Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-15 / 12. szám
1987. január 15., csütörtök Somogyi Néplap SZÍNPADOK, KIÁLLÍTÓTERMEK A nyolcvanas évek kedvező változásai között tartható számion a hazánk iránt megnyilvánuló , fölerősödött és rokonszenvező nemzetközi figyelem, amely azonban kulturális életünk nem minden területét éri egyenlően. Ez — főképpen gazdasági, szervezési okok miatt — a színházi életben és a képző- művészetben érezhető. „A színház területén — vélekedett egy hetilapnak adott interjújában a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője — igen kedvezőtlen a helyzet. Alig játszanak magyar darabokat a külföldi színházak, s komoly sikerre eddig csaik szórványos példák voltak. Egyedül Örkény István néhány darabja kapott nagyobb nemzetközi, Európán kívüli figyelmet.” SZÍNHÁZI FOGADTATÁS Színházművészetünk külföldi fogadtatását illetően valóban rövidre fogható a krónika. A napilapok hírei között szerepelt ugyan a szűkszavú közlés, hogy egy hétre Varsóba utazott aVíg-_ színház társulata; a magyar" színészek a lengyel fővárosban Marat halálát, valamint A mester és Margaritát mutatták be. A Bulgakov-darab ősszel — akkor a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában — az NDK fővárosának hagyományos fesztiválján, a 30. alkalommal megrendezett berlini ünnepi napokon is felhívta az európai művészeti világ figyelmét színházművészetünkre. A hazánkat képviselő vidéki társulat Garcia Lorca Bernardo Alba háza című művét is nagy sikerrel adta elő a Volksfoünhé színpadán. A múlt nyár elején a tokiói magyar napokon Örkény István Tóték című darabját a debreceni Pinczés István rendezésében japán színtársulat adta elő. A bécsi Volkstheaterben Molnár Ferenc Liliomja inkább csak színműirodalmunk színeit vilanitotta föl, hiszen a darabot Dietmar Pflegerl rendezésében osztrák színészek vitték színpadra. Színdarabjaink, itthoni előadásaink terjedésében persze, sok az irodalmin kívüli szempont. A dobozban tárolt film vagy a hangszerével utazó hegedűművész könnyebben eljut más nemzetek közönsége elé, mint a sok szereplős, díszleteket igénylő színházi produkció. S ezek meghívásában olykor az sem mellékes, kínál-e főszerepet a vendéglátó színház valamelyik tagjának, vágy hogy az ottani deszkákon játszot- tak-e már külföldi szerzőt. A ZENE SOKAT SEGÍT Nyelvi akadályok? Nem jellemző, hiszen — hogy csak néhány példát említsünk — a prágai Stílusgyakori átok megértését kitűnő szinkrontolmács segítette, a skóciai Glasgow-ban pedig Gálffi László Rimbaud-estje magyarul is sikert aratott. Mégis az a tapasztalat, hogy a zene sokat segít egy-egy produkció „előadásában”. Így került műsorra az NDK- ban Szokolay Vérnásza (ez egyébként legelterjedtebb operánk, eddig 17 országban mutatták be), illetve a Sámson, legújabban pedig a Farkasok című rockmusical. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról zenés színpadi változatával sikerült angol nyelvterületre is eljutnunk. Üjfent a Felkelő Nap országában szerzett élmény: a japán főváros közelében lévő Tokorozova új városházát magyar szobrászművész alkotása díszíti. A japán gránit alapzaté, jugoszláv márványba álmodott kompozíció jelkép is: Ajándék. Pécsett élő szobrászművészünk, Bencsik István készítette. Ugyanő alkotta a Láng című kompozíciót, amely Kyosato üdülőváros most épülő zenegépmúzeuma előtt lesz látható. És ha magyar szobrok Japánban is láthatóik, e művészeti ág határainkon túli jelenléte nem lehet szegényes. Bizonyság erre a párizsi kulturális élet egyik irányítójának levele is, aki Varga Imrének a nyáron a Louv- re-nál rendezett szabadtéri szoborkiállításáról ezeket írta: „Több mint hanmincez- ren látogatták, nem is számítva azokat, akik este vagy éjszaka jöttek, és leültek a szobrok mellé. Nagyon ritkán adódik • olyan művész, akit jobban megértettek és értékeltek a franciák... Varga Imre a magyaroknak nagy formátumú művésze, akit nagyon megszerettek a párizsiak. Százával kérték, szóban vagy írásban, hogy hadd maradjon itt több szobra.” SZOBOR, GRAFIKA, FESTMÉNYEK Varga Imre szobrai népszerűek voltak Bécsben és a hamburgi Katolikus Akadémián is, Kiss István szobrászművész kisplasztikái tetszést arattak a szófiai Bu- dapest-napokon. Kultúránk csehszlovákiai hetén a 'két világháború közötti képzőművészet szocialista törekvéseit, valamint Kondor Béla művészetét bemutató tárlatok kínáltak látnivalót, a glasgow-i magyar héten tavaly mai magyar képző- művészeti anyag, az idén kerámia, továbbá Uitz Béla metszetei és Kiss Nagy András érmei nyújtottak bepillantást képzőművészetünk; be. A skóciai példa külföldi jelenlétünk tartósságának fontosságára figyelmeztet: ha a glasgow-i művelődési központ igazgatója néhány évvel ezelőtt nem figyel föl a fiatal magyar képzőművészek párizsi kiállítására, akkor nem biztos, hogy 1985 őszén Glasgow kilenc galériájában 18 magyar képzőművész munkásságából rendeznek bemutatót... Jó, hogy a magyar kulturális intézetekben havonta új kiállítások nyílnak. (A Művelődési Minisztérium 1984-ben 167 tárlatot szervezett külföldön.) Kiváló lehetőség ez képzőművészeti kultúránk megismertetésére,' annál is inkább, mert ezeknek a bemutatótermeknek állandósult M’togaitóközönsége van, olyan érdeklődők, akik igénylik és várják az újabb kiállításokat. A varsói Magyar Kulturális Intézetben például azok a bemutatók a legnépszerűbbek, amelyek hazánk egy-egy tájegységéneik népművészetéből adnak ízelítőt. Nyitottunk ebbe az irányba is: a múlt év elején Dániában magyar hímzések szerepeltek. A koppenhágai Iparművészeti Múzeumba magyar reneszánsz és barokk hímzések vitték, el hírünket, s hasonló anyagból nyílt kiállítás egy lipcsei múzeumban is. ÖRÖKLÖTTLÉPÉSHÁTRÁNYBAN kétségtelen, hogy az üzenetüket látványként közvetítő művészeti ágak a vi- zualitás révén kedvezőbb fogadtatásra italálnak, mint például egy regény vagy szövegében erős színházi alkotás. Ezért is különös, hogy a külföld szemében nem alakult ki a modern magyar festészet vagy képzőművészet igazi képe. Igaz, ez a lépéshátrány születésétől fogva örökölt sajátsága ennek a területnek. Sokáig hivatalok intézték a külföldi kiállításokat, nem hallgatva azokra, akik meghívták alkotóinkat és műveiket. Á hatvanas évektől a Kulturális Kapcsolatok Intézete tárlatcserékkel kapcsolódott be képzőművészetünk külföldi népszerűsítésébe. 1967-ben Londonban közönség elé kérőit első 20. századi kiállításunk. A helyzetet tovább javítható ötlet a fogadó országokkal közösen rendezett kiállításoké. Ilyen volt például a budapesti bemutatót követően Berlinben vendégeskedő Németalföldi szobrászat című tárlat, Szép- művészeti Múzeumunknak és berlini testvériinitézmá- nyének együttes rendezvénye. (Folytatjuk.) Juhani Nagy János Húszéves az egészségügyi szakközépiskola A pályán maradnak Szerencsés véletlen, hogy a Munkácsy Mihály Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában az épület felújítása, illetve bővítésének befejezése egybeesett az egészségügyi oktatás 20 éves évfordulójával. Az iskola új egészségügyi szárnyának tágas tanári szobájában beszélgettünk Svajda Józsefné igazgatóhelyettessel és Fekete Miklósné gyakorlatvezető tanárral az elmúlt évek tapasztalatairól, az oktatás rendszeréről. — 1974-ig csecsemőgondozói oklevéllel távoztak hallgatóink — mondta Fekete Miklósné —, azután pedig általános ápolókat és asz- szisztenseket képeztünk. A mostani négyéves oktatást az új munkahelyükön 10 hónapos szakosító tanfolyam követi, attól függően, hogy milyen osztályon helyezkednek el. — Az első két évfolyam elméleti és gyakorlati óráit az iskolában tartjuk, hetente egy napon a demonstrációs termekben tanulnak diákjaink. A következő két évben már hosszabb időt töltenek a diákok külső gyakorlaton kórházban és rendelőintézetben. Képzésükhöz hozzátartoznak a nyári gyakorlatok is: az első vakációban két hét a bölcsődében, a másodikon két hét kórházban és egy hét bölcsődében, a harmadikon pedig két hét a belgyógyászaton és két hét a gyermekosztályon. Bekapcsolódnak az osztályok munkájába, először felügyelettel, majd önállóan vesznek részt a betegápolásban. Milyen visszajelzést kapnak az egészségügyi intézményektől ? — Általában jó véleményt hallunk végzett diákjainkról. De még szükségünk van az érettségit követő tíz hónapos szakosító tanfolyamra. — A kórházak általában ápolónői hiánnyal küszködnék. Jelzik létszámigényüket az iskolának? — Tavaly a megyei kórház 22 álláshelyet ajánlott föl' — válaszolt Svajda Józsefné. —. Ez valamivel kevesebb mint egy osztálylétszám. Emellett számos lehetőség között válogathatnak. Kaposváron az új műtéti tömb beindulása is vonzó állásokat kínál. A képzés, illetve a létszámlehetőségünk — általában túljelentkezés van — nem tud lépést tartani az igényekkel. Pályaelhagyó alig akad, viszont sokan mennek el megyénkből. — Az egészségügyi intézmények hogyan próbálják ösztönözni a diákokat arra, hogy a négy év után maradjanak náluk? — Tanulmányi szerződéseket kötnek, s egy meghatározott időre 900—1500 forinttal támogatják őket. — Az egészségügyi szak- középiskola technikai feltételeiben , milyen változást hozott a bővítés? — Három gyakorlótermet, három tantermet, két szaktantermet kaptunk korszerű felszereléssel és tanítási segédeszközökkel. 15 ezer kötetes könyvtárunkat is az új szárnyba költöztettük, amelyhez szép olvasóterem kapcsolódik. Szikéra Edit, Komóczi Judit, Senoha Sarolta és Máté Klára az iskola végzős növendékei. Tőlük kérdeztük meg, hogy miért ezt a pályát választották? Máté Klára: — Szerintem ennél érdekesebb iskolát nem is választhattam volna. Nagyon nehéz, de megéri! Szdkora Edit tervei még nem kristályosodtak ki, de célja az egészségügyi pályán maradni, — Mindenből a legtöbbet (kaptuk — mondta —, úgy tanítottak bennünket, hogy leendő munkahelyünkön megálljuk a helyünkét. Komóczi Judit: — Emberekkel foglalkozni mindennél többet ér, munkánknak olyan eredménye van, amely- lyel egyetlen más szakma sem dicsekedhet. Senoha Sarolta: — A megyei kórház szülészetére készül, szülésznő szeretne lenni. A négy fiatal lány arca elkomorult, amikor arról volt szó, hogy néhány hónapjuk van már csak az iskola falai között. Emberileg és szakmailag gazdagabban, megalapozott hivatástudattal és szakmaszeretettel léphetnek az életbe. Tamási Rita December végén két napot ismét Somogy- szobon töltöttem. Napkeltétől napnyugtáig jártam a határt. A Balátán és a Nagybaráti-tározón figyeltem a madarakat. Éjszakai sötétségben értem a Balátát övező erdőbe. Csupán itt-ott volt egy kevés hó. A vastag avarszőnyeg lágyan süppedt a lábam alatt. A tölgyek közt fakúszók halk hangját hallottam. Lassan világosodott. A láp vize teljesen befagyott. A tündérrózsa és a békaszőlő levelei a jégbe fagyva várják a tavaszt. A rekettyés megélénkült. Az itt éjszakázó fenyőrigók — köztük egy szőlőrigóval — csapatostól húztak .ki az erdőbe bogyókat keresni. A láp fölött csízek, kenderikék, pintyek szálltak ide-oda. A léprigók jó étvággyal ették a tölgyeken élősködő sárga fagyöngy termését. A fenyves mögül — a felhőket rózsaszínre festve — lassan felbukkant a nap. Egy nagy „madár” húzott át fölöttem) hasa ezüstösen csillogott a nap sugaraiban. Utasszállító repülőgép. A reTÉLI MADÁRLESEN kettye néhány ága már, kihozta bankáját, türelmetlenül várja a tavaszt. A nádasban nádi sármányok hívogatták egymást. A gyékény buzogányát kék cinegék bontogatták. A kis fakopács ütemesen kopácsolt a bokor ágán. Körbejártam a lápot. A fenyvesben szén-, kék-, barát- és búbos cinegék, királykák kutatták a lombozatot. Az egyik bozótból vaddisznó ugrott ki. Pár métert futott, majd megállt. Megmozdultam, erre hangosan csörtetve menekült. Az egyik fán zászlós farok mozdult. Mókus lapult, igyekezett láthatatlanná válni. Az égerlápon csízek csapatai bontogatták az égerfa termését. Fejjel lefelé lógtak, hogy az ágak végén csüngő tobozkákat elérhessék. Fenyőpintyek és erdei pintyek ettek velük versenyt. Egy kis csapat zsezse érkezett. Homlokuk kármin- piros, torkuk fekete, a hátuk barna. A hímek melle rózsaszínű. A környéken még soha nem láttam őket. A tölgyesből messzehangzó klijő kiáltásokat hozott felém a szél. Piros sapkás fekete harkály rikoltazott. Arrébb szürke küllők kopácsoltak kitartóan. Az egyik nagy fakopács furcsa mutatványára lettem figyelmes. A gyertyán termése a vékony ágvégeken lóg, oda nem tud elkúszni, ezért röptében próbálta meg leszakítani. Minden harmadik próbálkozása vezetett sikerre csupán. Mire körbeértem, dél lett. Kerékpárra ültem, és irány a Nagy baráti-tározó. Egy óra múlva megérkeztem. Több patak találkozásánál, régi halastavak helyén, 1982-re készült el a tározó. Ma halgazdálkodás folyik) rajta. Az őszi lecsa- polás után a tófenéken megmaradt állóvíz itt is befagyott. A tél szigorának csupán a patakok vize állt ellen. Itt tömörül most mintegy hetven tőkés réce, serényen kutatják a vizet. A tó .széléről szürkegémek és hófehér tolliú nagy kócsagok) riadtak föl. Méltóságteljes szárnyalás után az égerfákra telepedtek le. A nagy kócsag természetvédelmünk jelképe — egyik féltett madarunk. Az ötvenes és hatvanas években számuk katasztrofálisan megfogyatkozott. Azt hittük, ki fog pusztulni. A hetvenes évek közepétől terjeszkedni kezdett, így települt meg a Balátán is. A nyolcvanas évek elején az enyhe telek hatására rendszeresen itt is teleltek. Az elmúlt két tél kemény hidegét, sajnos, nem élték túl az itt maradók. A Balátán az idén már nem is tapasztaltam fészke- lést. Abban reménykedtem, hogy az idén nem lesz telelő példány. Ahogy Vass István halász mesélte: december közepéig itt, a tározón még 40—50 nagy kócsag is volt. A patakok halban gazdag vize táplálta őket. A december közepén megérkezett hideg szét is szórta őket. Nagyobb részük talán elvonult. Most is itt van azonban kilenc. Velük mi lesz? Elpusztulnak , vagy enyhe lesz a tél, és akkor túlélik? E gondolatok jártak a fejemben, amikor a patak partjáról erdei cankó röppent fel. ö is megpróbálkozik az áttételessel. A mogyoróbokorra nagy csapat zsezse szállt te. Az egyik bozótosban elhagyott fekete- rigó-fészek. A belseje mohával van teli. A mogyorós pete szokta átalakítani téli búvóhellyé. Indultam haza. A nap lassan lenyugodott. Hatalmas piros korongja körül vérvörösek voltak a nyugati felhők. Szinte tavaszi meleg volt. Keleten csodálatos látvány tárult elém. Negyed körív nagyságban szivárvány pompázott piros, halvány rózsaszín és zöld színékben. Talán enyhe tetet ígér a természet, és túlélést a kócsagoknak. Dr. Kasza Ferenc
