Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

1986. szeptember 20., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK A minő*4gg0Í idén nincs baj > ÁRNYÉKOS ALMAFÁK Jutalom három brigádnak A kozmapusztai kastély udvarán a Kaposvári Nosz- lopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola diákjai vá­logatják a Kutasi Állami Gazdaság almáját. Végelát- hatatlain ládasarok között a gyerekek hajladoznák, ne­vetgélnék. Az almát egy há- romlyuikú mércén pottyant- ják át, s ettől függően teszik a megfelelő ládába. — Tavaly még egy egész nap próbálgattuk, mire be­lejöttünk — néz föl a konté­nerből Szigeti Andrea. — Most egy-két óra múlva már csak a szemünket hívjuk se­gítségül. — Jobb itt, mint fára mászni! Nem járunk nyakig sárban, és nem ázunk el — mondja Somogyi Csilla. Honvári Katalin a melegí­tőjét mutatja: — Azért pisz­kosaik leszünk mi is. Ha az alma harmatos, vagy eső esett rá, akkor délutánra sáros a ruhánk. ezt a gyümölcsöst úgy tele­pítették, hogy majd a tanu­lók szüretelnek. A gyerekek munkája azóta is nélkülöz­hetetlen. A kastély' mögött két, fá­ból ácsolt kapu jelzi a foci­pálya helyét. Jó időben itt rúghatják a labdát a diákok és a tanáraik is. Most vi­szont az épületben is elkel a meleg. Horváth Ferenc ígér­te, hogy délutánra melegek lesznek a radiátorok. A kas­tély nyújtotta szálláshely ke­vés, építtetett a gazdaság egy földszintes épületet — oda kopogtattam be az egyik szobába. A lányok melegítő­ben, pulóverben ültek. — Azzial vigasztalnak ben­nünket, hogy a fiúk ugyan­így alszanak majd a sereg­ben, de én akikor sem szere­tek két matrac közé csúszni — szólt le az egyik ágy tete­jéről Fónai Gabriella. — A munlka után mire megfür- dünk a jó hideg vízben, nincs kedvünk még kártyáz­Reggel fél nyolctól fél ötig dolgoznak. Napi 28 ládát kellene átválogatni, de még nem sikerült senkinek telje­sítenie a normát. Persze nem mindig a gyerekeken múlik ez: hol alma nincs, hol pe­dig láda. A közgazdaságisok többsé­ge lány. A néhány fiú kemé­nyebb munkát végez: üres és teli ládákat mozgat, kom- ténerékat cserél. Természe­tesen nekik több a fizetésük is. A kastély egyik szobájából kihallatszik a CB-rádió sí­polása. A gazdaság emberei az összeállt szállítmány elvi­teléről egyezkedtek a köz­ponttal. — A minőséggel az idén nincs baj, de szedhetnének többet is a diákok. Tudom, hogy ez többnyire nem raj­tuk múlik. Igyekszünk min­denkit kiszolgálni, de az egyetlen traktorunkkal ne­hézkesen megy. A diákokat úgy ösztönözzük, hogy a leg­többet teljesítő első három brigád ezer—kétezer forint jutalmat kap. Horváth Ferenc, a gyü­mölcsszedés .egyik irányítója. — Tudják a diákok, hogy nélkülük nem tudnák leszed­ni ezt a rengeteg almát? — A hatvanas évek elején ni sem. Az étel viszont elég, bár van, akinek ez sem íz­lik. Ha valaki napközben megéhezik, zsírt és kenyeret mindig talál a konyhán. Az iskola- igazgatója, Kra~ liczki Zoltánná mondta: — Az iskoláknak nem kö­telező gyümölcsöt szedni. A korábbi hagyományt folytat­juk, ami a gazdaságnak je­lent inkább előnyt. Az alma­szedésért a gyerekek többsé­ge nem lelkesedik, mi meg izgulunk, hogy meglegyen a megfelelő óraszám. A kiskorpádi tábor telje­sen kihalt volt, mikor oda­értünk. A gyerekek kinn dol­goztak az almásban. — Az a legkellemetlenebb — mondták —, hogy nem megyünk minden este haza.- Sok az a nyolc óra, amit az almiaíók között töltünk. Mi­re bemegyünk a táborba, el­fogy a meleg víz, elpancsol­ják a korábban érkezőik. Tíz órakor van takarodó, akkor­ra már majd mindenki al­szik. Az ebédet kihozzák a sorok közé, a reggelit és a vacsorát a táborban adják. Elég keveset kapunk. Már a fülemen jön ki a keksz, amit a faluban veszünk. Ez volt az idei első csoport tapasztalata a gyümölcsös­ben. Faragó László Lulla már elöl jár KELL EGY 30 KÖZÖSSÉG! Ügy tartották Lullán, min­denki rokona mindenkinek. Ez persze nem volt igaz, hi­szen élesen elkülönülve éltek itt a zsellérek, a cselédek és a középparasztok. Az évszá­zadok során épült láthatat­lan falaikat még a hatvanas évekre sem sikerült teljesen ledönteni. Éltek a régi elő­ítéletek és sérelmek. Nyoma sem volt egységes faluközös­ségnek. Igaz, nem is volt mozgósító erejű közös cél. A kerítésig látó szemlélet volt a jellemző. Ha társadalmi munka szervezésére került sor, még öt-hat éve is akadt, aki megkérdezte, kötelező-e... Aztán egyszerre csak jó pél­daként kezdték emlegetni a falut. Az idén az alkotmány ün­nepe alkalmából Lulla elöl­járósága (a megye elöljáró­ságai közül egyedül) elnyerte a Kiváló társadalmi munkás kitüntető jelvényt, s mi több: kiemelkedő település- fejlesztési társadalmi mun­kájáért két lullai lakos is kitüntetést kapott. A tabi dombok gyűrűjében meghú­zódó kis településen egy község önmagára találásának titkát kutattuk. Nagy Imre 26 éve tanács­tag, s tagja egyben a nagy­községi vb-nek is. Tavaly választották elöljáróvá. Mikor 1959-ben hat elemi­vel tsz-elnök lett, még vol­tak, akik számon tartották, hogy „középaraszt”. Ám hallgattak rá az emberek, mert jó gazda hírében állt, s mert tiszteltek mint a helyi földművesszövetkezet alapí­tóját. — Tudtam, hogy csak közös erővel jutunk valami­re, ezért először is a régi ellentéteket igyekeztem ol­dani. Arra törekedtem, hogy a vezetőségben és a brigá­dokban is minden réteg kép­viselve legyen. Az első kö­zös sikerek is kezdték ösz- szekovácsolni a tagságot. Egyszer az egyik szomszédos tsz megpróbált jogot formál­ni a jabapusztai tárolónkra- Futótűzként terjedt a hír, az emberek felháborodottan vonultak ki, s kiabálták, nem hagyjuk, ami a mienk. Erre az epizódra azért em­lékszem, mert sokan italán ekkor döbbentek rá először, hogy a személyes ellentétek­nél fontosabb közös érdeke­ik vannak. Néhány évvel később a lullait már gyenge adottsá­gai ellenére is a jobb tsz-ek közé sorolták. Azután 1968- ban megépült a falu széles aszfaltútja. Az itt élők büsz­kék voltak rá. Versengve tisztogatták a házuk előtti részt, fákat ültettek, virág­ágyást csináltak. Észrevétle­nül közügy lett a faluszépí­tés. — Sajnos, akkoriban kezd­ték használni a „szerep nél­küli település” kifejezést. 1959-ben még 600-an éltek itt, azután egyre többen köl­töztek el Siófokra és Tabra. Jelenleg 330 a falu lélekszá- ma, a fogyást csak az elmúlt két évben sikerült megállí­tani. S ehhez is mennyi erő­feszítés kellett! Már az is nagy szó volt, hogy sikerült 15 fiatalt a tsz-ben tartani bedolgozóként. Azután évek teltek el az alapellátás javí­tásáért vívott apró csaták­kal. Létrejött a felvásárló, a tápleraikat; már a crossbart is bekötötték, mégis többen éreztük, hogy valami hiány­zik, hogy a létesítmények önmagukban nem teszik vonzóvá a falut. Hogy a köz­séget, mint közösségi formát kell újjáéleszteni. A tavaly tavasszal tartott tanácstagi beszámolón vetődött föl elő­ször, hogy hozzunk létre egy gazdakört, s az is, hogy az egyik üresen álló öreg épü­letet alakítsuk át faluházzá. A külső szervek kezdetben bizalmatlanul fogadták az ötletet, a tavalyi év eredmé­nyei azonban bizonyították a kezdeményezés megújító erejét. Egy csapásra fellángolt az összetartozás érzése. A köz­ség lakóinak tavalyi társa­dalmi munkája megközelí­tette az egymillió forintot- Ez csaknem tízszerese an­nak, mint amivel az elöljá­róság gazdálkodhat. .. A társadalmi munkák so­rában elkészült a faluház is. Kiemelkedő szerepet vállalt ebben Keller Pál, a gazda­kör titkára. — Zavarban vagyok, a ki­tüntetésem miatt, hiszen mindent közösen csináltunk- Most már szervezni sem kell a társadalmi munkát. Ha van egy közösségi mag, már egymást hozzák az embe­rek. Végülis — szerencsére ezt már mindenütt értik — ez volt a célunk a gazdakör létrehozásával is. Hogy az elnevezés szerencsés-e, nem tudom, a lényeg, hogy ösz- szehozza, vonzza az embere­ket. Egy-egy ismeretterjesz­tő előadás olykor csak alka­lom, hogy együtt legyünk. Ott vannak a pártalapszer- vezet tagjai, a népfrontaktí­vák, a KISZ-esek, s azok, akiket egyszerűen csak fog­lalkoztat a falu jövője. Vi­tatkozunk, tervezgetünk. Például, hogy hogyan lehet­ne több értelmiségit a falu­ba csalogatni. Valami olyan jött itt létre, ami nélkül egy mégoly „összkomfortos” falu sem lehet vonzó. Keller Pál építkezik. Mint mondta, reggel tíz perc alatt alakult a szomszédságból a kaláka. A betonkeverő mel­lett dolgozott Forró Tibor. — Én is itt vettem házat, Lullát már senki sem mond­ja isten háta mögöttinek. Az emberek most már mernek hinni a település jövőjében. Több helyen is építkeznek a fiatalok, köztük olyanok is, akik évek után jöttek haza, mert megértették, hogy vá­roson sincs kolbászból a ke­rítés. Aki pedig itt akar él­ni, az próbál tenni is. — Mi foglalkoztatja most leginkább a falu közvélemé­nyét? — A közelben kialakítan­dó üdülőfalu terve. Egy kül­földi vendég vadászcsoport­nak nagyon megtetszett a környék, ök álltak elő az ajánlattal, s erről, úgy tu­dom, már a nagyközség ve­zetőivel is tárgyaltak. A közelebbi jövő sokkal biztosabb terve, hogy még az idén megkezdődik a víz­vezeték építése a faluban. Nagy Imre büszkén kalau­zol végig az új létesítmé­nyek során, s arról beszélt, hogy pedagógus öccse is ha­zatér a faluba. Közben megszólal a déli harang. — Ki húzza a harangot? — Az áram. Minden dél­ben automatikusan bekap­csol­Az elöljáró örült elképedé­semnek. „Lám, mennyi érde­keset tartogat Lulla az ide­gen számára is.” Bíró Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom