Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-28 / 304. szám
1986. december 28., vasárnap 5 Somogyi Néplap rp M * 1 f * r Teli vakacio Nyolc napja tant a téli szünet, elmúltak már az ünnepi várakozás izgalmai is. Pár nap múlva véget ér az idei év. Ilyenkor, szilveszter és karácsony között sok szülő veszi ki a szabadságát, hogy idejüket a családjukkal tölthessék. Gyakorta gondot okoz, hogy mit is csináljanak együtt, mivel töltsék a szabadidejüket. Kaposváron a Kilián György Városi Művelődési Központ számos programmal igyekszik segíteni rajtuk. Tegnapra például pingpongversenyt, videó filmvetítést, számítógépes játékokat és játéksarkot ajánlottak a gyerekeknek. Az egyik teremben nem palástolt izgalommal nézték a vásznon a kicsik Tom és Jerry legújabb kalandjait. Ök a Kinizsi lakótelepi általános iskolából érkeztek Győrfi Lajosné vezetésével. A tanárnő elmondta, hogy kihasználták ezt az alkalmat, és gyalog tették meg az utat. A lakótelepiek úgyis keveset mozognak. A harmadik osztályos Forró Tünde, aki kvarcórát, egy éneklő babát és Walt Disney könyvét kapta karácsonyra, elmondta, hogy sok-sok ismerőst talált már a filmen, de így is nagyon tetszik neki. A szomszédos helyiségben a nagyobbacska fiúk minden figyelmét lekötötték a számítógépek. Hahn Péter és Szabó Zsolt a Toldi iskolából érkeztek. Barátaiktól hallatták, hogy lehet majd számítógépekkel játszani. Mindketten tagjai az iskolai számítógépes szakkörnek. Azt mondták, ezek a masinák mindennél jobban érdeklik őket. Ereth Róbert a Szalma iskolából jött, elmondta, hogy ezeket a gépeket izgalmasabbnak tartja, mint a tévét, jobban telik így az idő. Szeretne a programozással is megismerkedni, mert ha jól megtanulja, talán egy számítógépet is kap a szüleitől. Nemcsak ő jött a Szalmából, Falvai Gábor és Horváth Róbert is vele tartott. Mellettük, egy ugyancsak haladó gépkezelő, Gábor Zsolt játszott, aki a gyakorlóból jött. Berta Gábor és Lain Gábor voltak a kíváncsiskodók, érdeklődve figyelték a többieket, akik éppen egy veszélyes folyón akarták átugratni a gépemberkét ... Ádáz focicsata dúlt a terem másik részében. Az asztali foci két oldalán Pápai Csaba és Tóth Attila mérkőzött egymással. Csaba fontosnak tartatta megjegyezni később a végeredményt. Persze, mert ő győzött. A másik asztalnál Kovács Péter azon mérgelődött, hogy elhozta bár az általa épített Legót, de nincs társa, akivel összemérhetné tudását. így hát Bank László barátjával, aki szintén a Berzsenyiből jött, egy focicsatát vívtak. Bailogh P. Ferenc A mérnök fizetése SZABAD PRÉDA, VAGY A LEGJOBB MEGOLDÁS? Kutató orvosok BIBLIOGRÁFIA HÚSZ ÉV MUNKÁJÁRÓL A kaposvári megyei kórházban 1961-ben alapították az Arató Miklósról elnevezett orvosi könyvtárat, mely nemcsak gyűjtője a szakkönyveknek, hanem segítője is a tudományos kutató munkának. Témajegyzéket ad az új szakirodalomról, friss tájékoztatást nyújt a kutatóknak. Jelentős vállalkozásként most bibliográfiát jelentetett meg a könyvtár, a kórház és rendelőintézet orvosainak tudományos dolgozataiból. Húsz év terméséből állította össze a kötetet Kozma Zoltánná könyvtáros. Több mint kétszáz szerző munkásságát tárta fö! 1961-től 1981-ig. Nemcsak a nyomtatásban megjelenteket gyűjtötte csokorba a lelkes könyvtáros, hanem a közleményekkel egyenran - gú — ám csupán szóban elhangzott, felolvasott — előadásokat is. A kiadvány célja a további kutatómunka segítése, de megviláglik benne az a szándék is, hogy a fiataloknak ösztönzést adjon a tudományban való elmélyülésre. Annak is nyújt mondanivalót a kötet, aki csupán a bibliográfia megjelentetését hivatott értékelni. Mindjárt az első évszámnál találunk ilyet. Kitűnik: 1961-ben a kórház és rendelőintézet néhány vezető főorvosa, az idősebbje fordított figyelmet arra, hogy elmélyüljön a tudományos munkában. A témák — mint például a betegirányítással foglalkozók — többsége időszerűségük miatt is figyelemreméltó. Az 1961-től nyilvántartott kaposvári kutató orvosok többsége ma is rendszeresen publikál. Ahogy teltek az évek, úgy bővült a kutatók száma. Nyolcszáz- két dolgozatot, illetve előadást dolgozott föl a bibliográfiában Kozma Zoltánná. Csupán összevetésül nézzük például az 1977. évi termést és az 1981. évit. A korábbi időben huszonkét címszó jelzi a publikációkat, előadásokat,, öt évvel ezelőtt már ötvenhét található a füzet lapjain. Bekapcsolódtak az intézet tudományos tevékenységébe a fiatal szakorvosok, akik közül néhá- nyan már a tudományos minősítésben is előbbre léptek. A mind több témára figyelő kutatók foglalkoztak a gyógyszerészettel épp úgy, mint a különböző megbetegedések gyógyításának tapasztalataival, az új műtéti eljárások alkalmazásának eredményeivel, de számos orvostörténelmi témát is feldolgoznak. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy mind több lehetőség teremtődött a megyében a dolgozatok helyi megjelentetésére. A Somogy Megyei Kórház évkönyveit, az egészségügyi tájékoztatót, a siófoki közegészségügyi napokon elhangzott előadásokból összeállított kiadványokat, a somogyi orvosnapok hasonló kiadványait, a Somogyi Orvosi Szemlét, a Somogy Orvostörténeti Szemlét említhetjük példaként. A szorgalmas és figyelmes könyvtárosi munka épp úgy elismerést érdemel, mint dr. Kopa János főigazgatóhelyettes főorvos lektori tevékenysége, amivel hozzájárult a kötet megjelentetéséhez. A kórházban fölismerték, hogy szükség van egy ilyen kiadványra, mely további lendületet adhat a kutatómunkának; szorgalmazója lehet annak, hogy mind többen vegyék ki a részüket belőle. Horányi Barna Nem tudom pontosan, hány, de minden bizonnyal több ezer újságcikk, rádíó- és tv-műsor bírálta az utóbbi években az értelmiség, azon belül különösen a műszaki értelmiség kereseti viszonyait. Mindahányuk megállapította, hogy az egyetemet és főiskolát végzettek erkölcsi és anyagi megbecsülése fölöttébb mérsékelt, a legkevésbé sem ösztönöz a következetes szorgalomra, az egyenletesen magas színvonalú tevékenységre és különösen nem biztat szellemi újdonságok létrehozására. E szempontból a helyzet kedvezőtlenebb, mint volt akár 4—5 éve, és még kedvezőtlenebb a 30—40 évvel ezelőttinél. 1938-ban az átlagos mérnökkereset háromszor volt több a szakmunkásokénál, ez az arány az 50-es évektől fokozatosan csökkent, beleértve az újság- cikk-dömping időszakát is. Ez idő tájt az átlagos mérnökkereset már mindössze 15 százalékkal több az átlagos munkáskeresetnél. A valóságos helyzet azonban ennél is rosszabb. A statisztika ugyanis a keresetek alakulásának szempontjából a mérnökök közé sorolja az irányító szervekben és a vállalati vezető beosztásokban tevékenykedő műszakiakat is, akik köztudottan lényegesen vastagabb borítékra tesznek szert, de nem azént, mert mérnökök, hanem azért, mert vezetők. Ha őket kivesszük a statisztikai tömegből, akkor alighanem úgy módosul a kimutatás, hogy az átlagos mémökkereset semmivel sem magasabb az átlagos szakmunkás-keresetnél. Szakértők — vizsgálódásukból — azt a következtetést vonták le, hogy — az elveket tekintve — nem általában véve az alapfizetések hibádzanak, hanem a teljesítmények értékelésének módszerei és lehetőségei. Magyarán: nem feltétlenül indokolt, hogy az egyetemet végzett dolgozó kétszer-há- romszor többet keressen a kevésbé iskolázottnál pusztán azért, mert egyetemet végzett. (Magam beszéltem vállalati főmérnökkel, aki egyik beosztott mérnökéről szólva kijelentette, az illető még azt a kevés pénzt sem érdemli meg, amit fizetésként kap.) Eszerint az lenne kívánatos, ha nem az alapkeresetekben, hanem a teljesítmények elbírálásában valósulna meg az egyenlőség. Eszerint a juttatások a végzett munkával, annak értékével lennének arányosak. A teljesítmények pedig hol mérhetők? A gazdálkodó szervezetekben. A vállalatok közül jó néhány a maga kezébe vette az ügyet. Amint a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének legutóbbi tisztújító közgyűlésén Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára elmondta: „A rendelkezésemre álló adatokból kitűnik, hogy a műszaki alkotómunka értékét felismerő vállalatoknál az elmúlt 5 évben a vállalati átlagbérekhez képest sokkal erőteljesebben nőtt a műszakiak átlagbére. így van ez a Magyar Vagon- és Gépgyárban, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhely Gyárban, az MMG Automatika Művekben, a Híradástechnika Szövetkezetben és még sorolhatnám a példákat.. Való igaz, leírhatnánk még a MOM, a Medicor és még jó néhány más magyar vállalat nevét is. De nem a többségét. Pál Lénárd sem rejtette véka alá, hogy . a gazdálkodó szervezetek többségében még nem ez a helyzet a jellemző. Ha ugyanis az volna, mást mutatna az országos statisztika is. Vajon ezek a vállalatok miért nem ismerik fel a mérnöki munka fontosságát? Nem hiszem, hogy a vezetők közül bárki is ne tudná, mi hozza meg vállalatának a nyereséget, saját magának pedig a nyereség-prémiumot. Inkább az lehet a helyzet, hogy a hazad gazdálkodó szervezetek nagyobbik fele napjainkban sem a műszaki haladással, a technikai-technológiai korszerűsítéssel juthat számottevő nyereség- többlethez. Kifizetődőbb számára az eddigi tevékenység kockázatmentes folytatása, esetleg extenzív úton való bővítése. A Magyar Vagon- és Gépgyár termékeinek túlnyomó részét éles konkurenciaharcban, külföldön értékesíti. Rákényszerül a folyamatos korszerűsítésre, ez hozzáértő és szorgalmas mérnökök nélkül nem megy, meg kell hát fizetni őket. különben kilépnek, vagy főmunkahelyükön mérsékelten fárasztják magukat, hogy legyen erejük a mellékkereset megszerzésére. Más a helyzet az államközi szerző déseknek és az úgymond el látási felelősségnek köszönhetően biztos piacokra termelő vállalatok esetében. Számukra nem létszükséglet, hogy megújulásra állandóan kész mémökgárdájuk legyen. Sőt, még 'kényelmesebb is, ha a mérnökök — látszatra — elégedettek a műszaki színvonallal. így kevesebb a gond, a „zavaró” esemény. Ebből már az is kiviláglik, mire völma szükség a vállalatok gazdálkodásában. Olyan közgazdasági környezetre, érdekeltségi viszonyokra. amely szerint minél korszerűbb termék, szolgáltatás, szervezet, annál nagyobb nyereségtöbbletre tesz szert a vállalat. Ellenkező esetben pedig fölöslegessé sőt lehetetlenné válna a léte is. A folyamatos megújulás alkotó értelmiség nélkül elképzelhetetlen. Ha az állandó megújulás nemcsak szavakban, hanem pénzben számlálhatóan követelmény- nyé nemesedik, akkor keresetté válik a jó mérnök és közgazdász. S akire nagy szükség van, azt úgyis megfizetik. Mónus Miklós A nemzeti érdek szellemében Múltunk tárgyai, művelődéstörténeti értékei fogódzók a jövőnkhöz. Egy honfoglalás kori parittya éppúgy magyarságszemléletünk, mint a hatvanas évekbeli traktor. A manapság előforduló identitászavar is abból fakad, hogy nem mindig sikerült valóságosan azonosítani múltunkat és jelenünket. A tárgyakban gondolkodó embernek sokszor hiányoznak ehhez a foghatósághoz szokott múlt bizonyítékai. Winkler Ferenccel, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága néprajzi osztály vezetőjével beszélgettünk erről: — Először személyes megfigyelésemre kérnék választ. Darányban egy értékes, százéves talpaspajtát nemrég vásárolt meg a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény. Tavasszal ezzel is szegényebb lesz Somogy. Rendjén van ez? — Megpróbálok elfogulatlanul válaszolni. A szentendrei falumúzeum országos gyűjtőkörű múzeum. A szentendreieknek külön gyűjtőcsoportjuk van, és gyűjteményi osztályuk. Kitűnő szakgárdával és jóval tö- möttebb pénztárcával járják a falvakat, mint mi. Ez a somogyi talpaspajta jó helyre került. Biztosítva van állagának megőrzése, az ország szeme előtt éli tovább életét, öregbítve Somogy hírnevét, bemutatva a megyénk néprajzi, építészeti jellegzetességeit. — Ezt kicsit fából vaskarikának érzem. Ha szegény a menyasszony, akkor föl- tétlen a gazdag vőlegényt kell dicsérni? Magyarán, ha mi nem tudtuk itthontartani, akkor keressük meg a legmegfelelőbb magyarázatot? — Remélem nem ezt értette a válaszomból. Szentendre legalább száz évre biztosítja a talpaspajta jelenét — jövőjét. Darányban, vagy esetleg a környék tájházához — mondjuk a lakócsai- hoz — illesztve hamarosan fenntartási gondok, költséges felújítások mutatkoztak volna. Ezenkívül megkönnyítette a lemondást, hogy megyénkben még akad talpaspajta. — Mit tesz a megyei múzeum a Somogybán föllelhe- tö népi tárgyak, néprajzi értékek megmentéséért? Létezik-e egyáltalán megbízható adattár? — Elvileg van egy országos etnológiai adattár, a Néprajzi Múzeumban, de ez vagy tíz éve nem működik. Főként a néprajzot pártoló tanárok, tanácsi emberek, értelmiségiek, népfrontosok — tehát a társadalmi bázis kedveszegettsége miatt elsorvadt. Az utóbbi két évtizedben kétirányú folyamat erősödött. A tulajdonos drágáért adja az értékes vagy értéktelen portékáját, ezt már szinte csak magángyűjtők képesek megfizetni. Ugyanakkor a múzeumi ügy rugalmas pártolójaként megjelent az idegenforgalom is. Gazdasági meggondolásból gyakran elsöpri1 a múzeumi érdekeket. — Merre tart a somogyi tárgyi néprajz gyűjtő és feldolgozó hajója? Milyen elvek szerint dolgoznak? — Ezt nem lehet többféle érdek szerint irányítani, bármennyire is ellentmondásos ma a magyar és ezen belül a somogyi néprajz ügye. A nemzeti érdeket, kell szem előtt tartanunk. örülnünk kell mondjuk a gigei talpasház nyugat-németországi fergeteges sikerének, de mégiscsak tudnunk kell: az egy kertészeti kiállítás volt, ahol nem a nemzeti flóránk aratta a sikert. A legfontosabbnak} azt tartom, a szülőföldjén élő ember úgy nevelődjön, hogy megismerje, megszeresse értékeit. Megbecsülése úgy fejeződjék ki, mint mondjuk Buzsákon, Karúdon, Szennában vagy La- kócsán. Övja, megőrzi a múlt emlékeit. Ez a garancia a jövőre, hiszen itt nemzedékek fejezik ki becsülésüket a megelőző nemzedékeknek. Békés József
