Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-20 / 299. szám

1986. december 20., szombat Somogyi Néplap 3 Teret adnak a cselekvéshez Nőm mázodrondű a la pszor vezetek — Alaptalannak tartom a lakóterületi körzeti párt- alapszervezetekkel kapcso­latos helyenkénti előítélete­ket — mondta Száméi Ró- bertné, a kaposvári Ber­zsenyi I.-es számú pártalap- szervezet titkára. — A nyug­díjba vonulók közül többen azért nem alkarnak körzeti alapszervezetbe menni, mert úgy gondolják, ott kevésbé tartalmas a pártélet. Később nemegyszer bevallják, hogy e vélemény csupán sértettsé­gük palástolására szolgált, s azt is, hogy jól érzik magu­kat. Rendszerint könnyen be­illeszkednek az új közösség­be, hiszen legtöbbjük régi ismerősöket fedez fel, akik­kel jól megértik egymást. — Sokan attól tartanak, hogy körzeti alapszervezetbe kerülve volt munkaihelyük, ahol évtizedeket töltöttek, „leírja” őket — így Szabó Sándor, a Latinca alapszer­vezet titkára. — Sajnos, ez az aggodalom nemegyszer megalapozott, s érthető, hogy a nyugdíjazással amúgy is együttjáró lelki terhek mel­lett nehéz a beilleszkedés. Azt viszont nem fogadom el, hogy e megbántottság indok lehet a visszahúzódásra, passzivitásra. — Legutóbbi taggyűlésün­kön vett részt először a Dé- dász-tól átjelentkezett két nyugdíjas — mondta Varga Sándorné, a Berzsenyi II.-es számú alapszervezet titkára. — Volt párttitkáruk kísérte el őket, bemutatva munkás­ságukat, eredményeiket. A példa azt bizonyítja, hogy lehet ezt emberségesen is csinálni. Ha más esetekben mégis akad tüske, arra ta­pasztalatom szerint a legjobb orvosság a munka, a cselek­vés. Ehhez a__ lakóterületi alapszervezetek tág teret ad­nak. Szó sincs arról, hogy ezék csupán „nyugdíjasok vi­takörei” volnának, sőt. A vá­rospolitikai munka ezekben az alapszervezetekben na­gyobb hangsúlyt kap, éscse- lekvőbb is, mint máshol. A településfejlesztési hozzájá­rulás szervezése kapcsán például alapszervezetünk tagjai 750 családot keresték meg. Sokrétű murikét vé­geznék a tanácstagi beszá­molók előkészítésében is. — A körzeti alapszerveze­tek hatni tudásának nyitja a jó együttműködés a ta­náccsal és a társadalmi szer­vekkel — mondta Száméi Róbertné. — S itt korántsem valamiféle formális kapcso­latról van szó. Közösen ke­ressük a lehetőségeket, hogy miben tudunk legtöbbet se­gíteni. Márciusra például a körzeti népfrontbizottságok- kal közösen, pártonkívülié- ket .is bevonva szervezünk társadalmi munkaakciót. A Gábor Andor teret szeret­nénk felújítani, szépíteni. — Sokat hallunk arról, hogy csökken az önzetlen A nagyatádi kertbarátok számadása Szélesedő mozgalom A napokban tartották éves beszámoló közgyűlésüket a nagyatádi kertbarátok. • A kört 1978-ban hozták létre a Hazafias Népfront városi bi­zottságának a közreműködé­siével. Alapításkor még csak tizenöten voltak, ma már csaknem százan tartoznak hozzájuk. A mozgalom iránit az érdeklődés növekszik; hi­szen szervezetten- könnyebb termelni és egyszerűbb a termést Ss értékesíteni. Munkájuk hasznos az egyén­nek, hasznos a városnak és az egész országnak is. A kertbarátok minden évben mérlegre teszik eredményei­két, gondjaikat. Ezekről ér­deklődtünk vezetőjüktől, Ta­más Imrétől. — Az utóbbi néhány év­ben fokozódó érdeklődést ta- núsíitoitttak a kistermelők a kertbarátkor munkájai iránt, ami létszámunk gyors növe­kedésében is meglátszik — mondta Tamás Imre. — Gya­rapodásunkat az egyre von­zóbb szakmai programok is elősegítették. Havonta álta­lában egy élőadásra kerül sión így például a szőlő- és gyümölcstermesztésről, a zöldségfélékről, a virágok ápolásáról, a növényvéde­lemmel kapcsolatos teendők­ről!. Valamennyit neves szak­ember tartatta és egy alka­lommal 65—70 érdeklődőt vonzották. A nyári hónapokban az ország kiüllönihöző városaiba látogattunk el, az ottani kertbarát körök munkájának tanulmányozására. Egy-egy autóbusz ilyenkor mindíig tőle voQit érdeklődőkkel. — Kik, milyen szervek tá­mogatják a kertbarátkör munkáját? — Szerencsére több patro- nálórik is van. Mint már említettem, a Hazafias Nép­front keretéin belül itevé- kenykediünk, így a városi bizottság elsősorban a ta­pasztalatcseréket, a más vá­rosokban működő körökkel való kapcsolatokat segíti elő és szervezi.. A városi műve­lődési. ház helyet ad rendez­vényeinknek, kifizeti az elő­adók tisztelötdíját és bizto­sítja a megfelelő szakmai is­meretterjesztő filmeket is. A konzervgyár autóbusszal se­gíti a tapasztalatcsere jellegű kirándulásainkat, no és ter­mészetesen szaktanácsadá­sokkal is. Az értékesítő és fogyasztási szövetkezet — akiknek az idén mintegy fél­millió forint értékű terményt adtak el tagjaink — ugyan­csak szakmai segítséget ad számunkra. — Mit terveznek az új év­re, mivel kívánják bővíteni eddigi tevékenységüket? — A már eddig is jól be­vált szakmai előadásókon és kiállításokon kívül növény­védelmi tanfolyamöt szerve­zünk. Több gyümölcs-, illet­ve zöldségtermesztő mező- gazdasági nagyüzemibe kívá­nunk ellátogatni. Tagjainktól art. kérjük, hogy járjanak élén a fásítási akaiókban, a kertek, az udvarok, a lakó- környezet rendezésében, vi- rágosításában, parkosításá­ban, Mozgalmunk elé hár­mas célt tűztünk: a gazdasá­gi, egészségügyi és kulturá­lis gyarapodásit. D. S. társadalmi munka, a közélet rangja. A körzeti alapszer- vezetekben zömében olyan emberek vannak, akik sze­mében értéke van minden­nek. A pártmegbízatásoknak tekintélye van, s nem az a gondunk, hogy valaki vállal­ja-e a feladatot, hanem, hogy mindenkinek jusson tennivaló. Aligha véletlen például, hogy a tanácstagi beszámolókon résztvevők többsége az idősebbek kö­zül kerül ki. Túlzott leegy­szerűsítés volna erre azt mondani, hogy azért, mert ők ráérnek ... Mindhárom körzeti alap­szervezet taggyűléseit aktivi­tás jellemzi. A munkatervek összeállításakor ugyanis a vezetőség a tagság javasla­taira alapoz, s valamennyiü- ket foglalkoztató témákat tűz napirendre. Módszereik sokszínűsége jónéhány mun­kahelyi alapszervezetnek példát adhat. Rendszeresen hívnak külső előadókat, s ugyancsak gyakoriak a film­vetítéssel egybekötött vita­körök. — Idősebb elvtársaink ér­zékenyen reagálnak a világ történéseire — így Szabó Sándor. — Meglehet, akad­nak olykor téves nézetek is, mindannyiszor elfogadják azonban a megalapozott ér­veket, sőt igénylik is a meg­győző, eligazító szót. — Mint áhogy azt is, hogy ne csupán a taggyűléseken találkozzunk — tette hozzá Száméi Róbertné. — Máig is sokat emlegetett közös élmé­nyünk volt például az autó- buszlkirándulás, melynek során a zánkai úttörőváros­ba is ellátogattunk. Ugyan­csak örömmel fogadják, ha iskolákból érkezik meghívás különféle rendezvényekre. Különösen bensőséges volt az ünnepség, ahol az úttörők műsorral köszöntötték 45-ös párttagjainkat. Varga Sándorné szerint: — Egy lakóterületi alap- szervezet titkárának ezer emberi gonddal is foglalkoz­nia kell. A betegek látogatá­sától a segélyezésen át az olyan apró figyelmességig, mint a születésnapjukat ün­neplők köszöntése. Ismeret­len módszer a levelezés. Igénylik a személyes kap­csolatot, a beszélgetést. So­kan munkahelyemen keres­nek meg örömeikkel, gond­jaikkal. A városi párt-vb által ala­pított új kitüntetés a lakóte­rületi pármunka legjobbjait ismeri el. A fentebbi beszél­getés arról győzött meg, hogy méltán esett a választás első alkalommal Száméi Róbert- nére, Varga Sándornéra és Szabó Sándorra. B. F. Békéscsabán, a Tevan Andor Nyomdaipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola új tanműhelyében megkezdődött az oktatás. Itt valamennyi tanulónak lehetősége van a gyakorlati tudnivalók elsajátítására: a betűszedő-, a gépmester- és a könyvkötőtanulók a ma használatos gépeken, berendezéseken gyakorolhatják az elméletben tanultakat. AZ A BIZONYOS FÉL, ILLETVE EGY SZÁZALÉK... Népfrontfórum a település- fejlesztési hozzájárulásról Somogy 238 települése kö­zül csupán két városban — Kaposváron és Siófokon —, továbbá négy községi tanács­nál és ezek társközségeiben nem sikerült a lakosság többségének egyetértését megszerezni a településfej­lesztési hozzájárulás 1986. évi fizetéséhez — egyebek mellett ezzel a ténnyel is­merkedhettek meg a Hazafi­as Népfront Somogy Megyei Bizottságának tagjai a csü­törtöki ülésén abból a tá­jékoztatóból, melyet dr. Vár­falvi István, a megyei tanács vb pénzügyi osztályának vezetője terjesztett a testület elé. Találni ezer forinttal megszavazott összegeket — például Barcson, Karádon, Tabon —, s ezeket nem csak az idén, de 1990-ig minden évben fizeti a lakosság, de akadnak 300-400 forintok fs egy-egy községben (ezekkel kapcsolatban jegyezte meg a megyei népfrontbizottság egyik tagja: vajon komolyan fölmérték-e, mire telik eb­ből a pénzből hiszen ennyi­vel az amúgy sem gazdag te­lepülés még szegényebb lesz ...). A csütörtöki népfrontülés tudomásul vette azt az álta­lános megállapítást, hogy a településfejlesztési hozzájá­rulás bevezetésével kapcsola­tos előkészítő, szervező mun­ka a megyében összességé­ben kedvezően alakult, hi­szen a lakosság többsége még ott is megszavazta a tehót, ahol a közműépítés meglehe­tősen nagy terhet ró az em­berekre: gázt, víz- és szenny­vízvezetéket kapcsolnak be az utcákba, a portákba. A tanácsok nagyobb része a jogszabályokban meghatáro­zott kedvezményeken túl egyéb engedményeket is biz­tosított az állampolgároknak, így fokozott megértést tanú­sítottak például a nyugdíja­sok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a rokkantak iránt. Végül is a helyi tanácsok a mintegy 61 ezer somogyi állampolgár terhére — ők azok, akik a teho fizetésére kötelezhetők — összesen 33,3 millió forint hozzájárulást állapítottak meg. Ez a pénz nagyon kevés, hiszen mind­össze fél, illetve egy százalé­kát fedezi a megyében a ta­nácsok fejlesztési célokra fordítandó kiadásainak, ám elengedhetetlen, hogy a ta­nácsok rendszeresen tájé­koztassák a lakosságot a te­ho felhasználásáról és arról is, ha a rendelkezésre álló pénzhez igazodva vagy más okok miatt módosítani kell a korábban meghatározott fej­lesztési célokat. Minthogy anyagiakban általában min­denütt szűkében vannak a tanácsok, ezért az elfogadott fejlesztési célok döntő több­sége a településfejlesztési hozzájárulás megfizetése mellett csak társadalmi mun­kával kiegészítve valósítható meg — következésképp elen­gedhetetlen a szakigazgatási szervák, a tanácstagok, a népfront aktivistáinak, a gazdálkodó szervezetek és a lakosság összefogása, jól szervezett és szoros együtt­működése! A Hazafias Népfront So­mogy Megyei Bizottságának ülésén többen is szóvá tet­tek megszívlelésre érdemes észrevételeket, többségben éppen az együttműködés, az élő és mindennapi kapcsola­tok javítása végett. Fonyódi felszólalótól hallottuk: a kapura kitűzött cédula nem a legmegfelelőbb módja - az értesítésnek. Azt a módszert is kifogás érte, hogy a nya­ralótulajdonosakat arra kér­te a tanács, augusztusban — a nyár végén — térjenek vissza, mert akkor kíván be­szélgetni velük... Van olyan község, ahol immár az ötödik, szeszes italokat árusító üzletet nyit­ják meg, anélkül, hogy er­ről megkérdezték volna a lakosságot, még a szomszé­dok véleményét sem kérik, s kénytelenek eltűrni a része­gek éjszakai randalírozását,' dorbézolását — az ilyen útfejlesztésre” nincs szüksége a falunak, hangoztatta a fel­szólaló. Akad település, ahol hozzájárulás előli az idén azért tértek ki, mert a köz­műépítés nagy terhet ró a lakosságra. Ám ha ezen túl­jutottak, nem zárkózhatnak el a tehótól, s ott, ahol meg­kapták, a gázt, a vezetékes ivóvizet, a következő évek­ben már fizetnék a 200—300 forintot településfejlesztésre, hiszen nem akarják, hogy egyéb téren lemaradjanak. Elvárják viszont, hogy meg­kérdezzék a véleményüket arról, mire adnák szívesen a pénzüket. Személyes kapcsolatterem­tés, megfelelő tájékoztatás, helyes célök kijelölése nél­kül a jó szervezés ellenére megfeneklik a legjobb el­képzelés is, s az irányelvek félreértésektől mentes alkal­mazása is elengedhetetlen — ezt mutatják az eddigi ta­pasztalait ók. Hemesz Ferenc A HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Nagyon odafigyeltünk e héft elején a meteorológiai jelentésekre. -Eső és hó vál­takozott, s bizony a csúszós járdák és utak sók gondot okoztak gyalogosoknak és autósoknak egyaránt, Sze­rencsére a vonatók és a bu­szok késés nélkül közleked­tek. A havazás és az esőzés kedvezett a mezőgazdaságnak, most igencsak javítja' az őszi ve­tések állapotát. Ez az öt munkanap volt az élv utolsó teljes hete a ha­marosan elkövetkező ünne­pek miatt. Így természetes, hogy annyi fontos belpoliti­kái esemény történt. Ezek közül a legfontosabb az Országgyűlés tegnap meg­kezdődött téli ülésszaka, hi­szen ezen a jövő évi állami költségvetés tervezetét, vala­mint a jövő évi népgazdasá­gi tervről szóló előzetes tá­jékoztató jelentést tárgyal­ják meg, figyelembe véve a Központi Bizottság legutób­bi ülésén megfogalmazott el­veket. A somogyi képviselők alaposan fölkészülitek az ülésszakra, többen közülük bekapcsolódtak a parlamenti bdzotfciágok előzetes és na­gyon tartalmas vitáiba is. Somogy fejlődése témája volt a megyei tanács e heti ülésének is, ott szintén az 1987. évi terv és költségve­tést fogadták el. Eszerint csaknem ötmi llíárd forintot költenek működési és fenn­tartási kiadásokra, egymilli- árd 733 millió forintot pedig fejlesztésekre. Természetes, hogy a tanácsoktól most is azt várják: takarékosan, ésszerűen használják fel ezeket az összegeket, s ahol lehet, kamatoztassák a vál­lalatok, a lakosság hozzájá­rulásaival és társadalmi munkájával. Akkor több valósulhat meg a tervezett­nél is. Somogyiba látogatott ked­den Szűrös Mátyás. A Köz­ponti Bizottság titkára átfo­gó somogyi helyzetképet ka­pott a megyei pártbizottsá­gon, megismerkedett a Ka- posgép eredményeivel és gondjaival^ az Oktatási Igazgatóságon külpolitikai tájékoztatót tartott aktíváknak. A láto­gatás lehetőséget adott arra, hogy megismerkedjen a Központi Bizottság novem­beri határozatának fogadta­tásával. Ahol megtárgyalták az elemzést, ott a kommu­nisták az egységes értelme­zés és végrehajtás mellett foglaltak állást. Szükséges­nek tartják azonban többek között, hogy még jobban tá­maszkodjanak a közösségek véleményére a jövőben. Az egész város haisznára lesz az, hogy a kaposvári népfront- és KISZ-bi zottság még szorosabbá és tartalma­sabbá teszi az együttműkö­dését. A mai k öv,etelimények- nek megfelelően alakították ki az ezt tartalmazó megál­lapodást az e heti ülésen. A tervek szerint több fia­talt vonnak be együtt a közéletbe, rendszeresen véleményezik a megyeszékhely különböző fejlesztési terveit. Különösein nagy szükség van az együtt­gondolkodásra a lakóterüle­teken/. Ott a legfontosabb például a politikai iránt ér­deklődő fiatalok bevonása a munkába. Van még mit ten­ni a társadalmi munka ösz- saehangolásában is, aztán a .tiszta és virágos Kaposvár- mozgalom eredményeinek növelésében. A két testület vállalta a közreműködést az iskolata­nácsok megalakításában, az iskola és a család kapcsolat tának erősítésében^ a honis­mereti és helytörténeti tevé­kenység föilléndítésében is. A heti események gazdag tárházából érdemes megem­líteni még, hogy megünne­pelték a somogy,i agrárszak­oktatás centenáriumát, az SZMT ülésén pedig kommu­nista műszakok felajánlását szorgalmazták egy fontos kórházi műszer beszerzése érdekében. Lajos Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom