! A legtöbb szerelem manap­ság az ágyban hal meg. A fiúk hamar rájönnek, hogy az utolérhetetlen, imádott lány is csak olyan hús, mint a többi. Mind egyformán csinálja. Ritka kivétel, hogy az ilyen beteljesedés után örökre együtt maradjanak a fiatalok. ... Tudod, mivel kell gyógyítani a szerelmet? Szerelemmel! Ez nem új dolog. Ugyanaz, mint a ku­tyaharapást a szőrivel... Ezt a gondolatmenetet Irma is kezdte lassan elfo­gadni. És az újjáalakuló meggyőződését újabb ’ ese­mények siettették. Tibor ka­rácsony előtt három tárgy­Az Elnöki Tanács legutób­bi ülésén határozatot hozott a jogalkalmazás jogpolitikai elveiről, amelyek az e tárgy­körben eddig — 13 év óta — érvényesített irányelveket váltják fel. Az új rendelke­zések február 1-jétől lépnek hatályba, s kiterjednek a büntető jogalkalmazásra is, ahol a jogpolitikai elvek kor­szerűsítését, a bűnözés emel­kedő, és összetételének ked­vezőtlen tendenciája teszi szükségessé. Az új elvek alaptétele — miként ,az Igazságügyi Mi­nisztériumban elmondták —, hogy a bűnözés elleni küzdelemnek mindinkább a bűnözés okainak (feltárására és megelőzésére kell irányul­nia, s ehhez a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek erőfeszítései mellett nélkü­lözhetetlen a társadalom va­lamennyi szervezetének és tagjának együttműködése. A i bűnüldöző és igazság­ügyi szervek elsőrendű fel- adatává| teszik az előírások, hogy derítsék fel a bűncse­lekményeket, gondoskodja­nak az elkövetők — sze­mélyre való tekintet nélküli — felelősségre vonásáról, a bűncselekmény elkövetését lehetővé tevő körülmények feltárásáról. A védelem és a védekezés jogának mara­déktalan érvényesülése alap­vető törvényességi követel­mény. Hatósági kényszer alkal­mazására, különösen a sze­mélyes szabadság korlátozá­ból szerette volna letenni a vizsgát, de csak egyből si­került. Két tárgyból utó­vizsgára utasították. Nagy csapás és csalódás volt ez a Bognár családra. Az apa keményen károm­kodott, szidta a professzo­rokat. Irma azonban tudta, hogy az egyébként jó tanuló fiú lelkiállapota az oka a sikertelenségnek. Éva és Ti­bor látszólag teljesen elhi- degültek egymástól, de az anya érezte, hogy a fiú ri­degsége mögött lángoló sze­relem lapul. Mint kitörés előtt áldó vulkánban a láva. Arról is meg volt győződ­ve, hogy Éva magatartása az cika Tibor elkeseredésé­nek. Most már elismerte magában, hogy rossz taná­csot adott Évának, s vissza kellene fordítani a dolgot. De hát csak nem állhat oda Éva elé azzal, hogy legyen kedvesebb Tiborhoz. Ez el­len minden büszkesége til­takozott. ö ilyen tanácsot Évának nem adhat arcpiru­lás nélkül... Nem adhat? ... Hm ... ezt meg kell fontolni! Any- nyiit mindenesetre mondhat neki, hogy a kapcsolatiakat normalizálni kell. Ez olyan Okos szófordulat volt, hogy kezdett az asszonynak meg­tetszeni. Igen, ez a helyes kifejezés! (Folytatjuk.) sára a törvényi előfeltételek megléte esetén is csak akkor kerüljön sor, ha az eljárás sikeres lefolytatása ezt fel­tétlenül megkívánja. Előze­tes letartóztatás elrendelésé­re elsősorban a szökés ve­szélye, valamint az eljárás lefolytatásának a veszélyez­tetése esetén, illetőleg akkor kerüljön sor, ha a bűnismét­léstől alaposan tartani le­het. Időtartama ne haladja meg a feltétlenül szükséges mértéket. A büntetőjogi következmé­nyek differenciáltabban iga­zodjanak a cselekmény tár­gyi súlyához, az elkövető tár­sadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához. Az egyéniesített felelősségre vonás biztosítsa a társada­lom védelmét és a társada­lom tagjainak visszatartását bűncselekmények elkövetésé­től. A fiatalkorú elkövetők fe­lelősségre vonásakor olyan büntetéseket és intézkedése­ket kell alkalmazni, ame­lyek — figyelemmel a fia­talkori bűnözés megelőzésé­hez fűződő fokozott társa­dalmi érdekekre — alkalma­sak az elkövetők megneve- lésére, életvitelük helyes irányú alakítására, így a társadalomba való beillesz­kedésük! elősegítésére. Mindezen célok, törekvé­sek megvalósítása érdeké­ben — egyebek között — a törvény fokozott szigorát kell alkalmazni az állam elleni, az élet elleni és a társada­lom más alapvető érdekeit sértő vagy veszélyeztető, sú­lyos, szándékos bűncselek­mények elkövetőivel, vala­mint a társadalomra különö­sen veszélyes visszaesőkkel szemben. Példásan szigorú büntetést kell alkalmazni azok esetében, akik munka­kerülők, vagy alkoholista életmódjukból, harácsoló vagy élősdi szemléletükből fakadóan követnek el bűn­cselekményeket. Ugyanígy kell eljárni az erőszakos, ga­rázda jellegű, valamint a közélet tisztaságát veszélyez­tető bűncselemények elköve­tőivel, a visszaesőkkel, va­lamint azokkal szemben, akik bűncselekményeket csoportosan, illetve szervezet­ten követnék el. Az alko­holista bűntettesek gyógyí­tására fokozott gondot kell fordítani. Azokban az esetekben vi­szont, amikor az elkövetett cselekmény csak kisebb mértékben veszélyes a társa­dalomra, és az elkövető el­ső ízben került összeütkö­zésbe a törvénnyel, nevelő jellegű intézkedést vagy büntetést — elsősorban pénzbüntetést — kell alkal­mazni. Ha az ilyen elköve­tővel szemben büntetés ki­szabása szükséges, felfüg­gesztett szabadságvesztés al­kalmazására csak akkor ke­rüljön sor, ha a visszatartó hatás szigorított javító-ne­velő munkával, javító-neve­lő munkával, pénzbüntetés­sel vagy önálló mellékbünte­téssel n©m biztosítható. Pró­bára bocsátás, illetőleg fel­függesztett szabadságvesztés alkalmazása esetén mindig vizsgálni kell, hogy a pró­baidő eredményes elteltéhez szükséges-e pártfogó fel­ügyelet elrendelése. A bűncselekménnyel szer­zett vagyoni előnyt minden esetben maradéktalanul el kell vonni, lehetőleg rendel­kezni kell az okozott kár megtérítéséről, s biztosítani szükséges az ezzel kapcsola­tos intézkedés végrehajtását. KÖZELEDIK A BÁLI SZEZON! Farsangi ajánlatunk hölgyeknek! FLIRT szivacsos szemceruza több színben 175 Ft helyett 99 Ft DERMACOL szemhéjfesték több színben 48 Ft helyett 7 Ft Szemránckrém 50 Ft helyett 20 Ft Import kőpúderek 118 Ft helyett 70 Ft és 107 Ft helyett 63 Ft — amíg a készlet tart — a fonyódi Bala­ton Áruházban, a nagyatádi háztartási boltban, a barcsi Dráva Kisáruházban, a Kaposvár, Május 1. utcai illatszerboltban, a LILLA ajándékboltban, a Kossuth téri háztartási boltban, a BUDALAKK szak­üzletben és a Somogy Áruházban. Lajos Géza TÁRI JÁNOS ettfudiiz

Next

/
Oldalképek
Tartalom