Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-11 / 291. szám

1986. december 11., csütörtök Somogyi Néplap 5 Ismét régi helyén a Csiky Gergely Színház Holnap este: Leányvásár Világhírű művész Kaposváron Bízvást nevezhetjük rend­hagyónak a kaposvári Csiky Gergely Színház holnap es­ti bemutatóját. Nem azért, mintha Jacobi Viktor ope­rettjét, a Leányvásárt nem mutatták volna még be a kaposvári közönségnek (leg­utoljára 1968. december 13- án láttuk, Zsámbéki Gábor első zenés rendezéseként, si­kerről), inkább azért, mert meglehetősen furcsa körül­ményék között tér vissza a társulat a színház épületé­be. A rekonstrukció első szakaszaként december 1-jén kellett a szerződés szerint átadni az épület egy részét, hogy három hónapig itt dol­gozhassanak a művészek. Hogy milyen körülmények között játszanak,, azt egyet­len rövid sétán láthatja az érdeklődő. Babarczy László színházigazgató a remélt megújulás örömével mutat­ta ez épületet. Nem lát kü­lönösebb dolgot abban sem, hogy még a színházparkban sétáló ember is részese lehet a próbának, egyelőre ugyan­is hiányzik a színpad mö­götti fal. A huzatos színpa­don azonban rendületlenül próbálnak a színészek. — Mindenki nagy elszá- nással dolgozik — mondta az igazgató —; sajnos, egy kicsit több a megfázás. A tervek szerint bővül is az épület; nagy örömmel lát­juk, hogy kibontakoztak már az új stúdiószínpad 'körvona­lai. Ebben a szárnyban nem áll le a következő hetekben sem a munka, csak azokban a helyiségekben, amelyek feltétlenül szükségesek az előadás megtartásához. S ha a jugoszláv cég tartani tud­ja a határidőt, példátlan bravúr tanúi és nyertesei le­hetünk. Abban szintén reményked­hetünk, hogy az operett el­nyeri majd a közönség tet­szését. Ács János rendezte a darabot, s érdekessége a kettős szereposztás. Máté Gábor Szalma Tamással, Pi- risi Edit Réti Andreával, Németh Judit Kristóf Katá­val, Kulka János Kisváfday Gyulával, Jordán Tamás Koltai Róberttal, Bezerédi Zoltán pedig Svindler Bélá- vál váltakozva alakítja a főbb szerepéket. December­ben minden előadáson az el­ső szereposztás játszik. Ké­pünk a főpróbán készült. Az Országos r ímarmonia szervezésében a szakmunkás- taniuló-lbérlet tegnapi előadá­sán Pege Aladár és együtte­se szerepelt. Az 503. számú Ipari Szakmunkásképző In­tézetben A dzsessz története címmel tartott előadást az együttes vezetőije. A műfajról és terveiről be­szélgettünk Pege Aladárral. — Régebben nem volt eny- nyire távol egymástól a dzsessz és a többi könnyűze­nei irányzat. Általában csak zene volt, amire műfaji vá­logatás nélkül táncoltak az emberek. Ma már sokkal tá­volabb vannak egymástól a zenei irányzatok. Kialakul­tak a csak egy műfajt játszó zenészcsoportok, amelyek ma már saját szerzeményeiket adják elő. Nem úgy, mint régebben, amikor a dzsesszt meghatározó világnagyságok számait játszotta mindenki. Pege Aladár nevét jól is­merik haitárainkon túl is, hi­szen koncertjeinek nagyobb része — világhírű zenészek­kel — egyfajta világváloga­tott tagjaként külföldi fesz­tiválokon zajlik le. Klasszi­kus zenét is játszik, szinte telt házak előtt. Legutóbb december 4-én Bécsben, a Mozart-teremben lépett föl, s 'műsorán mindkét műfaj­ban szerepelt. — Ezt tervezem jövőre megjelenő lemezemen is. Fe­lerészben dzsessz, felerészben klasszikus zene lesz hallható majd a korongról. — Állandó zenekarral dol­gozik? — Erre nincs lehetőségem; kevés a kitűnően képzett ze­nész. Mindig más társakkal szerepelek. Legközelebb Bécsben egy szólókoncerten, majd gyakorlással töltöm el a karácsonyi szünetet. Időm nagy részét lekötik a szerep­lések, a gyakorlások, emel­lett tanítok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Tegnap délután — az elő­adással egybekötött műsoru­kon — Csepregi Gyula (szaxofon), Tóth Gyula (gi­tár), Szabó Ferenc (dob) és Pege Aladár (basszusgitár) alkotta a kvartettet. Balogh Ferenc Jelen vagyunk Párizsban Ú3 OTTHONBAN A MAGYAR INTÉZET A Rue Bonapartétól tíz percnyi séta a Notre-Dame. Ez a híres Quartier Latin (Latin-negyed) széle, nem messze van innét a képző- művészeti főiskola. Mozik, könyvesboltok és megszám­lálhatatlan kisgaléria talál­ható itt, meglehetősen for­galmas, nyüzsgő élettel. S most már itt található a Ma­gyar Intézet is egy fedél alatt a párizsi magyar kon­zulátussal. December 16-án lesz az épület ünnepélyes birtokbavétele. November végén az építők még az utolsó simításoknál tartottak — az épület belső terein dolgoztak a műemlék ház­ban. Az üvegajtón azonban már olvasható volt a kettős feliirat. Vízum ügyekben min­den bizonnyal sokan fölke­resik majd az épület harma­dik emeletét (ott lesznek a konzulátus irodái), s a Ma­gyar Intézet munkatársai is nagy forgalommal számol­hatnak. A történelmi Magyar Inté­zet is a Latin-negyedben volt, igaz, annak szívében az egyetemi élet kellős közepén. Mostanáig pedig egy elegáns bérház egyik emeletét bérel­ték a Talleyrand utcában. Itt már nemcsak az intézetet megalapozó hatezer kötetes könyvtár jelentette a magyar kultúrát a francia főváros­ban. Időközben Párizsban — a többi között a Francia Nemzeti Könyvtárban — je­lentős magyar anyagot gyűj­töttek össze, ezért szükséges az intézeti könyvtár profil- váltása. A jövőben elsősorban a friss szépirodalom és az or­szágismeret témakörébe tar­tozó könyvekkel szeretnék várni azokat, akik (nem ke­vesen) hozzájuk fordulnak. A Talleyrand utcai épületben már előadóterem is volt, s ott hangversenyeket is tar­tottak. Az új Magyar Intézetben ehhez lényegesen jobb körül­mények állnak rendelkezés­re. A hangversenyterem im­pozáns, akusztikája kiváló, s emellett kamarakiállítások­ra, pódiumelőadásokra alkal­mas termek is vannak ben­ne. A magyar zene, hangver­senyélet kiválóságainak mű­vészete iránt igen nagy Pá­rizsban az érdeklődés. Pél­dául Kocsis Zoltánnak —aki november végén épp hang­versenyt adott a Théatre de la V iliében — már Európa - szerte ismert zongoristaként a Magyar Intézetben volt pári­zsi bemutató koncertje. A Magyar Intézet az új körül­mények között kamarazene- karok fogadására és fellépte­tésére, hanem a magyar kul­túra tágabb megismertetésé­re is lehetőség nyílik. A Ma­gyar Intézet a jövőben sem mond le bevált, s az idén különösen eredményes kísér­letekről, amelyek a rólunk alkotott képet színesebbé te­hetik. Csutorás Annamária Dalos lányok, asszonyok Tizenöt éves a siófoki Bányász Női Kar Tizenöt éve kezdte meg működését a siófoki Bányász Női Kar, s ez alkalommal a két patronáló vállalat, a GOV és a KW szakszervezeti bi­zottsága ünnepséget rende­zett a dalosegyüttes tisztele­tére. A bensőséges ünnepen a jubiláló kóruson kívül a több mint százéves Siófoki Dalkör is szerepelt Tímár Imre karnagy vezényletével, aki egyúttal a Bányász Női Kar dirigense, sőt a városi gyermekkórus vezetését is vállalta. Városi István, a KW szak- szervezeti bizottságának tit­kára méltatta az együttes eredményeit, felidézte a sok­sok emlékezetes szereplést, a koncerteket, s az elmúlt 15 év során végzett munkát, eredményeket, elismeréseket. A kórusban 45 lány és asz- szony énekel: vállalati dol­gozók, pedagógusok, egész­ségügyiek, háziasszonyok stb. A többi között felléptek a Nemzeti Galériában, a bá­nyászkórusok országos talál­kozóin, a szövetkezeti és a Vándor Sándor fesztiválo­kon; a Magyar Rádió is ké­szített hangfelvételeket elő­adásaikon. Rendszeresen részt vesznek a somogyi mű­vészeti szemléken, a balato­ni évadnyitó dalosünnepeken, a siófoki politikai és társa­dalmi ünnepségeken. Számos hazai és külföldi együttessel szerepeltek közös hangverse­nyen. A többi között emlé­kezetesen jól sikerült példá­ul az a koncert, amelyet a Budapesti Tanítóképző Főis­kola lánykarával, illetve a Siófoki Dalkörrel tartottak együtt Siófok felszabadulásá­nak 40. évfordulója alkalmá­ból. A zürichi ifjúsági ének­és zenekarral a finnországi Oulu kórusaival ugyancsak többször fölléptek. 1982-ben és 1984-ben a bjelovári szak- szervezeti szövetség meghí­vását fogadták el, és Cseh­szlovákiában is koncertez­tek. 1980-ban szerezték meg az ezüstkökzorús diplomát. 1982- ben a Fejér megyei kórus- fesztivál nívódíját kapták meg, s egy évvel később az Országos Béketanács elnök­sége béke-emléklappal jutal­mazta az együttest. Az idén februárban a Magyar Rádió kóruspódiumának évadzáró hangversenyén elérték a ki­váló minősítést.. A történelmi Latin-negyed. E környéken kapott otthont az új Magyar Intézet MARKÍROZUNK tésére is vállalkozhat. Dr. Berényi Pál, a Magyar Inté­zet igazgatója ottjártunkkor nem véletlenül említette, hogy az új helyen berendez­tek egy vetítőtermet is, és rendszeresen tartanak film- bemutatókat. Párizsban van egy réteg, amely igen érdek­lődik a magyar filmművészet iránt. Említettük már, hogy az új épületben kiállításokat is rendeznek. Az elképzelések szerint évente Jcét reprezen­tatív tárlatot nyitnak meg. Az épület avatásakor példá­ul a Nemzeti Galéria XX. századi festészeti és grafikai anyagából rendeznek tárla­tot. Minden bizonnyal nagy sikere lesz az Ungarica ki­állításnak is, amelyet a Szé­chényi Könyvtár, a párizsi egyetem és a Bibliotheque Nationale anyagaiból válogat­ták össze. Megnőnek tehát párizsi kulturális jelenlétünk esé­lyei: nemcsak egy szűkebb réteg érdeklődésének felkel­Zsenge ifjúságomban irigyeltem a színházi bonvivánokat, mert ők a második felvonás nagyje­lenetében megcsókolhatták az isteni nőt, Vehemenczey Adélt aki a primadonna szerepkörét töltötte be az áltálam oly sűrűn, s kizáró­lag az ő kedvéért látogatott színházban. Irigységem akkor kezdett lanyhuló tendenciát mutatni, amikor megtudtam, hogy a színpadi csók nem igazi. Csupán markírozzák. Vagyis úgy tesznek, mintha... A markírozás egyébként azóta lelépett azokról a bi­zonyos világot jelentő desz­kákról. Megjelent az aszfal­ton, a parketten, s minde­nütt, ahol élünk, mozgunk. Tessék csak figyelni. A napokban egy külföld­ről érkezett, de magyar szár­mazású emberrel társalog­tam, aki szinte ájultan be­szélt arról, hogy Magyaror­szágon mennyien beszélik az angol nyelvet. „Szinte azt hiszem — áradozott —, hogy önöknek az angol a máso­dik anyanyelvűk.’’ „Honnan veszi ezt a mar­haságot?” — kérdeztem tőle nemes egyszerűséggel, mire vendégem kibökte, Budapes­ten is töltött néhány napot, más városokban is jól körül­nézett már, s meglepetéssel tapasztalta, hogy milyen sok nálunk az angol szöveg a cégtáblákon. De az említett nézetet erősítette benne az is, hogy ifjoncaink nagy ré­sze angol feliratú trikóban, dzsekiben díszeleg. Aztán kérésemre egy ilyen angol trikóst leszólított, hogy szpikel-e englisül, vagyis beszéli-e a szigetország nyel­vét, mire ifjú barátunk él­tátotta a száját, majd nem éppen egy angol lord modo­rában válaszul egy kérdést tett fel, ami úgy szólt, hogy: „He?” De még ha csak a nyelv­tudást markíroznánk. A minap egy hivatalban volt dolgom. A kopogtatás után azonnal beléptem, s azt láttam, hogy emberem nagy igyekezettel próbálja a po­cakjával benyomni íróaszta­lának fiókját, miközben ke­zével zavartan matat toll után az asztalon. A rusnya fiók azonban valahol el­akadt, mint a szónok ajkán a szó, amikor összekeveredik a kezében a papír. Alkal­mam volt tehát észrevenni a fiókban egy könyvet a jel­legzetes sárga fedéllel, mely tudvalévőén nálunk a kri­miknek a sajátja. Kiderült tehát, hogy eme hivatalnok csak markírozza a munkát. vagyis úgy tesz, mintha dol­gozna. A markírozásnak egy má­sik példájával is nemrég ta- láloztam. Egy kezdődő épít­kezés előtt vártam valakire hajnali fél kilenc órakor. Jobb híján bámulni kezdtem befelé az elkerített terület­re. A korai órák ellenére már négyen-öten is lehettek az építkezésen, de lelkileg még nem lehettek felkészül­ve a munkára, merit csak beszélgettek, nézelődtek. Az­tán egyikük kivált a cso­portból, s mintegy fél perc múlva újra feltűnt, hóna alatt egy kétméteres deszká­val. (Lehet, hogy csak száz- nyolcvan centi volt.) A deszkával körbesétálta az építkezést, aztán újra eltűnt. De nem sokáig kellett nél­külöznöm, mert kisvártatva ismét feltűnt a deszkával, és újfent körbejárt vele. Hogy ezt hányszor ismételte meg, nem tudom, mert a negye­dik deszkás séta után meg­jött, akire vártam, s el­hagytam a helyszínt. Baloghy Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom