Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
1986. október 11., szombat Somogyi Néplap ■llilllill : :V '- m IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ^tw4»y'' i W< WmMm ü 'Z i W8mmi% I Síül ü1ZTZIli 111 TÓDOR JÁNOS BETÖRŐ A betörő kilépett a villanyóra fehér vasszekrényének takarásából, és itiizet kért. A dgi már ott volit a szójában; úgy kérdezte, hogy vam-e gyufájuk. „Gyanús volt, vagy nem volt gyanús” — ismételte hangosan Bogosa a nyomin- gier kérdését. „Hét éppen ez az. Nem volt gyanús. Legföljebb ...” Bagosii nem dohányzott, haverjánál nem volt gyufa, így kislányát küldte vissza, hogy hozzon tüzet a betörőnek. Azaz hogy akkor még nem volt beltörő a betörő, csak amikor a gyerek a bejárati ajtónál utolérte őket, azután’ kezdték el hülyülni, hogy micsoda egy belevaló betörő ez; még tüzet is kér. „Viccelődtünk...” — mondta Bogos! annak a posztnak,, aki először ért a tetthelyré,' móután a károsultak észlelték a betörés tényét. „Nem, mi a betörés tényét nem észleltük” — magyarázta fél órával később a helyszínelőik főnökének], de akkor már mint hatóságii tanú, aki nem mehetett föl a lakásába meocset nézni. A betörőről1 azt sem tudtuk, hogy betörő. Az ajtóról pedig még csak nem is sejtettük, hogy meg van. fúrva. „Este kilenc óra volt, Bogo&iiék a betörőt (vagyis akit most már majdnem biztosan annak hisznek, tudnak) délelőtt tizenegy körül látták.” „Kábé száznyolcvan magas, szabályos arcú, fekete, divatos frizurával, sportos cuccokban . .. Magabiztosan, profi módon...” „Tuti, hogy nem volt profi — szakította’ félbe unott arroganciával a kesebajú detektív —, a menők saját akkumulátorral működtetik a fúrót.” Szó se róla, látta be Bogosi, a hatósági tanú, a mi betörőnk a villanyórából szedte le az áramot. A butikosaié, aiki leginkább egy kupleráj kdvénhedt Ma- dame-jához hasonlított, uni- oummal kínálta a helyszínelő elivtánsalkat. A lakás, akár egy közel-keleti bazár. „Ezek pancserek voltak” — szólt megvetően Boros, a tetthely- lyel szembeni szomszéd, a másik hatósági tanú, miközben a megfúrt zárat vizslatta. „Ezek?” — színlelt csodálkozást Bogosa; aki már szerfelett unta a banánt. Hát persze, szóltak ki az unicum mögül a dasztilosZkópia nagymesterei, akit maguk láttak, az valószínűleg csak hesszelt, amíg társa pakolt. Az ébenfekete butikosnén csörögitek a megmaradt aranyak, úgy szipákolt. Hirtelenjében' ötszáizezerre becsülte a kárt. Ékszerben, stólában-. A frizsiifoen zöldségek közé dugott kétszáz rongyot nem találták meg. Mármint a betörők. „A vak is látja, hogy ez egy önbetörés” — hajolt közel Boros Bogosaihoz a pince hűs homályában, ahova a 'két hatósági tanú rendőrségi hozzájárulással levonulhatott. Hülyeség, gondolta Bogosi, Borosnak agyára ment a káirörvendő rosszindulat. „Ebben az évben a butikba már kétszer betöritek. Szart se ért a méregdrága riasztó. Kibontották a falat” — avatta be őket a butiikosmé férje, aki utánuk jött, hogy borba fojtsa mérgét. „Tudták, hogy hova kell menni... — kuncogott pofátlanul Boros. — Hozzám ugyan hiába jönnének...” „Mi lebet az eredmény?” — kérdezte a még mindig ott lábatlanikodó poszttól Bogosi, amikor fölmentek, hogy jegyzőkönyvibe mndják látomásaikat. Paraguay addigra megkapta a zákót. A francba is; dühöngött Bogosi, ez is emiatt van. „Na, vállalkozna egy ro- botképre?” — hunyorgott Bogos ina (másnap a béeref- kán) az írógépező nyomozó főhadnagy. Már vagy két órája lógatták a hatósági tanút, amitől egyre inkább el- bizonytalandott. „Hát... nem is tudom.” „Ha látnám, talán megásni...” „Nem szeretnék bárkit is kellemetlen ...” A kesehajú méla megvetéssel masszírozta szeme alatt a szürke zacskókat. Közben a tízéves kislány odakint, a nyomozói előszobáiban már-imár topor- zékoílit, hogy ÖT is tessék meghallgatni, hiszen- ő látta legközelebbről. „Majd ha meglesz, esetleg .a gyerekkel is szembesítjük” — válaszolta' az apának a nyominger. Esetleg, ilyet nem lehet mondani egy gyereknek, morfondírozott magában a hatósági 'tanú. A buftifcosmié, aki állítólag Londonból szerzi be a lézerlemezeket, a szomszéd szobában mondta föl a leckét. Az elltűnt értékek listája már oldalakra rúgott. A bemutatóra szóló takarék- könyv viszont az ágy alól került elő. Bogosig a detektív szobákon, folyosók labirintusán vezette, miután a hatósági apa fájdalmas váll- rántással búcsúzott egyetlen leánygyermekétől, akinek minden vágya az volt, hogy tanú lehessem. Ajtók, liftek, izzadt arcok: Quo vagyis, Kafka úr? És ha mégis Borosnak van igazai, töprengett a harmincöt fokos hőségben a hatósági tanú, én (azaz mi, hiszen itt volt a leánya és a haverja is!) meg itt töketlen- kedek derék állampolgár látszatát 'keltve... A bűnügyi nyilvántartó olyan volt, minit egy túlságosain is kivilágított biliárdterem. Pincér helyett egy bizonyos középcsános Marika szolgálta föl a kávét. A nyomozónak. (Tényleg, a készséges és szolid hatósági tanúnak, amilyen például én is vagyok, önteltkedett BoNAGY ISTVÁN ATTILA Egyszer magához ölel Társadul szegődök |vidék vándora,\Vitéz Mihály! Hallgat az éjszaka, \mit mondhatna árva magunknak? Vacog b szívünk: megtagadott bennünket ja Város és kitett a küszöbre, ránkzuhanó éjszakába az egetlen ég alá, országutak vánkosára. Elküldött bennünket, neki a hallgató határnak, városok ajtaját kulcsolni, .meleg iszót koldulni. Itt 'állunk kelet felé, Arcunkat « reggelbe mártjuk, megtörülköztünk la puha, ember nélküli csöndbe. Elindulunk, és magányunkat {magunkra jgomboljuk: ne érjen el \a [hiábavalóság igézete, páncél legyen a dal, {szívünket védő madár szárnya: ne lérezzük, hogy fuldoklunk alatta észrevétlen. Messze előttünk a délceg !Dorottya botladozik, kacagása arcunkat barázdává hasogatja, és tekintetében álommá vált jövőnk vergődik: nem tud ragyogni, ha ^önmagában is bizonytalan. Újra jelindulunk, neki la hallgató fiatárnak. Most elküldött, de egyszer magához ölel |a; Város, és nemcsak árva /testünket fogadja be á földje. gosi, miiért nem jár kávé ... ?) Kávét nem kapott, ellenben leültette a nyomozó egy kottatartóra hasonlító méternyi faállvány elé, amelyre fekete borítójú, ormótlan fényképalbumot rakott. Szemből és profilból huszonöt és harminc közötti nyilvántartott férfiarcok moziztak előtte. „Csak nézelődjön nyugodtan” — szürcsölte kávéját a kese Holmes. A hatodik könyvnél Bogosi bedobta a törülközőt, és rábökött egy jellegtelen sémafejre. „Valami ilyesmi lehetett...” A rendőr úgy nézett rá, mint egy hamis tanúra. Amikor gyermekével és haverjával végre elhagyhatta az épületet, úgy érezte magát, akár egy gyanúsított, akivel szemben hosszadalmas tortúrák utón ejtették a vádat. Kislánya sokáig nem tudott megbocsátani a bűnüldöző hatóságoknak, ő pedig magának. „Mi az, hogyhogy hazaengedtek — fogadta a -kapuban Bore« vigyorogva. — Különben a naccsád már hétszázezernél tart.” Hetek múltak el betöréstől mentes nyugalomban; s a buti'kosné találkozásaik alkalmával nem mulasztotta volna el, hagy beszámoljon Bogosinak, a listához képest imég mi mindene tűnt el akkor. „Bábosaik én tűntem volna el akkor valahova. Én -marha...” — dühöngött ilyenkor Bogosiban az állampolgári kötelmekre fiity- tyethán.yó másik, a Borosban alakot öl-tő cinikus barom. Az apró fekete betűkkel szedett F'ELHÍVÁS-t és a fényképet az újságban vette észre: „A Budapesti Rendőrkapitányság keresi az ismeretlen helyen tartózkodó F. G. 27 éves budapesti lakost, aki igen nagy kárt okozó lakás- betöréseket követett el. Sze- mélyleírdsa .. „Itt a betörőnk, nézzétek!” — üvöltött föl Bogosi. „Nem egészen ilyen volt...” — merészelt apjának óvatlanul ellentmondani a kislány. „Hogyhogy nem ilyen” — fürmedt rá .apai mivoltából kivetkezve a nyomüMözés- munkáját segítő TANÚ. A gyerekkel háromszor olvastatta föl a sze- -mélyleírást, s eközben arcát elöntötte a jól végzett felismerés állampolgári öröme. Felesége úgy bámulta, mint egy háborodotta-t, a megszeppent leány pedig föl sem mert merülni a bűnözői szövegkörnyezetből. „Nélkülem ugyan sohasem kapták volna el” — dödögte elégedetten Bogosi, s egy csöppet sem zavarta, hogy a betörő egyelőre még szabadlábon. vám. A Zichy alkotóközösség kiállítása Másfél éve alakította meg százharminc szobrász, festő, grafikus az ország legnagyobb [Létszámú [alkotó közösségét, ta IZichy Mihály Galériát. (Olyan [művészek vesznek részt benne, mint Ábrahám Raffael, iBenes József, Csur- gói-Máté Lajos, Pécsi Ilona, Gáti Mihály, Keleti Jenő, Kondor Lajos, ,Karnis György, Pataki Ferenc, Réti Mátyás, Szigetvári Károly.) Az alkotó közösség fennállása óta számos kiállítást rendezett az ország különböző részein, legutóbb például Nyíregyházán, Miskolcon és Le- ninvárosban. Most Budapesten a Vili. kerületben, a Gutenberg Művelődési Ház galériájában kaptak állandó kiállítási lehetőséget. Első alkalommal az alapító tagok munkáit állították ki. A képeken: Bóka Dezső: Faluszéli ház (fönt), Kakusz Dalma: Csendélet (jobbra), Mözsi- Szabó iIstván: Utcai beszélgetés (alul). Szépen magyarul — szépen emberül Közigazgatási anyanyelvűnk Vannak — és nem is kevesen —, akik azt hiszik, hogy a hivatalos nyelvben csak idegenszerű, nehézkes szakkifejezések vannak. A hivatalos nyelv a pontatlanságtól tartva valóban létrehoz a köznyelvben ismeretlen vagy alig ismert fordulatokat, szóalkotásokat, de túlzás lenne azt állítani, hogy miniden, ami hivatalos, egyszersmind nyakatekert vagy körmönfont. Pedig hivatalos nyelvünk képes — és nem is hitkán! — közérthető szavak alkotására, illetve arra is, hogy ezeket a köznyelvi szavakat hivatalossá tegye. Lássunk példákat is! Amikor ezt halljuk: település, helység vagy teljesen hivatalosan: közigazgatasi egység, akkor tudjuk, hogy ezek az elnevezések összefoglaló jellegűek. A tanya a legkisebb egység, de ismerünk bokortanyát és tanyaközpontot is. Őket a falvak (más szóval: községek) követik. Jó pár évvel ezelőtt a kis létszámú helységek (azaz: apró falvak, aprófalvas települések, törpe községek) megszűntek önálló tanácsú községnek lenni. A közös tanács egy közel -levő nagyobb településen működik, amelyet székhely községnek szoktak nevezni. Egy-egy székhely vonzáskörébe itöbb kisebb falu is tartozhat, ezeket kevéssé szerencsés kifejezéssel sokszor csatolt községnek hívják, noha jobb társközségnek nevezni (ezzel utálhatunk a mellérendeltségre). Erősen hangsúlyozza az alárendeltséget a járás helyett kialakított városkörnyék szó is; ezért — s mémetes képzése folytán — meglehetősen szerencsétlen szóálkotás. Maradjunk azonban a kisebb településeknél! Sokkal bővebb a választék: nyaralófalu, üdülőfalu, szabadidőfalu, határőrközség. Avagy a település jellegétől függetlenül : gyógyhely, üdülőhely, háttér-település. A százezernél nagyobb lélekszámú városok nagyvárosoknak számítanák, ezzel is megkülönböztetjük őket a kisvárosoktól. Azért ne feledkezzünk meg a régebbi elnevezésekről sem! Budapestet annak idején székesfővárosnak nevezték, aztán egyszerűen főváros lett. Ismertünk termelőszövetkezeti, Illetve szocialista községet is. Az olvasók becsületére mondom: elég sűrűn fognak tollat nyelvünk védelmében. Néhány évvel ezelőtt egyikük kifogásolta a községfejlesztési adó elnevezést, mivel ő budapesti. Az adónem első kivetésének idején a község szónak még közösség (azaz egy-egy helység lakosságai) jelentése volt. Az eredeti jelentés megmaradt a hivatalos nyelvben, a köznyelviből pedig kiveszett, ez okozta a nyelvérzék ingadozását. Nos, hivatalos nyél- vünk alkalmazkodott a köz- nyelvhez, s létrejött a településfejlesztési adó, illetve hozzájárulás kifejezés. Igaz, kissé terjengős, de lerövidítették: tefo, illetve teho. Ez viszont már szörnyszülemény, különösen az utóbbi nagyon kellemetlen hangulatú. A kérdés egyelőre: befogadja-e nyelvünk vagy mást alkotunk helyette? A felsorolt szavaknak, kifejezéseknek csak egy része hivatalos. A mindennapi -életben azonban gyakran használjuk őket mind szóban, mind írásban. Örömmel fogadjuk, hiszen megtörik a hivatalos elnevezések egyhángúságát: egy-egy fogalmat változatos forrná,ban, árnyaltam fejeznek ki. Kívánatos lenne, ha hivatalos nyelvünk ezen az úton haladna, azaz a köznyelvből merítve fejlődne tovább. Mízser Lajos <
