Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-15 / 217. szám
1986. szeptember 15., hétfő Somogyi Néplap VERSMONDÓK KLUBJA Boldog szeretnék lenni... Egy éve működteti közösen a somogyi versmondók klubját a megyei művelődési központ és a Kilián György Városi Művelődési Központ. A versmondók kéthetente találkoznak Kaposváron a szabadidőklubban. Közülük többen középiskolában tanulnak. Szombaton délelőtt nagy izgalommal nézték végig a szombathelyiektől kapott videofelvételt, amely az országos Berzsenyi szavalóverseny döntőjét örökítette meg. E foglalkozást annak szén-, telték, hogy tanuljanak a látottakból, hallottakból. Bojtor Ákos, a megyei művelődési központ munkatárssá irányítja a klubot, amelynek változó létszámú tagsága arra vall, hogy van még feladat a versmondótábor a 1 a kit ásá ba n, szélesítésében. — A somogyi versmondók megállják helyüket a különböző versenyeken: a színvonallal tehát elégedettek lehetünk. Ám a versmondás vesztett a népszerűségéből. Ha talán több verset olvasnának a fiatalok. Mert itt kezdődik. Versmondó abból lesz, aki szereti a verset. A klub tagjainak talán harminc-negyven százaléka a színművészeti főiskolára készül. Megpróbálják... — avatott be a klub életébe Bojtor Ákos. Tanév eleji gondolatok A nevelés sikerének legfőbb feltétele: a szülők és a pedagógusok megfelelő partnerkapcsolata. Az utóbbi időben egyre több szó esik egyenrangúságukról, a közös felelősségről. A pedagógusok nagyobb szakmai felkészültsége. sokféle módszere mellett nem kevés az a többiét sem, mellyel a szülők rendelkeznek. A szülő többnyire kevesebb pedagógiai, pszichológiai tudása mellett értékes „kincsekkel” rendelkezik, így saját gyermekének sokoldalúbb ismeretével, nevelése közben szerzett pedagógiai tapasztalataival, bensőségesebb érzelmi kapcsolatokkal. Szóval igazán van miiben és mivel segíteniük egymást. Alapvető feltétel, hogy a fő törekvés egymás munkájának segíteni akarása legyen, épp a gyermek érdekében. E közös munkában sokat segíthet az egymás iránti tisztelet, a megbecsülés. a törekvés egymás tekintélyének fokozására. Ez könnyen megy jó tanulmányi eredmények és példaszerű tanulói viselkedés esetén. De a problematikus gyermekeknél még fokozottabban szükség van a fentiekre. Ilyenkor még a szülő és a pedagógus közötti kárkülönbségből adódó problémákat is félre kellene tenni s bizalmat szavazni egymásnak. Hadd utaljunk ezzel kapcsolatban néhány problémára. Amikor kis elsős, másodikos a gyermekünk, nagy lelkiismeretességgel, sok időt rászánva foglalkozunk vele, keressük a ikapcsdlatot a tanító nénivel. De ahogy nő a gyerek, szinte törvényszerűen, csakken érdeklődésűink az iskolai élete iránt. Pedig rászorul bizonyos segítségre otthon is. Mindig vannak olyan problémái, amiket a tanár csak a szülő segítségével tud eredményesebben megoldani. Ezért a másik tanácsunk: ne csak a kezdő osztályokban tanúsítsunk megfelelő érdeklődést gyermekünk iskolai dolgai iránt, hanem a későbbi években is. Az állandó, folyamatos érdeklődésben ne az ellenőrzés domináljon, hanem a segítéssel párosuló, bizalommal együtt érvényesülő törődés. Tipikusnak látszik iskoláinkban meg az otthoni nevelésiben, hogy túlzottan anyaközpontú. A különböző alkalmakkor — ünnepségeken, szülői értekezleten, fogadóórán — inkább az édesanyák jelennek meg. E téren szinte háttérbe szorítják az édesapákat. Bármennyire túlhajszolt sokszor életünk, s többnyire az apák veszik ki részüket a 2. gazdaságból, mégis azt tanácsoljuk, hogy ők is nagyobb mértékben vegyenek részt saját gyermekeik nevelésében. Ne csak munkamegosztás legyen apa és anya között, hogy a fiúval való törődést vállalja az apa, míg a leány az anyáé. Egyre jobban elnőiesedő iskoláinkban, felnövő gyermekeink nevelésében sokkal több teladatot kellene vállalni az apukáknak. Hogy a női példaképek mellett lássák a férfi-, az apamodellt is. Az együttműködés puszta szándéka persze nem elég. Jó lenne törekedni minél több személyes találkozásra, egymás elképzeléseinek megismerésére. És nemcsak a 7. osztály körül, amikor jelentős döntés előtt áll a gyerek, hanem már kisiskoláskortól kezdve törekedni kellene minél teljesebb megismerésére és fejlesztésére. Idejekorán közösen felismerni a gyermekben megnyilvánuló érdeklődést, hajlai- mot és erre támaszkodva biztosítani neki a fejlődéshez szükséges feltételeket. Jó lenne minden kisgyermeknél, majd felsőtagozatas diáknál megtalálni az érdeklődési irányt, azt a fejlesztési területet, melyre aztán alllapózhatunk a továbbtanulás irányának megszabása során. Tovább nem folytatva a közös tennivalók kifejtését, ismételten hangsúlyozzuk: a most kezdett tanévben a szülői ház és az iskola minél jobb kapcsolata, közös erőfeszítése segítheti a nemes célok megvalósítását, tanuló gyermekeink eredményes nevelését. Dr. Szeléndi Gábor — Azt mondta, hogy tulajdonképpen kevés a vers- mondó. Nem mond ellent ennek, hogy például az országos Berzsenyi szavalóver- senyire hatvanam jelentkeztek Somogyiban? — Kampány volt. Az iskolák igyekeztek minél több diákot fölkészíteni, aztán már nem foglalkoznak . velük. Már nem tartják feladatuknak a versmondás ápolását. A versmondók megyei klubjában ismerkedtem meg az országos Berzsenyi szavalóverseny harmadik helyezettjével : Máté Krisztinával, a siófoki gimnázium harmadik osztályos tanulójával. — Hároméves korom óta mondok verset. Nem túlzás: Az édesanyámtól ugyanis kiskoromban nagyon sok mondókát, verset tanultam; ő mondta későibb, hogy még folyamatosan nem beszéltem, nem tudtam kimondani minden szót, de a versben sose akadtam meg. Tudatos versmondónak általános iskolás korom óta tartom magamat. A gimnáziumban Szalayné Ybi Klára foglalkozik a versmondákkal. De a klubra is szükségünk van. Olyan fiatalokkal lehetek együtt, akik szintén nagyon szeretik a verset. — Most mire készül? — Nagyon szeretnék újra részt venni egy országos versmondóversenyen. A dobogón pedig szeretnék fel- jébb kerülni. — Harmadikos. Ilyenkor már gondol arra az ember, hogy mi szeretne lenini. Színész? — Nincs ilyen ambícióm. Talán 'titokban, s még magamnak sem merem elárulni ... Azt tudom, hogy boldog ember szeretnék lenni. Mostanában egyébként sokszor gondolok arra, hogy talán az újságírással kellene próbálkoznom. Bojtor Ákostól megtudtuk : a versmondók klubja a Nagy László emlékére rendezendő országos szavalóversenyre készül. — Miért nem tartanak egyéni vagy közös bemutatókat, versmondóesteket is? Mindig csak a verseny .. . — Olyan fiatalokkal dolgozunk, akiknek az a céljuk, hogy részt vegyenek az országos versenyeken. De az önálló est gondolatát köszön.jiük. Horányi Barna Áz otthon üzenete Látogatók a laktanyában Hosszú sor áll a kaposvári Táncsics laktanya előtt. Reggel nyolc óra, kezdődik a látogatás. Az augusztusban bevonult újoncok második hetüket töltik távol az otthontól, volt idő szülőnek, fiúnak, hogy megszokja az új helyzetet. Lassan mozdul a sor. A kapuügyeletes minden csomagot megnéz; gyakorlott mozdulattal emeli ki a szalvétába burkolt sörösüveget, és csak magában mosolyog, amikor egy-egy túlméretezett kosárban egész sült kacsát, tyúkot fedez föl. VeSziné Gerényesről jött, a Tolna megyei kis faluból. Valódi meglepetést hozott. Torta, szőlő, sült hús helyett aprócska gyerek alszik a hordozható kosárban. Egy hete született. Édesapja. Veszi József most látja először. Benépesül a laktanya. A zöld egyenruhák között felvillannak a színek, ölelés, csók, lágy, simogató mozdulatok. De nincs már könny az édesanya szemében, s az apák büszkén állnak fiaik mellett, a menyasszonyok pedig szégyenlősen rejtik kezüket a férfiasodé' markokban. A Somogyi testvérek — Ákos és Zoltán — egyszerre vonultak be. Üres lett hirtelen a ház, a szülők még csak barátkoznak az idegenséggel. A fiúk könnyen vannak; ahogyan Ákos mondja: kettejüknek együtt egyszerűbb volt a beilleszkedés, s lassan az édesanya is megszokja ezt az állapotot. — Az volt a legrosszabb, amikor megérkezett a csomag a civil ruhákkal — mondja Somogyi Gézáné. — Van egy puliink, izgatottan szaglászott az ismerős ruhák körül, sehogyan sem értette, hogy a szimat erős, csak a gazdi nincs sehol. — Rosszabbra készültünk, ijesztgetett bennünket min• denki: majd meglátjátok, hogy levegőt sem vehettek parancs nélkül — mondja Ákos. — Csoda, ha kintről szemlélve a dolgokat, azt hittük , képtelenség lesz megszokni? Persze minden más, mint ahogyan mondták. Könnyen beleszoktunk, már barátok is akadtak. — Fegyelem otthon is van — folytatja Zoltán —. viselkedési normát pedig mindenki meghatározott már magának ebben az életkorban. Riogattak a koránkeléssel is, aztán kiderült: sokan a civil életben sókkal korábban kezdték a napot. Talán csak az hiányzik, hogy egy jó nyújtózkodásra nincs idő. Sólymos Péter előtt jénai tálban hajdanvolt sült csirke emléke. Szinte pillanatok alatt eltűnt az étel, pedig amúgy otthon nem volt nagyétkű fiú. Előfelvételis a műszaki egyetemen. így számára csak egy év a katonaélet. — Gyorsain telnek a napok, sok az elfoglaltság, nem érünk rá a perceket számolni — mondja. — Most az eskütételre készülünk, folyik a kiképzés, alig van szabadidő. Lassan mi is alkalmazkodunk, a civil szokásokat elraktározzuk, s lehet, hogy a leszerelés után sem találunk majd rá a régi mozdulatokra. Krizsanics Erika bársony pillantásokkal simogatja Sólymos Pétert. Rossz, persze, hogy rossz, hegy katona a fiú, nem lehetnek annyit együtt, de hát egyszer úgyis be kellett volna vonulni, miért ne most, amikor még nem kell olyan sok mindenről lemondani, nem szakad félbe a felnőtt élet — Fiatalabb a katonaállományunk. mint ezelőtt öt— tíz évvel — mondja Stikel János százados. — Formál- hatóbbak a huszadik évüket még be nem töltött fiatalok, s leszereléskor mérhető csak le igazán az eredmény. A bevonulással természetesen nem zárul le az élet, számos lehetőség van a laktanyában is az érvényesülésre. Ha valaki akar, jelentkezhet például gimnáziumba, egyetemi előkészítőre járhat, szakmát szerezhet. Eskü után, ha megérdemli a katona, eltávozást, kimenőt kaphat. A katonaság tulajdonképpen ugyanolyan iskola, amilyennek a padjait nem is olyan régen élhagyták a fiatalok. Számunkra nem az a fontos, hogy ésszerűtlen parancsokkal keserítsük meg a fiúk életét. Közösen gondolkodva, közös célokért dolgozunk, ezzel a tizennyolc hónappal egyúttal befejezzük azt a nevelési munkát, amelyet az oktatási intézményekben elkezdtek. Leszereléskor erős, egészséges, komoly gondolkodású férfiak térnek visszai a családjukhoz. Dél van. Vége a látogatásnak. Egy hosszúra nőtt legény még utánakiált az édesanyjának: — Mama, el is felejtettem mondani, megkaptuk a kimenőruhát is! A hangszórókból zeneszói. Mintha éppen erre az alkatomra énekelne a- Scorpions együttes, hiszen a szám címe az: Hazamegyek. Klie Ágnes TARDI GABOR Lakótársak v 37. — Majd kap a következő főzetből — nyugtatta meg az asszony. Laskai fájó szívvel helyezte ,a poharat az üres malte- rosvödörbe, majd. megrántotta a kötelet, s a kávé felszaladt a fal tetején lovagló- ülésben, kopácsoló kőműveshez — Köszönet, Edit asszony! — pislogott hálósain a kőműves. iBakos Ároni közeledett a csapáson, napszemüvegét a kezében lóháttá. Egykedvűen fütyörészett. — Természetesen kirúgtak — mondta köszönésképen. A kőműves szájában még- inkább megkeseredett a kávé. — Maga semmirekellő! — fakadt ki bőszen — Maga szélhámos strici ! Hát egy napot sem volt képes dolgozni?! — Dénes úr! —hunyorított Bakos Áron, és feltette a szemüvegét. — Maga is itt van? Örülök, hogy látom. — De én nem! Én egyáltalán nem örülök, hogy most itt látom, maga here! Emese fölkaoa'gött. A fiatalember merev arccal fordult felé, majd elkomorult arccal letelepedett Tony mellé. — Éppen most hívtam meg a ifámíliiiát Amerikáiba — pislogott rá a férfi. — Esetleg te is 'eljöhetnél. — Amerikáiba? — sóhajtott Bakos Áron. — A helyzet sajnos úgy áll, hogy én mostanában még a szomszédos országokba sem mehetek. — Pénz nem számít! — legyintett Tony, és kiita a maradék pezsgőt a poharából. Elégedetten nyaldosta a szája szélét. — Nem az anyagiakon múlik. Az asszony gúnyos hang- hordozással szólt közbe: — Pénzétől ugyan mehetne ... — Tudnék pénzt szerezni! — mondta Bakos Áron, megnyomva az első szót. — De másról van szó. — Miről? — kérdezitt Tony. — Az útlevélről .. — A passról? Nem adnak? Itt nem adnak? — Nekem nem. Egyelőre legalábbis nem. — Miért, mi vagy te.’ Politikailag megbizhatadan elem? — Ugyan! Mindössze az történt, hogy fél évvel később tértem haza. egy utazásról. — Bakos Áron isméi sóhajtott. — így hát, kedves Tony, sajnálattal bár, de vissza keld utasítanunk a meghívásodat. Em ese felcsattan t: — Neked, édesem! Te -kénytelen vagy visszautasítani. Én viszont megyek. Nélküled is. — Elmennél? Hangja vesztett erejéből. — És mit csinálnál odakint magadban? ,— Magamban? — vette a lány. — Honnan veszed, hogy egyedül lennék? Bakos Áron tanácstalanságában az asszonyhoz fordult. — Mese mama... Maca is menni akar? — Én nem megyek sehova. — Akikor meg... — A fiatalember tekintete visz- szaugmtt a lányra. — Te sem mész! — Pont tőled kérek majd engedélyit! — vágóit Vissza Emese. Egy darabig csend volt. — Itthagynád anya la r? — kérdezte szemrehányóan Bakos Áron. — Anyádat, aki nevelt, aki tamíittatoii? — Apja lánya — szólt közbe keserűen az asszony. Tony újabb üveg pezsgőt bontott; ez alkalommal Ba kos Áronnak is tölitöitt. — Ne vitatkozzatok, kérlek. Hogy ki jön, és ki nem, az majd idejében el fog dőlni. — Eldől — jegyezte meg az asszony, s nem nézett Tonyra. A kőműves, aki eddig némán simította a maliiért a téglák alá, leszól a fogai közt: — Ha rajtam múmia, én adnék neki útlevelet. Meg a többinek is. , — Ugye, Dénes úr? — élénkült föl a fiatalember — Ha valutát nem is, de útlevelet én is mindenkinek adnék. — De csak azzal a kikötéssel, hogy legalább tíz esztendeig szabadítsa meg az országot a formájától minden léhütő disznó — fejezte be mondandóját a a kőműves. <Folytatjuk.)
