Somogyi Néplap, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-08 / 186. szám

1986. augusztus 8., péntek Somogyi Néplap 7 sportBI Érdekes sportesemények Bár általában a nyarat uborkaszezonnal tekintik a sportban, a most következő hét végén van választási le­hetőségük az érdeklődőknek. Mától vasárnapig megte­kinthető az évek óta sok nézőt vonzó szántódpusztai kettesfogathajtó verseny, mélynek házigazdája a Sio- tour. Az érdekes, látványos eseményt : sók kiegészítő program kíséri mindhárom napon. _ E hétvégén fejeződik'be a Volán-Surján SE sakkverse­nye, izgalmas hajrára van kilátás. Első ízben kerül sor hazánkban az Európa—Ma­gyarország serdülő válogatott ökölvívó-mérkőzésre. Min­den bizonnyal méltó befeje­zése lesz ez az egyhetes ka­posvári táborozásnak. 54 kg-ban a kaposvári Kovács János is öklözik. Nemzetkö­zi mérkőzéssel tart főpróbát a Rákóczi NB Il-es labda­rúgó-csapata a rajt előtt. A török első ligás Izmir, Mé­szöly Kálmán jelenlegi csa­pata látogat Kaposvárra. A török csapat nyolcadik he­lyen végzett a bajnokság­ban, második lett a török kupában. Egyik legrégebbi együttes a Balkánion, 1914- ben alakult, és mindig az első ligában játszott. 1977- ben ezüstérmes lett, kijutott a nemzetközi porondra és az UEFA-kupában indult. Több B- és ifjúsági válogatottja van, akik itt is pályára lép­nek. A kétszeres kupagyőz­tes együttesnék ez lesz a magyarországi búcsúmér­kőzése. Ugyancsak főpróbá­nak tekintik Siófokon a Szekszárdi Dózsa elleni elő­készületi mérkőzést. A hétvégi program egyet­len szépséghibája, hogy az ökölvívók, valamint a Rákó- czi-labdarúgók mérkőzése azonos időpontban lesz. Volán-Surján kupa Az egyéni sakkverseny fél­idején túljutva a főcsoport­ban továbbra is Németh Zoltán mester áll az élen. A másik két csoportban nagy a tömörülés az élme­zőnyben. A végső sorrend mindegyik versenyen telje­sen nyitott. Az ötödik forduló ered­ményei : Vegyes mesterverseny: Né­meth—Matas 1-0, Forgács— Szegedi 1-0, Veress—Kádár 0-1, Nagy—Ferencz 1-0, Ne- mec—Miovecz 0,5—0,5, Kele —Liscá'k 0,5—0,5, Soós— Horváth J. 1-0. Az élcsoport állása: Németh 4,5 pont, Forgács 4, Kádár, Soós 3,5. „A” csoport: Sánta—Fe­hér 1-0, Rampf—Sale'kovics 0-1, Mihalecz—Szoták 0,5— 0,5, Szolimán—Bárány 0,5— 0,5, Makai—Tallós 0-1, Né- mebhné—Ondók 0,5—0,5, Horváth M.—Erdélyi 0,5—0,5, Banta—Illés 0,5—0,5. Az él­csoport állása: Salekovics, Sánta 3,5 pont, Bárány, Fe­hér, Mihalecz, Szoták, Szu­limán 3. „B” csoport: Bocska—Dar­vas 1-0, Hölgye—Heinrich 0,5 —0,5, Gyöke—Ulosvay 1-0, Szabó T.—Trapp 0-1, Mio- veoz—Miinoríts 1-0, Marcsin- gó—Szabó Z. 1-0, Horváth Z.—Kemény 0,5—0,5, Vörös— Vodicska 1-0. Erőinyerő: Tor­ma. Az élcsoport állása: Bocska 4 pont, Györke, Heinrich, Hőgye, Trapp 3,5. SPORTMŰSOR PÉNTEK Lovassport Siotour kupa kettesfogat­hajtó verseny. Szántódpusz- ta (egész napos program). Sakk Volán—Surján kupa, Ka­posvár. Mesterek versenye: megyei tanács tanácsterme, A—B csoport: Tanítóképző főisk. 16 ó. SZOMBAT Lovassport Soitour kupa kettesfogat­hajtó verseny. Szántódpuszta (egész napos program). Sakk Volán—Surján kupa, Ka­posvár. Mesterek versenye: megyei tanács tanácsterme. A—B csoport: Tanítóképző főisk. 16 ó. Ökölvívás Magyarország—Európa vá­logatott serdülő mérkőzés. Kaposvár, városi sportcsar­nok, 17 ó. Modellezés Rádióirányítású hajómo- dellek Dunántúl-bajnoksága. Gyékényes, 9 ó. Labdarúgás Nemzetközi mérkőzés: Rá­kóczi—Izmir (török I. liga), Kaposvár, Rákóczi-pálya 17 ó. (Vukman) Előkészületi mérkőzések: Siófoki Bányász—Szekszárdi Dózsa, Siófok, Bányász-sport­telep, 10.30. Táncsics SE— Nagyatádi VSE, Kaposvár, Cseri út, 10.30. VASÁRNAP Lovassport Siotour kupa kettesfogat­hajtó verseny. Szántódpuszta (egész napos program). Sakiq^k Volán^^urján kupa, Ka­posvár. Mesterek versenye: megyei tanács tanácsterme, A—B csoport: Tanítóképző főisk. 16 ó. Modellezés Rádióirányítású hajómo- dellek Dunántúl-bajnoksága. Gyékényes. 9 ó. Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Marcali—Nagyatád. Marcali. 16.30. Kesztyűs kézzel Tegnap délelőtt is nagyüzem volt a Kaposvári Dózsa edzőcsarnokában. Ottjártunkkor mindkét teremben szorgos munka folyt. Az egyikben a finnek vertek tanyát (felvéte­lünkön). A két edző irányításával folyt a gyakorlás, és ala­posan megizzadtak a fiatalok. Lazsálásnak a nyoma sem látszott, pedig az északi ország kezdő ökölvívói előtt még közvetlen cél nem lebeghet, mert náluk csak 17 éves kor­tól lehet szorítóba lépni tétmérkőzésen. A másik teremben a magyarok és a hollandok edzet­tek békés egyetértésben. Az Orbán Sándor és Varga László irányításával végzett munkában a mieinkre sem lehetett panasz. A homokzsákok és a rugós labdák főszerepet kap­tak a technikai edzésen, miközben a két tréner árgus szem­mel figyelt és állandóan osztogatta utasításait. A hollando­kat is „elragadta” a hév, átvették a tempót. Kesztyűs ár- nyékbokszolás és a lábtechnika csiszolása volt a program. Hogyan jutunk el a Forma—1 helyszínére? A pénteki, szombati és va­sárnapi — augusztus 8., 9., 10-i szabadedzéseknek is sok nézőjük lesz, de az igazi kö­zönségcsúcs a Forrna—1 fu­tam idején, vasárnap délután várható, amikor 150—160 ezer kül- és belföldi láto­gatóra számítanak. A három nap alatt mintegy 350 ezer néző utazik majd az ország különböző részéből s Buda­pestről : vonattal, autóbusz- szal, személyautóval, HÉV- vel a Mogyoród melletti Forma—1 pálya helyszínére. A világverseny szervezői ki­dolgozták a közlekedési ren­det, figyelembe véve az e napokban minden bizonnyal megnövekedő idegenforgal­mat is, főleg Ausztria és Csehszlovákia irányából. Az M 1-esről és az M 7- ről érkezők Budapesten az Erzsébet-hídon át a Baross teret érintve jutnak el az M 3-asig. A 70-es és a 6-os út forgalma a Nagykörúton és a Népköztársaság útján vonul majd végig. A fővárosban kék színű, Hungaroring fel­iratú táblák segítik eliga­zodni a Forma—1-re érkező­ket. A Budapest felől jövő sze­mélyautósok az M 3-as 18,2 és a 18,5 kilométerszelvé­nyénél térhetnek le a Il-és és a III-as parkolóhoz, míg az autóbuszok várakozási helye ugyanezzel a megkö­zelítéssel a IV-es parkoló lesz. A 22,5 kilométerkőtől lehet eljutná az I-es, a leg­nagyobb parkolóba, itt 20 ezer gépkocsi fér el. Az V. számú parkoló a 30-as útról közelíthető meg. Az öt he­lyen összesen 40 ezer jármű parkolására lesz lehetőség. A bevezető útvonalak egy­irányúak: délelőtt a pálya irányába, délután pedig ki­felé egyirányú lesz a forga­lom. A fóti utat a tömeg- közlekedési járműveknek tartják fenn. A három nap alatt a HÉV­szerelvények 10 percenként induló expressz járattal köz­lekednek az Örs vezér tér­től, ahová metróval és busz- szal juthatnak el az autó­verseny nézői. A BKV az Anpád-hídtól indít autóbu­szokat kétpercenkiént. A MÁV augusztus '8-án, 9-én és 10-én különvonatokat in­dít. Ezek a Nyugati pálya­udvarról Fótra 7.50, 8.50 és 16.25 órakor, Fótról Buda­pestre 8.23, 15.55, 16.33 és 17.11 órakor indulnak. Az utasokat Fótról a verseny színhelyéig, Mogyoródig és vissza autóbuszok szállítják. Az egységes, 40 forintos re­túrjegy a vonatra és az autóbuszra is érvényes. Vasárnap a Petőfi rádió reggeltől estig tájékoztatja a hallgatókat a Forma—1 köz­lekedési rendjéről, az utak, a forgalom helyzetéről, segít az oda- és visszautazásban. Akik a Hungaroringen bemutatkoznak 18. Thierry Boutsen (1957. július 7.), belga, Arrows. 1983-ban indult először For­ma—1-es futamon. Mindvé­gig az Arrows színeiben sze­repéit. Eddigi legnagyobb teljesítményét tavaly érte el, amikor a San Marino Nagy- díjon második helyezést szerzett. 19. Teo Fabi (1955. már­cius 9.), Toleman. 1982-ben a Tólemainiban kezdte sze­replését. 1984-ben a világ­bajnoki pontversenyban a 12. helyen végzett. Ugyanabban az évben Detroitban volt egy „bronzérmes” futama. 20. Gerhard Berger (1959. augusztus 27.), Toleman. 1984-tben az ATS-ben bizo­nyíthatta először tudását. Legnagyobb Sikerét az idén Imolában érte el, a harma­dik helyen végzett. 21. Pier-Carlo Ghinzani (1952. január 16.), olasz, Osélla. 1981-iben az Osellá­ban kezdett. 1984-ben a Dal­lasi Nagydíjon 5. helyezése két pontot jelentett. 22. Allen Berg (1961. augusztus l.),xOsella. Újonc. Az idén a Detroiti Nagydí­jon foglalta el először Dan­ner megüresedett helyét. Még nem szerzett pontot. 23. Andrea de Cesaris (1959. május 31.), olasz, Mi­nardi. 1980-ban az Alfa Ro­meo színeiben debütált. 1983-ban a 8. helyet szerezte meg a világbajnoki pontver­senyben, ez eddigi legjobbja. Ugyanabban az évben két második helyezést szerzett. 24. Alessandro Nannini (1959. július 7.), olasz, Mi­nardi. Újonc. A Minardi már tavaly szerette volna szerepeltetni, de nem ren­delkezett Forma—1-es veze­tői engedéllyel. Eddig nem szerzett pontot. (Folytatjuk.) Á Forma—1 műsora PÉNTEK: 10.00- 11.30 ó.: Első szabadedzés. 12.00- 12,25 ó.: Veterán autók felvonulása. 13.00- U.00 ó.: Első időméréses edzés. 14.40- 15.10 ó.: Formula Easter verseny szabadedzése. SZOMBAT: 10.00- 11.30 ó.: Második szabad­edzés. 13.00- 14.00 ó.: Második idő­méréses edzés. 14.40— 15.20 ó.: Veterán autók versenye. 16.00- 17.10 ó.: Kerékpárverseny. VASARNAP: 10.30—11.00 ó.: Melegítő szabad­edzés. 12.20- 13.00 ó.: Légiparádé. 13.20— 13.40 ó.: Ünnepélyes megnyitó. 14.30 ó.: Előstart zöld zászlóval (1 kör). Kb. 14.33 ó.: Magyar Nagydíj (77 kör). Kb. 16.25 ó.: Ünnepélyes díjkiosztó. Kb. 17.10 ó.: Formula Easter verseny. Kb. 18.20-19.20 ó.: Futóverseny a nézőknek. HÍREK Augusztus A nap 5.30 órakor kél, és 20.10 órakor nyugszik; a hold 8.08 órakor kél, és 21.35 órakor nyugszik. [8 Péntek László Ari . / • i m • r / varhato időjárás: Főként a délutáni órákban növekszik «leg a gomolyfelhőzet, szórványosan alakulnak ki he­lyi záporok, zivatarok. -A mérsékelt, változó irányú szél csak a zivatarok idején erősödik meg. A hőmérséklet ima délután 30 fok körül lesz. Kitüntetés Az Elnöki Tanács dr. Sza­kos Gyula székesfehérvári megyéspüspöknek a magyar állam és a katolikus egyház közötti jó viszony erősítésé­ben kifejtett eredményes te­véken,ysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmaiból a Magyar Népköztársaság Zá szórendjét adományozta. A kitüntetést Losonezi Pái, az Elnöki Tanács elnöke teg­nap adta át. Jelen volt Mik­lós Imre államtitkár, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal el­nöke és dr. Paskai László koadjutor érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnö­ke. — Finnországba utazik holnap a fonyódi Karikás Frigyes gimnázium 39 tagú énekkara. A Tengerdi Győző vezette együttes diákcsere keretében látogathat el észa­ki rokonainkhoz, a sarkkör közelében fekvő Tornióba. A magyar fiatalok három napot Lappföldön is eltöltenek. — A Balaton-parton is nagy az érdeklődés a For­ma—1 autóverseny iránt. Az Ibusz balatoni területi igaz­gatósága mintegy 2000 db je­gyet adott el üdülőknek és a helyi lakosságnak, s négy kü­lön autóbuszt indít a Balaton északi és déli partjáról. — Malonyay Dezső A ma­gyar nép művészete című munkájának negyedik kötete is napvilágot látott. A reprint kiadást a Helikon gondozza. Még ebben az évben az utol­só kötet is a könyvbarátok polcára kerül. — Kettévált a Pannónia Filmstúdió. Ezentúl Pannónia Filmvállalat elnevezéssel kü­lön működik a rajz- és ani­mációs műhely, s ugyancsak önállóan tevékenykedik a szinkronizáló részleg Magyar Szinkron és Video Vállalat néven. — Ratkó József József At- tila-idíjas költőnk ötvenedik születésnapja alkalmából a költő Segítsd a királyt című drámáját mutatják be ma este a .nyíregyházi szabadtári színpadon. Ezt az előadást már a korábbi évadiban negyvenhárom előadáson ját­szatta nagy sikenrel a Móricz Zsigmond Színház társulata. — Penészgomba ellen. A Kemikál Építőanyagipari Vállalat új anyagokat, poró­zus vakolatot és gombaölő festéket kísérletezett ki a falnedvesség eltávolítására, illetve a vizes falon gyakran megtelepedő penészgomba el­len. Száraz habarcskeverék­ből házilag lehet előállítani a porózus vakolatot. — Fürdés közben elmerült és a vízbe fulladt Balaton - fenyves térségében a 16 éves Teplán Csaba, sárvári lakos. — Tetten érték a betörőt. Dobrán Tamás 18 éves fog­lalkozás nélküli esztergomi lakos augusztus 6-án, szer­dán este betört a Szépművé­szeti Múzeumba. A polgári fegyveres őrök tetten érték, elfogták, s az oda érkező rendőröknek átadták. 200 éve halt meg Joseph Hauzinger (1728— 1786) osztrák festőművész. Bécsben született, s egész művészi pályafutása ehhez a városhoz kötődik. Tehet­sége már egész korán meg­nyilvánult; a bécsi képzőmű­vészeti akadémián T. Gran és P. Troger tanítványa volt. Elsősorban művészi mennye­zetfreskókat, továbbá oltár-, arc- és életképeket festett. Mint mesterének, Trogernek a segédje, részt vett a bri- xeni (Bressanone) dóm ki- festésében. Müvei Európa sok városában fellelhetők. Így freskói találhatók Salz­burgban, Bécsben, Dreiel- chenben, Nagyszombatban és Altenburgban; oltárképei Emmsbrunnban, Gerasban, Dreieichenben és — egyebek közt — »Szegeden is. Művészi stílusa mesterének, P. Trogernek a stílusát kö­vette. Aszimmetrikus kompo­zícióira a látszatarchitektú­rák és a pompás kosztümök gazdagsága, valamint a mü­vek festőiségét nagyban emelő fantasztikus tájrész­letek a Jellemzőek. A tudós tipográfus híre Amerikában Tótfalusi Kis Miklós ma­gyar betűmetsző és tudósi-ti­pográfus életéiről és alkotásá­ról nagy érdeklődéssel kísért előadásokat tartott amerikai nagyvárosok szakembereinek és könyvbarátainak Haiman György, a Magyar Iparművé­szeti Főiskola professzora, aki az elmúlt napokban tért haza az Egyesült Államok­ból. Az előadásokat New York városban a „Typophi- les”, San Franciscóban a „The Book Club Of Califor­nia”, valamint chicagói könyvbarátok szervezték. — Két baleset. Figyelmet­lenül lépett az úttestre szer­dán Fonyódon Oswald Mül­ler NDK-beli állampolgár, és egy féktávolságon belül köz­lekedő személygépkocsi elü­tötte. A gyalogost súlyos sé­rülésekkel szállították kór­házba. Ugyancsak szerdán Tengődön körültekintés nél­kül hajtott kerékpárjával egy földiútról a főútvonalra a 14 éves helybeli Furján Mónika, és egy féktárvolságon belül érkező személygépkocsi elü­tötte. A kerékpáros medence- csonttörést szenvedett. A tengerpart őre Az angol Fred Curtisnek különös foglalkozása van: a tengerparton őrködik. Ez az egyik legrégibb tisztség a környéken. Több mint 150 évvel ezelőtt ugyanis, 1830 egy sötét éjszakáján az Ang­lia déli partján elterülő kis Wimahelsey mellett kalózok szálltak partra. Az alvókat váratlanul érte a tengeri rab­lók támadása, akik nyugod­tan kifosztották a boltokat és a házakat. A nevezetes éj­szaka óta létezik a „tenger­parti őr” tisztsége. Pedig a kalózok mostanában senkit sem fenyegetnek, s a csem­pészek hajóit a parti őrség motor-naszádjai tartóztatják fel... Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ® — BARBA és GARZON ele­mes bútorokra augusztus—szep­tember havi szállításra előjegy­zést vesz föl a DOMUS Aru­ház, Kaposvár, Mártírok tere. (03117) — A Siófoki Városi Tanács elnöke a város egész területére a vízfogyasztás korlátozását ren­delte el 1986, augusztus 6-tól reggel 6 és 22 óra között. A korlátozás locsolásra, öntözésre és kocsimosásra vonatkozik (83193)

Next

/
Oldalképek
Tartalom