Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
1986. november 15., szombat Somogyi Néplap sportBI Nemcsak középiskolás fokon Alakulóban, forrásban a diáksport új szervezetei „Társadalmilag fontos feladat, hogy az ifjúság körében, a harmonikus szellemi és fizikai fejlődése érdekében váljék általánossá az egészséges életmód ... Csak a megfelelő mozgási lehetőség biztosításával, a fiatalok aktivizálásával, a feltételek javításával, széles társadalmi összefogással érhető el eredmény ...” (Részlet a Magyar Diáksport Szövetség Ideiglenes Intéző Bizottsága által kiadott irányelvekből.) A fentiek értelemszerűen mindenek előtt a tanuló ifjúságra vonatkoznak. Számukra a most folyó tanév elejétől bevezetésre került foglalkoztatási rendszer magját az alapfokú versenyek adják. Ezek az intézményen belüli és a köztük folyó vetélkedések összességét jelentik. Keretük a diáksportkörök és a diáksportegyesületek. Mi a különbség a kettő között? Míg a DSK-k nem minősülnek önálló jogi személynek, addig a DSE-be jogi tagként beléphet minden jogi személyként működő magyar intézmény, gazdálkodó és egyéb szervezet, amely tagdíjának mértékét belépéskor együttműködési megállapodásban vállalja. Gumiasztalugró-világbajnok- ságot rendeztek nemrégiben Párizsban. Felvételünkön két szovjet lány gyakorlatát láthatjuk K. V. Izzó: Marék Gy., Marék A., Sántosiné, Varga, Pintér, Bódis. Csere: Majomé, Kristály. Nováfc. Edző Simon Károlywé. A 70 percig tartó izgalSzomfoaíton magyarországi idő szerint déllelőtt 10 órakor az 1. fordulóval megkezdődik Dubaiban a salkk- oLimpia. Dr. Lakó László, a Magyar Sakkszövetség főtitkára elmondta: Csak szombaton reggel lesz isimert, kikkel .játszanak a magyarok az első fordulóban, bár a nyitóforduló párosításának elkészítése a korábba olimpiákon megszokott módon történik. A mezőnyt az élőpontszámok alapján kettéosztják. A legerősebb válogatott a mezőny második felének legjobb csapatával találkozik. A férfiaknál — 106 együttes rajtját feltételezve — a világelső Szovjetunió a rangsor 54. gárdájával méri össze tudását. A szövetségi kapitányok kijelölték már a szombati magyar csapatokat: Sax, Pintér, Adorján, Csőm, illetve Verőoi, Mád! és Ivánka ül asztalhoz. A sakkozók teljesítményét gvalkran befolyásolják a külMi a jelenlegi helyzet Somogybán, ezzel a kérdéssel kopogtattunk be Pálos Józsefhez, a Somogy Megyei Tanács testnevelési főelőadójához. Mint tőle megtudtuk, megyénk 29 középfokú tanintézetében a tanév kezdetétől újjá alakultak ezek a diáksportszervezetek. Huszonhat iskolában DSK, míg három intézetben DSE létesült. (Ez utóbbiak: Kaposváron a Táncsics gimnázium, az ipari szakközép iskola, valamint az 503-as szakmunkásképző). Jelenleg ugyan még a korábbi tanévi versenykiírás van érvényben, de ez csak a versenyformákra vonatkozik. Az új típusú DSK-knak és DSE-knek valamennyi tanuló tagja lehet, aki az adott iskola hallgatója, függetlenül attól, hogy társadalmi sportegyesületben igazolt versenyző, avagy sem. Tehát az eddigi korlátok megszűntek. Nyílt bajnokságok folynak a továbbiakban, amelyekben valóban az iskolák legeredményesebb tanulói képviselhetik a színeket. De az új Ha a nagyv áiogatot'tun k még a régi is, néhány elv teljesen új a Magyar Labdarúgó Szövetségben. Ezt két friss esemény is bizonyítja. Csütörtökön a Telesport adásában ázemtianúá lehettünk annak a sorsolásnak, amelynek során a november 22-i NB I-es forduló játékvezetőit jelölték ki. Hasonló még nem volt Magyarországos. Ezúttal valóban egyedül Fortuna kegyeire, s nem a „pártatlan” küldő bizottságra volt bízva, hogy melyik mérkőzést ki vezeti. Bizonyos szempontok, nagyon helyesen, így is érvényesültek, hisz azonos megyében lakó, játékvezető nem bíráskodhat, de például honvédségi állományban levő bíró sem fújhatja a sípot a Honvédnek. Egy kislány húzta ki sorba a síposok nevét, s máris megtudhattuk, hogy melyik találkozón ki lesz a vezető híiró. Kíváncsian várK.V. Izzó 3:1 más, színvonalas mérkőzésen a hazai csapat kihasználva nagyobb rutinját, magassági fölényét nyerte meg a mérkőzést. Jók: Dr. Radnainé, Biszku, illetve Marék A. ső körülmények. Milyen a sportolók elhelyezése, a verseny színhelye Dubaiban? — Csak a legjobbakat mondhatom. A rendezők / mindent megtesznek a sikeres lebonyolításért. Szívügyüknek tekintik a sakk- olimpiát. Ennék megfelelően a helyi újságok is hatalmas terjedelemben számolnak be az eseményekről. Szállodánk, a Hotel Hillton világszínvonalé. önálló uszodával, erősítőteremmel, és tengeri stranddal is rendelkezik. A versenyt a 3. számú kiállítási csarnokban rendezik, amely egy 37 emeletes épületben van. A játékosokat ebben a 7000 négyzetméter alapterületű teremben semmi sem Zavarja majd. A légkondicionálás biztosítja az állandó 23 fokos hőmérsékletet, s a külső zaj sem hatolhat be a versenyzőkhöz. A sakkolimpiát pénteken ünnepélyesen megnyitották. irányelvek azt is hangoztatják, hogy törekedni kell arra, hogy a tanulók minél szélesebb rétege bekapcsolódjon az alapfokú (mindenek előtt a helyi) versenyekbe. A pedagógusok érdekeltségi rendszerét is úgy dolgozták ki, hogy számukra se legyen közömbös, hogy iskolájukban mennyien vesznek részt a sportkörök, illetve sportegyesületek munkájában. A középfokú iskolákban kötelező volt ezeknek a szervezeteknek a megalakítása, illetve újjászervezése, függetlenül attól, hogy a tagoknak be és kilépése továbbra is önkéntes. Megyénk középfokú iskoláiban a 29 DSK illetve DSE-ben kilenc sportág űzé- sére van lehetőség, ötvenhat pedagógus vezeti a sportcsoportokat, közülük huszonegy nem testnevelés szakos, ök a természetjárásban vállaltak munkát. Az alsófokú iskolákra más rendelkezések érvényesek. A legfontosabb, hogy ott nem kötelező ezeknek a sportszervezeteknek a megalakítása. tűk, hogy mit hoz a „sors” a siófokiaknak, akik abban a fordulóban odahaza fogadják az Ü. Dózsát. Nos a legközelebbi siófoki találkozón a zalaegerszegi Molnár László bíráskodik majd. Teljes demokratizmusra valll, hogy a most alakulófélben levő új MLSZ-elnök- ség tagjait a klubok képviselői választják meg. E héten az NB I-es és az NB Il-es egyesületek küldöttei találkoztak a fővárosban, hogy megválasszák jelöltjeiket, az elnökségbe. Az első- osztályúak szavazata Szániel Jánosra, a Rába ETO és Hargitai Károlyra, a Ferencváros ügyvezető elnökére esett. Az NB II-es klubok Losonczi Flóriánt, a Csepel és Ferenc Gyulát, a Salgótarján ügyvezető elnökét' jelölték. Az NB II-as- eknéli póttag lett Dorotorics Gusztáv, a Metripond társadalmi elnöke. Délelőtt matiné mérkőzést vív a Siófoki Bányász labdarúgó-csapata Budapesten. Az MTK VM otthonában sorra kerülő újabb találkozó előtt aligha van irigylésre méltó helyzetben. Bizony a kék-fehér együttes Verebes József „kormányzása” óta minden csapatnák feladta a leckét a Hungária úton. A siófokiak mégsem megadással kelnek útra. Egyetlen remény táplálja hitüket, hogy idegenben olyan önbizalommal játszanak hétről hétre, mint más csapatok a saját otthonukban. Mint Kaszás Gábor edző kijelentette, nem ijednek meg az MTK VM-től sem, annak ellenére, hogy nagyon tiszteletben tartják addigi szép sikereiket. A trénernek csapata jobb oldala okoz gondot, miég nem döntötte el, hogy ezen az Oldalon ki legyen a középpályás és az ék. Két játékosára nem számíthat még, Szajcz csak most kezdte el a komolyabb terhelő munkát, még nincs kellő erőállapotban, Lakatos pediig beteg. A kéthetes szünetet a csapatjáték csiszolására használtaik, közben Szekszárdon 3-1-re legyőzték a Dózsát is. Most az alábbi csapat lép pályára: Kovács — Brettner, Parda- vi, Balázs, Jancsika — MoSomogy 109 általános iskolájában mind ez ideig 42-ben létesült DSK és egyben (Barcs 1. sz. isk.) DSE. Miután október 15. volt a záró terminus (addig lehetett alakítani sportszervezeteket), ebben a tanévben további gyarapodás nem várható. Sok ez vagy kevés, érdeklődtünk a főelőadótól. Válasza szerint országos szinten ez a szám közepesnek minősül, és az általános iskoláink 39,4 százalékát érinti. Csak érdekességként említjük, hogy a megyeszékhelyen és körzetében levő 34 alsófokú iskolában mindössze három DSK alakult s -közülük csak egy Kaposváron. Siófokon és körzetében 14 DSK létesült, de siófoki székhellyel egy sem. örvendetes viszont, hogy olyan kis településeken, mint Zákány, Tap- sony, Háromfa, Bábonyme- gyer, máris van DSK. Öreglakon például a kisegítő iskolának és a nevelőotthonnak közösen alakult meg a DSK-ja. Hasonló a helyzet Nágocson is. A Pálos Józseffel történt beszélgetés során kiderült, hogy az alsófokú iskolák vezetői között is nagyon megoszlanak a vélemények a DSK-k létrehozásának fontosságát illetően. Valóban, elsősorban a városokban vannak olyan általános iskolák, amelyekből a tanulók nagy hányada különböző sportegyesületeknek a tagjai, eléggé leterheltek, így a megalakításhoz kívánt létszámot nem tudnák biztosítani. De nem ez az általános^ Minden bizonnyal a jelenleg működő DSK-k, DSE-k tapasztalatai alapján a következő tanévtől újabbak alakulása várható. A jövő évtől változik az irányítás rendszere, újjá alakul a diáksportköröknek a felügyeleti szerve, éppen ezért a jelenlegi állapot még nagyon is forrásban van. Akiadott tájékoztató is hangsúlyozza, hogy ez a tanév a tapasztalatgyűjtésé. Jutási Róbert rozsán (Árky), Olajos, Zsa- dányi — Nagy T. (Boda), Horváth L., Ady. Akik nem vállalkoznak a szurkolók közüli a pesti útra, azok Is egyenesben szerezhetnek tu- domást az eseményekről, a Bányász találkozóját a szokott formában a „Csülök rádió” közvetíti. A Rákóczinál már aludtak néhányat az ózdi vereségre. Mint Csordás István edző elmondta, alaposan kielemezték a találkozót, s miután néhány teljesítménnyel elégedetlen volt, változást tervez. Teheti azt annál is inkább, mert Prukner és Murai is játékra jelentkezett, így jelenleg nincs maródi. Mint az edző kifejtette, az Olajbányászhoz hasonló felfogású Budafokra számít, azaz szívós védekezésre és gyors ellenakciókra. Erre igyekeznek majd felkészülni. Támadószeltemben kívánja csapatát pályára küldeni. A négy gólt kapott hátvédsor is megváltozik. Ez lesz a kezdő csapat: Sándor- fi — Magyar (Kurdi), Deákvári, Petrák, Kraft — Murai, Bíró, Konrád, Bócz — Miovecz, Meksz. Hogy a kapus Horváth mellett kik ülnek még a kispadtna, áz csak a mérkőzés előtt dől majd el. Ganz Danubius — (13,10,-6, 6) Rajtra kész a sakkolimpia Sorsoltak és választottak LABDARÚGÓ NB I—NB II Fővárosi ellenfelek ellen HÍREK November H Szombat Adalbert, Lipót A nap 6.48 órakor kél, s 16.10 órakor nyugszik; a hold 15.25 órakor kél, s 5.38 órakor nyugszik. Á várható időjárás Ismét nagy területeken alakul ki köd és többfelé tartósan megmarad, ezért kevesebb helyen süt ki a nap. A déli, délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton általában 8 és 13 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül alakul. • • • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 46. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 13, 15, 60, 68, 77. _■ Ifjúságért érdeméremmel tüntették ki Mike Ferencet, a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat igazgatóját. A KISZ KB kitüntetését elsősorban az I. Nyomdász Ifjúsági Találkozó szervezésében való értékes közreműködéséért kapta a nyomda vezetője. — Üj út épül a nagyberki és a jágónaki termelőszövetkezet, valamint a megyei tanács közös pénzalapjából jövőre Kercseliget és Jágó- nalk között. Ezzel újabb ponton lesz lehetőség Somogy és Baranya összeköté- sére, s lerövidül a távolság Pécs irányába. Az építési tervekről falugyűlésen tájékoztatták a lakosságot Keresel igeten. 65 éve halt meg 1881-ben ezen a napon kapott szabadalmat Oroszországban síkszárnyú, gőzgépekkel hajtott repülőgépére Alekszandr Mozsajszkij, neves orosz feltaláló. Tengerésztiszt volt, aki az orosz hadügyminisztérium támogatásával kezdte el motoros gépének építését Szentpétervár peremén, egy katonai gyakorlótéren. A gép 1882. július 6-án végre készen állt a hivatalos szemlére. A különös, gyúrótáblaszerű monstrumnak háromszáz négyzet- méter szárnyfelülete volt, s gőzmotorok szolgáltak volna az orrlégcsavar, valamint a két szárnyba süllyesztett légcsavar forgatására. A szintén Mozsajszkij tervezte gőzgépeket Angliában készítették el. A világ első motoros repülőgépével azonnal megkezdődtek a próbák. A köny- nyebb felszállás érdekében ferde falejtőt is építettek; erről csúszott le a fenyőfa- szárnyszerkezetű gép, hogy nagyobb kezdősebességet érjen el. Am ez a monstrum aligha repülhetett volna, hiszen csaknem egy tonnás tömegét 22—23 kW teljesítménnyel a levegőbe emelni lehetetlen vállalkozásnak bizonyult; pilótája legfeljebb kisebb, 20—30 méteres szökkenéseket tudott vele elérni. Az első igazi eredményhez kísérletezők és feltalálók egész hosszú sorára volt még szükség u .. — Elhunyt Berzsenyi Dániel egyik dédunokája. Vargh'a Miklós né Berzsenyi Györgyi nyolcvankét éves volt. Holnap temetik Nikién a családi kriptába. — A tahi üzemek szocialista brigádjai részére rendezett versenyt „Mit tudunk a szövetkezeti mozga-. lomról” címmel a tabi áfész szövetkezetpolitikai bizottsága. A versenyben résztvevő 19 brigád közül a legjobb eredményt a BVG Zalka Máté szocialista brigádja érte el. — Nyugdíjasait az idén hatvankétezer forinttal támogatta a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárának szakszervezeti bizdttsága. Minden rászorulónak juttattak segélyt. E hónap végére találkozót is hirdettek, kilencven idős embert hívtak meg ró. — Sikeres üzleteket kötött az idén megalakult Bala- ton-Coop társulás. A Sütév és a Fűszert közös vállalata tölbb mint négymillió forint felosztható nyereséget termői 1986-ban. — Négyszázhárom szocialista brigád tevékenykedik csaknem hatezer taggal megyénk termelőszövetkezeteiben. A brigádok a településék fejlődéséért évente mintegy 60—65 ezer óra társadalmi munkát végeznek. — Szépítési akciót szervez a kaposvári horgászegyesület vasárnap 8 órától a Töröcs- ked tónál. Az elszáradt nádat vágják le és facsemetéket ültetnek a tópart csinosítására. — Bálványos Huba munkáiból rendeztek kiállítást Kaposszerdaihalyen a művelődési háziban. A Munkácsy- díjas grafikusművész alkotásait bemutató tárlat tegnap nyílt meg és egy hétig lesz látható. — Galambkiállítást és díszmadár-bemutatót rendez ma és holnap a magyar galambtenyésztők siófoki egyesülete a siófoki építőipari szövetkezet színháztermében. — Végéhez közeledik a járművek téli felkészítése a Kapos Volán járműfenntartási üzemében. Eddig 146 autóbuszt és 300 tehergépkocsit vizsgáltak át. Befejezték az autóbuszok fagyállóval való feltöltését és a-hónap végéig a tehergépjárművek hűtőfolyadék-cseréjét is elvégzik. — Pódiumsorozatot indít a barcsi művelődési ház. Az érdeklődőik hat bemutatót láthatnak. Ebben a hónapban Schütz Ila és Sztankay István előadásával kezdődik a sorozat, amelyben többek között szerepe] majd a Pécsi Nemzeti Színház is. — Szélesedő kapcsolatok. Huszonkét somogyi mezőgazdasági termelőszövetkezetnek vannak már külföldi kapcsolatai. Évente mintegy 250 —300-an vesznek részt a. kialakult együttműködések alapján külföldi esereüdül- tetésiben. — Társadalmi munkán vesznek ma részt az IKV szocialistabrigád-tagjai. A Gyertyánosban a tunistaház környékén végeznek terep- rendezést, s a régi elégett turisíalház romjait takarítják el. A tó ismét régi pompájában fogadja a természot- k ed velőket, mélysége eléri a 150 centimétert. Ezért óvatosságra intik a kirándulókat, könnyen előfordulhat baleset. — Ingyenes fényszóró-beállítás lesz a nagyatádi autójavító kisszövetkezet és a Magyar Autóklub közös szervezésében ma 9 órától 12-ig a nagyatádi autószervizben. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy november 16- án Kaposváron autóvásár lesz. (83851) — A TIT siófoki szervezete kezdő olasz nyelvtanfolyamot indít. Siófok, Petőfi sétány 32. Telefon: 11-156. (83894) — A TIT kaposvári szervezete a következő tanfolyamokat indítja novembertől: angol és német intenzív nyelvlaboros kezdő-, targoncavezetői tanfolyamot (minden típusú targoncára), tanítóképző főiskolára felvételi előkészítőt. Jelentkezni lehet: TIT székház. Kaposvár, Dózsa György u. 18. (83870)