Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-11 / 188. szám
1986. augusztus 11., hétfő Somogyi Néplap 3 1850 SZAKMUNKÁS Az első munkahely küszöbén Ezernyolcszázötvenöt frissen végzett szakmunkás — közöttük hatszázkét lány — ölti magáira ezekben a hetekben az első munkaruhát, s lát hozzá az első önálló feladatának megoldásához. A megyed tanács munkaügyi osztályának adatai bizonyítják. iho.gy egyetlen fiatalnak sincs elhelyezkedési gondja: kétezernégyszáz álláshelyet kínáltak számukra. Ez a,zt jeden,ti, hogy maradtak üres helyek. Ilyen például a fonó, a vasbetonszerelő, a burkoló, a mezőgazdasági kovács. Ezekre a szakmáikra a kevés jelentkezés miatt keretszámot sem állapi,tanaik meg, annyi tanulót vesznek fel, amennyi jelentkezik. A divatos szakmákra, mint amilyen a kozmetikus, a fodrász, a fogműves, az autószerelő a betölthető két-háro,m helyre tizennyolc-húsz jelentkező van. Így aztán előfordul, hogy jó képességű fiatal marad tovább tanulási lehetőség nélkül ha kizárólag ezekre a szakmákra pályázik. A beiskolázás ugyanis mindig a megye gazdasági igényiéitől függ: annyi tanulót vesznek csak fel, ahány szakmunkásra szüiks-ége lesz a mezőigazdaságnak, iparnak, a kereskedelemnek. A szakmunkásképzők gyakran élnek az átirányítás lehetőségével is: megpróbálják a jelmtkezőket a kevésbé népszerű pályákra küldeni. Ezeknek a hiányszakmáknak szinte egyetlen vonzereje a magas kereset. A fiű)k ma legjobban az építőiiparban, a lányok a szabó-varró műhelyekben kereshetnek. A tanulók az első évben már szerződést kötnek azzal a vállalattal, amely három év múlva majd alkalmazza őket. Cserébe munkaruhát, munkaeszközt, ösztöndíjat kapnak, és ott töltik a szakmai gyakorlatukat is. A legtöbb fiatal szakmunkás, ezért, amikor munkához lát, már egy jól ismert közösségbe kerül. Néhányan vannak csak, akik más vállalatot keresnek szakmunkás-bizonyítvánnyal! a kezükben első munkahelynek, általában a lakóhelyükhöz közelebbi vidéken, Balogh László, a megyei tanács osztályvezetője elmondta; más megyék számára is képezünk szakmunkásokat. Évente százötven ..cseretanulója” van Somogynak az ország különböző szakmunkásképző intézeteivel. Az érettségizettek részére fenntartott helyekre a kö- ziépiiákola elvégzése után évente átlagosan száz tanuló jelentkezik az intézetbe: elektronikai, illetve mechanikai műszerészek, keramikusok lesznek. Négyszáz frissen érettségizett gimnazista munkába állása azonban nem gond nélküli már. A lányok nagy része irodai, adminisztratív munkakörben szeretne elhelyezkedni: erre azonban nagyon korlátozott a lehetőség, s a következő éviekben tovább csökken, ez. A gépipari üzemek és a fonoda várja őket betanított munkásnak. Tájékoztatásit, tanácsot a megyei pályaválasztási intézet, a megyei és városi munkaügyi szervek adnák. Horváth Éva Erőművi berendezések Csehszlovákiába A Transelektro Külkereskedelmi Vállalat első ízben kötött szerződéseket hőerő- művi berendezések szállítására csehszlovák partnerével, a Skoda exporttal'. A naipókban aláírt két megállapodás összesen 7 millió rubel értékű. E szerződések alapján az olomouoi és a libereci erőművekhez vízelőkészítő és vízkezelő berendezéseket szállít a magyar külkereskedelmi vállalat, az egyes gépeket, a tartályokat, a csővezetékeket, a szűrőket, a sóvisszanyerő berendezést a lajosmizsei Vízgépészeti Vállalat készíti. A Transelektro Vállákozott a komplex berendezések megtervezésére, mégpedig oüy módon, hogy azok a részben már meglevő erőiművi egységekhez csatlakozzanak. Ma gyar szakemberekre bízták az üzembe helyezést is. A teljes átadást 1990-re tervezik. A vízgépészeti vállalat más termékei, például a Globus rendszerű víztornyok nem ismeretlenek Csehszlovákiában. A csehszlovák megrendelésre készülő vízelőkészítő és vízkezelő egységekhez hasonlókat a vállalat más szocialista országokba is rendszeresen exportál, részben KGST-szakosodás alapján, Váltótalpfák a vasútnak IMPORTANYAGOT TAKARÍTANAK MEG A Sefag csurgói gyárának faitartó üzeméből korszerű faipari termékeket, indítanak útnak az ország minden részébe. Mindenhol ismertek a ragasztott szerkezetű fa ÁBC-áruházak, szabadtéri mozik, uszodáik, állattartó épületek. A hatalmas csarnokban most éppen a harkányi uszodának és Vásár rely-múzeumnak készülnek szerkezetek, Egyre kelendőbbek az egyéb termékeik is. A MÁV például váltótalpfákat ren-* delit a csurgói gyártól. Az idén az ötszázból már kétszáznegyven köbméternyi el is készült. A vasútnak nagyon fontos ez a megrendelés, hiszen importanyagot takarítanak meg. Az üzem pedig jobban ki tudja használni a korszerű nyugatnémet gépsorát. Egyre népszerűbb a Rotip —RN elnevezésű elem a családi házak födémszerkezetének. A képen is látható, hogy nagyon egyszerűen és gyorsán össze lehet láiliítaoi az „egységcsomagból”. Most a Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat is rendelt száztíz darabot a kaposvári új építkezéseire. Gyökeret vert a szőlő Három éve termőre fordultak az első telepítésű szőlők. A pusztakovácsi Egyesült Erő Tsz-ben elégedettek voltak a hozammal; a gazdag szüret okot adott a jogos bizakodásra. Azóta azonban rájár a rúd” az ágazatra: nyolcvannégyben elverte a jég az ígéretes ültetvényt, a két legutóbbi télen pedig nagy fagy pusztított. Tavaly a fagykárok miatt több mint hat hektáron kivágták a tőkéket, az utóbbi két évben mintegy százhektáros ültetvénynek csaknem kétharmadán kellett részben vagy egészben újra nevelni a tőkéket, s az idén is mindössze háromtonnás átlagtermésre számíthatnak hektáronként, s valószínű 4,8 millió forint bevételkieséssel zárja az évet az ágazat.. . A szőlőben szorgos munka folyik. Az igyekezet a jövőnek is szól: arra törekszenek, hogy az ültetvény mielőbb kiheverje a károkat és a következő években feledtesse az eddigi veszteségeket. Berend Ferenc elnök: — A szőlő bevételkiesését szigorúbb költséggazdálkodással és az állattenyésztés töfofoleteredményeivel igyekszünk ellensúlyozni. A vegyszeres védekezés tíz-tizenkét naponként ismétlődik, hogy az állomány egészséges maradjon, megerősödjön. A szokásosnál egy-imásfél héttel elő|bb, szeptember első fölében kezdődik az idén, a szüret a saSzlával. a munkában a marcali diákokra is számítunk. A VII. ötéves terv végére további ötven hektár borszőlőt telepítenek Nikién a Viticoop keretében. Hogy a társközs,égnek pontosan melyik határrészére, az a komplex meliorációs munkák jiiggvénye — ezt a tevékenységet az idén kezdik, esetén a harisnyaüzemben dolgozó hatvan asszony és lány iis részt vehet a szőlő- munkáklban. Tíz hektár termő szőlőt részesművelésre adtak ki a tagoknak, de az utóbbi évek eredménytelensége sokuknak elvette a vállalkozókedvét. Most azon vannak, hogy olyan érdekeltségi rendszert dolgozzanak ki, melynek alapján, ilyen esetben is megtalálják számításukat a szőilőirnűvelőik. H. F. és kiét ütemben bonyolítják le. — Szövetkezetünk hétezer hektáron gazdálkodik, ebből csaknem négyezer hektár a szántó. Sort kerítünk vízrendezésre, talajjavításra, táib- 1,ásításra. N yolc vainki 1 en eben indul a meliorációs munkák második üteme, miután ezernyolcszáz hektár szántón végeztünk ezzel a nagyszabású tennivalóval, s akkor alakulnak ki majd az új szőlőtelepítés területei. Munkaerőivel .győzzük, szükség Pusztakovácsiban részesművelósbon KOMBÁJNOK A KOMPON Egymást segíti Csopak tája és a Nagyberek Fél évtizedesek a gazdasági szálak a Balatonnaigy- beréki Állami Gazdaság és a Csopák Tája Termelőszövetkezet között. 1980-ban személyes kap csőlá t ók ala kították az együttműködést, amely mindkét fél konyhájára hoz. A Csopak táján elsősorban gabonafélét, Nagyberékben pedig sok kukoricát termelnek. Odaát az északi parton kevés a kombájn az aratáshoz, ősszel pedig a somogyi részen kell gép a siló,záshoz. Miért ne liehet-ne bérbe adni a munkák elvégzésére a szabad gépeket? A kérdésre 1980-ban feleltek igennél: akkor mentek először a Csopak táji téeszhoz Nagyberekből a John-Deere kombájnok, később a Claas 105- ösök, most pedig már az eggyel nagyobb sorszámú dammnátorofc. Onnan az ősz- szel silózógépekkel viszonozzák a segítséget. Miként értékelik az együttműködést? A Ballatonnagybereki Állami Gazdaságban Máté Ferenc főmérnök célszerűen berendezett irodájában tettem föl a kérdést, és mérnökemberhez illő pontossággal felélt ró. — Hat évvel ezelőtt 2000 hektár kukoricát vetettünk és — kis túlzással — bármennyi gépnek tudtunk volna munkát adni. Drága dolog a korszerű silózó, hiszen jóformán néhány heti munka után őrizgetni, tisztítani kell a következő szezonig, miközben csökken az értéke. A gép akkor éri meg, ha használják. Ugyanilyen gondokkal birkózott a balatonfüredi Cisqpak Tája Tsz is. Egymás tenyerébe csaptunk, és „néked is jó, nekem is jó” felkiáltással elkezdtük cserélni a gépeket. Ma jól működő, a szükség szerinti mértékre szabott és kölcsönös hasznon alapuló együttműködés a mienk. Ez a biztosítéka tartósságának. Az idei nyáron nyolc Claas Damimátorunk dolgozott odaát húsztagú személyzettel. Ebből a bérmunkából egymillió forint a bevételünk. A Csopak tájából — viszonzásként —. az ősszel négy siilózógép érkezik Nagy- berekbe a kukoricatáblákra: és legalább félmillió forintot ér majd munkájuk. — Milyen a szomszédban dolgozni ? Nagy Dénes kombájnos felel: — Eddig mindig azok között voltam, akiket átküldték aratni az északi partra. Beszélgetésünk előtt tűvé tették érte a környéket. Főnöke szabadkozott: „Ez megint elment dolgozni, pedig mondtuk, hogy interjú lesz vele.” Kézfogásán érezni lehet, hogy becsüli és bírja a nehéz munkát. — Jól érezzük magunkat — folytatja az irodáiban. — Jó a gépem, nem volt vele baj. A Claas—106-os légkondicionált, hűvös, és nem nyeli benne senki a port. Nagyobb a tartálya, mint a 105-ösnek, 50 másza is belefér, ritkábban kell üríteni és ez is számít. Lehet dolgozni. Fagy,elem: nem azzal kezdte, hogy miként fizettek. A pénzt nem is hozza elő. — Elégedett? — próbálom a „lényeget” megtudni. — A pénzre gondol ? Megvolt rendesen — fordít a szón —, tisztességes a szállásunk, hoznak üdítőt a téeszbőii. — És munka után? Nincs ott a család... — feszegetem. — Nézze! — szól, azután megáll egy szusszanásnyit, mint amikor a tábla végébe fordul a géppel. Mintha sajnálná, hogy a kérdező soha nem ült kombájnon,, nem aratott az aranysárgán ringó búzatenger közepén. Nem ákar sérteni, óvatosan fűzi tovább a szavait. — Az aratás látástól ivákulásig megy és nem gyerekjáték. Alig van az embernek kedve továbblépni, amikor leszáll a vezetőülésből. Hetente kétszer hazautaztunk a családhoz, mert nélkülük azért nagyon nehéz lett volna. És ímegittunk egy sört is esténként. — Elhallgat. — Két sört — teszi hozzá természetességgel. — Mi volt a legnagyobb élménye? Kerekre nyitott szemmel néz kifelé az ablakon. — Az feleli —, hogy amikor átkeltünk Szántód—Tihany között a réven, a hajósók előreengedtek minket. A sók csodakocsii mellett elhúztunk, mert mi dolgozni mentünk, nekünk sürgős volt. Ladányi Benedek Tiszthelyettesavató Leninvárosban rendezték meg a Magyar Néphadsereg t iszthelye t tes-kép ző isko I ái - ban most végzett hallgatóik avatóünnepségét. A honvédelmi miniszter díszparancsát Major István ezredes olvasta fel, rnajid a hallgatóik foigadalamtétele következett; szövegét. Kóródi Sándor törzsőrmester, kiválóan végzett növendék mondotta el. Ezután Nárai István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes mondott beszédet. Köszöntötte a több miint ötszáz ifjú tiszthelyettest, a tábornoki kar jelenlévő tagjait és a tiszteket, továbbá a Borsod megye és a lenin- városi párt-, állami és társadalmi szervezetek képviselőit. A beszédet követően a tiszthelyettesek díszmenetben vonultak el a díszemelvény, s az avatóünepségen résztvevő több ezer vendég előtt.