Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

Gyászjelentés Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk mindazokfcal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS LÁSZLÓ férfifodrász Mernye, Jókai u. 2. sz. alatti lakos szerető jó szíve rövid szenvedés után 82 éves korában örökre megszűnt do­bogni. Temetése szeptember 3-án, szerdán 15 órakor lesz a mernyei te­metőben. Emlékét szívünkben meg­őrizzük. Gyászoló családja. (7) * * * Fájó szívvel tudajuk, hogy TÓTH LÁSZLÓ életének 70. évében elhunyt. Temeté­se szeptember 3-án 10 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyá­szoló család. (11) * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÉGETŐ JÁNOS életének 86. évében augusztus 4-én váratlanul itthagyott bennünket.. Ham- vasztás utáni búcsúztatása szeptem­ber 4-én. délután fél 4 órakor lesz a kaposvári Nyugati temető ravatalozó­jából A gyászoló család. CM) Köszönetnyilvánítás Fogadják köszönésünkét mindazok, akik drága halottunkat, PANOVICS JENÖT utolsó útjára elkísérték és részvétük­kel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Édesanyja és a gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét minden rokonnak, szomszédoknak, jóbar átoknak, munkát ársaknaik, a sző'lősigyöröki óvoda vezetőinek és mindazoknak. akik férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, SZIJJ JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal együttérzésüket kifejez­ték. A gyászoló család. * * • Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik felejthetetlen drága férjem és édesapánk, DR. CSIGI ANTAL szülész-nőgyógyász főorvos elhunyta alkalmából mély fájdalmunkban együttérzésüket kifejezték, utolsó út­jára elkísérték. A gyászoló család. * * * Fájdalmukban porrá sújtott szülők, nagyszülők, kistestvér, rokonok, ke­resztszülők köszönetét mondunk mindazoknak a kedves barátoknak, ismerősöknek, a nagyatádi gimnázi­um és szakközépiskola igazgatójának, gyermekünk osztályfőnökének, osz­tálytársainak, diáktársainak, barát­nőinek és barátainak, a kutasi, nagy­atádi. csökölyi, vései, kadarikúti ba­rátoknak és ismerősöknek, a Kadar­kút és Vidéke Afész, a Somogy Ipa­ri Szövetkezet dolgozóinak, munika- társaikmalk. akik legdrágább kin­csünk, gyönyörű kislányunk, DÓRA JVETTE tragikus elvesztésében tűrhetetlen és kegyetlen sorsunkat koszorúkkal, vi­rágokkal és részvétükkel enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, jóba­rát óiknak, kedves ismerősöknek, a mernyei tsz gazdasági és pártvezetői­nek, a somogygeszti alapszervezet­nek, volt munkatársaknak, a DÉDÁSZ hálózatszerelési osztálya dolgozóinak, társadalmi szerveknek, mindazon sze­mélyeiknek, akik mélységes gyászunk­ban részvétnyilvánítással, koszorúval, virággal, jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, férjemet, édes­apánkat, apósunkat, nagyapánkat, DUNSZT SÁNDORT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a Cukorgyár vezetőségének, rokonok­nak, ismerősöknek, munkatársaink­nak, volt munka társaiknak, szomszé­dainknak és mindazoknak, akik fe­lejthetetlen hatottunk, FEKETE BÉLA temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Kétszobás, össz­komfortos családi ház eladó. Kapos­vár, Dankó P. u. 36, (9775) Eladó Boglárlelle, Rákóczi út 336. szám alatti 4 szobás + 1 szobás összkomfor­tos, garázsos. kertes családi ház. Tele- fon: 12-43. (207356) Kaposkeresztúri szőlőhegyen 600 n-ül földterület szőlővel, családi okok miatt sürgősen, fizetési könnyítéssel eladó. Kaposvár, Béke u. 65. IV/3. Varga. (207357) Kertes családi ház, beköltözhetően el­adó. Kaposvár, Kis- rómahegyi út 13. (207263) Fonyódligeti telek eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kisfalu- dy u. 100. (9793) Balatonfenyves, Münnich F. u. 6. sz. nyaraló teljesen új, tetőtérbeépítéses, (földszint 56 m2, te­tőtér 30 m2) 350 m2 területen bekerítve eladó. Megtekinthe­tő szombat, vasár­nap. Cím: Katona, Kaposvár, Kossuth L. u. 2. Telefon: 13-846, (9851) Két és félszobás lakás OTP-átválla- lással eladó. Marca­li, Lenin u. 3. II. lh. fszt. 2. (117075) Lellén vízparton, VIII. emeleti lak­rész eladó. Telefon: Pécs 17-222. (83024) Bélatelepen 589 m2 körpanorámás telek eladó. Pöschl, 1118 Ménesi út 51,, Buda­pest. (8277) Siófokon 200 n­ölcs telken 3 szin­tes, 6 szobás, gázfű­téses, garázsos csa­ládi ház eladó. Szol­gálati lakásnak, vál­lalati üdülőnek al­kalmas. Érdeklődni: Bábonymegyer, Ság- vári E. u. 20., vagy Budapest, 642-613-as telefonon. (117059) Igal-fürdőtől 300 méterre panorámás, zártkerti ingatlan eladó. Érdeklődni a 84/10-966-os telefo­non. (117052) Kétszobás családi ház fizetési könnyí­téssel eladó. Kapos­vár, Szigetvári u. 98/a. Érdeklődni: 16 órától 20 óráig. (9809) Hetesen 3 szoba, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni : özv. Hor- váthné, Felsőmajor 1. egész nap. (207379) Belvárosi társas- házban 3 szobás la­kás OTP-kölcsönnel igényesnek eladó. Kaposvár, Bajcsy- Zsilinszky utca 16— 18. III,2. (207374) Balatonberényben a zártkertben, Bala­tontól l km távol­ságra. 534 n-öl hat­éves kordon műve­lésű szőlő eladó. Ér­deklődni lehet Ba­lázs, Balatonberény, Kodály Z. u. 1/A. (83180) Két és félszobás családi házunkat hasonló lakásra cse­rélnénk I. emeletig. Tanácsi is érdekei. Érdeklődni: hétköz­nap 5 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Ugyanott egy Gold Star típu­sú tv eladó. Kapos­vár. Mező Imre u. 113. (207575) Siófokon, lakó­övezetben, a Mu- zsinszky E. u. 4. sz. alatt 200 n-öl építési telek fele részben eladó. Érdeklődni lehet Csongrádon a 63—31-769-es, illetve a 63—31-719-es tele- fonon. (83252) Villa eladó! Bala- toníenyvesen, Egri u. 108. sz. cseh vö­rösfenyő faház és egy különálló szoba. Vasúti megálló Al- sóbélatelep. Érdek­lődni Ipolyi Lajos- nál. (8.3251) Háromszobás 71 m2-es lakás eladó, vagy kisméretű másfélszobásra cse­rélhető. Érdeklődni: 18 óra után. Kapos­vár, Kinizsi ltp. 34. 11/12. (206973) Eladó a batéi sző­lőhegyen 1000 n-öl zártkerti ingatlan (lugas szőlő és ter­mő gyümölcsös) a rajta lévő épülettel és borászati felsze­reléssel együtt. (Megosztva is.) Irányár: 160 000 Ft. Érdeklődni: hétvé­geken a helyszínen, vagy este 6 óra után Bokor József né*, Ka­posvár, Arany J. u. 8. sz. alatt. (207378) Négylakásos szö­vetkezeti házban első emeleti össz­komfortos. három­szobás lakás garázs- zsal, kertrésszel el­adó. Győrfi, Kapos­vár. Tóth A. u. 15. _________________(10016) K aposváron a To­kaji út végén 470 n-öl új gyümölcsös, szőlő szerszámtáro­lóval sürgősen, áron alul eladó. Víz, vil­lany megoldható. Érdeklődni: Kapos­vár, Zaranyi lkt. l/A. fszt, 1. (9585) A Balatonhoz kö­zel, Kisberényben eladó gazdálkodás­ra alkalmas családi­ház, Petőfi u. 15. sz. alatt. Érdeklőd­ni lehet munkaszü­neti napokon a helyszínen. (83187) Darány, Rákóczi u. 109. számú csalá­di ház, gazdasági épülettel eladó. (9574) Balatonmáriafürdő, Nefelejcs u. 4/b alat­ti ikernyaraló fele továbbépítési lehe­tőséggel eladó. Ér­deklődni : Csurgó, Nagyváty u. 6. (116753) Boglárlellén, Kis­hegyen 510 n-öl gyü­mölcsös eladó. Irányár 125 Ft. n-öl. Mészáros György, Vikár Béla u. 2. (93590) Családi ház 207 n-öl telekkel eladó. Kaposvár, Gárdo­nyi Géza u. 11. Ér­deklődni lehet: 18 óra után. (206992) Siófok-Kilitin 450 négyszögöl zártkert megkezdett pincével, építési anyaggal áron alul eladó. Villany van, víz be­vezetés alatt. Siófok, Tanácsház u. 26. III/46. (116786) Igái, Ady Endre u. 29. számú kétszo- ba, 1 konyha, mel­lékhelyiségekből ál­ló ház 1100 n-öl te­rülettel eladó. Ér­deklődni a helyszí- ncn. (116789) Somogy egresen családi ház eladó. Érdeklődni: Tab, Táncsics M. u. 45. (116793) Kétszobás, kom­fortos régi családi ház udvarral, kert­tel beköltözhetően + egyszobás kony- hás ház eladó 750 ezer Ft-ért. Csere is érdekel másfél szobás, II. emeletig. Cím: Wirth István- né, Kaposvár, Cseri út 45. (9903) Kőröshegyen, Kos­suth L. u. 34. sz. alatti háromszobás új ház sürgősen el­adó. Ugyanott 220 n-öl telek is. Ér­deklődni a helyszí­nen délután 4 órá- tól, (10047) Töröcskei kertba­rát telek házzal el­adó. Érdeklődni 17 óra után. Kaposvár. Sávház III. lh 4/29. ____ (10053) T abon családi ház eladó 500 n-öles te­lekkel. Érdeklődni lehet Ferenc József, Tab, Petőfi S. u. 18—20. (83287) Zastava eladó. Ér­deklődni: 18—20 órá­ig a kaposvári 16-291 lelefonszámon. ________________(207772) N égy és féléves 1300-as Lada eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Füredi u. 61. fszt. 1. (10184) TP-s forgalmi rendszámú 120 L-es Skoda típusú gép­kocsi eladó. Érdek­lődni Kaposvár, Fü­redi u. 77. II./1. Hohnerné, du. 17 órától. Telefon: 13-380. (10002) Hatéves Lada 1500- as személygépkocsi 1989-ig érvényes mű­szaki vizsgával el­adó. Érdeklődni: Szabó György, Bala- tonföldvár, Somogyi Béla u. 5—7. (83347) UI-s 1200-as Zsi­guli friss műszaki­val 50 ezer Ft-ért eladó. Kaposvár, Latinca S. u. 1. Csutorás, 18 óra után, (10146) IP-s Lada 1200 tip. személygépkocsi új motorral, felújí­tott karosszériával eladó. Strakovits, Kaposvár, Tóth -L. u. 3. este 6 óra után.______________(39) Z astava GTL 55 típusú személygép­kocsi 3 éves, friss műszakival eladó. Érdeklődni: Kapos­vár, Sallai u. 14. délutánonként 3-tól, szómba t—vasárn a p eftész nap, (10013) KC-s S 105-ös Skoda eladó. Nagy­atád, Pozsonyi u. 7. (117102) Mercedes 200 dízel­motor eladó. Fel­újított, garanciális, kipróbálható. Nagy­atád. Hunyadi u. 3. 1.8. Telefon: 571. (9590) EGYÉB Garázst bérelnék szeptembertől Ka­posváron a Kinizsi­lakótelepen. Aján­latokat 37. számra a kiadóba kérek. (37) Szép, félvér vá­lasztási csikó, törzs­könyves kancától és egy jó állapotú, erős hintó eladó. Cím: Winkler Ildi­kó, Balatonföldvár. Gönyetető, Haris- nyagyár-üdülö, 122- es kilométerkőnél. Telefon: 84/40-428. (116844) Cseh ajtók 10% árengedménnyel, ugyanott Réka szo­babútor és Boro- gyin ülőgarnitúra eladó. Cím: Boglár­lelle. Szabadság u. 33. _____________(117035) K aposváron, Dé­ryné u. 15. sz. alatt Főnix pálma, 18 le­velű és egy termő nagy citromfa ol­csón eladó. (206960) Német—orosz nyel­vekből középiskolai nyelvtanárnő korre­petálást, nyelvtaní­tást, nyelvvizsga előkészítést vállal 9 éves kortól. Kapos­vár 11-754 telefon. (207376) Siófokon, új üz­letsoron üzlethe­lyiség bérbeadó. Cím: Schiffer Györ­gyi, 8600 Siófok, Semmelweis u. 2., kórházzal szemben. Hawai bár mellett. (117089) Általános és kö­zépiskolások angol korrepetálását, ta­nítását vállalom. Dr. Cseke László, Ka­posvár, Füredi u. 65. Érdeklődni 18 órától. (10008) Esküvőjére tetőtől- talpig elegánsan fel­öltözhet a fonyódi kölcsönzőből, Sán­dor U. 38. (117248) MTZ 50-es traktor (pótalkatrészekkel) eladó. Somogyjád, Arany János u. 14/B. Horváth Fe- renc. (9580) Garázs eladó a Kisfaludy utcai ga­rázssorban. Érdek­lődni: Kaposvár, Zaranyi lkt. 19. Szántó. (9548) Ipari varrógép el­adó. Tab, Virág la­kótelep E ép. fszt. 3. (116767) 2 éves sárga, fe­hérhajú kanca egyesben kocsizva, gumiskocsival, szer­számmal eladó. Kü­lön is. Boda Sándor, Mesztegrryő. _______________(116788) A ngol, kiscsoport tos, audiovizuális kezdő nyelvtanfo­lyam indul lakáso­mon 4—6. osztályo­soknak. Érdeklőd­ni a 14-586-os ka­posvári- telefonszá- mon. (10018) 5 120-as lyukkár­tyás félautomata, gyári új kötőgép el­telő 120 000 Ft-ért. Érdeklődni esti órákban 731-507-es budapesti telefonszá- mon lehet. (8481) Fehér Inocenc vi-’ rágzóképes ~ jácint- hagyma 6—7 FUdb. tulipánhagyma szín­keverék 2—3 Ft db, sárga nárcisz 5 FtMb utánvét szállít Nagy Mária, Csongrád. Árvíz u. 28. 6640 ______________(104914) E ladó egy építési felvonó 380 V-os, kettő új tetőablak, 80x150 cm-es, vala­mint egy egyszár­nyú ablak 90x150 cm-es, régi áron. Érdeklődni lehet Fonyód. Szivárvány u. 33. SZ. (9723) Lábazathoz 1—2 cm vastagságú la­pos kő 30 m2-es té­telben eladó. Kapos­vár, Jedlik A. u. 14. 17 óra után. (9746) Virág­üzletemet szeptember 4-én megnyitom Kaposváron, a Toldi-lakó- telepen az ABC előtt. Sok szeretettel várom leendő vásárlóimat. FERENC JÓZSEF virágkereskedő. (10086) Tölgy boroshordók 30—500 literesig 10 éves garanciá­val, pácolt kivi­telben is kaphatók Kaposfüred, Kaposfüredi u. 102. (9925) Vállalati üdülő gondnokságát vál­lalná házaspár. Ajánlatokat ,,25 éves gyakorlat” jeligére a siófoki szerkesz- töségbe. (116918) Gyermekfelügy ele­tet vállalok — egész napra. Kaposvár, Füredi út 69. II. em. 2. (10186) Munkavizsgás szü­lőktől foxterrier kiskutyák eladók. Érdeklődni hétköz­nap 5 óra után. Gartai Lajos, Ka- rád, Latinca u. 8. (116955) Bardócz István: „Szerszámacélok megválasztása és hőkezelése” című kötetet vennék. Göntér László, Ka­posvár, Blaha Luj- za u. 12. (207197) Angol nyelv taní­tását vállalom kez­dőknek és haladók­nak. Jclenkezést 10058-as számra a kiadóba. (10058) HÁZASSÁG 27 éves, 167 cm magas gépészmér­nök fiatalember ke­resi legalább érett­ségizett, komoly gondolkodású 20—25 éves lány ismeretsé­gét házasság céljá­ból. Fényképes, kéz­zel írott leveleket 206900 számra a hir­detőbe kérek. (206900) Szabadidőpartner. Élettárs. Házasság­közvetítés. Kérje tá­jékoztatónkat. Kap­csolat. Szombathely. Pf. 283. (93481) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK Az OVIT felvételt hirdet táv­vezeték karbantartó munkakör­be szak- és betanított munká­sok részére. Fizetés megegyezés szeriint. Jelentkezni lehet: Ka­posvár, Mező Imre út 119/a. (130552) A Somogy Megyei Távközlési Üzem érettségivel rendelkező gépírónőt keres. Jelentkezni le­het Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. II. e. Általános osztály. Telefon: 13-007. _____________(83278) A Balaton EÜSZÉRT kaposvá- ri raktárháza felvételre keres szakképesítéssel rendelkező férfi raktárosokat, túraszállítói gya­korlattal árukiszállítókat, taka- r tónöket. Jelentkezni személye­sen lehet a raktárháznál, Ka­posvár, Raktár u. 2. (83279) Egész évben üzemelő üdülőbe kpnyh a mészárost felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. MSZMP Üdülő, Balatonföldvár, Somogyi B. u. 5—7. (83286) A Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ felvételre keres szakképzett hús-hentesáru eladót. Bérezés megegyezés szerint: Jelentkezés a Zselic Áruház igazgatójánál, Kaposvár, Honvéd u. ______(83195) A Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat kaposvári munkahe­lyekre szakképzett szakácsokat és konyhai dolgozókat keres felvételre. Jelentkezés: Mecsek­vidéki Vendéglátó Vállalat ki- rendeltsége, Kaposvár, Május 1. u. 57. (83339) A BALATON FÜSZÉRT bog- iá rlel'lei fiókja azonnali belépés­sel felvesz: henteseiket, gépírót, adminisztrátort, áruszállítót, tar­goncavezetőt. Jelentkezés a fi- ók igazgatónál. (83189) Általános adminisztrátor-pénz­tárost keres a Fonyódi SE. Je­lentkezni lehet 8 órától 16 órá­ig Varjú István ügyvezető el­nöknél a sportcsarnokban. (130554) EXPRESSZ HIRDETÉSEK Kadarkúton, Nagy u. 75. sz. alatt 870 n-öl házhely 120 ezer Ft-ért eladó. Érdek­lődni Czimbaleikné Bankó Erika, Nagy­atád, Szabadság tér 9/b. (117325) Eladó Kishegyen 1 kát. hold telek a rajta lévő épülettel, szőlővel, 2 gumis ko­csi lóval, teljes fel­szereié ssel, továbbá 4 tehén egy borjú­val és egy öthóna­pos h asas üsző. Ér­deklődni : Kulcsár Sándor, Boglárlelle, Kishegy-tóhegy 13. (117320) kátrányban három- szobás családi ház 800 n-öl telken ela­dó. Érdeklődni Fü­zes u. 10. szám alatt. (117333) Siófok központjá­ban kétszobás örök­lakás téglaépületben beköltözhetően ela­dó. Érdeklődni dél­előtt a 11-753, este 7—8 óra között a 12-642-es telefonon. (147335) Nagyatádi másfél- szobás OTP-s örök­lakásomat eladnám, vagy hasonló siófo­kira cserélném. Te­lefon: Nagyatád 233, vagy Siófok, Nefe- lejcs u. 15. (117337/ai Eladó Zamárdi központjában három­szobás, összkomfor­tos családi ház 220 n-öl telekkel és két­szobás melléképület­tel;. Érdeklődni Mun­kácsy Mihály. Za- márdi, Vasúi u. 10. (117332) Csurgó, József At­tila u. 4. sz. alatti ház eladó. Érdeklőd­ni a házban, Tóth Ferenenénél. (117277) 2,5 szobás, magas- földszinti OTP-tár- sasházrész készpén­zért eladó. Érdeklőd­ni: 17 óra után Ka­posvár, Béke u. 81. Czinik. (207557) Berzencén eladó háromszobás családi ház azonnali beköl­tözéssel, a Felszaba­dulás u. 23. sz. alatt. Érdeklődni Horváth Ferencnél, Kossuth L. u. 73. sz. (117283) Hároméves 4x4-es dízel Ara eladó. Ér­deklődni Boglárlelle (Boglár), Gyöngyvi­rág u. 4. (117341) Eladó Juta, Rákó­czi u. 3. sz. alatt: háromszobás családi ház 800 n-öl gazdál­kodásra alkalmas te­rülettel. Megtekint­hető szó mb a t-vasa r- n apónként. (117329) PC-s Polski Fiat 126-os jó állapotban eladó. É rd ekl ő d n 1: Kaposvár, Géza u. 35. Egész nap. (10087) Haláleset miatt sürgősen eladó Tra­bant személygépko­csi 10 ezer km-el. Érdeklőd,ni: Kovács Vilmos, Balatonszár­szó. Szóládi út 71. Este 6 óra után. (207733) Vegyes használatú Barkas eladó. Ér­deklődni: egész nap, Kaposvár, Kisfaludy u. 68. (207594) ZI-s Lada Combi eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Széche­nyi u. 17. (117284) Eladót alkalmaz­nék Lelle központ­jában lévő zöldséges üzletembe. Egész évben üzemel. Meg­bízható személy je­lentkezését várom. Érdeklődni lehet a bogiári hirdetőben „Siker” jeligén, Er- zsébet u. 42. (1173401 Garázsban tartott ZR-es Lada 1200-as építkezés miatt ela­dó. Érdeklődni Ka­posvár, Zaranyi Ltp. 16. í. lph. fszt. 1. (10103) Gépírói munkát vállalok. Tokajiné, Adánd, Árpád ' u. 76. (117331) Ideál kötőgép, mi­ni olajkályha eladó. Nagyatád, Somogy- szobi u. 2. Megte­kinthető naponta 17 óra után. (117324) Ráfutófékes után­futó 500 kg teherbí­rású vizsgáztatva el­adó. Lábod, Petőfi u. 7. (117323) Kétéves kanca­szamár eladó. Ér­deklődni: Babócsa, Jókai tér 5. (117344) Augusztus 20-án reggel elveszett há­romhónapos fehér törpe uszkár kisku­tyám. Kérem a be­csületes megtalálót jutalom ellenében szíveskedjen visz- szabozni. Siófok, Sallai u. 1. Zsiga Jánosné. (117338) Haláleset miatt sürgősen eladó 1 db 10 éves, 8 mázsás kanca ló. Érdeklőd­ni: Kovács Vilmos, Balatonszárszó, Szó­ládi út 71. Este 6 óra után (207732) Beteg néni mellé keresünk napi 4 órai munkára ápo­lót. Ajánlatokat „Sürgős” jeligére 207598. számra a hirdetőbe kérünk. (207598) Meghatározott idő­re kétszobás, össz­komfortos lakás kiadó, vállalat ré­szére is. Érdeklődni Kaposvár, Kisfaludy u. 24. 17 óra után. (10135) A HOTEL INTERPRESS Nemzetközi Újságíró Szálló Siófok/Balatonszéplak, Deák F. sétány 3. felvételre keres azonnali belépéssel felszolgálókat Október 1-től szükség esetén téli munkát biztosítunk. Jelentkezés levélben vagy személyesen a fenti címen. (83197) Felvételre keresünk: KAPOSVÁRI MUNKAHELYRE: — munkahelyi vezetőt, — gépkocsivezetőt, — segédmunkásokat (sírásókat), — telepőröket (nyugdíjasokat). SIÖFOKI MUNKAHELYRE: — üzletvezetőt, — üzleti segédmunkást, — segédmunkásokat (sírásókat). TABI MUNKAHELYRE: — üzletvezetőt, — gépkocsivezetőt. MARCALI MUNKAHELYRE: — üzletvezetőt. Jelentkezés írásban vagy személyesen: Somogy Megyei Temetkezési Vállalat, Kaposvár, Mező Imre u. 2. szám alatt. 130544) 10 százalék árkedvezmény mindazoknak, akik szeptember 15-ig megrendelik családi házuk üvegezését. Ez nem vonatkozik a thermopán és az. amerikai fassolár fóliára. VÁLLALOM: thermopán üvegek pótlását és egyéb üvegezési munkákat helyszínen. Javítást is. Rendelésfelvétel minden nap 8 órától 14 óráig: Kaposvár, Tanácsház u. 10. Várom kedves megrendelőimet. PÁL ISTVÁN üveges kisiparos (9961) A Latinca Sándor Művelődési Központ, Kaposvár az 1986/87-es tanévben ismét meghirdeti KÖZHASZNÚ TANFOLYAMAIT — német nyelvtanfolyam (kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak, felnőtteknek és gyermekeknek), — angol nyelvtanfolyam (kezdőknek és haladóknak — felnőtteknek és gyermekeknek), — francia nyelvtanfolyam, — művészi torna tanfolyam (óvodásoknak és iskolásoknak), — dzsesszbalett-tanfolyam (14 éven felülieknek), — bridzstanfolyam (kezdőknek és haladóknak), — gombaismerő tanfolyam (felnőtteknek), — kézikötő-tanfolyam (kezdőknek és haladóknak), — hímzőtanfolyam (kezdőknek és haladóknak), — szabó-varró tanfolyam, — fotótanfolyam (kezdőknek és haladóknak, gyermekeknek és felnőtteknek). Részletes felvilágosítás és jelentkezés: munkaidőben a Latinca Sándor Művelődési Központban, Kaposvár, Kossuth Lajos u. 1—9. Telefon. 14-100/168-as mellék. (83263)

Next

/
Oldalképek
Tartalom