Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-19 / 298. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! ■ Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 298. szám Ara: 1,80 Ft 1986. december 19., péntek Felavatták az atomerőmű harmadik blokkját Németh Károly beszédet mondott Pakson Kádár János a Munkásőrség Országos Parancsnokságán A tettek ideje Az utóbbi évek talán legnehezebbnek ígérkező országgyűlési vitáján vesznek részt ma pénteken, s várhatóan s'zombaton a honatyák. Hogy miért nehéz időszak ez, azt minden választópolgár fel tudja mérni, aki csak egy kicsit is figyelemmel kísérte a sajtó híradásait. A várt gazdasági megélénkülés — akárcsak 1985-ben — az idén is elmaradt. Ha pedig elmaradt, azt nemhogy stagnálásnak, inkább visszaesésnek érzékelik sokan. Sokkal kevesebbet költhe- tünk országépítésre, vagyis beruházásra, mint szeretnénk, hiszen nincs miből. (Ettől függetlenül persze azért felépült egy és más: az idén avattuk fel a paksi atomerőmű 3. blokkját, a dunai vasmű kokszolóművet, és még több éppenséggel nem csekély — alkotást.) Nincs elég pénzünk például a műszaki fejlesztés meggyorsítására, a húzó iparágak megérdemelt támogatására, telefonra, autópályára, a műszaki értelmiség jobb megfizetésére, a nyugdíjak reálértékének maradéktalan megőrzésére — hogy csak néhány feszítő gondot említsünk a sok közül. S a honatyák nem hunyhatják be a szemüket, nem jelenthetik ki, hogy nem, nem foglalkozunk ezekkel a dolgokkal, hiszen az ország 1986. évi gazdálkodásáról, illetve jövő esztendei költségvetési előirányzatairól kelil véleményt mon- daniok, majd pedig szavazattok. Ugyanis a költségvetés, illetve a kormány külpolitikai tevékenysége a témája ennek az országgyűlésnek. Nem lehet kikerülni a döntést. Igaz, nem is akarta senki sem kikerülni. A képviselők — ahogy ezt már megszoktuk tőlük — már az ország- gyűlést megelőző parlamenti bizottsági üléseken is megvitatták az ügyeket. S jó néhá- nyan elmondották: nincsenek elragadtatva attól a költségvetési tervezettől, amit jövő évi előirányzatként, vitaanyagként eléjük tárt a pénzügyminisztérium. De belátják: ők sem tudnak kitalálni jobbat. Ez van, ennyire futja. Ha a parlament megszavazza a költségvetést, akkor folytatni tudjuk a mecseki ércbányák bányaépítési feltáró munkáit, befejezhetjük a Ferihegyirepülőtér építkezését, tovább dolgozhatunk a metró észak —déli vonalszakaszán, a Budavári Palotában, a bős— nagymarosi vízlépcső folyamatos munkáin, szóval, tovább épülhet, gazdagodhat ez az ország. De ezután sem olyan ütemben és mértékben, mint ahogy kívánatosnak tartanánk. A párt Központi Bizottságának november 20-i határozata ugyanis feltárta már az okokat. Azóta már sokan és sok helyen megvitatták ezt a határozatot, ám sehol sem tudták megkérdőjelezni az alapgondolatát: hiába vitatkozunk az anyagi javak elosztásáról reggeltől napestig, ha kevés az elosztani való-. Ezért előbb dolgozni kell, méghozzá nem is akárhogyan. Ez volt a kérdések kérdése már (tavaly is, s ez marad jövőre is. S minden azon múlik, hogy e nagy kérdésre milyen tettekkel felelünk. A szavak ugyanis már nem elegendők. Valószínű, hogy erre a következtetésre jutnak a honatyák is. Magyar László Tegjnap felavatták a Paksi Atomerőmű harmadik reak- torblokkját. A naigy jelentőségű esemény alkalmából rendezett ünnepi munkásgyűlésen részt vett Németh Károly, az MSZMP főtitkár- helyettese, továbbá Kapolyi László ipari miniszter, Va- gyim Sesztakov, a Szovjetunió Gazdasági Kapcsolatok Állami Bizottságának elnök- helyettese, Borisz Sztukalin, a Szovjetunió, Ondrej Durej Csehszlovákia és Tadeus Chechowicz, Lengyelország magyarországi nagykövete, jelen volt Péter Szigfrid, a Tolna Megyei Pártbizottság első titkára és Császár József, a Tolna Megyei Tanács elnöke. A Himnusz elhangzása után Pónya József, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd jelentette az ipari miniszternek, hogy az atomerőmű szeptember 28-án bekapcsolt harmadik blokkja november 6-ián érte el a száz százalékos teljesítményt, a 440 [megawattot, s eddig összesen 612 millió kilowattóra vdllamosenergiát termelt. Valamennyi védelmi és biztonsági berendezése kifogástalanul működik. A Paksi Atomerőmű mind a három blokkja maximális teljesítménnyel dolgozik, s már együttesen egyharma- dát adják a hazai .villamosenergia termelésnek. Ezután Németh Károly emelkedett szólásra. Elöljáróban a Magyar Szocialista Munkáspánt Központi Bizottsága és személyesen Kádár János nevében üdvözölte a jelenlévőket. Köszönetét mondott a fogadta Borisz Lázár György, a Minisztertanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta Borisz Arisztov szovjet külkereskedelmi minisztert. Havasi'Ferenc, az MSZiMP Politikai Bizottságának tagja, a 'Központi Bizottság titkára a nap folyamán szintén fogadta Borisz Arisztovot. Marjai József miniszterelnök-helyettes ugyancsak csütörtökön folytatott megbeszélést a szovjet külkereskeSzabó István Pestlőrincen Szabó István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja tegnap a főváros XVIII. kerületével ismerkedett. A kerületi pártbizottságon tájékoztatták a vendéget a százezer lakosú városrész életéről, politikai, gazdásági és társadalmi helyzetéről. Szafbó István felkereste a Lőrinci Hengerművet, a Dunai Vasmű leányvállalatát, és a Lőrinci Textilipari Vállalatot. A látogatás befejezéséként Szabó István kerékasztal-beszélgetésen találkozott a kerület állami, társadalmi és gazdasági vezetői- véli ahol a Központi Bizottság legutóbbi határozatáról, az abból adódó helyi feladatokról folytattak eszmecserét. magyar, a szovjet, a lengyel, a csehszlovák dolgozóknak, az egész kollektívának a nagyszabású munkáért, az atomerőmű 3. blokkjának megalkotásáért, majd így folytatta: — Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az új blokk a számított időben, szeptember 28-án bekapcsolódott az országos hálózatba. Ahhoz pedig külön is gratulálunk a létrehozóinak, hogy a jövő év eleje helyett már november végén elérte a tőle elvárható teljesítményt. Elismerés illeti a tervezőket, az építőket és a szerelőket, amiért egyszerre tették eleget a biztonság, a minőség és a pontosság követelményeinek, és jelentősen csökkenteni tudták a próbaüzemelés idejét. Az atommagban rejlő hatalmas erők megszelídítése, az ember szolgálatába állítása csak úgy lehetséges, ha miden munkafolyamatot hibátlanul, megbízhatóan, lelkiismeretesen, a társadalom iránti felelősségérzettel és odaadással végeznek el. Egyszer régebben, Pakson Tegnap Kaposváron a megyei pártbizottságon találkoztak az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetői. Dr. Kádár József delim! 'miniszterrel. A sizívé- lyesi, bánáti légkörű megbeszélésen részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter, jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A mezőcsokonyai gázmező tegnaptól Somogysárdnak is ad a légnemű fűtőanyagból. Kaposmérő, Kaposfő és Hetes után december 18-án valamivel tizenegy óra után fellángolt a pártház udvarán felállított fáklya. Március elején kezdték el a gázvezeték építését. A földmunkákat a nagybajomi és a somogysárdi téesz vállalta magára: megépítették az árikokat és a fogadóaknákat. A Kögáz kaposvári kirendeltsége a szakipari munkákat végezte el. A beruházás lebonyolítója az Ag- rober vállalat volt. Egy ilyen építkezésnek éljenzői és ellenzői is akadnak, bárhol is legyen az országban. Somogysárdon sem örült mindenki az „újnak”, leginkább az anyagi hátterét sokallták. Egyenként huszonöt ezer forintot jártamban — amikor még a kivitelezés szervezettségének a megteremtése volt az egyik legfontosabb feladat — azt a megállapítást hallottam és jól meg is jegyeztem, hogy az atomerőmű sok évtizedre tervezett működése során a biztonság két eg/enrangúan fontos tényezőtől függ: a hibátlan berendezések pontos beszerelésétől és az előírás szerinti üzemeltetéstől. Vagyis: elsősorban az emberen múlik minden. Az itteni gárda kiállta és állja e magas minőségi próbát. Azóta tapasztalatokban is — köztük sajnos szomorú tapasztalatban is — gazdagabbak lettünk. A csernobili szerencsétlenség tanulságait levonva Pakson is újabb berendezések és szervezési intézkedések növelik a biztonságot, védik az embert és természeti környezetünket. Jó érzéssel gondolhatunk arra, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megítélése szerint a világon üzemelő 205 atomerőműből a államtitkárt fogadta dr. Sa- rudi Csaba, a megyei párt- bizottság titkára és Brandtmüller István, a megyei tanács általános elnökhelyettese. A tanácskozás részvevői áttekintették Somogy építő- és építőanyagiparának helyzetét és beszéltek az 1987-es feladatokról. Elemezték a magasépítésben kialakult feszültségeket, tárgyalták a Sáév és a Tanép gondjairól, és megállapodtak a feszültségek feloldásának módjáról. Ugyancsak szóba került a tanácskozáson az építő1- anyagipar több időszerű problémája, így a balatonszentgyörgyi téglagyár februárban megindítandó rekonstrukciója is. fizetett be az a százhat család, akik előtt húzódik a gerincvezeték. Vancsura Miklós, tanácselnök büszkén mondta el azt is, hogy a .gerincvezeték melletti utcák tizenöt lakásában már gázzal fűtenek. A hálózatot- 1987 és 1988- ban tovább építik, hogy a község minden lakásához eljusson a vezeték. t — A csöveket két és fél kilométer hosszan fektették le az idén Somogysárdon, de tegnaptól Nagybajom határáig is eljut a vezetékes gáz — mondta Fábián György, a Kögáz Somogy megyei igazgatóságának üzemigazgatója. . Az ünnepségen ott volt Kálmán Sándor, a kaposvári városi pártbizottság titkára, Punyi Sándor, a megyei tanács főenergetikusa. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Munkásőrség Országos Parancsnokságára látogatott. Elkísérte Petrovszki István, a Központi Bizottság osztály- vezetője. A párt főtitkárát Borbély Sándor, a munkásőrség országos parancsnoka köszöntötte, majd tájékoztatta a munkásőrök tevékenységéről, az elmúlt három évtized fontosabb állomásairól. A tájékoztatón részt vettek a munkásőrség országos pa- rancslmokának helyettesei, illetve a testület más vezetői. A fáklyát Balázs László, a Kögáz nagykanizsai központjának képviselője gyújtotta meg. A somogysárdi pátház odlalán elhelyezett Kádár János elbeszélgetett a jelenlévőkkel, s elismeréssel szólt arról a nagyszerű helytállásról, amelyet a munkásőrök a néphatalom védelmében, a megalakulás nehéz időszakában tanúsítottak. Mint mondotta, a párt, az egész magyar társadalom tiszteletét és megbecsülését élvezik azok, akik munkájuk mellett, önzetlenül, szabadidejüket feláldozva vállalták és vállalják a haza fegyveres szolgálatát. Kádár János további sikereket kívánt a munkásőrség valamennyi tagjának és a parancsnokoknak. emléktábla évek múltán is hirdeti majd, hogy ott 1986. december 18-tól jelen van a vezetékes gáz. F. L. Lázár György és Havasi Ferenc Arisztovot Ülést tartott a Minisztertanács Kormányszóvivői tájékoztató A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője a következő tájékoztatást adta: Az Országgyűlés őszi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatokat figyelembe véve a kormány kijelölte a család védelmét szolgáló további feladatokat. Határozatot fogadott el a munkaügyi .ellenőrzésről. Az ünnepségek és rendezvények megtartásával- összefüggésben előírta, hogy azokat — meghatározott kivételtől eltekintve — a jövőben, munkaidőn kívül kell megtartani. A kormány növelte a szolgáltatóknak a megrendelőkkel szembeni kötelezettségeit. A Minisztertanács az irányítási rendszerben végrehajtott változtatások figyelembevételével módosította az állami személyzeti munkáról szóló korábbi határozatát. A kormány úgy határozott, hogy az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnöke mellett Országos Ifjúsági és Sporttanácsot kell létrehozni. A Minisztertanács ülése után Bányász Rezső államtitkár, a Tájékoztatási Hivatal elnöke válaszolt a sajtó kérdéseire. (A 3. oldalon.) Megérkezett a földgáz Somogysárdra (Folytatás a 2. oldalon) MEGBESZÉLÉS 1987 FELADATAIRÓL Az építési minisztérium és a megye vezetői találkoztak