Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-14 / 242. szám
1986. október 14., kedd Somogyi Néplap 5 Á népzene hullámhosszán Holland—magyar táncház Politikai könyvnapok Hajlékony testű fiúk-lá- nyok ropták a táncot kalákában vasárnap este a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán. A feszes ritmusú magyar és könnyedebb flamand lépésekhez a holland Pere- laar és a magyar Zengő népzenei együttes szolgáltatta a muzsikát. A holland -kulturális napok zárórendezvényeként megtartott közös fellépés sok fiatalt vonzott. Csíkvár Józseftől, a megyei művelődési központ munkatársától megtudtuk, hogy a két együttes most lép fel először együtt, egymásra találásuk a népzenei hagyományok őrzésén alapul. Marita Kvuijswijk, az öttagú Perelaar együttes vezetője elmondta: 1976-tól lépnek fel együtt, két lány és három fiatalember. Fries- landi — Hollandia legészakibb' területe — népzenét és egyéb holland dalokat, táncokat adnak elő. ö tanítja és gyűjti is a feldolgozásra váró dallamokat, táncokat. Van egy érdekes húros hangszerük, a cásker, ami talán a magyar lanthoz hasonlítható. Együttesüknek nagyon tetszett a táncház, mert náluk csak folklórklu- bok vannak, ahol felléphetnek. Tapasztalataikat hazájukba visszatérve az ottani környezetnek megfelelő formában kívánják hasznosítani. Maritáéknak igen jól esett a Zengő együttes és a kaposvári közönség szíves vendéglátása. Remélik, hogy kapcsolatuk a továbbiakban sem szakad meg. Az esti műsorban XVII— XVIII. századi flamand népzenét játszottak és népszokásokat felelevenítő dalokat adtak elő hangszeres kísérettel. A Zengő népzenei együttes Bergics Lajos vezetésével. -két kitűnő énekes — Freppán Csilla és Molnár Éva —, valamint hangszeres kísérőik közreműködésével eredeti és modern stílusban feldolgozott szatmári, moldvai, székelyföldi és dél-dunántúli népzenét tolmácsoltak nagy sikerrel. A jó hangulatú estét holland—magyar táncház zárta, ahol a vendég hegedűs is bekapcsolódott a magyar együttes muzsikálásába. V. A. Holland és magyar történelemtanárok találkozója Holland és magyar történelemtanárok találkozója kezdődött hétfőn Budapesten, az Országos Pedagógiai Intézetben. Az egyhetes tanácskozássorozaton több mint félszáz szakember, holland és magyar középiskolai történelemtanárak, valamint az utrechti, leideni egyetem és a hazai tudományegyetemek oktatói vesznék részt. Egyebek között megvitatják a történelem oktatásának tartalmi és módszertani kérdéseit, s a holland történelemtanítás legújabb eredményéit. A találkozó első programjaként tudományos ülésszakot rendeztek az Országos Pedagógiai Intézetben. Ezen az 1848—49-es forradalmaknak a holland és a magyar történelemben betöltött szerepéről, valamint a két ország történetírásának ezzel kapcsolatos kérdéseiről folytattak eszmecserét a résztvevők. A holland történelemtanárok három szekcióban tartottak tanóraelemzéseket, ameLyeken 'bemutatták a modern technikai eszközöknek — a videónak és az írásvetítőnek — a hasznosítását a különböző történelmi témák feldolgozásában. A vendégek a továbbiakban két vidéki városba látogatnak: ma Kecskeméten ismerkednek a Katona József Gimnázium oktató-nevelő munkájával, csütörtökön pedig a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen tájékozódnak a magyar történelemtanár-képzésről és -továbbképzésről, valamint ismertetik az ezzel kapcsolatos hollandiai eredményeket. A Kossuth Könyvkiadó immár 25. alkalommal rendezi meg az idén a politikai könyvnapokat. Az ünnepélyes megnyitót október Siói Budapesten, az Ady Endre Művelődési és Munkástovábbképző Központban tartják. s ugyanott kiállítás is nyílik a könyvnapokxa megjelent kötetekből. A magyar- országi politikai könyvkiadás ünnepéhez kapcsolódva országszerte könyvvásárokat, bemutatókat szerveznek, s minden megyében, illetve a főváros több kerületében is lesz megnyitó ünnepség. A könyvünnepre 23 kötettel készült a párt kiadója. A politikai könyvek iránti megnövekedett érdeklődés kielégítésére több mint félmillió példányban jelenteti meg a Kossuth a politikai irodalom újdonságait. A kiadványok sorában több olyan mű szerepel, amely 1956 őszének tragikus eseményeivel foglalkozik, bemutatva egyúttal a szocialista megújulás folyamatát, fontos állomásait is. E kötetek közül már megjelent Geréb Sándor és Hajdú Pál munkája. Az ellen- forradalom utóvédharca című könyv, amely a november 4-e utáni helyzetet elemezve bemutatja az ellen- forradalmi fegyveres csoportok létrejöttét, társadalmi összetételüket és felszámolásukat. A könyvesboltokban ismét kapható Berecz Jánosnak az Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956 című munkája. Az emlékező kötetek sorában lát napvilágot A szocializmus megújulása Magyar- országon című könyv, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának az elmúlt 30 évben született írásaiból, beszédeiből nyújt válogatást. A külföldi szerzők művei közül a Források-sorozatban adják közre Palmiro Togliatti Előadások a fasizmusról című kötetét, amely Togliatti 1935-ben Moszkvában a Komintern Lenin Iskolája olasz hallgatóinak mondott beszédeit tartalmazza. A magyarok, románok, szlávok című kötetben az idén 80 éves Balogh Edgár erdélyi író, publicista 1957 és 1983 között megjelent több mint félszáz publicisztikai írását és tanulmányát adja közre. A kiadó megjelenteti az SZKP XXVII. kongresszusának jegyzőkönyvét is. TV-NÉZŐ NÉZZÜK A MÚZEUMOT Senki sem vádolhatja a Magyar Televíziót azzal, hogy nem igyekszik a nagy sikerű amerikai produkciókat műsorára tűzni. Igaz, némi szépséghibát rónak föl minduntalan azok a jóhdsze- műnek csöppet sem nevezhető tévénézők, akik vizsgáztatni akarják a televíziót naprakészségből. Nemrégiben új sorozat indult, ama zenélő filmkockákból, amelyek — így utólag látva — méltán hozták lázba a Brodway-t. Azt, hogy annak idején mit tudott erről a magyar néző, hogyan hatott rá, ma már pontosan meghatározni nem lehet. Gyaníthatóan errefelé keveseket érdekelt, hogy az Ének az esőben című világsikerben Gene Kelly miként táncol, nem volt senkinek tudomása arról a zenéről sem, amelyre mindez a szenzációs mozgás lehetséges volt. "Másfajta muzsika járta itt, a musical olyan imperialista propagandának számított, amely bizonyára puszta nevével is haragra gerjesztette a kultúráért fáradozó éber szakembereket. Mára már viszont a hajdani tilalmak nem szabnak gátat annak, hogy ne élvezzük magunk is Fred Astaire, Frank Sinatra és a többi nagy sztár produkcióit. Csakhogy időközben egy s más megváltozott nálunk is. Például, ha nem is túl gyorsan, de változott a tömegízlés, s úgy látszik valamelyest gyorsabban, mint ahogy az egykori nagy sikerek filmjeinek eladási ára csokiként. No jó — mondhatják erre azok, akik ismerik a „szegény ember vízzel főz” mondását. Dicséretes viszont az az ötlet, ahogy elterelődik a zenélő filmkockák gyártási és hazai vetítése közti nagy időkülönbségről a •figyelem. Filmmúzeumnak nevezik ugyanis, tehát azt az érzést sugallják mintha már láthattuk volna ezt réges-rég, ha nem a fiatalabbak, hát a nagyszüleink, s most arra a feladatra hívnák öreget, if- jat egyaránt, hogy üljön már le a képernyő elé egy kis önfeledt nosztalgiázásra. A fiatalok erre még hajlandóak is, hiszen érdekelné egy részüket, hogy miféle táncot lejtett annak idején a nagymama a girardi kalapos nagypapával. Csak az a nemzedék nézheti némi rossz szájízzel a sorozatot, amelynek ifjúsága alatt történt mindez, s úgy, hogy végig nem volt — mert nem lehetett — köze hozzá. Értem a televízió késését is; nem a szerkesztők, filmvásárlók tehetnek róla, hogy mozi múzeummá vál tak a hajdani sikerek. Jelzi ezt a bemondónő huncut mosolya is a film előtt, mintha csak azt mondaná, hogy a forgatás óta eltelt harmincegyné- hány év, de játsszuk azt, hogy most erről nem tudunk. Hát persze, a közönségnek csak egy bizonyos rétege tudja ezt megtenni. Ugyanis ezek a filmek meglehetősen kiismerhetők, van egy-két szenzációsan fülbemászó dallam, egy szép férfi, egy még szebb nő (rendszerint nem kandidátus-észjárású), aztán így vagy úgy csak kerekedik egy történet is, melyet a néző nagy élvezettel nézhet. Hiszen ő néző, ez a dolga. Mindamellett persze profi munka, valamennyi gondos, és szakmailag minden a helyén van. Mára mégis nem több, mint nosztalgia. Azzal az érzéssel nézhető, amellyel majd a mai harmincévesek ülnek a tévé elé az ezredforduló után tíz esztendővel, s nézik — mondjuk Pink Floyd Fal című filmjét. Varga István A szocializmus megújulásának útja Az értelmiség és a kulturális politika A konszolidálódás legbonyolultabb feladata az értelmiség megnyerése és egy hatékony kulturális politika megteremtése volt. Minthogy a kulturális életben a jobboldali erők november 4-e után is nagy aktivitást fejtettek ki, s erre az értelmiségi szövetségekben (írók, művészek, újságírók szakmái egyesületeiben) megszerzett legális politikai hadállásaikat kihasználták, 1957 január közepén ezek működését a kormány rendeletileg felfüggesztette. Ezután ellenforradalmi szervezkedés címén több írót, újságírót letartóztattak és elítéltek. A burzsoá & revízióm;-fca befolyás az értelmiség soraiban tudta legtovább megtartani erős pozícióit, és amikor ez fokozatosan gyengült is, még sokáig passzivitás jellemezte e köröket. Ilyen körülmények között különösen fontos volt, hogy milyen elvi alapon és miféle módszerékkel lát hozzá a pártvezetés ahhoz, hogy előrelépjen. Az első, ami szembetűnő volt — mert merőben különbözött az értelmiségi és kulturális politikában addig megszokott szektás módszerektől —. hogy miközben a politikai vezetés türelmes volt és messzemenő tapintatot tanúsított, az elvekben s zifclasz il árdnak mutatkozott. Még a szellemi élet legnagyobbjait, a legtekintélyesebbeket sem udvarolta körül, ha valamit ellenségesnek vagy a szocialista eszményékkel ellentétesnek, illetve politikai szempontból elfogadhatatlannak tartott, azt nyíltan szemébe mondta az ellenzékieskedő vagy vitapartnernek. Találóan for- mulázta meg ezt a szilárd elvi magatartást Kállai Gyula, a párt Központi Bizottságának akkoriban e területért felelős titkára: „A múltban gyakran előfordult, hogy akivel együttműködtünk, azt nem bíráltuk, akit pedig bíráltunk, azzal nem működtünk együtt. Tudatában kell lenni annak, hogy az értelmiséget elsősorban nem anyagi és erkölcsi juttatásokkal lehet megnyerni. A kölcsönös bizalom csak elvi alapon fejlődhet ki, amely nem nélkülözheti az őszinte baráti bírálatot sem.” Visszatekintve erre az időre, meglepőnek látszik, hogy az MSZMP vezetése viszonylag milyen hamar és milyen szívós tervszerűséggel látott hozzá a kulturális élet elvi, elméleti kérdéseinék áttekintéséhez. Mindenütt a tudományos megalapozottságot ösztönözte, az egyes területek legjobb szakértőit — nagy számban pártonkívülieket — bevonta a kérdések tanulmányozásába és az álláspontok kialakításába. E dokumentumok természetesen tartalmaztak csupán az időhöz kötött aktualitásokat is, voltak olyan megállapításai, amelyeket a későbbi kutatások módosítottak vagy korrigáltak. (Például Lukács György munkásságát nem helyesen értékelték, a szociáldemokrata pártnak a munkásművelődés terén végzett tevékenységét nem jelentőségének megfelelően méltányolták, a szocialista realizmus helyét és szerepét túlhangsúlyozták stb.). De fő mondanivalójuk és szellemük mindmáig érvényes, mintegy beépült a szocialista kultúrába és szellemiségbe. Az első ilyen témájú politikai bizottsági határozat 1957. szeptember 12-én született, az irodalommal kapcsolatos egyes intézkedésekről szól. Ebben fontos megállapítás olvasható: az író közéleti és politikai szerepének elsősorban irodalmi munkásságában kell tükröződnie. Helytelen követelmény, ha tőle publicisztikai állásfoglalást követelnek a mindennapi élet apróhb kérdéseiben. Nagyon figyelemreméltó volt a Központi Bizottság Titkárságának 1958. január 31-i határozata a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat munkájáról. A helyzetet reálisan értékelve megállapította a Titkárság, hogy a társulat előadói általában tartózkodnak a világnézeti következtetésektől, és nem folyik vita a téves, ellenséges nézetek ellen. „A népfront- politikára való hivatkozással gyakran kerülik az értelmiségiek előtti határozott állásfoglalást. nehogy „elriasz- szák” az értelmiséget a társulattól”. Pedig enélkül nincs előrehaladás. Türelmes, meggyőző munkával, kölcsönös viták útján lehet csak leküzdeni az értelmiség széles tömegeiben még meglevő helytelen, jobboldali nézeteket. Az egyik legérdekesebb dokumentum ebből az időből az 1958 júniusában született kulturális munkaközösségi állásfoglalás a népi írókról. Ez a terjedelmes tanulmány a magyar szellemi életet hosszú évtizedeken át befolyásoló irányzatnak történelmileg megalapozott elemzését adta, és olyan ideológiai kérdésekben fejtette ki a marxista nézeteket, mint az úgynevezett harmadik út, a nemzeti sajátosságok és az osztályszempontak viszonya, az értelmiség helye és szerepe a társadalmi küzdelmekben. a nacionalizmus, haza- fiság, internacionalizmus kezelése stb. A gyakorlati kérdéseket tárgyalva ez a dokumentum is elítélte az eLv- szerűtlen taktikázást, az udvarlást, amellyel Rákosiék a népiekhez közeledtek, ahelyett, hogy ideológiailag tisztázták volna a pozíciókat. Alapvető, és mind eszmei állásfoglalásaiban, mind pedig a gyakorlati következtetések levonásában kiérlelt dokumentum volt Az MSZMP művelődési politikájának irányelvei című 1958. július 25-i munka. Mélyreható, tényekkel alátámasztott elemzését adta a kulturális forradalomnak és eredményeinek, megvédelmezve azt az ellenforradalmi propaganda hazugságaitól. Egyidejűleg tárgyilagosan bírálta a kulturális életben 1949—53 között elkövetett hibákat is, aláhúzva, hogy a szektás türelmetlenség, illetve a kulturális művelődési feladatoktól közvetlen termelési, politikai hatások elvárása, és az értelmiségiekkel szemben az általánosító jellegű bizalmatlanság milyen súlyos következményekkel járt. Mindezek alapján részletesen foglalkozott a dokumentum a kultúra és a művelődéspolitika minden szektorával és teendőivel, valamint a párt- és állami irányítással. „Az irányítás fő eszköze az eszmei befolyásolás. Ez a marxiz- mus-leninizmus tanításának, és az erre épülő pártpolitikának szüntelen magyarázását, a káros, ellenséges nézetek elleni harcot jelenti. Az irányítás módszereiben is messzemenően figyelembe kell venni az egyes kulturális területek sajátosságait, s harcolni kell az irányítás bürokratizmusa ellen.” A dokumentum nem utasítás, hanem vezérfonal a kultúra, a szellemi élet résztvevőinek mimikájához. A részletes tennivalókat ők maguk dolgozzák ki ennek alapján — hangsúlyozzák a művelődési politika irányelvei. 1959 februárjában még egy vezető pártszerv dokumentuma foglalkozott a felszabadulás utáni magyar irodalom néhány kérdésével, majd ez év őszén a burzsoá nacionalizmusról és a szocialista ha- zafiságról szóló állásfoglalás jelent meg. Az a nagy szellemi munka, amely ezekben az alapvető dokumentumokban, ideológiai, kulturális elemzésekben is megtestesül — és az ezek szellemében végzett türelmes aprómunka az értelmiség körében —, meghozták az eredményeket. 1959 júliusáig helyreállították a művészeti szövetségeket, 1959. szeptember 25-én az írószövetség is megválasztotta vezetőségét. A művészi élet megpezsdült, az 1956. november 4-e után hallgató írók nagy része újra művekkel jelentkezett, miközben már helyet kért magának egy új nemzedék is. A kölcsönös bizalom erősödésén alapuló fejlődést, az értelmiségnek a párt felé fordulását jól példázza, hogy míg 1957 júniusában az országos pártértekezleten a párttagság 6,9 százaléka volt értelmiségi, addig 1962-ben a közben félmillióra növekedett taglétszámból már 10,3 százalék tartozott e kategóriába. A forradalmi erők és eszmék a szellemi és kulturális élet területén is győzedelmeskedtek az ellenforradalmon. Nemes János (Folytatjuk.)