Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-25 / 252. szám
1986. október 25., szombat Somogyi Néplap 9-* j ■WbWhI IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ÍV ' XÄ *' Tóth-Máté Miklós Gödör az alapkőben A nagy kultúrközpont alapkőletételéről a televízió- híradó riportban számolt be. Az ünnepségen jelen volt a miniszter is, aki beszédéiben roáltaitta ennek a létesítménynek különleges szerepét, jelentőségét a főváros életében. Ezután egy fémtokot helyeztek el az alapkőben, amelyben — más egyebek mellett —, benne lapultak az aznapi újságok is. Gödör Edének felgyorsult a szívverése, amikor a fém- tok eltűnt a nyílásban. A fotelben előredőlve, kiimeredt szemmel bámulta a jelenetet. — Fiacskám! — kiáltott ki a konyhában vocsorát készítő feleségének. — Gyere be azonnal, mert nagyon fontos ... Az asszony besietett, várakozóan tekintett a férjére, onnan pedig a televízióra. — Mi az? Mi történt? — Odanézz! Tudod, mi van ott? — Nem. Micsoda? — Alapkőletétel. — No és ... ? Ezért hívtál be? Gödör Ede nem válaszolt. Felugrott, idegesen járkált a szdbában. — Ilyen is csak velem f ordulhat elő — mondta —; csak nékem lehet ekkora balszerencsém... — Mi bajod? Elárulnád végre? — Minek kellett leadnom azt a tárcát? Minek kellett megírnom? Fáradt rutinmunka, csapnivaló poénnal ... — Miféle tárcát emlegetsz? — Ej, hát a „Sertéscsülök pékné módra” címűt, amely a ma reggeli lapíban jelent meg. Rajtam ne röhögjön az utókor! — Miért röhögne? Egyáltalán miről beszélsz? — Bekerült a tokiba. Érted? Abba, amit elhelyeztek az alapkőben. Egy rossz kis tárcanovella-, amelyet kizárólag pénzért szültem meg, mert neked a srvájcd bankok aranykészlete se lenne elég... _ Már ezért is engem h ibáztatsz? — Igen, téged. De már ezzel se megyék semmire. Az írás megjelent az újságban, azt meg szépen becsúsztatták a tokba, és ha néhány évtized, esetleg egy évszázad múltán előveszik... Nem, erre még r Elgondolni is iszonyatos! Mit mondanak majd? Hogy írt ez a Gödör Ede? — De hát a könyveid ... — Ugyan — legyintett az író —, ki tudja, lesznek-e még akkor könyvek? De ezéket az újságokat úgy fogják kiemelni, akár a régészek az óegyiptomi papirusztekercseket. Kíváncsian böngészik majd. No lám, hogy írtak, mit -írtak a régiek. És akkor elolvassák az én „Sertéscsülök pékné módra” című tárcámat. Nem, ez le. heteden, ezt meg kell akadályozni ! A telefonhoz rohant, tárcsázott. — Ede! Mit akarsz tenni? — Először is megtudom, hol volt ez az alapkőletétel. A többit pedi-g ráérek ezután is eldönteni. A piros Zsiguli kikapcsolt reflektorral lassan kanyarodott be a telekre, aztán megállt. Gödör Ede nem szállt M rögtön, lecsavarta az aibllakokat, és körbekém- leit. Lehet, hogy még éjjeliőr sincs? Mindenesetre megtapogatta az üveg boglár! muskotály őst meg a zsebébe rejtett altatót, de úgy látszik, nem lesz rájuk szükség. Csönd van, halkan lélegzik a város, a közeli lakótelep számtalan ablaka közül már csak néhány világít. Vette a szerszámokat, aztán mert és megkereste az alapkövet. Nem lesz nehéz kibontani — méregette szakértő szemmel, és hálával tűnődött el azon a-z időszakon (ötvenes évek!), amikor a kőfejtőknél dolgozott segédmunkásként. Amennyire lehetett, csöndesen vésett, kalapált és alig telt bele egy óra, már ki is emelte a fémtokot. Elhasalhatta a föld-ön, majd a jól végzett munka kellemes tudatával az autóhoz ballagott, kihúzta a dugót az üvegből, és három lélegzetvétellel megítta a boglárt -muskotályt. Pihent néhány percet, aztán fogta a hátsó ülésen elterpeszkedő sport- szatyort, benne eddigi életművét, negyven kötetet, és elcipelte a*, kőhöz. — No, lássunk dologhoz — mondta hangosan, aztán az alapkő négyszögletű nyiladékéba lassan, ünnepélyesen rakosgatni kezdte a könyveit. Tizenötig jutott csak el, amikor ingerülten vette tudomásul, hogy a be- tonlkútba már egy levelet se tudna bepréselni. Most mi legyen a kintr-ekedt huszonöt kötettel? Üjább alapkőre se -idő, se anyag, se energia. Töprengve üldögélt az alapkő peremén. Távolról már hallotta az első villa- mosdk zörgését. Nincs sóik -idő, dönteni kell, hiszen még be kell fednie a nyílást is. Gyorsain kiszedte a könyveket, majd a sportszatyorból vastag kéziratosamét emelt, ki és azt süllyesztette el az odúiban. Ezt a kissé hosz- szabbra sikerült utópisztikus regényét (1200 oldal) „Szétrobban a Nap.” címmel, még tíz évvel ezelőtt írtai, de egyik kiadó sem fogadta el, -holott ezt -tartotta eddigi legjobb műviének. Lefh-et-e annál nagyszerűbb dolgot kívánni, hogy ebben a kérdésben az utókor döntsön? A pa'ksamétára még rátett három könyvet a realista stílusban írottakból (nem árt, ha az utókor erről az oldaláról is -megismeri), majd -befedte a nyílást. „-Fene szűkre szabták — gondolta bosszúsan, míg a könyveket m-eg a fémtokot a szatyorba pakolta. — Egy kultúrközpont sokkal nagyobb alapkövet érdemelne, de most már mindegy... Azt -hiszem, a lényeg így is belekerült, valamit csak sikerült átmentenem a jö- vőnék. És azért ez nem csekélység ...” Két év múlva elkészült az új kultúrközpont. A „szellem katedráliisa” ahogy sokan tiszteletteljes túlzással emlegették, és csodálták a merész fantáziájú lópítészkol- lektíva impozáns alkotását. Beton, üveg, acél, és mégis mily kecsesen emelkedik, szinte libeg a tériben! Ezzel a létesítménnyel bizonyára meg lesz -majd elégedve a jövő század embere is. Valóban tetszetős — állapította meg Gödör Ede, aki természetesen ott volt az avatáson. Büszkén szemlélődött, és legszívesebben oda- kiálitotta volna a tömegnek, hogy ébben azért néki is van csekély része. Hiszen akár egy szellemi Kőműves Kelemennét”, őt is befalazták, és a kultúrának ez a tündökletes palotája nem utolsósorban az ő művein is emelkedik. Nem telt bele három hónap, amikor egyik -éjszaka hatalmas robajra riadtak a környék lákói. A kul-túnköz- pont homlokzata teljes egészében kettéhasadt, -mlintha azon a helyen megmozdult volna a föld. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de aiz anyagi kár asak milliókban mérhető. A szakemberek tanácstalanok -voltak. Hiszen a legjobb tervezők, a legjobb kivitelezők -garantáliták, hogy az intézmény hosszú életű lesz. És most mégis . .. ? Mi lelhet ennek az oka? Hogyan történhetett ? Megkezdődött a vizsgálat. Hazai éls külföldi -szaktekintélyek nagy csoportja próbálta megfejteni a titkot. A legkorszerűbb műszereikkel igyekeztek kideríteni: mi idézhette elő ezt a rendkívüli detonációt? Az viszont senkinek sem j-utott eszébe, hogy eme vizsgálódásba bevonják Gödör Ede műveinek avatott ismerőit, a 'kritikusokat is. Pedig kár, imost az egyszer igazán nem ártott vol-na! ÉVA BESNYŐ FOTÓI Éva Besnyő magyar származású holland festőművész kiállítása a Műcsarnokban 9-éig látható. Képeink a kiállításon készültek. A képeken 1938 Szokolya, Nógrád. (Jobbra fent.) Carel WiIlink feleségét, Wi-lmát festi. (Balra fent.) Cím nélkül. (Joibbra lent.) Chonja Goldenstein énekesnő és táncosnő. (Balra lent.) Jancsó pillanatai Györke Zoltán VÁDLÓN NÉZ RÁNK Épült a ház dús veríték-habarccsal s éveket dönt porba egy indulat már akkor tudtuk homok az alapja álszent csőcselék vigyorog s mulat vak ablakszemmel állunk a jal alatt a gerenda vasszegei voltunk ernyed a kötés kapocskéz-ölelés eldöntötted egyedül a sorsunk mutogathatunk most egymásra gyáván az én-ből s te-ből úgyse lesz már mi kibicek tanulnak a balgák kárán Mondhatjuk már a vérző sebre nem fáj hazudhatunk is egymásnak dacból de vádlón néz ránk egy ártatlan szempár Jancsó Miklós neve ott szerepel a világ legnagyobb filmalkotói között. A Szegénylegények és jó néhány más műve már a mozgókép klasszikus alkotásai közé tartozik, filmfőiskolák kötelező tananyaga. Emlékeket idézve olvassuk impozáns filmográfiáját: eddigi alkotásainak felsorolását. örömmel és némi búval, hiszen alkotói életrajzában akadnak több évig tartó „lyukak” is. Amikor az irigység, az értetlenség és a mindinkább beszűkülő anyagi lehetőségek miatt nem állhatott a felvevőgép mellé. Vagy tucatnyi ígéretes filmterve a rajta kívül álló objektív és legalább annyira szubjektív körülmények miatt nem valósulhatott meg, így befejezetlen maradt háromrészesre tervezett Bajcsy- Zsilinszky életrajz-filmje is. Most ismét forgat. Készülő munkájának címe: Szörnyek évadja. Éorgatókönyvét — mint már évtizedek óta mindig — Hernádi Gyula írta. A sikerekben gazdag együttműködésről a minap így nyilatkozott: — Eddig, ha jól számolom, tizennyolc játékfilmet készítettünk együtt, nem beszélve közös kecskeméti évünkről, az ottani Katona József Színházban és más, egymást inspiráló * tevékenységünkről. Meglehetősen ritka az ilyen hosszú ideig tartó alkotói és baráti kapcsolat. Itthon és külföldön szinte nem is tudok hasonló esetről. Miről szól a Szörnyek évadja? A cselekmény színhelye egy vidéki tuszkulá- num, napjainkban, valahol Magyarországon. Tartalma — mint a legtöbb Jancsó—Hernádi filmé — néhány mondatban aligha mondható el anélkül, hogy ne követnénk el előzetes indiszkréciót. Kiváltképp ezúttal, hiszen ez a ' történet — melynek kerete egy vidáman induló születés- napi ünnepség — a krimi eszközeivel igyekszik elmondani fontos dolgokat az emberiségről, mai, kissé bolond világunkról. Főszerepeit Jancsó kedvelt színészei: Cserhalmi György, Madaras József, Kozák András és Balá- zsovits Lajos mellett Kállai Ferenc alakítja. Jancsó Miklósnak — mint minden öntörvényű alkotónak — egyaránt akadnak rajongói és ellendrukkerei. Sőt, nyílt-titkolt ellenségei is. — Valószínűleg azért, — vélekedik erről Jancsó Miklós —, mert kilógunk a sorból. Másmilyenek vagyunk, mint pályatársaink többsége. Nem tartozunk egyetlen klikkhez, illetve — finomabban fogalmazva — érdekcsoporthoz sem. Ezt a másmilyenséget jó néhány évvel ezelőtt még inkább elfogadták, mint napjainkban, a megnehezült munkakörülmények következtében. Ez nem zavar, inkább bosszant. Mert annak az embernek, aki ezen a pályán tevékenykedik, a dicséretet is, a bírálatot is, a jogosat, nemkülönben a megalapozatlant, sőt az esetleges rosszindulatot is tudomásul kell vennie, el kell viselnie. Tegyük . hozzá: szinte csak kizárólag „hazai pályán”. S hogy ez így igaz, arról e sorok írójának szémélyes élményei vannak. Azokról a rangos nemzetközi filmfesztiválokról, ahol alkalmunk volt együtt lenni vele, és tapasztalni : milyen őszinte lelkesedéssel vették körül alkotótársai a világ minden részéről, miként méltatták érdemeit a legszigorúbb — sőt hazánk iránt nem éppen elfogulatlan — kritikusok is. Ha megjelent a sájtófogadá- sokon vagy a nyilvánosság előtt, úgy sereglettek koré a fotóriporterek, tévés stábok, mint méhek a mézre, a legfelkapottabb filmsztároknak kijáró érdeklődéssel. Amikor arról faggattuk legutóbb, mit vár a jövőtől, elkomorult mindig vidám tekintete, és rövid gondolkodás után így válaszolt: — Magamra nézve már nem sokat. Hiszen talán csak pillanataim vannak hátra. Úgy értem: alkotói „pillanataim”. Általánosságban: bízom abban, hogy az emberek előbb-utóbb rádöbbennek arra, hogy mit kellett volna, mit kellene másképp csinálni. Amikor a közelmúltban meggyilkolt svéd miniszterelnök, Olaf Palme Hirosimában járt, megmutatták neki egy ember atombombával falra égett „maradékát”, az árnyékát. Ekkor jegyezte meg: „Az emberiség még mindig nem akarja megérteni, felfogni, hogy egy legközelebbi háború után még ez az árnyék sem marad meg ...” 65. születésnapja alkalmából mi mást kívánhatnánk Jancsó Miklósnak, mint egészséget, töretlen alkotói kedvet, és az ehhez szükséges lehetőségeket. Magunknak pedig még sok nagyszerű, felejthetetlen élményt nyújtó Jancsó-filmet. Sok-sok millió „pillanatot”. Gairai Tamás
