Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-26 / 278. szám

4 Somogyi Néplap 1986. november 26., szerda Virágok között Az igényk nőttek, a pénz nem Főként a nagyobb városok riasztó kőtengerében érezzük fokozott hiányát a felüdítő zöldterületeknek. Ez alól Ka­posvár sem kivétel. Még ak­kor sem, ha az utóbbi évek építkezéseinél már ezt a jo­gos kívánalmat is figyelem­be vették a tervezők, s mind több zsenge fácskát, formá­ra alakított, virágokkal be­ültetett területet látunk. A megyeszékhelyen új vá­rosrészek jelzik a változást. Ezt nem tudta követni a parkosítás. A városgazdálko­dási vállalat feladata a par­kosítás, a város virágosítása, a fák és bokrok metszése, gondozása, és ilyenkor, lomb- hulláskor a levelek össze­gyűjtése, a zöldterületek tisztán tartása. Deák János, a városgaz­dálkodási vállalat kertészeti telepének vezetője: — A városi tanács és a vállalatunk közötti egyez­mény szerint évente megha­tározott összeget fordíthatunk a parkok és zöldterületek gondozására. Ez az idén tíz­millió forint; egy négyzetmé­terre tehát nem egészen hat forint jut. Meglehetősen ke­vés ez a pénz. — Nem lehetne ezt pótol­ni kisebb közösségek, isko­lák, lakók önként vállalt se­gítségével? ■ — Egyre nagyobb az igény a virágok, a zöldterületek iránt, s ezek kialakításához, gondozásához vannak jelent­kezők is, akik társadalmi munkában vállalják környe­zetük szebbé tételét. Nem ez a jellemző, de kezdeménye­zésekről már tudok. Ilyen­kor mi ingyen adjuk a nö­vényeket, és még szakmai se­gítséget is nyújtunk a mun­kák elvégzéséhez. Sajnos, nem egyszer látunk összeta­posott friss ágyásokat, letört csemetéket; ez azt jelzi, hogy pénzen kívül szemlé­letváltozásra is szükség van. Mert hiába az igyekezet, ha nem kapunk segítséget a la­kosságtól. Tudom, sokan, sokféle ügy­höz kérik a lakosság támo­gatását, de talán érdemes volna elgondolkozni azon, hogy ez esetben nem másról van szó, mint arról, hogy ne tegyük tönkre a munkáju­kat. s csak másodsorban ar­ról, hogy tevékenyen részt vegyünk a város szépítésé­ben. Tél előtt nem beszédtéma a parkosítás, virágosítás. Pe­dig a kertészet dolgozóinak ezekben a hónapokban is vannak tennivalóik. A virá­gok átteieltetését készítik elő, jeles névnapokra csokrok kötésében segédkeznek, vagy éppen, ahogy Németh Sán- dorné is, a fóliasátor alatt a .muskátlikról szedegetik le az elnyílott virágokat. — Általában egy-két órát a szabadban töltünk ilyenkor is, de van munka a fólia­sátrakban is. Nekünk, ott­hon, sajnos, csak a szobá­ban van virágunk, mert eme­letes házban lakunk. — Nekünk a ház előtt van egy kis virágoskertünk — szól közbe a mellette dolgozó Maries Lászióné. — Igaz, inkább tavaszi és nyári vi­rágokkal! ültettem be, akkor igazán szép. Hiányozna is, ha nem volna. Egyikük tíz, másikuk ti­zenhárom éve dolgozik itt. — Csak látszatra könnyű munka ez — bizonygatják, és sorolják is, mi a nehézsége. — Igaz, hogy gépek is segí­tik a munkát, de azért ma­rad épp elég emelgetnivaló nekünk is. Az egésznapos jö­vésmenés és az, hogy állva kell dolgozni, az is fárasztó. A kérdésre, hogy akkor mégis miért maradnak, szin­te egyszerre mondják: — Mert szeretjük a munkánkat, Jó itt lenni, a virágok kö­zött. Arra a rövid időre, míg beszélgetünk, sem hagyják abba a munkát. Igyekezniük is kell, mert ettől is függ, milyenek lesznek a jövőre kiültetett virágok, milyen gyorsan és szakszerűen ké­szítik elő őket a téli pihenő­re. Tudják, hogy az itt még soknak tetsző ezer meg ezer virág kevés ahhoz, amennyit látni szeretnének a város la­kói. Épp ezért féltő gonddal ápolják valamennyit. Abban a reményben, hogy ha ezzel nem is lesz több, de a meg­levő ágyásak legalább szépek lesznek. S talán lesznek, akik követik a példájukat. N. Zs. Szapudi András i. Semmit sem utált jobban, mint a középszert) ilyen nője a legjobb korszakában sem volt, és most, .mór nem is lesz soha; de azóta legalább nincs lelki ismeretfurdalása az elherdált idő miatt, nyu­godtan tovább pazarolhatja az éveket, amíg a sorsa en­gedi (lány tenyérnyi piros nadrágja immár megnedve- sedett, sötétebbé vált), mi­lyen szerencse, gondolta a szerkesztő, hogy aiz ágyéka szokványos jelzéseire az agya már aggályoskodva vála­szol, mondván: vigyázz, több mint valószínű a kudarc, ha erősködsz, könnyen nevetsé­gessé válhatsz ... Milyen sze­rencse, mormolta magában elszoruló szívvel, milyen sze­rencse ... A lány már jó ideje nem nézett vissza, su­gár combjai meg-megVillan- tak a kékeszöld, vízen, bel­jebb igyekezett, ahol úszni lehet, közben talán már meg is feledkezett róla; „jól van, menj csak, élvezd a bárso­nyos vizet ússzál, ha tudsz, vagy kéredzkezz föl egy er­re bóklászó vitorlásra és tűnj el a szemem elől”; körü­lötte hangos fürdőzők, külön­böző nyelven kiabálnak egy­másnak, lökdösődő gyerekek (itt térdig sem ér a víz), vaskos mamák, nagymellűek, szőrös papák, pocakosok, vagy egyszál bélűék „milyen szerencse, hogy már nem akarok imponálni a nőknek, se a szellememmel, se a fi­zikumommal, nem érdekel, hogy nézek ki például für­dőgatyában, egyáltalán nem feszélyez a pocakom, s lám milyen közönyös nyugalom­mal nézek a lány után, ak i...” aki most hirtelen megfor­dult és feltartotta a kezét. — Jöjjön úszni! — kiáltot­ta. Körülötte néhány úszó- sapkás fej, egy piros szár­nyú szörf és néhány sirály. — Itt már nem lehet leáll­ni, és a víz is tisztább, mint a part mentén. A szerkesztő lomha lép­tekkel, pocakját tüntetőén kidüllesztve indult a lány után. A mélyvízben minden átmenet nélkül zajos gyors- úszásba kezdett (valamikor kitűnő úszó volt), de néhány tempó után kifulladt, kény­telen volt abbahagyni. — Én a maga helyébe sókat úsznék, minden napo­mat úszással kezdeném — mondta a lány. — Talán nem Is tudja, milyen szeren­csés, hogy itt élhet a tó szomszédságában. A szerkesztő nem vála­szolt. Teleszívta magát leve­gővel és a hátára fordult. — Egy hatalmas pocak a vízen — kuncogott a lány. — Egy hulla — mondta a szerkesztő és behunyta a szemét. A parton szárütkozás köz­ben megkérdezte a lányt, miért nem lett (belőle szí­nésznő? — Egyszerű a válasz — felelte —, nem bizonyultam elég tehetségesnek. Kétszer próbálkoztam a faiskolán, mindkét alkalommal a má­sodik fordulónál buktáim ki. Nagyon nehezen .nyugodtam bele, mert tehetségesnek hit­tem magam. Fanatikusan hit­tem, és az az igaizság, hagy nem is alaptalanul. Középis­kolás koromban szép sikere­két értem el vers- és próza­mondó versenyeken. Városi, megyei, helikoni aranyérem, szép magyar beszéd stb., a megyeszékhely országos hírű irodalmi színpadának már másodikas koromban tagja lettem, hivatásos rendezők foglalkoztak velem, és biztat­tak. Aztán jött a hidegzu­hany. A felvételin a heliko- nosok valamennyien elvérez­tek. A bejutottak közül egyet sem láttam diákversenyeken. — „Buzogj vér, buzogj!” — Ugyan ... ez a seb már régen behegedt, hogy irodal- miasan fejezzem ki magam. És különben is: egyszer már elmondtam magának ezt a történetet. Amikor legutóbb találkoztunk. — Mikor volt az a „leg­utóbb”? — Amikor ön még fényes kardot viselt. — Ne bosszantson! Fogal­mam sincs, miféle kardról beszél. A lány verőfényes arcán árnyék suhant át. — Lehet, hogy maga tény­leg nem emlékszik?! — De hát az istenért, mire kéne emlékeznem?! — Arra, hogy egykor kar­dot viselt — felélte a lány dacosan. — Mindenhová ma­gával vitte, nem tette le egy percre sem, úgy tetszett, na­gyon félti. Mondja: hol és mikor veszítette el? A szerkesztő egy pillanatra megint úgy érezte, haliad­nál; aki mellette ül a gyep­re terített pléden és beszél hozzá, valójában nem léte­zik; „valószínű, egyike azok­nak a figuráknak, akiket valaha ímeg akartaim írni; el­képzeltem alakjukat, hang- színűket, gondolkodásimódju­kat, de mégsem írtam meg őkét...” — Mit mondott? — ocsú­dott fel. — Azt kérdeztem, mikor és hol veszítette el a kard­ját? — szól a lány határo­zottan. — Nézze, hölgyem — dü- h'ödött meg a szerkesztő —, mondtam már egyszer, és most megismétlem: fogal­mam sincs, miről beszél! — Hogy miről? Hát B. városáról. Ebben a városban élt egykor az a fiatal szer­kesztő — maga kedvesem —, akinek minden leírt sorában, minden kimondott szavában tehetség fénylett. Ez a fia­talember rendíthetetlenül hitt magában, az elhivatottságá­ban, bízott küzdőképességé­ben, egyszóval a kardjában. (Folytatjuk.) Születésnapot ünnepel az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda. Ez alkalomból 30 év 30 kérdés cimmel játékra hívja a Somogyi Néplap ifjú és korábban volt ifjú olvasóit. A három részben közölt kérdéseket néhány szóval lehet megválaszolni. Olvasóink küldjék el véleményüket az Express utazási iroda - Kaposvár, Ady Endre u. 8. 7400 - címére, „30 év 30 kérdés” megjelöléssel. Aki mindhárom kérdőívet beküldi névvel, lak­címmel és személyi számmal ellátva, az részt vesz a sorsolá­son. A 35 év feletti pályázók közül 1987-ben egy személy moszkvai városlátogatáson, a 18-35 év közöttiek közül egy személy prágai városlátogatáson, a 18 év alatti pályázók kö­zül pedig egy személy berlini városnézésen vesz részt Ezen­kívül is több ajándék talál majd gazdára. A pályázat bekül­dési határideje: 1986. december 3. A sorsolás időpontja: 1986. december 17. 1. Hány nyelven tudja megértetni magát? Egy Kettő Három 2. Mi a véleménye az idegenvezetők munká­járól? Jó Közepes Rossz 3. Vállalna-e idegenve­zetői feladatot? Igen Nem 4. Jobban látná-e el, mint az idegenvezető? Igen Nem 5. Elengedi-e Express-tá- borba gyermekét? Ha igen, hova? Balatonszemes Verőcemaros Tiszafüred Kiliántelep 6. Hova menne szívesen családos üdülésre? ' Dunakanyar Kőszeg Budapest Balaton 7. Melyik világnyelvet népszerűsíti leginkább az Express? Orosz Angol Eszperantó 8. Üdült-e már az Express szállodáiban és hol? Balatonföldvár Verőcemaros Budapest Kőszeg 9. Honnan értesül útja­inkról? a Somogyi Néplapból Magazinból Hindetőtábláról 10. Hova szeretne legalább egyszer eljutni? ..........................>»»»» * * *..................9 y t f t H a van ideje, kérjük írja meg röviden legkelleme­sebb élményét, véleményét az Expressről. Téli gáxiartalék A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat fel­készült arra, hogy a téli csúcsidőszakban biztosítsa az ipar és a háztartások energiaellátását. A fűtési idény kezdetére feltöltötték a kardoskúti és a hajdúszo- boszlói földalatti tárolókat, Kardoskúton 143 millió. Haj­dúszoboszlón 744 millió köb­méter gázt tartalékolnak a keményebb hidegek idősza­kára. Az üllési gázüzemben nyolc új gázkutat kötöttek be, így teljesítményét tíz szá­zalékkal, vagyis napi 4,5 millió köbméterre növelték. Az év második felében kezdté meg a ' termelést a legújabb, a penészleki gáz­mező. Az algyői mezőn, ahol csökkent a rétegnyorrtás, a nyomásfokozáshoz szükséges újabb kompresszorok üzem­behelyezésén dolgoznak. A vállalat nagyalföldi gázme­zőiből a téli csúcsfogyasztás időszakára napi 35 millió köbméter földgázt táplálhat be az országos távvezeték­hálózatba. Műtrágyagyártás szennyvíz nélkül Megkezdődött a próbaüzem a Péti Nitrogénművek új szennyvíztisztító üzemében. A gyár nagyszabású környezet- védelmi programjában elő­irányozták. hogy összesen 300 millió forintos költséggel két nagyteljesítményű tisztítót építenek, amelyekkel a víz ismét visszakapcsolható a technológiai folyamatba, s eközben visszanyerik belőle a hasznos anyagokat is. A feladatot azért oldják meg két különböző szennyvíztisz­tító létesítésével, mert a Nitrogénművek két gyár­egységében eltérő technoló­giával állítják elő a műtrá­gyát, így azokban különböző összetételű és tulajdonságú szennyvíz keletkezik. A most elkészült első tisztítóüzem óránként 30 köbméter szenny­vizet fogad, és évente több száz tonna újból felhasznál­ható anyagot is megment. A második üzemet jövőre adják át, és így 1987 végétől már nem bocsát ki szennyvizet hazánk legnagyobb műtrá­gyagyára. A SOMOGY MEGYEI Állami építőipari vállalat pályázatot hirdet kaposvári székhelyű építésvezetősége vezetői munkakörének betöltésére Feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség 5 éves kivitelezői gyakorlat vezetői rátermettség Fizetés: gyakorlattól függően 8200—9000 Ft -f- munkahelyi pótlék. Jelentkezni írásban lehet, a hirdetés megjelenésétől számított két héten belül. Kaposvár, Béke u. 28. „ (92041) KUFÁROK NYARA

Next

/
Oldalképek
Tartalom