Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
Somogyi Néplap 1986. augusztus 9., szombat 8 : IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Az avarok kincsei RÁBAKÖZI Szerkesztőségünkbe rengeteg levél érkezik, amelyekben az olvasók azt kérdezik, hogyan tudnák a legjobban eltölteni a szabadságukat. A szerkesztőség ezúton válaszdl ezekre a teljesen jogos kérdésekre. Hogyan kell helyesen napozni? — érdeklődik több olvasónk. — Ha rendesen dolgoztak a munkahelyükön, és sikerüli nyáron kivenni a szabadságukat, akkor természetesen napozhatnak. Ajánlatos egy nagy forgalmú üdülőhelyre utazni. Az állomásról induljanak el egyenesen a szállodába (hotelbe, motelbe, penzióba, kempingbe), és álljanak be a sorba. A legjobb úgy helyet foglalni, hogy arccal a nap kelet—nyugati irányú haladásával szemben legyenek. Az égitest mozgásától függően változtassák a heyüket a sorban először észak—déli, aztán kelet—nyugati, végül pedig nyugat—északi irányba. Így egyenletes, lágy tónusú barna színre tehetnek szert. Azt tervezem, hogy sáto- toros túrára megyek. Mit vigyek magammal az útra? — kérdezi H. I. olvasónk Cs.-bőL — Mindenekelőtt lássa el magát retúrjeggyel. Vigyen magával tűt, cérnát, mert ha leszakad valamije, senki sem fogja önnek föl- varrni. Jó, ha visz kalapácsot és szöget is, hogy fel- varrja a cipőtalpát, amikor útközben leszakad. Hasznos szolgálatot tehet egy viiLlanyvasaló — csatlakozóval együtt. A csatlakozóhoz hozzákapcsolhatja egy nagy teljesítményű kézi • viUamoserőművél működtetett váltóáramú generátor vezetékeit. Feltétlenül szerelje fel magát párnákkal, pokrócokkal, lepedőkkel, matraccal, ágy- gyal (lehet kempingágy, heverő, kisebbfajta dívány, sezlon, rekamié). Tanácsos az ágyat zárt helyiségben felállítani, mivel a szabad ég alatt a fém megrozsdásodik, a fa meg elro.thad. Kellemes útitársa lesz a hátizsákjában egy kifogástalanul működő hűtőszekrény. Vigven magával vil- lanybaroHW kávéfőzőt és gázrezsót, amit bármely út-s#^ jába kerülő gázvezeték^» - beköthet. , Ennyi az egész. Apropó, majdnem elfelejtettük! Feltétlenül vigyen magával jókedvet, és ami talán a legfontosabb <— egy tüzes slágert, amely bármilyen körülmények között felvidítja, erőt ad a túra folytatásához. Milyen könyveket vigyek magammal az üdülőbe? — kérdezi B. K. olvasóink K.- ból. — Legelőször is az ízletes, tápláló ételek című szakácskönyvet. Sok kellemes percet fog szerezni ön- nék. Jó, ha magával viszi a takarékbetétkönyvét is. Fővárosi táncdal éneke- ék kérdezik: — Hol lenne a legcélszerűbb a nyáron dolgoznunk? — Véleményünk szerint az ország leglátogatottabb üdülőhelyein. Ott nagy szükség van pincérekre, szakácsökra, egészségügyi dolgozókra, taxisofőrökre, fodrászokra, eladókra, jegyszedőkre, mozigépé- szekre, cipészekre, fagylalt- árusokra, és a jó hangulathoz nélkülözhetetlen egyéb szakemberekre. Mindenütt szívesen várják önöket! Munkásszállás biztosítva! — Valamelyik déli országba szeretnék utazni, de még \nem döntöttem el, hová menjek! — írja V. D. olvasónk a fővárosból. — Kérem tanácsukat! — Ha ön valóban délre szándékozik utazni, akkor legjobb lesz, ha észak felé indul el. Nincs nyáron vonzóbb az Északi Jeges-tenger festői partjainál. Arrafelé kisebb a tumultus, és a bömbölő táskarádió is kevesebb. Zahemszky László fordítása Hogyan nyaraljunk? csomagokkal a megőrzőbe! Aztán reggel korai ébresztő és ~a személyzet mindent visszaállított lágy, ahogy a két külhoni vendég hagyta. Akik mit sem sejthettek meg abból, hogy a vendégeik voltunk. Legföljebb, ha megdicsérték magukban a szállót. Nicsak! Milyen gyakran cserélik itt az ágyneműt. Hiába, Magyarország tisizta ország. Ez velünk is csak egyszer történt meg, s kizárólag úgy, mint országjáró riporterekkel. De általában nem volt szerencsénk nekünk sem. Tyúkól nagyságú (és szagú) szobácskák keskeny sezlonján húztuk meg magunkat ketten, szalmazsákon a folyosón stb ... Ehhez igazított árakkal. Húsz forint egy éjszaka. Meg: „Ingyér, ha tényleg nem rablók.” Előfordult, hogy főtt étel miatt is letértünk a gyalog- ösvényről, és a vaspályát használtuk. Csorna felé döcögött velünk a személy, mert már előző nap se ettünk főtt etelt, s úgy döntöttünk, most megvacsorázunk. A szemközti bőrülésen egy nagy nejlonzsák perec zötyögött. De nem akármilyen perecek ám, hanem egymek-egynek huszonöt- harminc centi volt az átmérője. S a kellő vastagság hozzá! Tendenciózusan dicsérni kezdtük a zsák perechez tartozó asszonyságnak a portékáját. — Nem portéka! — mondta- — Lakodalomba viszem. Bár, ha a Balatonon árulhatnám, nagy pénzt lehetne vele learatni. Húszért, huszonötért is adhatnám darabját. Itt nálunk csak hathét forintba kerül egy. — És milyen perec ez, hogy ilyen szép nagy? Biztosan nagyon finom is! ^ — Finom ám! Rábaközi perec. Ünnepi magyar étel — mondta, de csak nem akart megkínálni. — És hogyan készül? — érdeklődtünk. Nem számítva arra, hogy ténytől elsorolj#, De csak sorolt, és nem kínált. — Négy és fél kiló liszt a lakodalmi adag. Három deci pálinka, két deci rum, ötven tojás sárgája, ötven szem szaharin, öt deka sütőpor, öt dió nagyságú zsír, öt vaníliás cukor. — Ez aztán nagyon finom — néztük a zsákot, benne a pereceket. De csak sorolta tovább. — Az ötven tojás sárgáját kikeverjük a cukorral, szaharinnail, zsírral. A sza- harintól levegős lesz a tészta. Azután bele fokozatosan a fölvert fehérjét, bele a pálinkát, a rumot. A pálinka meg a rum azért kall bele, mert kicsit földobja a tésztát. Ahogy magát is. És kikeverjük a tésztát, éppúgy, mint a hájasét. Legalább másfél óráig keverjük és verjük sodrófával. Aztán kifőzni! Akkor jó, ha feljön a vízre. Varunk egy napot, megcsináljuk a pereceket és kisütjük. Péknél. Otthon már nem nagyon kemencézünfc. Srácáig eláll. Mennél tovább áll, annál puhább .. Kass János plasztikáiból. [Balra Pop art, jobbra ‘Stressz. Aztán átnyallábolta a zsákot, kiment a peronra, *s következő állomáson leszállt. Mi meg rázkódtunk tovább Csorna felé. Ha enni nem is kaptunk, receptet igen: utazzanak be oda. Ott van étterem. Zelei Miklós Gyalogtúránk közben egyszer az ás megesett velünk, hogy meg kellett szakítanunk a gyaloglást, s valamelyik faluból az utolsó vonattal bevonatoztunk a közöli kisvárosiba, hogy elérjük a szállodát. De lekértük a csatlakozást: a szobákat már elfoglalták. Herceg Árpád Azt a hajókirándulást a Mississippin Telefonálni kéne, felhívna barátokat, nőket ismeretlenül, mesélni csodás utazásról, tengerparti nyárról, s megemlíteni azt a hajókirándulást a Mississippin, amelyre évek óta várok — Telefonálni kéne, fecsegni hogyvagyokról, madarak hajnali idalát csempészni odaátra, s fanyar kékfrankost ebéd utánra: emlékeztetni garabonciásokat \kőlevesre, emlékeztetni egyszervőlt'fközös 'pohárra >— Telefonálni kéne. Csörögni, csörömpölni, belerobbanni szikkadt csöndekbe, sörmagányba, feldúlni áporodottjnászágyakat, mintha csak véletlen műve roolna — Telefonálni kéne, mondom: & tétován, min \aki már leszámolt füttyös hajnalokkal, bimbamos delekkel a az alkony is tálcán kínálja a szívszakasztó izgalmakat fátyolos szemének: csak legyintenek, lebeszélem magam minden elhatározásról. S maradok, gubbasztok a szivárványos képernyő előtt, fülelve lépcsőházi mocorgódra, pusmogásra: talán éppen engem keresnek >— repülő halak képeit most hozzák \el nekem. den szállodában van. Ebben is volt, csak már laklak benne. Egy kéttagú, talán jugoszláviai delegáció. Viszont a két tag nem tartózkodott odahaza, hanem valahol a környék«, n vendégeskedett, s be is jelentették, hogy az ottani vendégházban töltik azt az éjszakát, fönntartva közben szállodai helyüket is. Ott várakoztak a bőröndök, száradtak az ingek, a borotvapamacsok. Mi nem sokat várakoztunk. A főtéri fák alatt szemlélődő rendőrtől megkérdeztük, hol lakik a tanácselnök, és elballagtunk hozzá. Mint annak idején a szolnoki polgármesterhez Móricz Zsigmond, h.ogy nála éjszakázzon. , — Á, maguk a szállóban fognak aludni — tárta szét karját a tanácselnök, akinek korántsem volt akkora lakása, amekkora a polgármesteri hajlékban egyetlen szoba lehetett. Befogott hát a Ladába, és visszaszállított bennünket a szállóba, ahol viszonylag hamar meggyőzte a direktort. A delegáció szobájában gyors ágyneműcsere, s ki a Huszonnégy magyarországi múzeum legszebb avar leleteiből kiállítás nyílt a Nemzeti Múzeumban. A több mint 4000 tárgyait . bemutató kiállítás a múlt év során nagy sikert aratott Moszkvában, Frankfurtban, Nümbergben, Párizsban és Bécsben. Az avarok a VI. század közepétől a IX. századig élték a Kárpát-medencében. 250 éves fennállás után önálló államuk a frank és a bolgár hódítások nyomán széthullott, egyes néptöredékük azonban minden bizonnyal megérte a magyar honfoglalást is. A kiállítás október 31-ig tekinthető meg a Nemzeti Múzeumban. Gyalog jártuk az országot cimborámmal, mint Mátyás király egykoron» És ha igazságot nem is tudtunk tenni sehol, mert csak hírlapírók voltunk, sok mindent megfigyeltünk a tekintetben, hogy boldogul-e a kiránduló, ha elkerüli a turistaközpontokat, a szállodás városokat ? Vtgyis, hogy jár az utas, ha járt utat elhagy a járatlanért? Hisz minden faluban vannak vendéglátásra alkalmas szobák, sőt olyan tulajdonosak is, akik ezeket a szobákat kiadnák. Mindenütt főznek valahol. A napköziben, vagy a téeszben vagy valamelyik helyi kisüzemben. A kiránduló a pénzéért hozzájuthat-e ezekhez a szobákhoz, meg a. téeszben főzött ebédhez? Nemigen, Legtöbbször ma- rtd a sétatéri pad, amelyen elfogyaszthatja a csekély kínálaté boltban talált félszáraz zsemlét, rozsdásodó dobozd kanzervet. PEREC