Somogyi Néplap, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-16 / 295. szám
AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LÁPJA XLII. évfolyam, 295. szám Ara: 1,80 Ft 1986. december 16., kedd Tanácskozik a Vietnami Kommunista Párt VI. kongresszusa A megújulás igénye A társadalmi-gazdasági helyzet kritikus elemzésével Építészeti nívódíjat kaptak Szántódpuszta helyreállítói kezdte meg hétfőn tana csíkozását a Vietnami Kommu- nisita Pánt hatodik kongres-z- szusa. A zászódíszbe öltözött Hanoi történelmi nevezetességű főterén — a Ba Dinih téren kiáltotta ki 1945-iben Ho Si Minih a Vietnami Demokratikus Köztársaságot — magasodó kongresszusi palotában 1129 küldött képviseli a párt 1,85 milliós tagságát. {Közülük 153 a nő, 115 Vietnam hatvanhat nemzeti kisebbsége valamelyikének tagja, 175 munkás, 325 paraszt, 804 diplomás. A legfiatalabb 23, a legidősebb 80 éves. Jelen van a vietnami forradalmi és nemzeti felszabadító harc mind a négy nemzedéke. 731 ember első ízben kongresszusi küldött.) A kangresszuson harmincöt testvérpárt,, illetve haladó mozgalom képviselteti magát. Az MSZMP küldöttségét Hámori Csaba, a politikai bizottság tagja, a KISZ KB első titkára vezeti, tagjai: Karvalits Ferenc, a Zala megyei pártbizottság első titkára és Bényei Béla, hazánk vietnami nagykövete. A szovjet küldöttség élén Jegor Li- gacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára áll. A laoszi delegációt Kaysone Phomvihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főititkárai, a minisztertanács elnöke vezeti. A kambodzsai küldöttség élém Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, az Államtanács elnöke áll. Alvaro Cunhal főtitkár vezeti a Portugál Kommunista Párt delegációját. A kongresszus első munkanapján Pham Van Dong< a politikai bizottság tagja, a minisztertanács elnöke töltötte be az elnök tisztségét. A megnyitó beszédet Nguyen Van Linh, a PB tagja, a KB titkárságának vezetője tárták tegnap a Magyar Néphadsereg fiatailjaának képviselői a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán. A tanácskozás résztvevői átte- kinteitték az ifjúságpolitika végrehajtásának tapasztalatait és mégviitiaitjták a soron lévő feladatokat. Horváth István altábornagy, poflitiilkai főcsoportfőnök, honvédelmi minisztertattá, aki köszöntötte a küldöttüket és a külföldi vendégeket. Javaslatára a kongresszus — amely a vietnami himnusz és az Inter- nacionálé hangjaival kezdte meg mókáját — egyperces néma felállással áldozott a vietnami, illetve a nemzetközi forradalmi mozgalom utóbbi időben elhunyt kiemelkedő személyiségei emlékének. A megnyitón megemlékezték Le Duan-ról, a VKP KB nyáron elhunyt főtitkáráról. Nguyen Van Linh bevezetőül megállapította: Ho Si Miüh löröksógéhez hűen a VKP ezúttal arra készül, hogy szembenézzen az elmúlt időszak igazságával, levonja a szükséges tanulságokat és kijelölje a továbblépés feladatait. Fel kell tárnunk a termelésű visszaesés, az elosztási zűrzavar, a nehéz életkörülmények okait, mindazt, ami kedvezőtlen társadalmi jelenségekhez és a .nép bizalmának csökkenéséhez vezetett. Ebbe nem nyugodhatunk bele, a VI. kongresszusnak ki kell jelölnie a szemlélet, a munka, a szervezés és a káderállomány megújításának módozatait. Az elmúlt tíz év során drága tandíjat fizettünk azért, hogy ma az legyen a legfőbb követelmény, hogy tevékenységünket korszerűbbé, érettebbé tegyük. Ezt követően lépett a szónoki emelvényre Truong Chinh, a központi bizottság főtitkára, az államtanács elnöke, aki ötvenperces beszédben ismertette a központi bizottság politikai beszámolóját. A százhúsz oldalas, a küldöttek között kiosztott dokumentum igen kritikus, nyílt elemzést ad az elmúlt időszakban kialakult helyzetről, annak okairól, az elkövetett politikai és végréhájtásbeli hibákról. Ezekért — állapítja meg a helyettes vitaindítóját követően a pályakezdő hivatásos katonák, a sorkatonák, a fiatal polgári dolgozok, valamint a katonai főiskolák hallgatói, illetve a középfokú katonai kollégiumok diákjai felszólalásaikban beszámoltak arról, mit tesznek az egészséges életmód és életvitel kialakításáért, a katonai rend és fegyelem megszilárdításáért. jegyében beszámoló — elsősorban a központi-^és a politikai bizottságot, a KB .titkárságát és a minisztertanácsot terheli a felelősség. A központi bizottság a kongresszus előtt szigorú önkritikát gyakorol. A dokumentum részletesen taglalja a társadalmi-gazdasági megújulás koncepcióját és a konkrét útjait. A rendteremtés és a széles köm demokratizálás szándéka hatja át a gazdaságpolitika és irányítási rendszer átfogó reformját, a párt vezető szerepének korszerűsítését. Az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a társadalom és • a gazdaság, az életkörülmények stabilizálása lesz, fokozatosan megteremtve a .szocialista iparosítás előfeltételeit. A beszámoló harcot hirdet mind a „'baloldali” voluntarizmus, konzervativizmus, mind pedig a jobboldali elhajlások ellen, s javaslatot tesz a be- ruházáspöliitika és a gazdaságirányítás gyökeres megváltoztatására. Külpolitikai kérdésekről szólva a (beszámoló megerősíti: Vietnam fő irányvonala a Szovjetunióhoz, a szocialista közösség több országához , fűződő barátság és együttműködés, a Kambodzsával és Laosszal való különleges szolidaritás-erősítése. Tovább folyik a küzdelem a délkelet-ázsiai biztonságért. A kongresszusi beszámoló javaslatot tesz Kínának: a két ország kezdjen haladéktalan tárgyalásokat a viszony normal zülléséiről. Ezt követően Vo Van Kiét, a politikái bizottság (tagja, az országos tervhivatal elnöke ismertette a következő időszakra szóló gazdaságfejlesztési terveket. A fő cél a (Folytatás a 2. oldalon.) Gyenge hószállingózást jeleztek délutántól a Balaton somogyi oldaláról és Marcali környékéről, Igái és Bonnya között pedig az út jegesedé- se nehezítette a közlekedést — erről tájékoztatott tegnap este a Pécsi Közúti Igazgatóság kaposvári koordinációs főmérnökségének megyei ügyeletese, Horváth Miklós. Elmondta, hogy értesültek balesetről is — ez az igali tetőn történt. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban hétfőn Somogyi László miniszter kiosztotta az 1986. évi építészeti nívódíjakat a legkiemelkedőbb építészeti alkotások terveződnek és kivitelezőinék. A 100 ezer forinttal járó elismerésben részesült: a Szántódpu-sztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ épületeinek harmonikus műemléki helyreállításáért és berendezéséért a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet, a Somogy Megyei Tanácsi Tervező Vállalat, az AGROBER pécsi kirendeltsége, valamint a Siófoki Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat, a pusztaszemesi Űj Kalász Mgtsz, a Siotour és további három partnere; Győr város Liszt Ferenc utcai három épülettömbjének a műemlékekkel és egyéb építészeti értékekkel jól összehangolt, valamint a Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága tegnap a Pairiámentben tartott ülésén, megvitatta és elfogadta az 1987. évi állami költségvetés tervezetéről készült előterjesztést, valamint az előzetes tájékoztató jelentést a jövő évi népgazdasági tervről. Ezek a témák törvényjavaslatként kerülnek napirendre az Országgyűlés december 19-re összehívott téli ülésszakán, amelynek az előkészítésére hivatott képviselőd munkaülések sorozata a terv- és költségvetési bizottság tanácskozásával befejeződött. A tanácskozások először az Országgyűlés többi állandó bizottságának képviselői, megbízatásuknak eleget téve, beszámoltak a bizottságukban elhangzott észrevételekről, javaslatokról. Valamennyien tolmácsolták, hogy az általuk képviselt bizottság elfogadta a költségvetési törvényjavaslat tervezetét, s támogatja annak törvényerőre emelését. Pesta László, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke, Nyers Rezső, a kereskedelmi bizottság elnöke, Jakab Róbertné, a külügyi bizottság titkára, Dobi Ferenc, a mezőgazdásági bizottság titkára, Bölcsey György, a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság titkára;- Szilágyi Gábor, az építési és közlekedési bizottA tizenhét szakaszra osztott főútvonalakon tegnap hat őrjáratos kocsi állt munkába a kritikus körzetekben, ezek közül négy a szántódi, kettő a kaposvári üzemmérnökségről indult az utakra és ott, ahol erre szükség volt, sózták az esőtől, havasesőtől estére csúszóssá vált útburkolatot. Kaposvárról Szántód felé délután fél ötkor indult az őrjáratos kocsi, s fölkészültek arra, hogy kébelső tereket gazdaságosan hasznosító tömbrekonstrukcióért a Győriterv, a Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat, a megyei Tanép- szer, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság létesítményi üzemmérnöksége és az Országos Műemléki Felügyelőség soproni kirendeltsége; Eger piaccsarnokának a belvárosi környezetbe jól illeszkedő és építészetileg is figyelmet keltő épületéért a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat és a Heves Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat; a bajai Ady Endre városi könyvtár új otthonának, a klasszicista stílusú zsinagóga épületének gondos műemléki helyreállításáért és berendezéséért a Középülettervező Vállalat és a Bajai Lakberendező, Építő és Vasipari Szövetkezet; Budapest XVIlI. kerületéság titkára, valamint ,az ipari bizottság részéről Gágyor Pál beszámolója hangzott el. majd a kulturális, illetve a .településfejlesztési és kör- nyezetvédélimi bizottság írásiban .megküldött vita összefoglaló jelentését az elnöklő Bognár József ismertette. Ezután Hetényi István pénzügyminiszter reagált a beszámolókra, mindenekelőtt kifejezve megelégedését, .hogy a bizottsági kollektívák nemcsak a .költségvetési tervezet számszerű előirányzataival! foglalkoztak, hanem nagyon sok időszerű gazdaságpolitikai kérdéssel ás. Szólt arról is a miniszter, hogy a jelentős aszálykárt szenvedett mezőgazdasági üzemüknek fokozott pénzügyi segítséget nyújtanak, viszont a nagyon gyenge szövetkezetek adósságterhein az állam csak -mérsékeltebben tud könnyíteni. Azzal az igénnyel -kapcsolatban, hogy a szabályozók legyenek viszonylag hosszabb életűek, a pénzügyminiszter kijelentette: a közgazdasági környezetben bekövetkező változások nem mindegyike igényei feltétlenül kormányzati intézkedést; maguk a gazdálkodók is rugalmasabban élhetnek aiz önállóságukkal. ső estére, hajnalra Kaposváron is veszélyessé válhat a közlekedés, következésképp a megyeszékhelyen is sózni keli az utakat. A figyelem most elsősorban valamennyi főútvonalra és a fontosabb összekötő utakra irányul — ezek adtak munkát .tegnap és mára virradóra a főmérnökség éjszaka is dolgozó munkásainak és gépeinek. nek Thököly úti és a Káposztásmegyeri lakótelep 16- 16 tantermes gimnáziumának magas színvonalú megtervezéséért, kivitelezéséért és a munkák összehangolt lebonyolításáért a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat, a 23-as Állami Építőipari Vállalat, valamint a Művelődésügyi Beruházási Vállalat. A miniszter 50 ezer forintos különdíjjal jutalmazta a HUNGARORING gyorsasági autó- és motorversenypálya alkotóit. Dicsérői oklevéllel ismerte el a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem auláját és jogi-kari épületét. Miskolc város Vasgyári Kórháza sebészeti pavilonját tervező és kivitelező vállalatok, szövetkezetek munkáját, valamint Budapesten az OTP Münnich Ferenc utcai székházának felújítását tervezők és kivitelezők tevékenységét. hivatali államtitkár kiemelte: a népgazdaság külső és belső egyensúlyának javításához^ 1987-ben érzékelhetően erősíteni kell a gazdaság jövedelemitermélő képességét, s a tiszta jövedeleminek gyorsabban kell gyarapodnia a teljes jövedelemnél. A továbbiakban a költség- vetéssel és a népgazdasági tervvel kapcsolatos több résztémábam hangzottak el kérdések, amelyekre Hetényi István válaszolt. IA közéleti hírei Részvéttávirat Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban, fejezte ki együttérzését Willi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének az Aeroflot légitársaság gépét Béniin közelében ért katasztrófa NDK állampolgárságú áldozatai miatt. Pártmunkásküldöttség Finnországban Tabajdi Csabának, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztálya alosztályve- zeltőjének vezetésével december 8—14. között — a Finn Szociáldemokrata Párt meghívására — pártmunkás küldöttség tartózkodott Finnországban. A delegáció nemzetközi kérdésekről folytatott konzultációt a Finn Szórtál - demiokra Pánt képviselőivel. Hazaérkezett az OBT küldöttsége Hazaérkezett Spanyolországból az Országos Beketa- miács küldöttsége. A magyar bétoemozgalom képviselői a Pacifista Szerkezeitek Spanyolországi Koordinációs Bizottsága meghívására tartózkodtak az Ibérdái-félszigeien, tárgyaltak a szélesebb körű együttműködés lehetőségei- rőH. Hoós János országos tervIfjúsági aktívaértekezlet a Magyar Néphadseregben Aktívaértekezletet tartótHószálllngózás Észak-Somegyban JEGESEDÉS AZ UTAKON A jövő évi népgazdasági tervről Az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának ülése