Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
1986. augusztus 11., hétfő Somogyi Néplap 7 SPORT El Kapuzárás válogatott mérkőzéssel VÉGET ÉRT AZ ELSŐ EURÓPAI SERDÜLÖÖKÖLVfVÓ-EDZŐTÁBOROZÁS Kaposváron az EABA válogatott és a maigyar serdülő- váíogatott öklözök küzdelmében befejeződött a korosztály első európai edzőtábora. Hogy milyen nagyira értékelhető ez a magyiar kezdeményezés, arról már tettünk korábban említést, és visszatérünk még az első rendezvény tapasztalataira is, most csupán annyit: A MÖSZ ezen a zárónapon éppen Kaposváron tartotta kihelyezett elnökségi ülését, összekapcsolva az alkalmat azzal, hogy tagjai megszemlélhessék ezt a válOigatott viadalt. A távolabbi (vagy talán nem is olyan távoli) jövő reménységei léptek szo- rítába a ‘kaposvári sportcsarnokiban. Az esemény súlyáról még csak annyit: jelen volt a Magyar Televízió is. (A mérkőzést 16-án, szombaton délelőtt vetítik.) Nem volt telt ház a városi sportcsarnokban és ez megint csak a nem' éppen körültekintőnek mondható kaposvári rendezésnek köszönhető. Ugyanebben az időpontban mérkőzött ugyanis a 'Rákóczi török ellenfelével, s biz a focimérkőzés nézőszámából jónéhánysizor megtelhetett volna a sportcsarnok. No de az a niéhányszáz néző, aki ezt az eseményt választotta, nem csalódott. Győzött a magyar serdülő- válíOgiatott, igaz a vártnál nebezébben és szorosabb küzdelemben. Akadt néhány nagyon jó mérkőzés. Az 57 kg-lbán Szakállas Ferenc kecskeméti bokszoló felnőt- tes státusban tudatos, érett ükLözéssel ragadtatta tapsra a nézőket. 75 kg-ban Deák Sándor két meneten keresztül ugyancsak nagyon jó benyomást keltett. A kaposváriakat képviselő leg tehetségesebb Dózsa-serdülőnek tartott Kovács János kissé lámpa lázasan bokszolt, láthatóan zavarta, hogy hazai közönség előtt kell vizsgázVlahov (Bulgária) — jobbról és nia, így nem adta tudása javát, de veresége így sem volt egyértelmű. A külfölPetrovics (Magyarország) diek között is akadt néhány szemrevételezni való tehetség. Mindenekelőtt a 71 Bemutatják a két csapatot kg-ban induló angol Wright, aki a kisebbik Deákot az első menetben kiütötte. Honfitársa Collins, továbbá az NSZíK-beli Staske is szépen bokszolt. A mérkőzéseken a magyar Ser,mer György mellett egy angol és egy NSZK-s bíró pontozott, a mérkőzéseket pedig Dőry Miklós vezette. Mt, gyár serdülőválogatott —EABA válogatott 12:10 Kaposvár, 300 néző. Magyar győztesek: Tokies (54 k|g). Szakállas (57 kg), Szabó S. (57 kg), Lakatos (67 .kg), Pullai (75 kg), Deák S. (75 kg). EABA válogatottból: Carrol (NSZK 54 kg). Staske (NSZK 60 kg), Collins (angol 63,5 kg), Wriight (angol 71 kg). J. R. * 3 Walán-Surján kupa Labdarugó-játékvezetői keretek Az egyéni sakkiverserly 6. fordulójának eredményei,. Vegyes mesterverseny: Soós—Németh 0-1 Forgás —Nagy 0,5—0,5, Szegedi— Kádár 1-0, Matas—Veress 0-1, Liscák—Nemec 0,5-0,5, Ifj. Miovecz—Ferencz 0,5- 0,5, Horváth—Kele 1-0. „A” csoport: Salekovicsi—Fdhér 0-1, Szu- limán—Sánta 0,5-0,5, Bárány—Mithalecz 0,5-0,5, Erdélyi—Szoták 1-0, Tallós— Raimpf 1—0, Horváth M.— Malkai 1-0 Illés—Ondók 1-0, Barta—Némethivé 0-1. „B” csoport: Trapp—Bocska 1-0, Heinrich—-Gyöke 1-0, Miovecz— Hőgye 1-0, Illosvay—Szabó T. 1-0, Szabó Z.—Vcrös 1-0, Mi n-otni ts—Kemény 1-0 Darvas—Marcs ingó 0,5-0,5, Horváth Z.—Torma 0,5-0,5. Tegnap került sor a záró fordulóra is. A mérkőzések későin fejeződtek be, így a végeredményt holnapi lapunkban közöljük. Nemcsak a labdarúgók, a játékvezetőik is készülnek a következő bajnokságra. Az NB-s kenet tagjai Tatán elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt. A JB kijelölte az NB I-es és NB Il-es keretet. Az élvonalban 24-en, a második osztályban 29-en bíráskodhatnak a következő bajnokságban. Az NB 1-es keret tagjai: Bay, Bognár, Divinyi, Dri- gán. Fekete M., Győri, Hamar, Hartman, Hazafi, Huták, Kovács I. L., Kőrös, Láziin, Maezkó, Makó, Molnár L., Nagy B., Nagy L.. Németh L„ Pádár, Plasek, Puhl, Roxin, Szabó B„ Szilágyi. Az NB 11-es keret: Aczél, Ádám, Bogyó, Bubori, Csáki, Eőry, Haimosi, Horváth Gy., Horváth O., Kaibás, Karától, Karsay, Kendi, Kiss, Komáromi, Kovács II. L., Kurmai, Lója, Mánton, Mester, Segovits, Szabó, Szekeres, dr. Szőke, Vamkó, Var- gla J., Varga L„ Varga S., Vufcmam. MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 5, este 7 és 9 árakor: GYERMEKRABLAS CARACASBAN (il4). Szabad Ifjúság du. 5 órakor : ALADDIN ÉS A CSODALÁMPA, este 7 órakor: MI LENNE, HA . . . (14). Mozimúzeum du. fél 6 órakor: CSILLAGOK HABORÜJA I—II. Marcali este 7 óraikor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor : KICSI, DE SZEMTELEN (14). Barcs este 8 óraikor: A POSZEIDON KATASZTRÓFA (14). BALATONI MOZIK MŰSORA Siófok, teremmozi du. fél 6 órakor: BREAK II., este fél 8 órakor: NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL. Siófok, kertmozi este 9 órakar: VÉGSŐ MEGOLDÁS (14). Balatonboglár du. fél 6 órakor: 101 KISKUTYA, este 8 órakor: AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA FOSZTOGATÓI (14). Balatonföldvár, fedett kert- mozi este fél 8 órakor: FLASHt- DANCE, este fél 10 óraikoi ’ FÖLDRENGÉS (14). Balatonlelle, fedett kertmozi este 9 órakor: KINCS, AMI NINCS, este 11 órakor: VAD BANDA (18). Ba- latonfenyves, fedett kertmozi este fél 9 óraikor: TÁMADÁS A KRULL BOLYGÖ ELLEN (14) Balatonszárszó, fedett kertmozi, este fél 9 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR, este fél 11 órakor: INDIANA JONES ÉS A VÉGZET TEMPLOMA (14). Balatonszemes, fedett kertmozi este fél 9 órakor: ARANY- ESÖ YUCCABAN. Balatonmária este fél 8 órakor: DONALD KACSA NYÁRI KALANDJAI. KÖZBELÉP (A4). Fonyód, fedett kertmozi este fél 9 óraikor: MIRE MEGYEK AZ APÁMMAL? este fél 10 órakor: A SÁRKÁNY (14). Zamárdi, fedett kertmozi este fél 9 órakor: AZ ÁRTATLANSÁG BIZONYÍTÁSA (14). TELEVÍZIÓ Budapest i 17.50: Hungalu Budapest Nagy- díj. Nemzetközi atlétikai verseny. Kb. 21.00—21.15: Híradó. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek, 9.05: Tom and Jerry. 9.30: Tv-lőzőcske. 10.00: Korrepetálás angolból. 10,30: Az enyém, a tiéd, a miénk. Amerikai film. 12.15: Expedíció az állatok birodalmába. 13.00: Hírek. 14.45: A Waltonok. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hír- adó. 20.15: Hétfő esti sport. 21.15: San Francisco utcáin. 22.05: A spanyol polgárháború 22.50: Sport. Hungalu Budapest Nagydíj. 23.50: Sakk-világbajnokság. 0.20: Hírek. Ositrák Tv 2 17.15: Orvoslás Kinában. 19.00: Hársfasor. 18.30: Love boat. 19 30: Tv-hiradó 1. 20.15: Sorozat. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Schilling. 22.05: Don Luis Bunuel élete és kora 23.05: A burzsoázia diszkrét bája. Francia film. 0.40: Hírek. jugoszláv Tv 1 15.00: Szervusztok! Hogy vagytok? 15.40: Számok és betűk. 16.00: Városok. 17.05: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Hirek. 17.30: Tv-naptár. 17.40: Kiegészítés. 17.45: Sorozat gyermekeknek. 18.15: Művelődési adás. 13.45: Ifjúsági adás. 19.15: Rajzfilm 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: Dráma. 21.15: Érvek. 22.00: Tv-napló. 22.20: Egy szerző, egy film. 22.35: Plusz műsor. Jugoszláv Tv 2 19.00: Sportgrafikon. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A megismerés útjai. 20.50: Hírek. 20.55: A könyv, ideje. 21.30: Dinasztia. Filmsorozat. 22.20: Szte- reovízio. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00 illírek. 8.24: Hogy tetszik lenni? Kaposváron. 9.00: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikek. 10.35: A hét költője: Heltai Jenő. 10.45: Népdalok, néptáncok. 11.05: Egy magyar tudománytörténész Arizonában. 11.25: Bámyászdalok. 11.39: Kedves Mdchele. 12.00: Délá krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Jogi arcképcsarnok. 13.00: Magyar előadóművészek albuma. 14.00: Néptáncok. 15.00: Világ- ablak. 15.30: KóruspódLum. 16.05: Fantasztikus rádiójáték. 16.35: A csudálatos Mary. 17.00: Eco-mix. 17.30: Házy Erzsébet és Réti József operettfelvételeiből. 17.52: Világhírű művészek Budapesten. 18.15: Hol volt. hol nem volt . . . 18.30: Esti magazin. 19.15: Rádiónapló. 20.15: Híres (karmesterek Johann Strauss műveiből vezényelnek. 21.00: Ki ül a székbe? 22.00: Hírek. 22.30: Halló, itt^ vagyok! 23.30: Mozart r D-dúr szonáta. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RADIO 4.30—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Nóták. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Királyi szélhámos. 12.30: A KISZ Központi Művészegyüttes rajkózenekara játszik. 13.05: Sláger- múzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.08: Újdonságainkból. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: A Délibáb együttes , felvételeiből. 19.05: Sportvilág. 20.05: Házimu-! zsika. 21.15: Könnyűzene. 21.51: L eh ár-sorozat. 23.20: A mai dzsessz. 24.00: Virágénekek, 0.15 —4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Bach: Hat brandenburgi verseny. 11.00: Operarészletek. 11.45: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. 13.05: Fiatalok stúdiója 13.35: Zengjen a muzsika. 14.05: Fiatal zongoristák bemutatkozása. 15.43: Gluck: Don Juan. 16.30: Philip Bailey felvételeiből. 17.00: Messze, messze . . . 17.40: Bemutat] uk új f úvósfelvételeinket. 18.07: Opera-mű vészlemezek. 19.05: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes. 19.42: Sikerlemezek. .20.20: Gyárfás Miklós: Madár kopog az ablakon. 21.00: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 22.14: A Moszkvai Madrigálegyüttes énekel. 22.50: Verdi: Az álarcosbál. 23.00: Hírek. HÍREK Augusztus 77 Hétfő Zsuzsanna Tiborc A Nap 5.34 órakor kél és 20.05 (órakor nyugszik, A Hold 11.53 órakor kél és 22.24 órakor nyugszik. A várható időjárás: Túlnyomóan napos, száraz idő várható, átmeneti felhősödés, helyi záporok, zivatarok kialakulása csupán ;a délutáni órákban és inkább csak a Dunántúlon valószínű. \A mérsékelt, változó irányú szél a zivatarok idején átmenetileg megerősödik. Meleg marad az idő. A hőmérséklet (ma, hétfőn 30 fok körül alakul. • • Lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 82. játékhéten' egy fogadónak volt 5 találata, nyereménye 2 036 284 forint. A száztdzen- öt négyesre egyenként 70 827 forintot fizetnek. A hármasok 605, a kettesek pedig 27 forintot érnek. — Két új édesipari terméket hoz forgalomba rövidesen a Somogy Megyei Sütőipari Vállalat. A töltött teasütemény kísérteti szériája már elkészült. Érdekessége, hogy cukor helyett csicsókával ízesítették. — Számítógéppel készíti el a Kapos-Volán az 1987/88 évi menetrendet. Ennek az előnye, hogy több idő áll majd rendelkezésre a pontos információk beszerzéséhez. Iskola a háztáji termelőknek Gazdaiisfcoliákat szervez a háztáji és kisegítő .gazdaságok termelőinek a TIT Szolnok megyei szervezete. A termelőszövetkezetek területi szövetsége, valamint a Gafao- naiforgiaimi és Malomipari Vállaiiat anyagi támogatásával megrendezett tanfolyamokon a résztvevők megismerkedhetnek az új állattartási és -tenyésztési módszerekkel. A TIT kezdeményezésének célja, hogy minőségi árutermelésre sarkallja a termelőket. — A jó minőségű kenyerek iránt nagyobb az igény. A Kaposvári Kenyérgyár átlagban naponta 280 mázsát süt belőle, s csak 50 mázsa a „sima” kenyér. — Továbbfejleszti az együttműködést a Kaposgép és a textilművek MHSZ lövészklubja. A most aláírt megállapodás alapján közösen javítják a működési föltételeket is. — 2400 vagon paradicsomból készít a Szegedi Konzervgyár sűrítményt és lecsót. Üjdonság a tubusba töltött sűrített paradicsom. Ebből ötven vagonnyit gyártanak. — Az első magyar—finn vegyesvállalatot hozta létre az Építésgazdasági és Szervezési Intézet és a finn Mec- Rastor szervező és műszaki tanácsadó vállalat. A Macon Kft üzem- és munkaszervezési, valamint műszaki-gazdasági tanácsadási feladatokat lát ell A közös vállalat elsősorban Magyarországon, s a tervek szerint jelentős részben a harmadik piacokon fejti ki tevékenységét. — Csaknem megötszöröződött az elmúlt öt évben megyénkben a magán tehergépkocsik száma. Ma már másfélezer teherkocsit üzemeltetnek megánfuvarozók, több mint kétszerannyi't, mint a Volán-vállalat. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 *2? 75 éve született 1. Tóth Zoltán (1911—1956) Kossuth-díjas történész, egyetemi professzor, akadémikus. Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait, ott nyert 1933- ban történelem—földrajz szakos tanári oklevelet. Két évig a párizsi Sorbonnc-on tanult ösztöndíjasként. Hazatérése titán a szatmári gimnáziumban tanárkodott, majd 1941-től az Erdélyi Tudományos Intézetben (1942- től Teleki Pál Tudományos Intézetben, utóbb Kelet-európai Tudományos Intézetben), majd pedig a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében dolgozott. 1953-tól a budapesti egyetemen a népi demokratikus országok története tanszékvezető profesz- szora volt, 1955-től a Magyar Történelmi Társulat al- elnöke. Az ellenforradalom okozta zűrzavarban a pártközpont kapujában véletlen szerencsétlenség áldozataként halt meg. Érdeklődésének középpontjában a magyarországi nemzetiségi kérdés, elsősorban a román kérdés állt. Tudományos .munkásságával a Duna völgyi népek megbékélését és kölcsönös egymásra utaltságuk felismerését kívánta szolgálni. Egyebek között ö szerkesztette a Kossuth Lajos születésének 150. évfordulója alkalmából 1952- ben megjelentetett ünnepi kiadványt. Suli-buli A kedvezményes iskolafü- zet-aikcióhoz minden somogyi szövetkezeti és állami üzlet csatlakozott. A Piért Kereskedelmi Vállalat kaposvári lerakató eddig másfél millió füzetet szállított iki nekik. A választékbővítésiként beszerzett import grafitironakból 720 ezer került az üzletekbe. Elegendő "a lerakat tartalékkészlete az igények kielégítésére. — A Forma—1-en mutatkozott be a Baranya Megyei Zöldért ostyaüzeme a paprikás, sajtos és köményes tallérral. Máfél tonnát szállítottak a burgonyapelyhes ízesítésű termékből Budapestre. — Befejezik az északi tehermentesítő utat Siófokon. A Mártírok útja és a Kinizsi utca közötti eddig hiányzó szakasz jövőre készül el. — Főidényi menetrenddel köztelkednek ezen a héten még a balatoni zenés sétahajók. Siófokról változatlanul 19 és 21 órakor indul egy-egy járat. — Üti és babapatika. Egyre nő az érdeklődés az egyes pécsi gyógyszertárakban kapható csomagok iránt. Ezek azokat a készítményeket tartalmazzák, amelyekre nyaralás, hosszabb utazás, illetve az újszülött hazaérkezésekor szükség lehet. — Gyermekszandálok érkeztek a Kaposvár, Ady E. u. 8. sz. alatti Olcsó Aruk Boltjába 40 százalékos engedménnyel. (9912) — Hímzett bakfisblúzok érkeztek a Kaposvár, Május 1. u. 13. szám alatti női divatáru szaküzletbe 40°/o engedménnyel! — A TIT Kaposvári Szervezete a következő tanfolyamokat hirdeti meg: kazánfűtő és karbantartói tanfolyam — képesítést ad (szeptember 8-án indul), műszaki rajz tanfolyam — képesítést ad, targoncavezetői tanfolyam — képesítést ad, valamint általános iskolások részére karatetanfolyam. Jelentkezni lehet: TIT-székház, Kaposvár, Dózsa György u. 18., telefon 12- 501. (83204)