Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-13 / 241. szám
1986. október 13., hétfő Somogyi Néplap 5 A TUDÁS HATALOM? A tudás hatalom — szoktuk mondogatni, korábban komolyan, ma inkább egy kis gúnnyal, kérdőjellel. A szállóigévé vált mondás szerzője, Francis Bacon. XVI. századi angol filozófus a vallásról való elmélkedésében írta ezt a mondatot, pontosabban így: maga a tudás is hatalom. Ez a ikölcsesség évszázadok alatt nem változott, bár jól tudjuk, mai társadalmunkban egy érettségi bizonyítvánnyal önmagában nem sokat lehet kezdeni, sőt a diplomák rangja, megbecsülése sem a régi, vagyis csökkenőiben van a tudási presztízse. Hogy ez mennyire így van. tanúsíthatják maguk a tanítók, 'tanárok, akiknek közmegbecsülésével kapcsolatban aizótai baj van, mióta az eszemet tudom, vagyis az utóbbi három évtizedben. Igaz, a tanítók, tanárok egyetlen társadalomban sem tartoztak a leginkább megbecsült értelmiségi szakemberek közé, hiszen — idézőjelben — „csak” gyermekeit bízza rá a .polgár, nem pedig egészségét, vagyonát, peres ügyeit. A csurgói pedagógusoktól a közelmúltban lakáshelyzetükről érdeklődött a városi jogú nagyközségi tanács művelődési osztálya. A kérdőívet 217 pedagógus kapta meg és százötvenen válaszoltak rá. A válaszok tanulságait a közel,múltban összegezte a tanács végrehajtó bizottsága. Felföldi Károlyné osztály- vezető szerint a pedagógusok csöppet sem elégedettek a szolgálati lakások minőségével. A régieket kritikán aluliaknak tartják, mert penészesek, beáznak, nedvesek. Van olyan bérlemény, amelynek annyira rossz az állaga, hogy a benne élő pedagógus egészsége károsodott. A csurgói iskolák vezetőinek majd mindegyike tudott hasonló példákat mondani. Vancsura Józsefnek, a városi jogú nagyközségi pártbizottság titkárának tapasztalata is az, hogy‘■'gondok vannak a szolgálati . lakásokkal. — A pillanatnyi állapot az anyagi lehetőségek hiányának következménye. Az elmúlt években új általános iskola épült, felújítjuk a gimnáziumot, tovább bővült a szakmunkásképző intézet és szakközépiskola. Több pedagógust kell foglalkoztatni, de a változásit nem követte a letelepedéshez szükséges Pedig a tudás, a szakképzettség ma is hatalom, csak talán nehezebb „helyzetbe hozni” ezt a tudást. Mert azt aligha vitatja valaki, hogy egy analfabéta nehezebben érvényesül, mint egy írni-ol- vasni tudó ember, talán azt sem, hogy a nyelvtudás igen hasznos dolog, még ha nem is azonnal felmutatható és megtérülő az eredmény. Van becsülete, keresettsége a modern, divatos, ritka képességeknek, képzettségnek és szakmáknak, de valljuk meg: amit sokain tudnak vagy tudni vélnek, annak kisebb az ázsiója. „Művelt, olvasott ember, szépen beszéli ánya- nyelvét? No és, mennyivel keres többet?” — hallom azonnal a vállrándító ellenvetést, melynek többnyire sajnos, van igazsága: a legtöbb munkahely nincs arra berendezkedve, hogy dolgozóját teljes emberként értékelje, vegye számba. Tizenhét éve tanítom a leendő tanárokat, s évről évre növekvő mértékben tapasztalom a leendő diplomások fásultságát, igény télén feltételek megteremtése. Lehetőséget kellene találni arra, hogy újabb lakások épüljenek, a meglevőket pedig nagyöbib ütemben újíthassuk föl. Például az eladott lakások árából. Raffai Imréné, a művelődési, egészségügyi és szociálpolitikai munkabizottság vezetője szerint nem mindenki tart igényt a szolgálati lakásra, sokan szívesen építkeznének, ha ’kapnának támogatást, de a pedagógusok építési kölcsöne is megszűnt. ,Az építkezésre vállalkozókat azért is érdemes lenne segíteni, mert aki családi házat alapoz, az már nem szívesen áll odébb. Tóka Ferenc, az egyes szá- szú iskola igazgatója szintén úgy fogalmazott, hogy a lakás kulcskérdés. Erről szólt Laczó János, a gimnázium igazgatója is. — Elfogadható körülmények nélkül nem lehet jó oktató-nevelő munkáról beszélni. Pedagógusaink megterhelése 150 százalékos. Üjabb pedagógusokra lenne szükségünk. Az volna ideális, ha olyan pályakezdőket tudnánk megnyerni, akik érzelmileg kötődnek Csurgóhoz. Szükség lenne községi ösztöndíjra, hogy anyagi kötődésük is legyen a pedagógus pályára készülő fiataloknak. sógét. Mind nehezebben értik meg, hogy bizonyos alapműveket akkor is illik elolvasni, ismenni, ha azok majdan közvetlen munkájukban, munkakörükben nem hasznosíthatók. Leendő irodalomtanárok, ha ugyan nem csábította el őket máris egy jobban fizető, a tudást közvetlenül honoráló szakma, és nem érdekli őket az irodalom, nem szeretnek olvasni, a klasszikusokra a kötelező olvasmányoknak kijáró undorral tekintenek, tisztelet a kivételnek. Tudom, sok érték megy mostanában veszendőbe, még több került átmeneti válságba, de ezek a fiatalok a tudás letéteményesei, ha tetszik, kiválasztottjai, és mégis: szemükben sem hatalom már a tudás. Sajnálom és féltem őket. s még inkább azokat, akik az ő felvigyázásuk alatt érnek művelt, olvasó emberré. Vagy ennyire szó szerint kellene érteni a másik szállóigét: nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk? Szentmihályi ‘Szabó Péter A jelentés azt is tartalmazta, hogy a technikai dolgozók bére rendkívül alacsony, és a pedagógusok fizetését szintén rendezni kellene. Valamennyi vb-itag és meghívott úgy fogai mázott, hogy szükség van a diffe- rencált béremelésekre, de azt meg is- kell indokolni. A forintok ‘kapcsán említette Szakáig Béláné, Csurgó és vonzásikörzete pedagógus szakszervezetének a titkára, hogy több iskolában is panaszkodtak a helyi munka- feltételekre. Hasznos volna, ha a tanács vezetői a pénzügyi tervezésekre meghívnák az iskolák irányítóit is, hogy megismerjék a tanács gondjait, tudják, hogy kéréseiket imáért nem léhet vagy milyen áron lehet csak teljesíteni. Gál Endre tanácselnök a hozzászólásokat és a vitát összegezve megállapította, hogy minden .településnek foglalkoznia kéll a legfiatalabb generáció nevelésével. Hogy milyen nevelőgárda dolgozik, azt több külső körülmény is befolyásolja, de sok helyi sajátosságon lehet változtatni, például a munka- és életkörülményeken. Hogy miként, ahhoz ezúttal is hangzottak el jó és figyelemre méltó javaslatok. Pergő percek Megszólalt a jelzőcsengő. Halk motoszkálás zaja töltötte be az osztálytermet. Az iskolapadban lapuló zsíroskenyérről lehántottuk a papírszalvétát, és megkönnyebbült sóhajjal nyugtáztuk az óra végét jelző második csöngetést. Azután sötétkék köpenyesen, párba állva megkezdődik a folyosói séta. Fegyelmezetten, könyvvel a kézben. Néhanapján szigorú tanáraink elkaptak egy zug- cigarettázót. Büntetése igazgatói fokozatú volt, és nem kerülhette el az egész iskola nyilvánosságú előtti megszégyenítést sem. A szünet ekkor még majdhogynem büntetésnek számított. Azóta több mint húsz esztendő telt el. Mit jelent ma a tízperc, az órák közti szünet a középiskolában V Tíz óra harminc perc. A kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézet folyosóján zajlik az élet. Kis csoportok, párok alakulnak, majd szétbomla- nak. A büfé előtt tolongás. Szendvicset, pogácsái, tejterméket, üdítőitalt és a „későn ébredőknek” füzetet kínál az eladó. Az udvarra nyíló ajtónál nagy a forgalom. Két kamaszlányba ütközöm. Pauska Beáta és Molnár Márta az oroszóra után siet a büfébe. Mire kézhez kapják az éhségcsillapító falatokat, már vége is a szünetnek. A következő csöngetésig legföljebb titokban dézsmálhatják meg a finom falatokat. Az épület falának kiugró padkája egy csokor csivltelő fruskának ad helyet. Német szótárt gyűrö- getve társalognak. — Mire elég a szünet? — fordulok hozzájuk. összenevetnek, aztán egymás szavába vágva sorolják: — Semmire, azaz egyszer átnézzük a leckét, de az is csak akkor elég, ha már otthon megtanultuk. — És van, akinek randira — bök az előtte álló^párra egy kis barna hajú. — Mikor kéné a leghosz- szabb szünet? — Németóra előtt — kiabálják kórusban —, mert nagyon szigorú a tanár. Tetszik tudni, most jött és . . Szavait az órakezdést jel - ző csengő szakítja félbe. Suta mozgású fiúk csoportja verődik össze a terem előtt. — Ügy hallottam, ti sor- baálltok a lányoknak is tízóraiért? — fordulok hozzájuk. Kamasznevetés a válasz. — Inkább ők nekünk! — zengi a mély bariton. Hosszú, szőke hajtincsek hullanak a vállamra, halk suttogás a fülembe: — Azt tessék megírni, de név nélkül, hogy egy rohadt cigarettára sem elég a szünet! Mire hátra nézek, már nyoma sincs a kis renitensnek. Kállai Istvántól, az iskola igazgatójától megtudtam, hogy a sok bejáró miatt több a rövid szünet, hiszen a hat-hét órás napokon is el kell érniük a vonatot, a buszt. Az iskolában tilos a dohányzás, a berendezés rongálása, és tízórait is csak a kijelölt harmadik szünetben ehetnek a diákok, mert sok volt a hulladék, az eldobált zacskóból kiömlő tej. A folyosókon felügyelő tanárok vigyáznak a rendre. — Az új oktatási törvény tiltja a tízpercesnél rövidebb szünetek tartását — tájékoztat dr. Kraliczki Zoltánná, a közgazdasági szakközépiskola tanára. — Tavaly két negyedórás szünetünk is volt, az idén a bejárók miatt csak egyet tudtunk beiktatni. Szeretnénk, há sokan mennének le az udvarra friss levegőre, de általában a folyosót választják, és az ablakon át - kémlelik a külvilágot, mert így kényelmesebb. A tízóraijukat bármelyik szünetben elfogyaszthatják és büfé is van. Sajnos egy kis létszámú osztálynak nem tudtunk állandó termet biztosítani, ezért ők javarészt mászkálással töltik a szünetet. Hogy mi a tilos? A dohányzás, az épület elhagyása és a gépteremben való tartózkodás. Körülnézek. Az ötödik óra után, mint a metróállomás mozgólépcsőjén, hömpölyög a diákok tömege. Ki tornaórára, ki ebédelni, ki az udvarra, és sorolhatnám az elérendő célokat. A lépcsőn lefelé jövet tanárnő szapo- rázza lépteit. Elhaladva mellettem megkérdezem: mire elég a szünet? Rámnéz, majd nevetve válaszol: — Semmire. Ott lent vár a tűzvédelmi ellenőr, de már be is csöngettek ... Értem. S tartok egy tízperces szünetet én is. Várnai Ágnes Pedagógusotthonok Csurgón Penészes falakff elhanyagolt épületek Segíteni kell a lakásépítést A sxociaHzmus megújulásának útja Á mezőgazdaság átalakulása A gyors konszolidálódásnak kifejezője volt a parasztság termelési kedvének növekedése. A pártvezetés nem erőltette a mezőgazdaság nagy ütemű átszervezését. A KB 1057. júliusi ag- rártéziseiben így fogalmazta meg nézeteit: „A mezőgazdaság nagyüzemű átszervezése nem öncél, hanem eszköze, fő módszere a mező- gazdasági termelőerők i állandó fejlesztésének, a dolgozó nép és ezen belül a parasztság jóléte állandó növelésének.” Kézzelfoghatóan be kell bizonyítani a dolgozó parasztságnak a korszerű mezőgazdásági nagyüzemek fölényét a kisgazdaságokkal szemben, és csak akkor szabad lépni — ezt vallotta az MSZMP. Ennek helyességére az ötvenes évek első felében történt két sikertelen nekifutás tanulsága figyelmeztetett. Az agrártézisekben megfogalmazott feltétel, hogy a nagyüzemnek bizonyítania kell fölényét a kisgazdasággal szemben, 1958 végén kezdett teljesülni. Több minit 26 ezer traktor végezte a munkát a szocialista szektor földterületén; a műtrágya- felhasznólás egy hold szántóra országos átlagban 11,4 kg Volt, de ez a különböző szektorokban így oszlott meg: állami gazdaságok 41,4; szövetkezetek 24,4; egyéni gazdaságok 4,5 kg-at használtok fel. A termésátlagok a szocialista szektor javára fordultak, ha az állattenyésztésiben még az egyéni gazdák álltak is az élen, a szántóterületen belüli arányúiknál nagyobb részt adtok. Ennek elleniére a termelőszövetkezeti parasztság évi jövedelme 12 százalékkal túlhaladta az egyénileg gazdálkodó parasztok átlagjövedelmét. (Persze az átlagon belül vdltafc azért egészen nagy jövedelmű középparaszt gazdák isi.) 1958. december 7-i ülésén a Központi Bizottság elhatározta a termelőszövetkezeti mozgalom továbbfejlesztését. De mennyire másképpen indult és men t végbe ez a harmadik nekifutás! Rendkívül körültekintően, a parasztság gondolkodását a legmesz- szebibmienően tekintetbe véve, a gazdasági és politikai tényezőket mindig kombinálva, kellő körültekintéssel tettek meg minden, lépést. Mindez persze nem jelentette azt, hogy e nagy fontosságú és valóban, bonyolult feladat megoldásában elvi és gyakorlati Vitáik, elvi és politikai bizonytalankodás leküzdése nélkül lehetett volna célt érni. Az önkéntességet mint alapelvet persze mindenki hirdette — ez a lenini szövetkezeti elv elemi igazsága —, csak éppen az értelmezésben voltak nézeteltérések. A párt, szerencsére, mind a jövedelmet megnyirbálni akaróknak, mind az ösztö- nösség híveinek tanácsaitól elhatárolta magát. Helyes álláspontot alakított ki a vezetés a fejlesztési ütemről folyó Vitában ,is. Minden siettetés — állapították‘meg — az erőszak alkalmazásának veszélyét rejti magáiban. Viszont az az érvelés, hogy ha már minden gazdasági alap megvan az adott —tulajdonképpen így kellene mondani: jövendő... — nagyiüzemben, csak akkor lehet szervezni a parasztokat a közös gazdálkodásra, ugyancsak elfogadhatatlan megközelítése volt a kényes feladatnak. A gazdasági feltételek jelentősége persze nem lebecsülhető, de azért az adott helyzetben a politikai feltételek voltak az elsődlegesek. Megint — mint már az első két nekifutáskor is — jelentkeztek a nézeteltérések az úgynevezett kettős feladatról; egyidöben történjen-e a szocialista átszervezés és a mezőgazdasági termelés növelése? E kérdés- ibemt ulaijdonképpen a két szélsőség, a bal- és a jobboldal egy platformra került: nem hitték lehetségesnek a kettős feladat megoldását; a balosok úgy vélték, a nagy cél oltárán áldozni kell, tudomásul venni a termelés visszaesését, a jobboldaliak a termelést, ellátást féltve inkább ‘leálltak volna, vagya beláthatatlan jövőbe tolták volna az átszervezés lebonyolítását. Az MSZMP a kettős feladat egyidejű megvalósítását választotta, és ennek érdekében minden intézkedést megtett,. Ebben a legfontosabb volt az önkéntesség szigorú őrzése, és persze az is, hogy minden lépés után megerősítette a „talajt”, és csak azután tette meg a következő lépést. Vagyis miután 1959 elején a mozgalom két hónap alatt 342 ezer új taggal gyarapodott, s a itsz-földek aránya 34 százalékra nőtt, leállt az átszervezés szorgalmazásával. 1959—60 tele volt a következő ütem, ekkor 380 ezerrel nőtt a tagság száma, és a terület már 56 százalék volt. 1960—61 telén isimét 340 ezer ember lépett a szövetkezés útjára, s ezzel a termelőszövetkezetek összterülete már a szántóföld égésének 76 százalékát tette ki. Az új szövetkezetek megszilárdul ásóban fontos szerepet játszott az is, iiogy a .bevitt állatokért, eszközökért térítést, a földekért pedig földjáradékot fizették. 1960- ban például a tagságnak kifizethető összes jövedelem 7—8 százalékát földjáradék címén fizették ki. Nagy hatású volt az is, hogy a társadalombiztosítást, beleértve az öregségi nyugdíj fizetését, fokozatosan kiterjesztették a termelőszövetkezeti tagokra. A mezőgazdaság '’átszervezése a szocializmus alapjainak lerakása szempontjából óriási akció volt, amelyben az oroszlánrész a falusi pártszervezetékre és a falu kommunistáira hárult, és ehhez segítséget toptok munkás elvtársaiktól is. Nemes János (Folytatjuk.)
