Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
4 Somogyi Néplap 1966. szeptember 6., szombat Á telkek gazdára várnak c Kaposvári történetek ma Szenna szép — foglalta össze véleményét a Zselic egyik gyöngyszemébe látogató kollégáim, mikor élményeiről beszámolt kenyéradó hetilapjánál. Szenna valóban szép, de ez még kevés az életben maradáshoz, a helybeliek marasztalásához és a környezet finom báján el- ámuló városi emberek vonzásához. Talán nem is illő a népi építészet és a népi mesterségek megannyi kincsét felhalmozó településről szólva az infrastruktúra kifejezést használni, mégis ez az, ami döntően meghatározhatja: szépnek találják-e majd évek múltán is az ide látogató idbgenek a megyeszékhelytől jó óra járásnyira levő kisközséget. — Hosszú ideig, mint oly sok hasonló kis települést, bennünket is az elnéptelenedés veszélye fenyegetett — emlékezik a tanácsi munka kezdeti éveire Belovics Emiiné vb-titkár. — Három éve 665 lakost volt Szennának, s ez a szám a múlt évig csak csökkent. Aztán többen felfedezték, hogy nincs is olyan messze a város és hogy a falysi életnek is megvannak az örömei, mert egyre többen jöttek. Előbb azok, akik házat vettek, később, akik már 'maguk akarták felépíteni otthonukat. Ma már 700 felett van az itt élők száma, s hogy ezt tovább gyarapítsák, megvalósítottuk régi elképzelésünket: telkeket alakítottunk ki, s ezeket tartós használatba adjuk. — Milyen sikerrel árt ez a kezdeményezésük? — Egyelőre még nem sokat tudunk elmondani — mondja és teszi elém a tervrajzokat Jakab József tanácselnök. — Egy kicsit későn. alig egy hónapja kezdtük meg a telkek értékesítését. A 38 közművesített telekből eddig ötnek akadt gazdája. Főleg szennaiak érdeklődnek a vásárlás feltételei iránt, és kaposváriak, akik ki akarnak tömi a panelrengetegből. — Hoz-e valamilyen hasznot a .tanácsnak, hogy magukra vállalták a telekkialakítás nehézségeit? — Ha üzleti, haszonra gondol, akkor semmit — szögezi le a vb-titkár. — Közvetetten azonban feltétlenül, hiszen a népesség nem csökken tovább, sőt mivel többnyire fiatal házasok, illetve többgyermekes családok jelentkeztek vásárlónak, inkább nő majd e települések léleks zárna. — Ez az érem egyik — azt is mondhatnánk, naposabb — oldala. A másik pedig az, hogy a növekvő lakosságnak több szolgáltatást is kell nyújtani. Erre hogyan készültek fel? — A jelenlegi infrastruktúra — mondják a tanács vezetői — megfelel a követelményeknek. Természetesen vannak olyan féladatdk, amelyeket meg kell oldani, hogy az emberek jól érezzék magukat a községben. A településfejlesztési hozzájárulást is olyan célokért kértük, amelyek ezt szolgálják. Ka- posszerdahelyen óvodát, itt Szennában iskolát szeretnénk építeni, hogy a felsőtagozatos gyerekeknek ne kelljen Kaposvárra bejárniuk. A három társközségben — Pálcám, Zselickisfaludom ésSzil- vásszentmártonban — közki- folyású vízrendszert akarunk kiépíteni. Az utak és a járdák áLlapota, korszerűsítése minden évben szerepel a programunkban, nincs any- nyi pénzünk, hogy meg tudjuk oldani ezeket a feladatokat. DRÁGULÁS UTÁN Olcsóbb fogadások A műit héten az a szöveg járta: „Kérek, amíg féláron van!”. Ezekbem a napokban másképp kezdik az emberek a vásárlást: „Adjon már a drágábbikból!” Aki nem tudná, annak eláruljuk: a fenti mondatok a totó—lottó irodákban, s etgyéb árusítóhelyeiken hangzottak el a szelvények száz- százalékos áremelése előtt és után. Novák Judit, a kaposvári Honvéd utcai fogadóiroda vezetője elmondta: — Fele aranyi lottószevényt adtam el ezen a héten szerda estig, mint általában szoktam. Kisebb visszaesésre számítottam, de úgy tetszik, nem vagyok jóstehetség. A törzsvendégeim, akik variációkkal játszottak, átálltak egy olcsóbbra. Sok régi arcot nem is láttam ezen a héten. Nekem is gondot okoz a drágulás. Régóta dolgozom iitt, s most dedós módszerit választottam. ordító nagy számokkal ráírtam a szelvényeket összefogó szalagokra az új árakat. Miközben beszélgettünk, ha nem is sűrűn, de egyenletesen szállingóztak a lottó-' zók, s vették a havi, vagy a heti szelvényeket. Némelyikük még mos,t is csodálko-' zott, hogy mélyebbre kell nyúlnia a zsebébe. <A totó érdekesebb játék. Ebben az irodában is a forgalom nyolcvan százalékát a „síima” és a kollektiv totó-1 szelvények hozták. — Változtak-e a fotózási sziokások? — Igen. A csökkenés arányát pénteken este tudjuk meg, de mindenképpen. kevesebb a fogadó, mint volt, ez már aiz eddiekből is kiderült. Több lesz a munkám, és kisebb a bevételem. Ugyanis több törzstag, aki régebben nagyobb értékű kollektív szelvénnyel játszott most megváltoztatta szisztémáját: egyhibapantos variá- oiót csiraál sok, kis értékű szelvénnyel, ugyanannyi pénzért, amennyit régen is játékba áldozott. Ki fanyar humorú mondatokkal, ki morgaiódva, ki faarccal tér be az irodába, de valamiképpen minden játékos jelzi: nem tetszik neki ez a nagy drágaság. Sokan fogadkoznak: most még utoljára, de aztán soha többé! Novák Judit, aki tízegynéhány év alatt kiismerte a lottózók és a totózók lelkű- letét, tréfákkal igyekszik nagyobb játékkedvre buzdítani a mogorva férfiakat: — Nézzék, itt van a sarokban egy cserép négylevelű lóhere. Ezt a törzsvendégeimnek tartom. — Kutyafülif ér az! — replikáz egy idős úr. — Nekem hatlevelű lóherém is van, lepréselve, de soha sem nyertem... A kis totózó vezetője szerint néhány hétig még csökken a forgalom, de az első nagyabb nyeremény hírére isimét megindul majd a növekedés. — Játékos nép a magyar mondja. — Nem fogják kibírni az embereik, hogy ne fogadjanak. lu P. A szennai emberek többségének jól megy a sora. Sorra épültek az új házak, egyre többet újítanak föl, az udvarokon mezőgazdasági gépek, autók. — Ennek ára is van — néz fel szemüvege mögül Horváth Nándorné, aki Ka- posszerdahelyről jár át a takarékszövetkezetbe dolgozni. — Nálunk nem nyolc óra a munkaidő; amit a városi ember lát, az sokszor csak a felszín. Én biztos, hogy nem mennék be a városba lakni. Ezt az életet is meg lehet- szokni, sőt meg is lehet szeretni. Csak több áldozatot kell hozni. Hogy van vállalkozó, azt abból is látjuk, hányán igényelnek kölcsönt felújításra, építésre, mezőgazdasági gépek vásárlására. Ha nem is gondtalanabb, nyu- godtabb itt az élet, ezt elhiheti. — Ilyenkor nyáron főleg — gondolom magamban —, míg a késő délelőtti népte- len utcán a szemközti falumúzeum egyik házán ddlgo- zó embereket nézem. Közben feltűnik egy csoport is: csattognak a fényképezőgépek, s a foszladozó bangókból kitűnik, nem mindennapi látványban van részük a látogatóknak. A közeli tsz-iroda is átalakulóban van. A tetőtér hangulatos ablakai vonzzák a szemet. — Szolgálati lakásokat építünk a szakembereinknek — avat be az ablakok titkába Csima Ferenc elnök. — Ezzel is hozzájárulunk az itt dolgozók letelepedéséhez. A tanácsi telkekből is vettünk kettőt, itt és Kaposszerda- helyen is. Nekünk is jó, ha gyarapodik a falu lakossága, bár gondban lennénk, ha minden ide költözőnek nekünk kellene munkát adnunk. Erre azonban. nincs is szükség, hiszen sokan bejárnak Kaposvárra. A falu és a szövetkezet támogatásának szándéka kölcsönös. A társadalmi munkákban és mindabban, ami a falut előbbre viheti, szívesen segítenek. Itt szinte mindenki kötődik valahogy a tsz- hez, ezért sem mindegy, hogyan érzik magukat az emberek. Ha ez a kötődés nemcsak a tsz-hez fűzi szoros szálakkal az ittenieket, minden bizonnyal újra virágzásnak indul e zselici kisközség. Nagy Zsóka MEGY A GOZOS A múlt század legnagyobb technikai vívmánya kétségtelenül a vasút. Ez volt a megyeszékhely gazdaságának megmenitője. Nagyrészt a vasútnak köszönhető, hogy Kaposvár várossá fejlődött. A fölmérés már 1869-tben megkezdődött. Dombóvár és Zákány között. A legrasz- szabb terepet adták a vasút részére. A pályatest a mocsaras Kapos folyását követte, mert így kevesebb termőföldet kellett kisajátítani, s ez óriási költségmegtakarítást jelentett. Kaposváron viszont a pálya nyomvonalába esett a sétakert — ma Jókai liget —egyharmad része. Keseregitek is a város polgárai, hogy kivágják egyetlen parkjuk öreg fáit* De még ez sem volt elég. Töltésnek elkubikolták a donne- ri Kálvária-dombot a stárió szobraival együtt. Nagy volt a várakozás, az izgalom a vasút miatt. Az előkészületek kizökkentették békés, megszokott életükből a kaposváriakat. Ismeretlen emberek tömege köOltözött a városiba, az ide helyezett vasutasok ármádiája. Egyszer csak arra ébredtek a város lakói, hogy idegen ruházatú munkások szánják meg az utcákat, vendéglőket. Rövidnadrágos ti- roliak harmanilkaszó mellett vonultak végiig az utcákon, olaszul, németül beszéltek. Kereskedők, ügynökök sora jelent meg a munkáshadsereg nyomában. Barakkok épültek a Kapos mentés, a városban pedig új épületek egész sora. Nagyrészt ekkor építették a mai Rákóczi tér és a Marx Károly utca házait. 1871. áprilisában megkezdték az in- dóház, az állomás építését. Decemberben már rakták a síneket. A Zselic rengetegéből százszámra szállították a talpfának való tölgyet, leginkább bivalyfogatokon. Egy évvel a nagy munka megkezdése után, 1872. április 13-án hat óm után néhány perccel Kanizsa felől befutott az első vonat a kaposvári állomásra. A vonalon négy gőzmozdany közlekedett: a Somogy, a Tolna, a Baranya és a Kaposvár nevű. Ezek közül a Somogy húzta a húsz teherkocsit, I __________________PIACI KORKÉP__________ A z első őszi árhullám Torlódott a forgalom a vásárcsarnokot övező utcákban, s hasonlóképpen lépni sem igen lehetett a kaposvári petipiac forgatagában. Továbbra is bőséges a kínálat. 20—30 forintért adták a sárguló és piruló zöldpaprika javát. Kellemes meglepetés volt hát, hogy a Zöldért mozgóárusa 5-ért mérte a lecsóiba valót. A hamvasnak már alig mondható paradicsom kilója 8—10 forintba került. Hirtelen, felszökött a karfiol ára: egy alig félkilós fejért 20 forintot kértek. Nyolc a fejes káposzta, s ugyanennyiént adtak egy fej — ismét primőrnek számító — salátát. Kelletlenül fizettünk 20 forintot a kélárt. A vegyes zöldség 10 forintos árát az tette csak elfogadhatóvá, hogy egy csomó hovatovább több mint fél kiló. 15 formt az apró csemege uborka kilója, 7-ért kaptunk szép our- gonyát, 14-ért főzőhagymát. Egy tenisdlHibdányi karalábé 4 forintot kóstált. 18 forint volt egy bögre fejtett bab. Végre ismét dúskálhattunk gombában. Különösen sok voflit a vargánya, kilónként 120-ént. 70 forint — drága — volt a galambica, miként drágállottuk literenként 40 forintért a csibegombát is. Igazán mutatós szőlőt már csak 3 5-ért mértek, 15 forintba került a közepes minőségű körte és alma kilója. Az apró szemű szilva 8—10, a nagy szemű 18 forintot kóstált. A makulátlannak már aligha nevezhető barack kilója 20-ért fogyott. Végefladás volt az 5 forintos dinnyéből. Nagy- szemű héjas diót kínáltak 35 fonimtért. Sok volt a tojás, az árusok amellyel a főmérnöki kar — a korabeli újság szerint — „a vállalkozókkal és számos kéjutazóval Csurgó és a vonal vidékéről utazott be Kaposvárra” a közönség lelkes éljenzése közben. A város közönségének nagy része az állomás körül szorongott. A danraeri hídnál fellobogózott diadalív állott, körülötte lacikonyhák sora. A vigalmak reggeltől napestig tartottak, még a ló-, a szamár- és a kutyaifuttatás sem maradt el. Este a városháza nagytermében 185 terítékes bankettet tartottak, a város és a megye vezetői mondtak pöhárkö- szöratőt, majd és ez igen érdekes — „a munkásokból toborzott népzenészek felváltva mulattatták az urakat. A tiroli jódlit stájer zene, ezt magyar csárdás követte, utána pedig reggelig tombolt a fergeteges dalmát muzsika.” Minden csoda három napig tart. Az első években kijárt a lakosság a vonat érkezését és indulását nézni, később megszokták ezt is, és egészen természetes lett a pályán naponta végigdöcögő .,ördöngös masina." \ Lévai József mégsem engedtek a, 2,80-as árból. 110-ért is odaadtok volna egy kakast. 250 forintért vehettünk libát, loO-crt kacsát. Az élő pecsenyecsirke kálója 50 forint. A virágkínálait még a nyarat idézte. Szálanként 10-ért tukmálták ránk a kardvirágot. Egy három szálból álló rózsacsokor 25, ugyanez dáliából 15 forint volt. B. F. TARDI GÁBOR Lakótársak 30. A következő nap hajnalán a kőműves jóidéig hánykolódott az ágyéiban: kimenjen a strandfürdőbe, vagy ne ? Tartsa magáit a megbeszéléshez, avagy tekintse semmisnek azt, a volt férj megjelenésére való hivatkozással? No és ha várja őt az asz- szony? Ha a váratlan történések ellenére is várja? Sóhajtott, talpra állt. Nyakába terítette a törölközőjét, kitámolygiott a szabadba. Bemászott az esővízgyűjtő hordóba, rugózott néhányat, s nagy lélegzetvételek után elmerült a hideg vízben — ez- idálg e tevékenység csupán a pirosbetűs napok előestéjére korlátozódott. — Hát maga hová készül?! — lépte meg Pálraé sipító hangja. — Megyek a strandfürdőbe! — ereszkedett lejjebb a hordóban a kőműves. — Azt hittem, valami szép- asszony végett pucol ja a testét! — hunyorgott az öregasszony. V — Ki tudja... — válaszolta sejtelmesen a kőműves. — Ide fehénoselédet nem hozhat, azt tudatom! — Tudatta már elégszer... — Jól van, csak azért mondtam, nehogy elfeledkezzék róla. — Énnekem nem hibás az emlékezőképességem. Amint az öregasszony visz- szahúzódott, a kőműves felkapta fekete glottgatyáját, s kék atlétatrikóba bújt. Borotválkozás után hosszasan nézegette magát a tükörben, végül gondosan betiimsózta, és tenyerével megcsapkodta a szőrtelenített, naptól-szél- től cserzett arcbőrt. A tő felé menet átnedvesedett combjai közt a glottga- tya. Ettől merész ötlete támadt: befordult a vegyesboltba, s kiválasztott egy lila- sárga kockás kempingnadrágot. Sokáig nézegette, fonga- ta, kézfejével tágította. Hozzálépett az eladó — alacsony öregúr, vörös koponyáján néhány szál ősz hajjal. — A legújabb párizsi modell — mosolygott bizalomkeltően. — Fáradjon be a raktárba uraságod, és szíveskedjék felpróbálni. A kőműves kelletlenül bevonult a függöny mögé, lesodorta magáról a glottot, s magára erőltette a kempingnadrágot. — Nem szűk ez nekem? — aggodalmaskodott. — Ugyan! — kiáltotta az eladó, mint akinek a becsületébe gázoltak. — Manapság ez a divat, szíveskedjék megnézni ezeket a mai csirkéket: úgy feszül rajtuk a „cu- gehör”, hogy az ember azt se tudja, hová nézzen. •— Igaz... — mormolta a kőműves. — Méltóztassék a számla ... A kőműves a hátsó zsebébe gyömöszölte a cigarettát meg a gyufát, majd folytatta az útját. Néhány lépés után nehéznek érezte a lábát, lepillantott a bakancsára, és elszégyellte magát: divatos kempingnadrághoz mészfoltos bakancs! Sebtiben kibújt belőle, belegöngyölte a vegyesboltban lecserélt glottgatyába, a csomagot a hóna alá csapta. Feltűnt a tó vize, a szürkéskék felület fölött alig áttetsző pára lebegett, melybe fényes kardokat szúrtak a kelő nap sugarai. A kőműves egy darabig párhuzamosan haladt a vízparti villákkal, majd elérte a strandot. Benyitott volna, de a kaput zárva találta. Ez meglepte. Tanácstalanul rá- zogatta a kilincset, aztán elindult a kerítés mentén, míg a sarokhoz nem ért. Két oszlop között próbálta átpréselni a testét: sikertelenül. Körbejárta az elkerített teret. Végül a víz felőli oldalon kísérletezett,, ahol sikerült bejutnia a partszegélyre. A strand néptelen volt, csodálkozva hordozta körbe tekintetét a gondosan nyírt gyepen, a szellő-nyikorgatta hintán, az üres padokon. Aztán levetette a trikóját, s kifeszítette mellkasát a nap gyönge fénye felé. Fázott. De nem bánta. Igen, ilyen helyekre fog járni ezután is. Ahol még nem volt. — Az új mentőcsónakos? — zökkentette ki gondolataiból egy borízű hang. Felkapta a fejét; kanosai, lepényszájú öregember állt előtte a sarkán billegve. Koszladt aktatáskája madzagon lógott a nyakában. — Én?! — kérdezett visz- sza önérzetesen a kőműves. — Vendég vagyok. — Én meg az éjjeliőr. — Ahhoz énnekem semmi közöm nincsen. (Folytatjuk.)
