Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-16 / 244. szám

Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap szeptember 16-i számában Tóth Lajos kaposvári lakos olyan (levélszekrények elhelyezé­sét kérte a postától, amelyekbe gépkocsiból — kiszállás nélkül — is be lehet dobni a levélpostai küldeményt. Remek ötletnek tartom, főleg ott, ahol óránként üritik a postaládát. Tehát Kaposváron, a főposta előtt. Balázs Ferencnek, a Pécsi Postaigazgatóság csoport- vezetőjének loktóber 3-i válasza csak a tenni nem aka­rást példázza. Miért másszon g gépkocsivezető ide-oda, ha célját egyszerűbben is elérheti? Például letekeri a bal oldali ablakot és ibedobja a levelet az e célra elhe­lyezett postaládába. Ez minden egyirányú utcában meg­oldható. Javaslatom: Kaposváron a főposta előtt a pos­taládát tartó oszlopot helyezzék egy méterrel kijjebb. Képezzenek \ki egy „öblöt’’, így a közlekedést sem lassít­ják ezek a járművek. Kinek jó ez? A mozgáskorlátozottaknak és minden képkocsival közlekedőnek, aki ha például délután 4 óra­kor kíván feladni egy levelet, olyan postaládát kell keres­nie, amit \még nem ürítettek ki, kénytelen elmenni a fő- postára; ott azonban nincs elég parkolóhely, sőt jelenleg megállni isem iszabad. Ne Pécsen, hanem Kaposváron, helyismeret birtoká­ban döntsenek! Tisztelettel: Szabó Zoltánné Kaposvár A hagyományőrző Heves megyei Boldogon falunapot tartot­tak. Népművészek kirakodóvására, zenés, táncos felvonulás, helyi amatőrök kiállítása, majd falubál tette színessé a két­napos rendezvényt. Képünkön: a nagymama nyakában Iskola-takarékszövetkezet alakul Bővülő szolgáltatások Az idén .két­százzal gya­rapodott és elérte a há- romezer-ki- liencszázat az öreglaki ta­karékszövetkezet tagjainak a száma. Megkezdték egy is­kola-takarékszövetkezet szer­vezését: imár ötvenen döntöt­tek a belépés mellett. A szö­vetkezet részjegyalapja meg­közelíti a 2,3 millió forintot, ebben az évben 859 ezer fo­rinttal gyarapodott. Az ide tartozó tizenkét településen élők pénzügyeinek intézését ez öreglaki központon kívül négy kirendeltség segíti. Kör­zetükben szinte valamennyi családdal van kapcsolatuk. Háromezer betétesüknek ösz- szesen 85 millió forintját ke­zelik, ebből négy és félmil­lió forintot a magasabb szá­zalékkal kamatozó takarék- levélre helyeztek el náluk. Több mint 200 fiatalnak van ifjúsági betétje 2 millió fo­rint összegben. A szövetkezet huszonfcét- millió forinttal segítette a hozzá fordulókat. Az idén háromnegyed év alatt pél­dául 6 millió forinttal ad­tak .több kölcsönt tagjaiknak, mint a múlt év hasonló idő­szakában. Emellett azon van­nak, hogy minél szélesebb körű szolgáltatásokat nyújt­sanak. Biztosítási díjak, áramdíjak, vízdíjak beszedé­sével, a háztáji állatok és a tej árának kifizetésével is foglalkoznak. A lengyeltóti áfész-szal kötött megállapo­dás alapján többféle felvásá­rolt tenméket a ^takarékszö­vetkezet fizet ki. A szolgál­tatások forgalma összességé­ben eléri az 58 millió forin­tot. A szövetkezet 49 millió forintot kötött le tartós be­tétként a Magyar Nemzeti Bank fonyódi fiókjánál. Nagy gondot fordítanak a költségtakarékos, hatékony gazdálkodásra. Legbeszéde­sebben a háromnegyed évi mérleg bizonyítja ezt: az egész évre tervezett 1.9 mil­lió forintos nyereségüket ki­lenc hónap alatt teljesítették. Somogyi Néplap XLII. évfolyam, 244. szám 1986. október 16., csütörtök Balatoni tapasztalatok Két óra szesz nélkül Kihelyezett ülésen vitatta meg a szesz elleni küzdelmet a megyei alkoholizmus elleni állami bizottság Siófokon. Dr. Ferenczi László és Csiz­madia Pál bizottsági tagok a Balaton körüli vendéglátó­egységekben végzett ellenőr­zési tapasztalatokról számol­tak be. Összegezésükből kide­rült: a fogyasztói érdekvéde­lem helyzete nem javult. Leggyakrabban az árdrágí­tás, a vásárlók megkárosító­Magyar fotográfia '86 A múlt esztendő legjobb fotóiból nyílt kiállítás szer­dán Budapesten az Of ötért bemutatótermében. A tárla­ton annak az országos fotó- pályázatnak a legkiemelke­dőbb munkáit tárják a kö­zönség élé, amelyet az Oí el­tért. a Magyar Fotóművé­szek Szövetsége, a Magyar Reklámszövetség, a Fotó cí­mű szaklap szerkesztősége, valamint számos más intéz­mény és tömegszervezet ta­valy hirdetett meg. Az első alkalommal meg­rendezett Magyar fotográfia ’86 pályázatra 348 szerzőtől több mint háromezer fotó érkezett. A hivatásos és az amatőr fotósok, a fotómű­vészek és a legfiatalabbak — az úttörő korosztály — képei közül öttagú zsűri választot­ta ki a tárlaton . szereplő több mint 200 fotográfiát, valamint a különböző kate­góriákban kiadott mintegy hetven díj nyerteseit. Az Ofotért Vállalat értékes kü- löndíját, az Arany kamerát ezúttal Nagy Péter győri fotós kapta különleges mű­vészi-technikai megoldású kollekciójáért. A' tárlatot Pálfy József, a MUOSZ elnöke nyitotta meg. November 16-ig tekint­hető meg az Ofotért Asbóth utcai bemutatótermében. Holnap teljes holdfogyatkozás Holnap, október 17-én rit­ka csillagászati eseményt: teljes holdfogyatkozást fi­gyelhetünk meg. A teliihold 18 óra 29 perc­kor „csonkul meg”, majd 19 óra 41 perctől 20 óra 55 percig lesz a föld teljes ár­nyékában. Attól kezdve az árnyék fokozatosan visszahú­zódik, s 22 óra 6 perctől is­mét láthatóvá válik a teljes korong.. Ilyen lámpák jelzik a vandálok útját a kaposvári Jókai li­getben, a termálfürdőhöz vezető úton sa, az árak ellenőrzésének akadályozása miatt vált szükségessé a felelősségre vonás. Az ellenőrzött egysé­gek fele követett e] vala­milyen szabálytalanságot. Az ülés egyik meghívott vendége, dr. Benics László, a Belkereskedelmi Miniszté­rium főosztályvezetője el­mondta: az ita’l negyven szá­zalékát vendéglátó egysé­gekben mérik ki, ahol az ér­dekeltségi rendszer éppen azt követeli, hogy minél több szeszt adjanak el. Ho­gyan lehetne gátat vetni a túlzott szeszforgalmazásn ak illetve a „könnyebb” italok felé terelni a fogyasztókat? — Ezt hamarosan országos szinten is szabályozni pró­bálja majd a minisztérium. Honfi Istvánná, a Vörös- kereszt megyei titkára el­mondta : -kétszáz aktivistá­juknak egybehangzó megál­lapítása, hogy a parton mindössze két óráig — haj­nali négy és reggel hat óra közt — nem lehet szeszt in­ni. Még az ifjúsági táborok­ban is folynak sörcsaták, borh arap ó-verseny ek. Az ülésen elhangzott a megyei ügyészségnek a kö­telező gyógyítással kapcsola­tos vizsgálati eredménye is. Megtudtuk, hogy a csaknem négyszáz kezdeményezés kö­zül mindössze hat származik a munkahelyitől. A bizottság állásfoglalása: ösztönözni kell a vállalato­kat, Ihogy ne csák papíron foglaljanak állást az alkoho­lizmus elleni harcban. Kirándulás a múltba — Barcson Pályázat gyerekeknek és fiataloknak Kirándulás a múltba cím­mel hirdetett vetélkedősoro­zatot az úttörőszövetség bar­csi elnöksége a KISZ zász­lóbontásának közelgő har­mincadik évfordulója tiszte­letére, hogy a piros nyak- kendősök megismerjék lakó­helyük, környezetük neveze­tességeit. A szervezők szá­mítanak a patronáló KISZ- szervezetek segítségére is. Az első fordulóban, mely a jövő év március tizenötö­dikéig tart, a gyerekeknek több feladatot kell megolda­niuk. Visszaemlékezéseket gyűjtenek arról, hogy mi­lyen volt a gyermekek élete nagyapáik korában, gyer­mekjátékokat készítenek, s feldolgozzák lakóhelyük szo­kásait. Az írásbeli munkák mellé a Dráva Múzeum ha­vonta küld egy-egy feladatot, amelyet külön pontoznak. A második fordulóban, a forradalmi ifjúsági napok idején az úttörők közös programokat szerveznek a KISZ-tagökkal: társadalmi munkában vesznek részt, a régi úttörőélettel ismerked­nek. Májusban, a gyermek­nap előestéjén tartják a dön­tőt, ahol játékos vetélkedőn adnak számot .ismereteikről a kisdiákok. Linóleummetszetek a nagyközönség előtt Barátok, ismerősök, a kép­zőművészetet kedvelők gyűl­tek össze szerdán este Ta- bon, a Zichy Mihály műve­lődési központ kiállítótermé­ben, hogy részt vegyenek a mozgáskorlátozott Erényi Alajos naiv művész grafikai kiállításának megnyitóján. Karácsony Gyöngyinek. a művelődési ház igazgatójának köszöntője után Mautner Jó­zsef helytörténész mutatta be' a 66 éves Erényi Alajost. A városi jogú nagyközségben élű amatőr .művész gyermek­korától rendszeresen rajzolt, festegetett szabadidejében, s édesapjától — aki nyomdász volt — megtanulta a linó- leummetszés technikáját is. Többször részt vett amatőr képzőművészeti kiállításon, lakóhelyén önálló kiállító­ként azonban most mutatko­zott be először. Elsősorban linóleummetszeteit mutatja be. Gazdag életpályájának élményeit képekben rögzítet­te; metszetein békés háza­kat, természeti részleteket elevenít meg, s a falusi em­berek dolgos hétköznapjait, Erényi linómetszetekbe öl­tött művészi próbálkozásain keresztül szinte csak a jót és a szépet formázza meg. Bár amatőr, kompoziciós készsége kiváló, s ezt a fekete és a fehér kontraszt erőteljesen megmutatja. A tabi tárlat válogatott metszetei révén Erényi egész munkásságát bemutatja. A kiállítást október 31-ig keres­hetik föl az érdeklődők. K. J. Szárazság, szél—tüzek A szomszéd kazlát égették le A szeles idővel párosuló szárazság és az emberi fi­gyelmetlenség miatt ismét megszaporodtak a tüzek So­mogybán. Csupán kedden nyolcszor riasztották a me­gyei tűzoltókat. A déli órák­ban annyira kritikus volt a helyzet, hogy erőket kellett átcsoportosítani, segítségül hívták a székesfehérvária­kat, s készenlétbe helyezték a keszthelyi és dombóvári egységeket is. Délben Kaposváron a Hu­nyadi utca 65-ben a nyugdí­jas Gyurica Jánosné szeme­tet égetett, s a szél átsodor­ta a lángokat a farakásra, onnan pedig a garázs tete­jére ... Nem sokkal később Somodor határában egy szalmakazal gyulladt ki. A magyaratádi tsz égette a ku­koricatarlót, de olyan kicsi védőszántást húztak, hogy a szél könnyen átsodorta a lángokat a szentgáloskéri szövetkezet kazlára. Ötven­ezer forintra becsülik a kárt. Csaknem ezzel egyidőben Szabadi külterületén a csu- taszárat égették; ott egy két- hektáros erdőre terjedt át a tűz. Harmincezer forint a kár, de nyolcmilliós értéket megmentettek, Az oltást a víz hiánya nehezítette . . . Balatonendrédén ugyancsak ebben az időben egy gyü­mölcsös égett. Mire odaértek a marcaliak, a környékbeli­ek megbirkóztak a lángok­kal, de ötvenezer forint a kár. Boglárlellén kilenc hek­táron égett a kukoricaszár, a nád, a sás és az avar... A megyei parancsnokság kéri a gazdaságokat és a háztájiban gazdálkodókat, hogy szélmentes időben is csak akkor égessének, ha ar­ra feltétlenül szükség van. S fokozottan tartsák be a biztonsági előírásokat. Tarka sorok Így kezdődött... I. Ferenc József oszt­rák császár és Magyar- ország királya egy alka­lommal ellátogatott a bécsi elmegyógyintézet­be. A parkban egyszerre csalk eléje került egy jó megjelenésű, idősebb úr, akivel beszédbe elegye­dett. Mikor már jó ideje beszélgettek, a diszting- váLt idős úr megszólalt: — Uram, minthogy ilyen kellemesen eltársa­logtunk a világ sorsáról, remélem nem veszi rossz néven, ha megkérdezem, kihez van szerencsém. — Ausztria császára és Magyarország királya va­gyok — válaszolta a ki­rály. — Szerencsétlen fickó — csapta össze kezét az idős úr. — Nálam is pontosan így kezdődött három évvel ezelőtt! Gondolatok A világűrben valahol vannak értelmes lények. És mivel értelmesek, ed­dig még nem vették fel a kapcsolatot velünk, földlakókkal. (Ján Podhradsky) * * * Ha a föld inogni kezd a lábunk alatt, bátran álljunk fejre. (Ján Podhradsky) * * * Gondolj arra, mit mon­dasz, amikor azt mon­dod, amit gondolsz ... (A. Kanaskin) * * * Ha ostoba helyzetbe akarunk kerülni,‘elég va­lamit okosan monda­nunk. (S. Kritij) * * * Harry Trumannak. so­hasem jutott volna az eszébe, hogy pozíciója segítségével valahogyan meggazdagodjék. Ezért századunk legszegényebb amerikai elnökeként élt és halt meg. (Roy Jenkins) * * * Annak, aki a nyilvá­nosság előtt tekézik, meg kell engednie, hogy meg­számolják, hány találata volt. (Kurt Tucholsky) * * * Ki tudja, az emberek egyszer talán valóban olyanok lesznek, ami­lyeneknek Picasso lefes­tette őket. Csak az kell hozzá, hogy valami balul sikerüljön a .géntechnoló­giában. (Carlo Franchi) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sítő postahivatalnál, a hírlap­kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom