Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-08 / 6. szám
1987. január 8., csütörtök Somogyi Néplap 5 Erdőkerülők A százas Zerojovka és gazdája A vendégek külön csoportosultak, de a hajtők sem keveredtek a puskát hordókkal. Csak a kutyák nem tudták, hová kell állniuk: ide- oda futkostak. Nyomukban még látszott a köd, a fű és az út csupa víz volt. A nedvesség rátapadt a cipőkre. Szentbalázs határában találkoztunk. A falut jelző tábla mögött hosszú sorban álltak a kocsik. Mellettük terepjárók és egy nyitott teherautó; várta az „átszállást”. Az eligazítás rövid volt és hasznos. Üdvözléskor mindenki levette a kalapját, egymásnak, az erdőnek és a vadnak szóló tiszteletadás mindenkivel elfelejtette hétköznapjait. A teherautón süvítve vágott a levegő. A vadászmester három hajtást tervezett. A korai sötétedés miatt pontosan kellett tennie mindenkinek a dolgát. A fegyvereseket arccal az erdőnek, a ku- koricaföildön tette le a terepjáró. Négy lőszer került a távcsöves puskába. Tapsonyi János határozott mozdulattal vállához emelte fegyverét, célzott, majd nyugodtan visz- szaengedte maga mellé. Készen állt a vad fogadására, de előttünk az erdő csendes volt, csak fölöttünk rikácsoltak az elhúzó varjak. Felsőoktatási felvételi tájékoztató A napokban kerül a könyvesboltokba az 1987. évi felsőoktatási felvételi tájékoztató, valamint a Felvételi feladatok és lehetőségek felsőoktatási intézményekben (1986) című kiadvány. A tájékoztató a felvételi eljárás általános tudnivalóin kívül tartalmazza az egyes felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos ismereteket, valamint a felvételi tantárgyak követelményeit. A felvételi feladatokat magába foglaló kiadvány az 1986. évi tételeken és javítási útmutatókon kívül közreadja a különböző felsőoktatási intézmények 1985. és 1986. évi keretszámait, jelentkezési arányait és ponthatárait. E két kiadvány — a nyomtatványboltokban kapható jelentkezési lappal együtt — lehetőséget és megfelelő segítséget ad, hogy az érdeklődők felvételi jelentkezési lapjukat a március 1-jei határidőig beadhassák. — A hivatásos vadászok napokkal korábban bejárták a környéket és jelezték, hogy az erdőben szép számmal van disznó. Akármerre nézünk, vaddisznó-, őz- és szarvasnyomok maradtak a nedves földben — mutat mögénk Tapsonyi János. —Aztán lehet, hogy egyetlen állat sem bújik majd elő a sűrűből. Mintha cáfolni akarta volna a Győzelem vadásztársaság elnökének szavait, több kilométer távolságban fegyver dörrent. Az elnökre néztem. — Ez róka lehetett, nem sütötték el többször a puskát. Egyetlen vad sem ugrott ki a sűrűből. A hajtás végén szótlanul ballagtunk visszafelé, míg föl nem vett bennünket egy terepjáró. A foxik a lábamhoz telepedtek, jó helyük volt a szénán és a bakancsok között. Az újraszervezett vadászcsapat fegyelmezetten indult a megjelölt helyre. A traktor, amire felültem, a hajtókát vitte a szemközti erdő túlsó végére. Egymástól tizenöt-húsz méterre álltunk fel, csatárláncot alkotva, mindjárt az erdő mellett. Szomszédaim — látva teljes fegyvertelensége- met — botot vágattak velem. — Jó lesz az kapaszkodni, meg utat tömi — mondták. — Az ismerősök szoktak meghívni engem — jött oda hozzám Pusztai Jenő, míg az indulásra vártunk. —Nem mondom, gyakran megizzadok egy-egy teknő (völgykatlan) után, de ez a jó levegő legalább egy darabig feledteti az emeletre felszálló benzingőzt. Néha elkelne a puska, amikor tíz méterre rohan el mellettem a vaddisznó. — Hopp-hopp, bal szárny — hangzott a sűrűből. — Hopp-hopp — jött rá a válasz. A szomszédot sohasem szabad szem elől téveszteni. Az üzenetek másodpercek alatt végigfutnak az emberláncon. Lassítanunk kell, mert tőlünk jobbra nehezebb terepen, lassan haladnak. Az előttünk levő dombról erősödő robaj hallatszik. Megvetem a lábam, a botot védekezésül jobb kezembe markolom. A szarvasbika hatalmas lendülettel tört magának utat, és alig tizenöt méterrel száguld el mellettem. Csőr tetősünk egy baglyot vert föl nyugodalmából, másutt szajkát zavartunk meg. Vaddisznók se közel, se távol. Pedig a fegyverek itt- ott dörrentek. A hajtők sorában is álltak puskások, ők a fegyvertelen emberek védelmét szolgálták. A sokszor áthatolhatatlan bozótok, meredek oldalfalak után kiértünk a tisztásra, anélkül, hogy egyetlen disznót is kiugrasztottunk volna rejtekéből. Az egyik békéscsabai vadász rókát ejtett el: farkánál fogva, büszkén cipelte. Két vagy három disznó esett a második hajtásba, az alföldiek és a somogyi vadászok is az utolsó erdőrészben reménykedtek. Megint a fegyveresekhez szegődtem, hátha több vadat látok. Az avart gondosan eltakarítottuk, nehogy a lépés zajától elriadjon az állat. Molnár Ferenc lábával szétrúg- dosta a leveleket, kabátját ledobta, aztán betáirazott, és fegyverét a fához támasztotta. Egy öles tölgy mellett álltunk. — Pontosan száz disznót lőttem ezzel a Zerojovkával — suttogta. ötvenedik évében jár, a felét vadászként töltötte el. A vadászat nem vált hivatásává, hanem inkább végtelen szeretetté. Nehezen értettem meg, hogy egy erdőt és vadjait kedvelő ember miért öli meg az állatokat. — Nincs a környéken farkas vagy más ragadózó, amis a nagyvadat pusztítaná. Ha mi nem lennénk, felbomlana az ökológiai egyensúly. Sötét folt suhant, előttünk talán száz méterre; puskák dörrentek innen-onnan. A ‘füléin zúgott, figyeltem a rohanó vadat. Az egyik lövés _után elesett, de még percekig vonaglott. Most értettem csak, hogy nem mindig lehet egyetlen golyóval leteríteni a vaddisznót. Ha a lövedék nem a gerincet vagy az agyat találja el, az állat ötven-hat- van métert is fut, míg elpusztul. A szomszéd zsákmányának tulajdonított vaddisznót Molnár Ferenc zsige- relte ki. Mire kiértünk a tisztásra, ropogott a fa, a sötétben sárgállott a máglya lángja. A tűz köré álltak a hajtők és a vadászok, jólesett a meleg mindenkinek. Tizennégy vaddisznó esettel. Gazdag zsákmány. A süveg levételével köszöntünk el, s az erdő csöndbe burkolózott. Faragó László Miért kevés az új történelmi regény? Eat a kérdést nekem teszik fel gyakran mint történelmi regények szerzőjének, s úgy gondoltam, a nyilvános válasz sem tanulságok nélkül való. Az elmúlt másfél évtizedben igencsak megnőtt az érdeklődés a magyar történelem iránt; históriai témájú dokumentumkötetek és filmek, emlékezések, szakmunkák sokasága lelt olvasóra és nézőre, s úgy tetszik, ez a folyamat egyhamar nem fordul visszájára, hiszen sok még a pótolni való nemzettudatunkban, sok a fehér folt a távolabbi és a közelebbi múlt krónikáiban. Énhez az örvendetesen megnövekedett érdeklődéshez képest valóban kevésnek látszik a mai. eredeti történelmi regény. Az okok között kutatva először azt említem, hogy történelmi regényt „nehezebb” írni. minit társadalmit. Nehezebb mert munká- sabb, mert szorgalmas anyaggyűjtés nélkül aligha képzelhető el jó történelmi regény. Azután kell még hozzá egy sajátos beleélési képesség, (empátia) is, mely a modern regényíróban nem szükségképpen van meg, hiszen sokszor önmagát formálja meg nem egy könyvében. S végül, de nem utolsósorban: a történelmi regényírónak tudnia kell mesélni, úgy elbeszélni régvolt vagy csak valószínűleg volt eseményeket, hogy azok felkeltsék a mai ember érdeklődését. Nem a történelmi parabolákra gondolok iitt, vagyis nem olyan művekre, amelyek a mára kacsintanak, a mai olvasóra, s olyan történelmi analógiákat sejtetnek, amelyeknek egyértelmű fölfedésére nincs módja (vagy mersze) a szerzőnek. Nehézséget jelent az is, hogy jelentős szakadás állt be a történelmi regény kétféle, alapvető szemlélete között. Az egyik romantikus, heroizáló típusú szemlélet, amelynek mesterei Jókai, Gárdonyi, Kodolányi voltak, a másik, a realista, dehe- roizáló típus, mely Móricz egyes regényeire jellemző vagy az olyan modern oknyomozó regényekre, mint Cseres Tibor Hideg napok- ja vagy Dobai Péter történelmi tárgyú regényei. Akik ismerik az én szerény próbálkozásaimat ezen a területen, azok tudják, hogy én a romantikus-hős- teremtő típus mellett voksoltam, nem mondva persze le arról az igényről sem, hogy valódi események valódi mozgatórugóit vizsgáljam, valószínű lélektani motívumok hálóját próbáljam földeríteni. Mert azt mondanom sem kell. hogy a történelmi regényírás rekonstrukciós munka, amely sokban hasonlít a detektív és ,a régész munkájához. Az írásos feljegyzések ritkán tudósítanak ugyanis az egyes történelmi döntések okairól, személyes motívumairól, csupán a következményeket rögzítik, minél régebben történtek. annál szűkszavúbban. Ez a rekonstrukciós munka rendkívül izgalmas, és hallatlanul bonyolult. Mert a történelmi regényírónak sosem szárazon közölnie, leírnia kell valamit, hanem megeleveníteni, valószínűsíteni, emberközelbe hozni, s ez nem valósulhat meg jó lélektani és dramaturgiai érzék nélkül. Mert nincs szürkébb és porosabb holmi a száraz történelemnél, hiába tud mindent a szerző egy adott korszakról, ha az akkor élt emberek bőrébe nem tud bújni, szemével nem tud látni. Mint kiadói szerkesztőnek, módomban áll elég gyakran annak szemrevételezése, hol tant a mai történelmi regény vagy még inkább: milyennek látják a magyar történelmet a műkedvelők, a dilettánsok. Itt is a kétféle alaptípus ismétlődik: a szárazon-szürkén mindentudó tanító bácsi típusa, illetve a naív, rácsodálkozó típus, aki lova szügyéig gázol az. idegen és a magyar vérben, s úgy keresi régi dicsőségünk és romlásunk okait, hogy a legrosszabb történelmi közhelyek valóságos listáját kínálja. A magyar történelmi regények témavilága bizonyos látványos korszakokhoz különösen kötődik, például a törökvilág, a kuruc küzdelmek, a szabadságharc vagy korábbról a tatárjárásig, il- leitve Mátyás király korához. A történelmi regényíró számára igazi feladatot, kihívást azonban a kevésbé ismert (és közhelyes) korszakok problémái jelentenek, s Walter Scott óta tudjuk, hogy az igazán jó történelmi regények nem különböző híres-nevezetes emberek életrajzai, hanem az az egyszerű emberek, a nép életének rekonstruált dokumentumai, ahogyan ezt Lukács György A történelmi regény című munkájában megírta. Hadd tegyem még e rövid eszmefuttatáshoz hozzá: világszerte kevés a jó történelmi film is. A kosztümös kadandtörténet és az aktualizáló parabola végletei között valóban nehéz megtalálni a mértéket, s az értő olvasóközönséget is. Magyarországon sokezres, megbízható tábora van a tisztességes, oknyomozó, elfogulatlan és hazafias történelmi regényolvasóknak, s a határainkon túli magyarok is talán ezen a szálon kötődnek legnagyobb lelkesedéssel és öntudattal ahhoz a néphez amelyhez lélekben tartoznak. Ezért ide tartozik a gyakori mondás: amely nemzet a múltját számon tartja,♦ a jövőjét építi, formája. Nemzeti, társadalmi, erkölcsi eszményeket véd a jó történelmi regény, s ilyet írni nemcsak nehéz, hanem felemelő kitüntetés, boldog kötelesség is. Szentmihályi Szabó Péter Mesélnek a régi kéziratok Az Alma-Ata-i állami könyvtár a Szovjetunió egyik legnagyobb könyvtára. Állománya több mint négymillió kötet. A könyvtár büszkesége a ritka kiadványok és kéziratok részlege. A részleg gyűjteményében megtalálható a XVIII. század nagy orosz tudósának, Mihail Lomonoszovnak, valamint a XIX. század orosz irodalma klasszikusának, Alekszandr Puskinnak már életükben megjelent kiadásai. • Nyugat-európai kiadványokat is őriz a könyvtár, köEgyüd Árpád hagyatékából Népdalkincsünk nyomában Együd Árpád gazdag hagyatéka földolgozásra vár a Somogy Megyei Múzeumban. A népdalok, balladák kötetté rendezését ugyan megkezdte a kiváló folklorista, halála azonban megakadályozta a munkában. Nyakas József, a Somogy Megyei Művelődési Központ ének—zenei szakbizottságának vezetője válalkozott arra, hogy a sok kilométernyi magnószalagról lejegyzi a dalokat. — A magunk ereje erre kevés. Elég rossz állapotban vannak a . magnótekercsek, ezért megkértük a "Tudományos Akadémia népzenei osztályát, s Olsvai Imre készségesen rendelkezésünkre állt, hogy átmásolják a gyűjtést új, munkabíró szalagokra. Az Akadémia is szeretne megőrizni egy felvételt. Fontos, hogy jó minőségű másolat készüljön, hiszen a dallamok lejegyzése próbára teszi a szalagot. — Felmérték-e már, menynyi dallam vár feldolgozásra? — Addig nem nyúlunk a szalagokhoz, amíg nem készült el a másolat, nehogy kárt tegyünk bennük. Azt tudjuk, hogy nagyon sok népdalt, népballadát, szólásdallamot, jelesnapi dalokat, gyerek- és munkásdalokat gyűjtött Együd Árpád. — A lejegyzés után mi történik az anyaggal? — Publikálni szeretnénk, s visszaadni azoknak, akiktől a kutató fölvette a dalokat. A Somogy Megyei Művelődési Központ gondos gazdája a megye népdalkincsének, rendszeresen eljuttatja a falusi és iskolai kórusoknak a népdalfeldolgozásokat, s ezekből később ők maguk állítanak össze csokrot műsorukba. Nyakas József is készített több ilyen füzetet. — Mi a tapasztalata: igénylik ezeket a kórusokat? — Nem is csak Somogybán; nemrég kaptam egy levelet Nyíregyházáról is, hogy küldjék anyagot. A somogyi kórusok szívesen éneklik ezeket a népdalfeldolgozásokat. Műsoraikban egyre igényesebbek. A kiváló somogy- tarnócai kórus nemcsak szépen énekel, hanem szinte'ki- fogyhatatlan az érdeklődése az újabb és újabb népdalcsokrok iránt. Most postázok egy gyűjteményt a so- mogybabodiaknak is. A megyei művelődési központ módszertani füzetek formájában adja közre a kórusoknak a megye népdalkincsét. Nyakas Józsefen kívül Tengerdi Győző és Pintér József is vállalkozott arra, hogy összeállít egy-egy népdalcsokrot. H. B Ősi kéziratok tanulmányozása zöttük Rotterdami Erasmus 1523-ban megjelent könyve, „A balgaság dicsérete”, valamint Galileo Galilei műve, „A világok rendszere”. Könyvritkaságnak számítanak a kazah költők és néptanítók Abadaj Kunan- bajev, Csókán Valihanov, lbraj Altinszarin — forradalom előtti könyvei. Nagyon gazdag a kézirattár. Érdekes a XII. századi Korán, arab nyelvű kéziratos könyv található itt. Ez a második legrégebbi kéziratos kiadás Közép-Ázsiában és Kazahsztánban (több mint 800 éves). Itt őrzik Nizami azerbajdzsáni költőnek 1499-ben perzsa nyelven írt, mándatúrákkal díszített öt poémáját, a „Hamsze”-t. Ugyancsak miniatúrákkal díszítették az üzbég irodalom megalapítójának, Aliser Navoinak kéziratos „Ham- sze” könyvét.
