Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-30 / 306. szám

1986. december 30., kedd Somogyi Néplap 5 Vizsgaidőszak a főiskolán Nehéz napok krónikája Az év utolsó napjaiban, il­letve az új év első hónapjá­ban Kaposvár két főiskolá­ján csaknem 1350 diák ad számot tudásáról. A folyosó­kat lámpalázas hallgatók le­pik el, izgatottan lesik a vizsgatermek ajtaját, hiszen a várható eredmény féléves munkájuk gyümölcse. Az is­kolákat örömtől csillogó sze­mek és a sikertelenségtől bá­natos arcok uralják. Nehéz időszak ez a tanároknak is: naponta 15—20 diák áll elé­jük bebizonyítani, hogy a ta­nári kar elmúlt néhány hó­napi fáradozása nem volt hiábavaló. A kaposvári állattenyészté­si karon december 15. és január 9. közötti vizsgaidő- szakban 257 nappali tagoza­tos hallgató vizsgázik. A másodévesek öt, a harmad­évesek hat tantárgyból ad­nak számot tudásukról. Az első évfolyamos hallgatók vizsgaidőszaka — négy tan­tárgyból állnak bizottság elé — január 19-től február 13- ig tart. Ezeket az időszako­kat megelőzi az aláírásért, illetve a gyakorlati jegyekért folytatott „küzdelem”. Az év­folyamok diákjai szinte minden évben ugyanattól a tárgytól tartanak, a „túl va­gyok rajta” érzés már fél si­kere a vizsgaidőszaknak. Ilyen rettegett tárgy az első­söknél a kémia és az állat- tenyésztési biológia, a má­sodéveseknél a géptan, a harmadik évfolyamban pedig a vállalatgazdaságtan. A le­velező tagozat 190 hallgatója közül az első és második év­folyamok december 12-re, a Helyreállítják Pécsen a római sírkamrákat Pécs európai jelentőségű harmad- és negyedéveseik pedig december 31-re végez­nek vizsgáikkal. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolán több mint félez­ren készülnek a nappali, 340- en a levelező tagozaton fél­évi vizsgáikra. December 19- ével a nappali hallgatóknak befejeződött a szorgalmi idő­szak, megkezdhették vizs­gáikat, melyeknek január 26-ig kell megfelelniük. A levelezősöknek december 1-től ‘kéthónapos kibővített vizsgaidőszak áll rendelkezé­sükre. A hatvan nap alatt 12—13 tantárgyból felelnek. A nappali tagozaton évfolya- fnonként általában 5—6, szakkollégiumtól függően esetleg 7—8 vizsga van. Míg a másodéveseknek ja­nuár 27-én megkezdődik a második félév szorgalmi idő­szaka, az elsősök 26-tól há­romnapos kutatás-metodikai tanfolyamon vesznek részt, amely a szakdolgozatuk megírásához, a tudományos diákköri munkában való részvételükhöz nyújt segítsé­get. A harmadik évfolyam hallgatói január 16-án vizs­gázhatnak utoljára, majd 19- től megkezdik az egy hóna­pos szakmai gyakorlatukat. A tanítóképző főiskola a kimagasló félévi teljesítmé­nyek alapján megajánlott jeggyel menti fel azokat a hallgatókat, akik erre érde­mesek. A szorgalmi időszak utolsó napjaiban a másod­évesek például az anyanyelv tantárgypedagógia nevű tan­tárgyból felmérő dolgozatot írtak, s a jól sikerült fel­mérőnek megajánlott jegy volt az eredménye. A főis­kola hallgatóinak a nyelvtan, a matematika és a természe­ti ismeretek jelentik az idei legnehezebb vizsgákat. Mindkét főiskola lehetősé­get biztosít a sikertelen vizs­gák megismétléséhez. Egy tantárgyból a két utóvizsgát a — tanulmányi idő alatt egyszer igényibevehető — rektori, illetve főigazgatói vizsga követheti. A MEGMÉRETÉS ISKOLÁJA Korunk tudományos-tech­nikai ismereteinek szaksze­rű elsajátítása, az informá­ciócsere gyorsasága alapvető követelmény. Ezért különö­sen nagy gondot kell fordíta­nunk az ismeretek átadói­nak, a pedagógusoknak a to­vábbképzésére. Az 1985-ben megindított intenzív továbbképzések ta­pasztalatait összegezte Ka­posváron a Pedagógusok Szakszervezete Somogy Me­gyei Bizottsága. Dr. Kálmán András, a megyei pedagógiai intézet tudományos főmun­katársa előterjesztésében föl­tárta az elmúlt év eredmé­nyeit, gondjait. A második képzési évben abszolút mértékben növeke­dett, relatívan azonban csökkent az oktatásban résztvevők száma. Szaktár­gyanként és az oktatási rendszerben elfoglalt pozíció­kat tekintve nem volt egyen­letes a jelentkezés, a beis­kolázás. Ennek oka többré­tű. A társadalmi, intézményi és egyéni igények, lehetősé­gek összehangolása nem könnyű feladat. A pálya el­nőiesedése, a képesítés nél­küli oktatók számának ál­landó emelkedése, a megmé­rettetéstől való félelem, és számos más tényező nehezíti az intenzív továbbképzést. Különösen akkor, ha a be­fektetett energia anyagi megtérülése jó, illetve kivá­ló eredmény elérése esetén várható csak. A megfelelt „érdemjegyet” szerzett peda­gógusok anyagi támogatása elmarad. Indokolt lenne ez akkor, ha a diplomák érdem­jegyei és a hétköznapok tel­jesítményei is a valós érték­rend alapján kapnának elis­merést. A képzés iránti bizalmat­lanságot növeli az is, hogy a végzett pedagógusok nem mindig tapasztalják a meg­szerzett ismeretek gyakorlati hasznosításának lehetőségét. A tanulás során megadott szakirodalom nem mindenütt hozzáférhető és tanulmányi szabadság sem jár a vizsgá­ra készülőknek. A tartalmi munka mind­ezek ellenére eredményes­nek mondható. Az új isme­retek megismerése, alkal­mazása és felhasználása so­rán a pedagógusok közelebb kerülnek egymáshoz. Szak­mai ismereteik bővülnek. Magyar opera ősbemutatója Szokolay Sándor Ecce homo Szokolay Sándor Ecce ho­mo című új operáját mutat­ja be a Magyar Állami Ope­raház a színházi évad első felének végén, január 25-én, illetve 27-én. A kortárs magyar zenemű­vészet egyik legismertebb al­kotójának ez a negyedik operája. Az elsőt, a Vér­nászt, több mint két évtized­del ezelőtt állították szín­padra Budapesten és azóta tizennégy külföldi operaház­ban. Ezt követte a Hamlet, s egy évtizeddel ezelőtt a Sám­son. Az Ecce homo, amely­nek műfaját a zeneszerző passióoperaként jelöli meg, Niikosz Kazantzakisz Akinek meg kell halnia című regé­nye alapján készült. A mű­vet Rubin Péter fordította magyarra, s ebből Szokolay Sándor írta meg az opera szövegkönyvét. Cselekménye a bibliából ismert passiójá­ték és a modernkori víziók ötvöződésére, zenéje az egy­szerű dallamokra, a népzené­re és a gregoriánra épül. Szokolay Sándor új dalmű­vét a szokottnál népesebb szereplőgárda adja elő, Mikó András rendezésében. A ze­nei betanítást és a vezény­lést a szerző vállalta. A főbb szerepeket párhuzamos sze­reposztásban Molnár András és Romhányi Attila, Kalmár Magda és Kukely Júlia, illet­ve Sólyom-Nagy Sándor és Tóth János énekli. Új magyar zenetörténet római műemlékei az ókeresz­tény festett sírkamrák hely­reállítására, megóvására és bemutatására nagyszabású program kezdődött, amely átnyúlik a következő évszá­zadba. A rekonstrukció mo­dellje a mauzóleumnak ne­vezett sírkamra, amely nem­rég készült el, s az ország első klimatizált és sterilizált múzeuma lett. A székesegyház előtti Dóm téren 1780-ban bukkantak rá az első ókeresztény sírkam­rára, közvetlenül a templom falai mellett. 1922-ben ! egy háromikaréjos kápolnát ta­láltak. 1939-ben került nap­világra az úgynevezett kor­sós sírkaimra és a hétkaré- jos kápolna. Ez utóbbit visz- szatemették, a többi épületet feltárták és bemutathatóvá tették. 1975-ben találták meg a hajdani vízlépcső alatt az ötödik ókeresztény temetke­ző helyet: a mauzóleumot. Valamennyinél az okozott gondot, hogy a látogatók je­lenléte megváltoztatta a sír­kamrák klímáját, és a fal­festmények rohamos pusz­tulásnak indultak. Emiatt be kellett zárni a műemlé­keket. Bachman Zoltán építész, a pécsi Pollack Mihály Műsza­ki Főiskola tanára és mun­kacsoportja eredeti megol­dást talált az ókori emlékek megóvására. Az építménye­ket körülássák, s fémmel szi­getelt kettős „betondobozba” zárják, így teljesen elszigete­lik a 'külvilágtól. A belső te­ret sterilizálják légkondicio­nálással és mesterséges vilá­gítással látják el. A látoga­tók üvega'blakotkon át tekint­hetnek be a sírkamrába. Ily módon a falfestmények nem károsodhatnak sem a hőmér­séklet változásai, sem az emberi kipárolgás következ­tében. Ez a módszer kitűnő­en bevált a mauzóleumnál. A háború utáni magyaror­szági művel ődéstönténet egyik jellegzetes mozzanata, hogy csaknem teljességre tö­rekvő, összefoglaló jellegű munkák születtek a különbö­ző művészeti és tudományos ágazatokban. A magyar ze­ne történetét összefoglaló tu­dományos igényű munka azonban mindmáig hiányzik ezeknek sorából. A hetvenes évek eleién Szabolcsi Bence kezdeménye­zésére azután megkezdték a Magyar Tudományos Akadé­mia Zenetudományi Intéze­tében az anyaggyűjtést a ha­talmas munkához. Jó néhány magyar zenetörténeti kiad­vány jelent meg már a ko­rábbi években is, inkább csak a népszerűsítés, mint a tudo­mányos teljességre törekvés igényével. Annál is inkább így volt ez, mivel a magyar- országi zenetörténetnek szin­te a leguitóhbi évekig akad­tak alig feltérképezett, vagy éppen téves megítélést el­szenvedő területei. A készülő ötkötetes reprezentatív ki­advány mindezeket igyekszik felderíteni, póitolnl, illetve pontos, tudományos magya­rázatot adni ott, ahol ez szük­séges. A Magyarország zenetörté­nete című munka, amelynek első kötete várhatóan 1987. karácsonyára jelenik meg, öt zenetörténeti korszákra osztva tárgyalja majd a min­denkori Magyarország zenei életét. Az első kötet közel fél évezredet tekint át, megköze­lítően Buda elestéig, 1542-ig tárgyalja a hazánk területén született és hangzó zenei anyagot, rávilágít természe­tesen a muzsikálás igényé­nek, lehetőségeinek társadat mi körülményeire. E korszak középpontjában a magyar gregorián zene áll, amely ép­pen a készülő hatalmas mun­kához végzett kutatások so­rán nyert — főként Rajecz- ky Benjamin nagyértékű tudományos tevékenysége révén — a korábbitól eltérő, újfajta megvilágítást. Sokáig uralkodott ugyanis az a fel­fogás, hogy hazánkban a 16. századot megelőző időkben nem volt említésit érdemlő zenei élet. E felfogás első­sorban arra épült, hogy a középkoritól magyar nyelvű zenei emlékünk nincs, a gre­gorián pedig, amely latin nyelvű — vélték akkoriban — nemzetközi, s ezért nem tartozik a magyar zenetörté­net vérkeringésébe. Jelentősek azok a tudo­mányos eredmények is, ame­lyek a kiadvány következő köteteihez végzett kutatások során kerültek napvilágra. A második kötet, amely a 16. és 17. századi magyarországi ze- neműveLéssel foglalkozik, fő­leg a városok zenei életét, a fejedelmi, főúri zenét és az iskolai nevelést tárgyalja. A levéltári kutatások nyomán feltárult kép alapvetően át­formálja a városi zenélésről eddig vallott felfogásunkat, hiszen a második kötet szer­kesztője, Bárdos Kornél, szá­mos szlovákiai, horvátorszá­gi, erdélyi levéltár anyagát dolgozta fel, amelyek mind­eddig — miként a középkori levéltári anyag is — rejtve maradtak a kutatók és a nagyközönség előtt. Feltárat­lan marad azonban még min­dig az egykori török hódolt­sági terület zenei élete. Annyi azonban bizonyos, hogy az akkori, részekre sza­kadt Magyarország területén soha nem szűnt meg a zenei élet folytonossága, s hogy hazánk zenetörténete a ma­ga sajátos módján mindig része volt a nagy európai, történeti áramlatban zajló eseményeiknek. Ugyancsak a városi, vala­mint a főúri zeneélet a té­mája a harmadik kötetnek, amely a 18. századdal foglal­kozik. Esterházy Pállal és persze Haydn korával eddig is sókat foglalkoztak, ám éppen ezek fénye homályo- sífotta el azoknak a kismes­tereknek a tevékenységét, akik a kor azonos zenei köz­nyelviét beszélték (ezt a ze­netörténeti korszakot szokás gyűjtőnéven a bécsi klasz- szicizmus korának nevezni), s akiknek a vállán jutattak tovább még az olyan nagy egyéniségek is, amiilyen Mo­zart vol|L A legkevesebbet egyelőre a kiadvány negyedik, a ro­mantikát feldolgozó köteté­nek anyagáról tudunk mon­dani, mivel itt is a nagy egyéniségek elhomályosító, de egyben ellentmondásos­nak is bizonyult kisugárzása sokáig akadályozta a tisztán­látást. Elzárt várható, hogy ezt meg fogja előzni a Ma­gyarország zenetörténete ötö­dik, 20. századdal foglalko­zó kötete — amely szintén sok új, de — éppen mert mai zenéről van szó — még TV-NÉZŐ Karácsony hete A karácsony különösen próbára teszi a televízióso­kat. A néző kíváncsisága ilyenkor hatványozott; mi­lyen ajándékot tesz a fénylő, egyre több helyen már szí­nes dobozba a Magyar Tele­vízió. A vakációzó gyerekek­re gondolva már 23-án., ked­den megteremtődött az ün­nepi hangulat a képernyő előtt. Igaz — halvány em­lékek újraidézésével, Azaz: jlayarészt ismétlésekből állt az aznapi gyerekműsor. Az ajándékozás estéjén is hozzátartozik a családi szo­kásokhoz a tévénézés. Talán ez az este az egyik legkriti­kusabb a műsorszerkesztés szempontjából, hiszen mil­liónyian várják, hogy a kép­ernyőn is megtörténjen a csoda. Az ünnepre terített asztalhoz is korábban ül ilyenkor a család, hogy az esti műsort végignézhesse. Az ünnepi készülődés aligha en­gedte sokaknak, hogy már kora délutántól a képernyő előtt üljenek, hiszen már há­rom óra előtt elkezdődött a Karácsonyi capriccioóval, a Himnusszal záruló monstre tévéműsor. Liszt Missa so- lennis — Esztergomi mise — című orlaitóriumának megs zó- lalltaitálsa már jelt adhatott az ajándékozásra váróknak, hogy bevonuljanak a szépen földíszített karácsonyfához. Ezután kezdődött André Obey színdarabja, az Éjféli színjáték, melyet Mihályi! Sándor rendezett. Az ünnepi hangulathoz illő darab talán •meglepte a nézők egy részét; a jóságról, az emberi tisz­tességről szólva ez a játék tulajdonképpen az árulásból eredő kitaszítottságot mutat­ta be. A darab keretét egy falusi mesteremberek által bemutatásra váró színdarab előkészületei adják. Az ösz- szetartozást nem a mester­emberek színészet iránti te­hetsége, vagy tehetségtelen- sége fejezte ki, hanem a tisz­tesség a tisztaság. A sajátos misztérium játék próbái alatt magatartásával vált alkalmat­lanná a tiszntaság jelképét alakító Alice arra, hogy el- játszhassa végül is szerepét. A kovácsot alakító, a tele­vízióban már rég látott Sza­bó Gyula, a misztériumjáték „rendezője”, ugyan nem mond vádbeszédet a lánynak, de súlyos szaval talán még jó útra téríthetik. Csütörtökön délelőtt ugyan­csak ismét a gyerekek ülitek zömmel a képernyő élőitt, de felnőttnek is örömet szerez­hetett a Jankó játékai című csehszlovák film. Talán nem gondoltak arra sem a kicsik, siem a nagyok, hogy a kará­csonyfa alatt a már kibon­tott játékokat összehasonlít­sák Jankó maga készítette falovacskáival, madaraival, a kis szekérrel, amit a vá­sáriba vitt, hogy beteg apja helyett maga keresse meg a családnak a kenyeret. A cso­da megtörtént. Nem az, hogy elkeltek a játékok, hanem, hogy Janiké jósága az öreg­asszonytól kapott bűvös al­ma formájában talpraállítot­ta ágynak dőlt édesapját. Nemcsak érdemes, hogy megtartsuk emlékezetünk­ben ezt a filmet, hanem elr gondolkodva rajta, vala­mennyien megszerezhetjük Jankó bűvös almáját. A ja­pán filmtermésből is jól vá­lasztott a Televízió, amikor karácsony másnapján műsor­ra tűzte A medvevadász cí­mű filmet. A látszólag ese­ménytelen film ugyancsak úitnavlaiót adott becsületből, tisztességből. Charley ménje, Brandos Thomas sikeres színműve vi­lágsiker a színpadokon. Szí­nészi bravúrra ad lehetősé­get, Babberleyt, a jó pajtást arra kérik udvarló barátai, hogy lépjen Charley nénje szerepébe. A várt vendég ugyanis nem érkezeit! mag. Az ügyes parodista-színész. Gál völgyi János azonban a matróna ruhában mintha nem a megírt szerepet ját­szotta volna, hanem annak paródiáját. De nemcsak raj­ta múlott, hogy a tévéválto­zat csupán ígéret maradt so­kunk számára. Egy kissé fá­radt előadást produkált a szereplőgárda, aminek a ki­választásában tévedett leg­inkább a rendező, Málnay Levente. Horányi Barna kiforratlan tudományos anyaggal lesz gazdagabb az eddigi feldolgozásoknál. A készülő munkához ha­sonlatos, összefoglaló, nem­zeti zenetörténet nem annyi­ra elterjedt műfaj a zenetör­ténetírásban, ahol inkább a naigy lexikonokra helyezték a hangsúlyt. Nemzetközi vi­szonylatban tehát nem kés­tünk el a kiadvánnyal. És ha az említett más hazai ki­adványaink sorában a Ma­gyarország zenetörténete egyike lesz is az utolsóknak, végre betölti majd azt a pó- talhaitartfen űrt, amelyet a zene történetével foglalkozó tudományos szakemberek, főiskolai hallgatók, diákok, a mlaigyar zene iránt érdeklődő közönség mindmáig érzett. Szomory György

Next

/
Oldalképek
Tartalom