Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
10 Somogyi Néplap 1986. augusztus 9., szombat OTTHON ÉS CSALÁD Zajforrások a lakásban DIVAT LESZ ŐSSZEL, TÉLEN A Magyar Divatintézet az idei őszre és télre ajánlott modellekből rendezett divatbemutatót- á Duna Intercontinental Szállóban. Képeink ebből a kollekcióból mutatnak be néhányat. Az USA-bain. működik egy „a Magas vérnyomás Leküzdését célzó Nemzeti Egészségnevelő Program”. Megbízható felmérések szerint a 60-as évek elején az USA-ban élő hypertonias betegeknek mindössze 15—20 százaléka volt hajlandó az orvos által rendelt vérnyomás-csökkentő szereket beszedni. Ma viszont ez az arány 70 százalékra emelkedett. A biztosítótársaságok egyébként pénzzel is honorálják ezt a magatartást. A különösen pénzben gondolkodó amerikai állampolgár nemcsak egészségéért, hanem a várható pénzügyi előnyökért is hajlandó lemondani a dohányzásról, a túl bőséges és zsíros étkezésről, sőt hajlandó kocogni is, mert a pénztárcája megérzi. Ugyanis, ha például egy 35 éves férfi, akinek 170/95 a vérnyomása és 100 dolláros életbiztosítást akar kötni, évi 847 dollárt kell fizetnie, míg a normális vérnyomásuknak csak 410-et. A zaj hálláskárosító — ezt ma már mindenki tudja. De ez a megállapítás elsősorban a munkahelyi-közlekedési lármaforrásokra vonatkozik. Viszont a legtöbb apróbb, de annál kellemetlenebb monoton lárma odahaza éri a lakót. Elég, ha a szomszéd a szükségesnél hangosabban hallgatja a rádiót, ha egyetlen WC szelepe sistereg, ha késő este működik az automata mosógép, erőteljesen csapódik a liftajtó, vonít a lánora kötött kutya, jár egy áramfejlesztő és így tovább. Szerény kis csokor ez a példákból, folyóiratok levelezési rovatai a megmondhatói, hány veszekedés történt már a különben egymást elviselő szomszédok között, ha valaki odahaza magas sarkú, vagy fatalpú cipőben járkál. Sajnos, ezeket a zajforrásokat véglegesen megszüntetni nem lehet, de mérsékelni igen. Kéréssel, jó akaratú reagálással az egyik oldalon, hanggátlással másfelől. Legzavaróbb a felülről lefelé terjedő lépészaj, a kopogás. Teljes védekezést csak az nyújtana ellene, ha mindenki valamennyi emeleten padlószőnyeget alkalmazna. Sok társasházban, bérlakásban így is építették a lakásokat, azonban sokan — esztétikai-takarítási szempontból Pole Ha a polc (1) pozdorjale- mezbőL készül, akkor az akasztókat szélesebbre kell tervezni, hogy hosszú peremszakaszra legyenek erősítve. Amennyiben a polcra köny- nyebb cserepet helyezünk, elegendő hátul a polc felső pereméhez felcsavarozni az 1,5 mm vastag, lágy acéllemezből kivágott akasztókat <2). Feles avarozásuk után a kivágás mellett (3) a polc farostlemezből készült hátsó falát átfúrjuk. Ha a polcra nehezebb tárgyat teszünk, erősebb akasztókat kell felszerelnünk. A 2 mm vastagságú laposacélból két akasztót (4) hajlítunk. Az akasztó függőleges része (5) a polc hátsó falához illeszkedik. — ezt a réteget felszedték, és a hagyományos parkettát fektették le helyette. (Ahelyett, hogy a készen kapható, négyzetméterben árusított szalagparkettát terítenék a szőnyegre, ami alá még ragasztó sem szükséges, csupán a falszéleknél kell körben rögzíteni.) Ha már az előbbi, betonra fektetett megoldásnál maradunk, a parketta alá terítsünk parafalemezt, ami a TÜZÉP-telepeken általában kapható. Bonobit S nevű ragasztóval lehet rögzíteni a betonhoz, a parafára a szokásos szőnyegragasztóval (Pálmafix) kerülhet a parketta. Az épülőfélben lévő többszintes családi házakban előrelátóan még lehet segíteni, ha egészen kis költség- többlettel a hangszigetelő úszóbeton megoldást alkalmazzák. Ilyenkor a födémre ásványgyapot (isolyth) réteg kerül, ami megakadályozza a Lépésrezgések lefelé terjedését. A többszintes házban mindennél fontosabb a lépcsők szigetelése, a dobogás kiszűrése. Általában fával’ burkolják a betonfokokat, a fa alá kerüljön a kőzetgyapot réteg szigetelésül. Az alul nyitott lépcsőmegoldásnál csak a szónypgborítás jöhet szóba. Valamennyire csökkenti a zajt, ha a lépcsősor alá zárt szekrényeket (gardróbnak, s tárolónak) helyeznek el. Az oldalfalak hanglezárása már bonyolultabb feladat. Ha ilyen megoldást keresünk, jó tudni, hogy a tömör anyagok jobban, a lágy szivacsos szerkezetűek kisebb mértékben engedik át a zajt. Oldalfalakhoz ne hungarocelilt, hanem kőzetgyapot lemezt válasz- szunk. Minden megoldásnál az a lényeg, hogy a két réteg között megfelelő légrés maradjon, ami a hang terjedését gátolja. Nagyon kellemetlen a vízvezetékekben áramló víz sustorgása, ami ellen speciális kőzetgyapot szalagokat lehet vásárolni, amelyekkel a vezetéket spirálisain beburkolják. Az ablakok-átjáróajtók, bejárati ajtók por- és hang- szigetelésére szolgál a tubusos szilikongumi, amit mint a fogpépet lehet a résekbe nyomni, s száradás után tökéletesen rögzül. De beválik ma is a régi módszer: nehéz, vastag.függöny, vágy a lapok kipárnázása. Ilyenkor vattaréteggel borítják a lapot, amit műbőrrel ‘takarnak, s kárpitosszegekkel rögzítik a faanyaghoz. Ha ezt a megoldást választjuk, ilymódon borítsuk a kereteket is. A jő tanács is orvosság Információk a közlekedésben CSODÁLATOS TÖRTÉNETEK Gyakori ütközés, legjobb esetben is velőt rázó fékcsikorgás szokott lenni a kíséj- rőjele annak, ha valaki — a volán mögött mereven előre szegezett fejjel ülve — nem a közlekedés egészét tekinti át. Tehát, amikor nem körültekintően vezet, hanem csupán maga elé néz. Az előrelátó autós figyelemmel kíséri azt is, ha az előtte haladók közül akár a negyediknek vagy az ötödiknek valamilyen akadály miatt — akár csupán rövid időre is — felvillan a stoplámpája. Kézenfekvő ugyanis, hogy ezek után (minthogy a forgalomáramlás ritmusa megtört) a többi kocsi vezetőjének is fékeznie kell. Fékeznek is, mégpedig változó intenzitással és különböző hatásfokú fékekkel, fékrendszerekkel. A figyelmes autós előre felkészülhet arra, hogy rövid időn belül neki is lassítania kell, tehát így eleve elkerülheti a meglepetésszerű, hirtelen, durva fékezéseket. Segédinformációk forrása lehet az is, hogy párhuzamos közlekedés esetén egy- egy pillantást vetünk a mellettünk, előttünk haladó kocsik vezetőire is. Számtalanszor megtörténik ugyanis, hogy hirtelen sávváltáskor a gyakorlatlan vagy szórakozott vezetők elfelejtik kitenni az indexet, de bal vagy jobb válluk fölött önkéntelenül is oldalra, hátra pillantanak e manőver előtt. Sokszor megesik az is, hogy — fényjelzés hiányában — már az előttünk-mellettünk haladó kocsik „sodródásából” meg lehet állapítani a szándékot. A hasznos mellékinformációk közé számíthatjuk, amit az előttünk haladó járművek tömegmozgásának megfigyelése által nyerünk. így elkerülhetjük, hogy mi is belehuppanjunk azokba a gödrökbe, amelyet az előttünk haladók nem vették észre időben. De e módon a jókora víztócsákat is kikerülhetjük. Óvakodniuk kell a gép- járművezetőknek attól, hogy a városi forgalomban egyenrangú útkereszteződésekhez érkezve csupán jobbra figyeljenek. Az természetes, ha a kereszteződésben — a másik úton ^ éppen ekkor érkezik jármű (erre mindig kell számítani!), akkor a jobbról érkezett élvezi az elsőbbséget. De vajon a másik jármű vezetője is tudja ezt? Ne sajnáljuk a fáradtságot, s egy-egy kereszteződéshez érkezve valóban nézzünk körül. Arra nincs szabály, hogy ilyenkor hányadik fokozatba kell visszakapcsolnunk. A lényeg az, hogy amennyiben az adott hély a beépített házak, parkoló járműsor, hirdet őoszt op vagy bármilyen más ok miatt gu- rulás közben nem tekinthető át megnyugtatóan, akkor egészen csökkentsük le a sebességet, esetleg álljunk is meg. Rejtvényünkben H. G. Wells csodálatos történeteiből ötnek a címét találják. VÍZSZINTES: 1. Az első történet. 14. Kártyajáték, alsósnak is nevezik. 15. USA állam. 17. Libanoni gépkocsik jelzése. 18. Veszprém folyója. 20. Olimpiai bajnok (Tokió) japán tornász. 21. Anonymus szerint a hét vezér egyike. 22. Szlovák János. 24. Női név. 25.' ... mode. 26. Világhírű baritonistánk volt (Sándor). 28. Az SZTK elődje. 29. A vérkeringés központi szerve. 30. Messze. 32. Idegen Anna. 34. Szaktárs, bizalmas megszólítása. 35. Ellenértéke. 36. Madárka pihenőhelye. 38. Mint a vízszintes 25. számú sor. 40. Mesefilm. 41. Kínai hosszmérték. 42. A dallamot a hangok olasz nevével énekli. 45. Kettős betű. 46. Névelő. 47. Több pápa neve. 48. Rangjelző. 49. A kapa párja. 50. Esetleg. 52. Régi űrmérték. 54. A fényáram fizikai mértékegysége. 56. Algériai kikötő. 58. Vasúti csomópont a Dunántúlon. 59. Angol hosszmérték (1,6 km). 60. Műemlék templomáról ismert község Vas megyében. 61. ... incognita (ismeretlen föld). 63. A hét vezér egyike. 64. Hamis. 65. Levegő, görögül. 66. Szomorú. 68. Megszólítás. 69. Csokonai verse. 72. Bekapcsolja a fűtőtestet. 74. A második történet. FÜGGŐLEGES: 1. A harmadik történet. 2. Egy Veszprém megyei községből való. 3. Régi hosszmérték. 4. Vízi növény. 5. Főétkezés. 6. ... River, a Mississippi mellékvize. 7. Diplomát jelentő rövidítés. 8. Kicsinyítő képző. 9. Kosztolányi Dezső verse. 10. Zola regényhősnője. 11. A szén, a bőr és az oxigén vegyjele. 12. Súlyarány rövidítése. 13. A magasba tartják. 16. A negyedik történet. 19. Az ötödik történet. 23. Leningrád folyója. 24. Czuczor Gergely írói álneve. 25. Illetve. 27. Szolmizációs hang. 29. Mond. 31. A betegség biztos jele. 33. Becézett Aladár. 37. A lelátó öröme. 39. Két névelő. 42. Téli közlekedési eszköz. 43. Lyon ... (Bródy Sándor színműve.). 44. Vesztegel. 45. Kocsonyásodó anyag. 46. Figura. 49. Félrevezet. 51. Dísznövény;. 53. A Volga mellékvize. 55. Gumó közepe! 57. Fémhuzal népies neve. 61. Van ilyen hatalom is. 62. Esik. 65. Egyforma betűk. 66. Angol légitársaság. 67. Sérülés. 70. Arzén része! 71. A molibdén vegyjele. 72. Mint fent, rövidítve. 73. A gallium vegyjele. E. B. Beküldendő: az öt történet címe. Beküldési határidő: 1986. augusztus 13., szerda. Kérjük, hogy a helyes megfejtést levelezőlapon küldjék be, s írják rá: Felnőttkeres ztrejtvény. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Aki tud, az alkot, teremt, aki nem tud, az kritizál. Könyvutalványt nyert: Magda Ferenc Beleg, Gáts Attiláné Kaposvár, Vida János Somogygeszti, Janics Jánosné, Barcs. A nyereményeket postán küldjük el.