Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
Somogyi Néplap 1986. október 4., szombat mm . IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS A KÉT VILÁGHÁBORÜ KÖZÖTT Jellegzetes, hányatott művészsorsok vonzó hagyatékát múltait ja be a Patiaky Galéria Kőbányán. A Barta testvérek közűi a legbátrabb és a legvállalkozóbb szellemű, Barta Lajos, az Európai Iskola nemrég elhunyt tagja Párizsban szerzett elismerést absztrakt szobraival. Hagyatékát Magyarországra hagyta. A mási'k két testvér: Barta Mária és István felváltva itthon és külföldön élt. Mindketten becsületes kismesterek voltak, akik végig- próbáiták a század majd minden stílu^v áldozatát. Vállalták a nélkülözést, művészetükért, bíztak tehetségűikben és bátran elhagyták a védő csoportosulásokat, ha művészi meggyőződésük új utakra csábította őket. Munkáikon tehát jól lemérhetők az új kezdemények akkor is, amikor az élraj a posztimpresszionizmust hirdette zászlaján. Barta Mária festett néhány kiállításon is feltűnt, jelentékeny alkotást. Maradandó munkái a széles ecsetkezeléssel festett, tüzes színvilágú, erőitelj es virág- csendédetek, amelyek Czó- bel Béla oldott festőiségére emlékeztetnek. Jó mesterek tanítványa volt: Rippl-Rónai Józsefé, lványi Grünwald Béláé, s megérintette a ké- sőszeoesszió is. Párizsban a kubista törekvésekkel és az anyagkollázsökkal ismerkedett meg. A 30-as évek második felétől kezdve kapcsolódott be a hazai művészéti életbe. Rendszeres kiállítója volt az Ernst Múzeumnak és a Nemzeti Szalonnak. Első gyűjteméyes kiállítása 1933- ban volt a Nemzeti Szalonban, az utolsó pedig 1964- ben a Fényes Adolf teremben — itt főleg tájképeket és virágcsendéleteket állított ki. Testvére, a nemrég elhunyt Barta István — ugyancsak festő — az Iparművészeti Iskolán Körösfői Kriesch tanítványa volt. Utána Müncheniben, majd Párizsban tanult. 1919-ben Bécsibe ment. A második viBa’rta István: Transzparens formák Barta Mária: Maszkok és figurák lágháború kitöréséig felváltva Bécsben és itthon tartózkodott. ö is a jól tájékozott művészek körébe tartozott. Kecskeméten is megfordult, a szentendrei kolónia tagja volt, plain air-képeket festett, kisvárosi utcákat, táj- képöket. Az ötvenes évek „szocreál” vonulatából hamar kiábrándulva műtermében titkon nonfiguratív kísérletezésekbe fogott. Külföldön élő bátyja sikere is az absztrakció felé vonzotta. Csorgatásos, koldázsos és mértani absztrákciós festményei a modern európai törekvésűk felé utat kereső hatvanas évűk magyar művészetének izgalmas, bár kevesek által ismert dokumentumai. Két felső képünk: fönt balra: Barta István egyik festménye, jobbra: Barta Mária: Kompozíció és rítus. Brestyánszky Ilona NÉV NÉLKÜL Na jó, írd le, nekem nyolc. Zsebkendőt ne készíts elő, nem megható a történet, nyugi. Az elején kezdjem? Körülbelül ... De előbb a szüléimről. Tudod, a filmekben és a könyvekben veszekszenek a szülők. El is válnak, de aztán jön a „minden jó, ha a vége jó”, és zokogva kibékülnek. Boldog, köny- nyes pofák, szóval szép lesz minden. Az én öregeimnél másképp volt. Ütálták egymást, de a faternak nem lehetett válogatnia, a mute- rom meg gyáva volt, nem mert tiltakozni a szintén nagyrabecsült nagyanyámnál. A fater■ igyekezett nem otthon lenni. Jöttem én meg a húgom. Szóval ketten bömböltünk, a faternak ettől felment a vérnyomása. Enyhén dülöngélve caplatott haza úgy éjfél után. A muter nyafogott, siránkozott. Ilyenkor csattant valami, aztán csönd lett, csak a muter bőgött. Anyám úgy hat év múlva rájött, hogy elege volt, elvált a fatertól. Tudod, „problémás srác" voltam a gimiben. Könnyen felhúztak, aztán kitört a balhé: nem néztem, hogy kinek a csemetéjét díszítem kék foltokkal. De azért rendes féjek voltak ott. Te, a matektanárom olyan volt, mintha az apám lenne. Hülyeség, de őt még tiszteltem is. Folyton agitált, hogy milyen príma vagyok matekból: tanuljak már, mert így nem lehet meglenni... Pedig kitünően megvoltam, még hiányzik is a gimi. A fene se akart tanulni. Amit megpróbáltam, az sohasem sikerült. Nem mutattam, hogy pocsék lett a hangulatom ezektől, hülyültem folyton, sok haverom volt. Igaz, a matekot tényleg csíptem. Irtára érdekes. Hideg, az igaz, de ha valaki megismeri... Csak ész kell hozzá. Egyenlő voltam a srácokkal, én voltam a fej, érted? Itt nincs duma: logika meg értelem kell, pajtás. A szabályok maradnak, a törvények is, hát azért... De sose jött össze semmi, ez meg idegesítő egy idő után! A tanár be akart nevezni a matekversenyre, mit szólsz hozzá? Mindenki ellenezte, mert bennem semmi ambíció sincs ezt se venném komolyan. Na, mikor erről tárgyaltak, az utcán csatangoltam. Bámultam az egyik templomra: mi lenne, ha bemennék imádkozni, aztán körbe- pislogtam és nyugovóra tettem az ügyet. Hogy nézett volna ki, ha beslattyogtam volna a legújabb szerkómban, felemás színű hajammal. Még leesett volna a pap az emelvényről, ha el- rebegem, hogy kérem, tisz- teletes atyám, én a matekverseny miatt járultam isten színe elé. Miért, egész jó duma nem? Nekem tetszik. A versenyt persze leszavazták, nehogy csúnya viselkedésemmel botrányt okozzak. Ja, van ötös is egy csomó, de ez a vegyessaláta jegy... Igen, akkor voltam tizenhét. Aztán elmentem egy diszkóba, láttam, ott ül egy lány, nem vihorászik, mint a többiek, akik ott rázzák magukat a terem közepén. Az csak ült, pedig nem is volt ronda. Figyelte a többit, hallgatta a zenét. Nézd, én is marháskodok összevissza, de nem értem, miért. Az ilyen csöndeseket bírom, akik nem vihognak minden nyavalyán, meg nemcsak a diszkóról és a srácokról csipognak. Odamentem ahhoz a Hamupapucshoz, elhívtam táncolni. Azt rebegte, pocsékul táncol, ne haragudjak. Bámultam rá. Aztán leültem, témáztunk, és egyre többet hallgattam, ő beszélt. Erikának hívják. Igen, a feleségemet is. Micsoda tökfej vagy, hát hogy hívnák. A kettő ugyanaz. Látnád magad, milyen értelmesen nézel! Két év múlva volt az esküvői hókuszpókusz. Nem is tudtam, hogy két ember ennyire megismerheti egymást. Ez valami különleges. Rendben. Erikával is megtörtént, hogy dühében földhöz csapta a nászajándék étkészlet darabját, voltak ilyen apróságok. Ezektől az állatkertbe menekültem. Mit vigyorogsz, mindenki így kezdi. Van egyébként egy átkozottul aranyos kislányom, másfél éves: van egy anyósom is, képzeld, irtó rendes. Nem, a szüléimről nem tudok. Nem érdekelnek. Amikor kis srác voltam, folyton Hungarológiai kongresszus Az osztrák főváros néhány napra a magyar tudományos élet székhelye lett: szeptemberben ugyanis a bécsi egyetemen ülésezett a második nemzetközi hungarológiai kongresszus. A magyar tudományosság és a nemzetközi kulturális együttműködés történetében egyaránt jelentékeny találkozót a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság hívta össze. E mind nagyobb tekintélyt kivívó tudományos társaság 1977-ben alakult, s a „hungarológiai” tudományok — elsősorban a magyar nyelvészet, irodalomtörténetírás és néprajztudomány — művelését, illetve nemzetközi szerepének növelését tűzte ki célul. Első kongresszusát 1981-ben Budapesten rendezte, akkor a magyar nyelv és kultúra oktatásának nemzetközi helyzetéről, illetve a magyar vers történetéről folyt sokoldalú eszmecsere. A mostani kongresszus érdeklődési körét a következő pontosan fogalmazott meghatározás jelölte meg: „A magyar nyelv, irodalom, történelem és néprajz a Duna-völgyi népek kultúrájával kölcsönhatásban, különös tekintettel a 18—19. század és a 19— 20. század fordulójára”. A kongresszus megrendezését a bécsi egyetem Finnugor Intézete, valamint az Osztrák Kelet- és Délkeleteurópai Intézet vállalta, s mindkét intézmény — a Budapesten székelő Nemzetközi Magyar Filológiai Társasággal karöltve — igen sokat tett azért, hogy a nagy tudományos összejövetel, amelyen kétszáz magyar- országi vendég mellett vagy százötven külföldi tudós vett részt, sikeresen végezze munkáját. Az osztrák rendező szervek vendégszeretetét jelezte, hogy a tanácskozá- sök ünnepélyes megnyitóján Franz Vranitzky szövetségi kancellár és Heinz Fischer tudomány- és kutatásügyi miniszter is meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket. Ezekre a beszédekre a magyar kormány nevében Cse- hák Judit miniszterelnökhelyettes válaszolt. Az ünnepélyes megnyitó után nyomban megkezdődött az érdemi munka: a délelőtti plenáris ülések foglalták össze a kongresszus általánosabb témaköreit, a délutáni szekcióülések pedig a rágódtam, hogy miért történt így, ami történt, de minek? Figyelj! Van feleségem, kislányom, anyósom, család, világos? Most arra összpontosítok, hogy a kiskölyök más legyen. Ne úgy gondoljon ránk, hogy véletlenül lett, és mindegy, hogy van vagy nincs, öregem, huszonöt múltam, ifjú atya vagyok. Te. Hadd meséljek a kis csajról. Külön szám, Angéla a neve, de Giginek becézzük. Mibe fogadjunk, hogy ő is matekagy? A múltkor elrontotta a számológépemet. Ezt minek írtad le? összevissza beszélek? Jó. És annyi ilyen van. Várj, visszahozom Gigit. Mióta járni tud, szökik. Elvégre az én lányom. Azt akarom mondani, hogy az egyik unokaöcsémet magunkhoz vettük, hátha olyan lesz, mint én. Érted? Hét éves. Azt hiszi, hogy mi vagyunk a szülei. Na viszlát, legközelebb ke- zétcsókolommal köszönj, mégiscsak kétgyerekes apa vagyok. Ne vihorássz, inkább nézz előre, ott jön a villamos. És ha lehet, ne lépj annak a pincsinek a lábára, tündér kutyuli, Gigi! Ugye milyen ronda? Prekáczkó Ágnes nem kevésbé fontos részlet- kérdések vizsgálatában mé- lyedték el. Így Csáky Móric, a gráci egyetem tanára a 18—19. század fordulójának osztrák—magyar történelmi és irodalmi kapcsolataival, Bíró Ferenc a 18. század végének nemzet-, nyelv- és drodalomfogalmával, Balassa Iván és Gunda Béla a magyarországi népkulitúrá- val, Benlkő Lornád a magyar felvilágosodás nyelvelmélet törekvéseivel, Ferdi- nánd Mihály a magyar irodalomtörténet rendszerezési kérdéseivel, Horst Haselsteiner a dualizmus korának magyarországi iskolaügyével, Fried István a Dunatáj népeinek kulturális kapcsolataival foglalkozott. Az összejövetel hét szekcióra tagolódott, s talán nem lesz fölösleges röviden jelezni ezeknek a szekcióiknak az érdeklődési, foglalkozási körét. Az első szekció a Du- na-völgyi népek kultúrájának művelődési kérdéseit, illetve Bécs és Budapest kultúraszervező munkáját, a második a nemzeti kérdés irodalmi és irodalomtudományi vonatkozásait, a harmadik a Duna-völgyi „paraszti polgárosodás” folyamatát, a népi kultúra föllendülését és hanyatlását, a negyedik a népművészetnek a nemzeti kultúra fejlődésében betöltött szerepét, az ötödik a 18—19., illetve a 19—20. század fordulójának irodalmi-művészeti irányzatait, a hatodik a nyelvtudománynak a nemzeti kultúra fejlődésében betöltött szerepét, végül a hetedik szekció pedig általában a művelődéstörténeti kérdéseket tárgyalta és vitatta meg. A szekcióelőadások enciklopédikus képet rajzoltak a magyar kultúra utolsó másfél évszázadának fontosabb törekvéseiről a Duna- völgyi kapcsolatairól. A kongresszus igen gazdag és tartalmas programot adott — összesen vagy száz- nyolcvan előadás, kutatási beszámoló hangzott el —, s nemcsak tudományos színvonalát tekintve marad emlékezetes esemény, hanem a nagy nemzetközi tudományos találkozó sikeres megrendezése következtében is. Magas fokú elismeréssel szólott erről Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is, aki bezárta a II. hungarológiai kongresszus munkáját. Ezt már csak a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tisztújító közgyűlése követte, amely megerősítette elnöki megbízatásában a finn Bo Wickmant. főtitkári tisztében Rlaniczay Tibort, a korán elhunyt Bé- ládii Miklós főtitkárhelyettes utódjának pedig Jankovics Józsefet választotta meg. Az ünnepélyes záró ülésen osztották ki a kiváló svédországi-amerikai magyar nyelvtudósról, Lotz Jánosról elnevezett emlékplakettet is, ezúttal a kolozsvári Faragó József néprajztudós, a bécsi Karlhein Madk professzor, a kongresszus titkárságának vezetője, a párizsi Jean-Luc Moreau nyelvész és műfordító, az észt Paula Pal- mieusz, a tártul egyetem tanára, és az amerikai Albert Tezla, nyugalmazott egyetemi tanár kapta. Valameny- nyien szorgos és értékes munkát végeztek. A bécsi tudományos találkozó — mondjuk így — egy virtuális „kerékasztal” köré ültette a hungarológiai tudomány ók, vagyis a magyar nyelvészet, irodalom- és művelődéstörténet, valamint néprajz képviselőit. Minden remény megvan arra, hogy ennék a „kerek- aisztal-beszélgetésnek” az eredményei tovább gazdagodnak a következő években. Pomogáts Béla PPPjPjMB MMW
